Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-03-28 / 14. szám
visszatérjen. És ezért vállalnak el minden rendezvényt, ahol főtt ételt szolgálhatnak fel. Tavaly bekapcsolódtak a kísérleti önelszámolású gazdálkodásba, az idén már teljes mértékben e szerint dolgoznak. Számolniuk kell minden fillérrel, meg kell nézniük, milyen nyersanyagot hol érdemes,vásárolni. A kiskertészektől megveszik a friss zöldséget — ha akad egyáltalán, aki nekik adja el, és nem a piacra viszi inkább —, az új krumplit a helybeli szövetkezettől vásárolják. A húsbeszerzéssel nincs gondjuk, azt kapják, amit rendelnek. A büfé választéka lehetne nagyobb, Klamárcsik Jolán, a cukrászdái részleg vezetője panaszkodik: kevés a cukorka, a csokoládé, a keksz ... Takarékoskodni nem könnyű; a szabványok adottak, ezeket nem lehet megnyirbálni. A porciók is csak „nagyok" lehetnek, mert különben hátat fordít a kedves vendég. A tisztítószereken sem lehet spórolni: a rend, a tisztaság alapkövetelmény. Marad tehát az áramfogyasztás csökkentése, az aprótárgyak és berendezések kímélése, ügyelni kell hogy minél kevesebb tányér pohár törjön össze, kallódjon el. — Gyakran ezt is „művészet" elérni. Sokféle ember fordul meg nálunk — az indulatok hamar kitörnek ... A mi jelszónk: a vendég az úr, s ezt be is akarjuk tartani. S ehhez mosolyogni kell akkor is, ha legszívesebben ordítanánk — vallja Paid István, aki az itt eltöltött csaknem harminc év alatt sok mindent megélt már. Az étterem alkalmazottai még 1962-ben szocialista brigádot alakítottak. Tizenhat év múlva a brigád tíz tagja megkapta az ezüst érmet, 1982-ben öten az arany fokozat tulajdonosai lettek, majd 1987-ben ugyanezt hárman nyerték még el. — Nyolc arany van a vendéglőben — mondják büszkén, s úgy érzem, büszkeségük helyénvaló. Nyolc kiváló dolgozóval — és a többi hozzájuk hasonló emberrel — olyan kollektívát alkotnak, melyben öröm dolgozni, még ha a napi munka terhe megviseli is őket. Az elégtételt számukra a vendég köszöneté, és az jelenti, ha azzal a gondolattal távozik: legközelebb újra visszajövök! H. ZSEBIK SAROLTA Illusztrációs archív felvételek PélS/ZTfatCEZÜlŐK. Manapság kis boltokat, üzletecskéket már nem nagyon építenek. Az áruházak, a hatalmas élelmiszerboltok, vegyeskereskedések polcai között kényelmesen sétálhatnak a vevők. Kedvükre nézelődhetnek, válogathatnak, töprenghetnek, megcsodálhatnak, felfedezhetnek, felszabadultabban vásárolhatnak. Az önkiszolgálóban minden a polcokon van — vagyis majdnem minden, mert valami azért mégis a pult mögé kerül. Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) a kék Duna egyesített áruház illatszerosztályán a márkás, drága szépítkezési cikkeket csak a vitrinben szemlélheti a vevő. A „rejtegetés" okát bizonyára többen is sejtik: az áruház így védekezik a tolvajlások ellen. A részleg vezetője, Kázmér Ferenc minderről ezt mondja : — Az áruház részlegei közül nálunk fordulnak meg a leggyakrabban a rendőrök. Az elmúlt hat hónap alatt tizenkilenc tolvajt kaptunk el. Mivel szakosztályunk apró, zsebben könnyen elrejthető árukat is kínál, így itt nagyobb a lopási lehetőség. Igaz, önkiszolgáló vagyunk, a drága parfümök, a fényképezőgépek és kellékei, a filmek mégis a pult mögé kerülnek. Ez érthető is, hiszen egy márkás francia parfümöt épp olyan könynyen el lehet lopni, mint e'gy négykoronás szappant. A pultos árusítás tehát védekezés is az áruházat megkárosítók ellen. Húsvét és karácsony előtt az összes parfüm a pult mögé kerül, mert ezekben a napokban elsősorban a gyerekek csennek el illatszereket locsolkodásra, ajándékba. Nyáron meg sok a fürdövendég, többen jönnek vásárolni is. Volt már arra is példa, hogy a „turista" merőben más céllal látogatott el a városba — öt csak az áruház polcai érdekelték. Szoknyáját zsebekkel bélelte ki, és tömte meg különböző áruval, alsónemükkel, cérnákkal. Dunaszerdahelyen sikerült leleplezni e nagy „utazót" — de vajon Szlovákia hány áruházát látogathatta meg ez a brnói tolvaj? Az ö esetében a tolvaj megnevezés nem sértő, hiszen előre kigondolt