Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-03-07 / 11. szám
LI VI US „A római nép története a város alapításától’' című müve a nagyszerű római gesztusok gyűjteménye. Emberei mind olyan rómaiak, mint ahogy a rómaiakat elképzeljük, és hogy így képzeljük el, az nem kis mértékben Liviusnak köszönhető — irta a római történetíróról Szerb Antal. S hogy milyenek is voltak az egykor rómaiak. s főleg az asszonyok, azt Livius egy olyan esemény révén hagyta az utókorra, amely igencsak felkorbácsolta a maga idejében a szenvedélyeket. Történt ugyanis, hogy „M. Fundanius és L. Valerius néptribunusok azt javasolták a népgyűlésnek, hogy érvénytelenítsék a Le.x Oppiát” (a pun háború idején hozott törvényt, amely kimondta, hogy egyetlen aszszony sem birtokolhat többet fél uncia aranynál, nem viselhet színes ruhákat, és sem Rómában, sem más városban vagy attól ezerlépésnyi tániük. Mi azonban (. ..) eltűrjük, hogy már az államügyekbe is beavatkozzanak. s a Fórumon is a nép- és választógyülés tagjai közé vegyüljenek. (...) Engedjétek csak szabadjára erőszakos természetüket, megfékezhetetlen lényüket, s azután reméljétek. hogy majd saját maguk szab1 nak határt féktelenségüknek. Ha ti magatok nem kényszerűitek erre őket. az asszonyoknak ez lesz a legkisebb gondja, mikor az erkölcs és a jog annyi igazságtalannak érzett törvénye ellen lázonganak. Mert ők maguknak minden téren szabadságot, sőt. mondjuk ki őszintén, szabadosságot követelnek. Mert mire nem fognak még vetemedni ezután, ha most céljukat elérték? Nézzétek csak végig az asszonyokra vonatkozó valamennyi törvényt, amellyel őseitek megzabolázták féktelenségüket, s férjük hatalma alá rendelték őket. S hasztalanul V A may 0 - rólunk ty (az ókortól volságon belül nem utazhat kocsin, csak ha hivatalos áldozatra megy). A Capitoliumot pedig „megtöltötte a törvény védőinek és ellenzőinek a tömege. Az asszonyokat pedig sem jó tanács, sem az illendőség emlegetése, sem férjük parancsszava nem tudta otthon tartani. “ A történetíró szerint az egyik consul. M. Porcius Cato — a törvény mellett kardoskodva — így beszélt az asszonyokról: ..Ha közülünk mindenki rászánta volna magát, polgárok, hogy feleségével szemben érvényesítse a férj jogát és tekintélyét, nem okoznának nekünk az asszonyok ennyi bajt. Most azonban cselekvési szabadságunkat, amelyet otthon legyűrt az asszonyi féktelenség, immár itt. a Fórumon is kigúnyolják és lábba! tiporják, s mert külön-kiilön nem tudtuk ráncba szedni őket. most mindaatnyiukiól reszkethettünk! (.. .) Őseink úgy rendelkeztek, hogy a nők semmiféle, még magánügyet sem intézhetnek el gyámjuk jóváhagyása nélkül, s szüleiknek, fivéreiknek vagy f érjüknek kell engedelmesked(az napjainkig) vannak ennyi kötelékkel megbéklyózva, mégis alig tudjátok féken tartani őket. Nos, de ha eltűritek, hogy egyik köteléküket a másik után tépjék szét, újabb engedményeket csikarjanak ki, s végül egyenlővé váljanak, azt gondoljátok, hogy akkor képesek lesztek elviselni őket? Abban a percben, mihelyt veletek egyenlővé váltak, már fölélek is kerekedtek. “ L. Valerius az általa beterjesztett javaslat meg az asszonyok védelmében. érdemeikről, erényeikről szólt: ... . . miféle szokatlan cselekedetet követtek el azzal, hogy valamely őket érintő ügyben kivonultak az utcára? Talán bizony eddig a pillanatig soha nem jelentek meg a nyilvánosság előtt? (. . .) Mindjárt az ősi időkben. Romulus uralkodása idején. amikor a Capitoliumot elfoglalták a sabinok, s a Forum közepén szabályos ütközet dúlt, nem a két csatasor közé berohanó asszonyok vetettek-e véget a küzdelemnek? De később is. a királvok elűzése után. mikor a volscus légiók M. Coriolanus vezetésével az ötödik mérföldkőnél ütöttek tábort, nem az asszonyok késztették visszafordulásra a sereget, amely megrohamozta volna Városunkat ? Majd ezután, mikor a galltisok már elfoglalták Rómát, mivel váltotta meg szabadságát ? Nemde az arannyal, amelyet az asszonyok hordtak össze, teljes egyetértésben, az államnak? S a legutóbbi háborúban is — hogy ne csupán régi példákat idézzek —, mikor pénzre volt szükség, nem az özvegyek segítették ki vagyonukkal a kincstárt ? (.. . ) S ha senki ütközött meg azon, hogy olyan dolgokban, amelyek mindenkit — f érfiakat és nőket — egyaránt érintettek, az asszonyok így cselekedtek, miért csodálkozunk, hogy amikor sajátosan az ö ügyükről van szó, ígv viselkednek ?(...) Mi. férf iak, bíborban járunk . . . asszonyainkat óhajtjuk a bíbor viselésétől eltiltani? (...) mekkora fájdalom és méltatlankodás fogja el mindnyájukat, ha látják, hogy a latin szövetséges asszonya hordhatja a számukra tilos ékességeket, mikor Edita Spannerová festménye Prikler László reprodukciója azok bíborban és aranyban ragyogva kocsiznak végig a Városon, s ők gyalog mennek utánuk, mintha a birodalom székhelye amazok városaiban, s nem Rómában lenne! Ilyesmi niég egy férfi lelkét is megsebezné. mit gondoltok, milyen hatással van az asszonyokra, akik kicsiségekre is érzékenyek ? Számukra elérhetetlen a hivatal, főpapság, diadalmenet. kitüntetés, tiszteletajándék, fegyverzsákmány. Csinos megjelenés. cicoma, öltözet — ezek a nők ékességei ezek örvendeztetik meg őket. erre büszkék, ezeket nevezték őseink a „nők ékességének”. Mi mást vethetnek le, ha gyászolnak, ha nem a bíbort és az aranyai? S mit öltenek fel újra, ha letelt a gyász? (...) Az asszonyok alárendelt helyzete soha nem szűnik meg, míg övéik élnek, igaz. hogy ők maguk is borzadnak az özvegységgel vagy árvasággal járó szabadságtól. S azt óhajtják. hogy