terv és módszer segítségével hajtotta végre lopásait. De a tolvaj „cím" nem minden esetben a legmegfelelőbb. A jegyzőkönyvi bejegyzések szereplői gyakran gyerekek, és tettük oka általában a kalandvágy, bátorságuk próbatétele. A papírárut és játékokat árusító részleg vezetőhelyettese Felföldi Éva tapasztalata szerint: — a gyerekek a hecc kedvéért lopnak. Nekik nem az a fontos, hogy mit lopnak. Sok esetben ugyanis csak lopott tárgy fejében kerülhetnek be a srácok egy-egy „bandába". A lopás a jelképe a bátorságuknak. Megtörtént már az is, hogy egy és ugyanazon osztályból jöttek egymás után lopni a gyerekek — egyik sem akart kevesebb lenni a másiknál. Természetesen ennek a „játéknak" nagyon rossz vége lehet. Mi ugyanis minden esetben értesítjük a rendőrséget, a szülőket és az iskolát. A gyerekek megijed, sír, könyörög, de nem vagyunk engedékenyek, mert meglehet, hogy a következő nap ismét lopni fog. Az iskolai megrovóból, a szülői szidásból pedig remélhetőleg okul a gyerek. A lopások gyakori oka az irigység is. A gyerekek gyakran olyan dolgot lopnak el, amely a másiknak van, és ő is szeretne. Az egyik családban telik 340 koronás futball-labdára, a másikban viszont nem. A labdán kívül csentek már el gyöngysorokat, füzeteket, játékokat is a gyerekek. Az értékes golyóstollak, körzők, apró fülbevalók itt is a pult mögött vannak. Az említett két részlegen történt lopások elkövetői általában gyerekek — a felnőttek azonban már merészebbek. Alsóneműket, pulóvereket, felsőruházati cikkeket dugnak a táskájukba, a kabátjuk alá, s ezek értéke nemegyszer pár száz korona. Ha az elárusítónők nem lennének elég szemfülesek, akkor bizony az ő pénztárcájuk lenne könnyebb egy-egy ellenőrző leltár után. Nagy Márta elárusítónő már több esetben tetten ért tolvajt. Hogyan kell ilyenkor eljárnia egy elárusítónőnek? — kérdeztük. — A tolvajok általában tudják, mit szeretnének elcsenni, ezért egyenesen ahhoz az áruhoz mennek, a kosarukba helyezik, majd visszateszik a polcra. Nem az árut nézik, hanem az elárusítónőket, várva a megfelelő pillanatot, hogy egy gyors mozdulattal a zsebükbe csúsztathassák az árut. Ha ilyesmit észlelek, akkor ezt a vásárlót egészen a pénztárig követnem kell. Ha ott elmulasztja a fizetést, akkor megkérem, hogy ürítse ki a zsebeit. Persze ilyenkor a legtöbben agresszívvá válnak — zavaruk azonban mindent elárul. Ez a zavar aztán nagyon együgyű magyarázatokat szül. Van, aki azért tette a zsebébe az árut, mert így vigyázott rá. Mások szórakozottságból tesznek el valamit. Van, aki siet, és azért nem fizet. A legutóbb egy fiatalasszony harisnyát lopott gyermekének. Sírva magyarázta, hogy orvoshoz kell vinni a kicsit és nem tudja mibe felöltöztetni. Az effajta viselkedés azonban ritka, a „rajtakapottak" becsületsértéssel vádolnak minket, sőt, megpróbálnak elmenekülni. Az elárusítónak azonban mindig nyugodtan higgadtan kell viselkednie. Mi a vevőért vagyunk nem sértegethetjük, még arra sem kérhetjük, hogy a táskáját mutassa meg. Nagyon jó, hogy van a részlegen szekrényes táskamegőrző. A szekrényekben mindenki elhelyezheti a csomagját, a kulcsot pedig magánál tarthatja. így senkit sem vádolhat, hogy meglopják. A szekrény használata kötelező. Vannak viszont olyan „vevők" is, akik újabb módszereket keresnek. Például egy harisnyás dobozban, két harisnyát visznek el, de csak egyért fizetnek. A felsőruházati részlegen például megtörtént, hogy az elárusítónők csak üres vállfákat találtak, vagy öreg, elhasznált kabátot akasztottak az új helyébe. De az is megesik hogy az öltönyök mellöl eltűnnek a nadrágok. A Kék Duna áruház vasedény részlege szintén önkiszolgáló. Itt is sok az apró holmi, gyakoriak a lopások. Elsősorban fiatalok tulajdonítanak el egy-egy barkácsszerszámot, de fúrófejet már felnőtt is lopott. Nem volt nála annyi pénz, hát eltette a zsebébe — de póruljárt ... és „sokan megégették már a kezüket, s valamennyien pár koronáért vesztették el a becsületüket" — mondta az egyik elárusítónő. Hát igen. Erről van szó. A becsületről. H. KUBIK KATA nő 5
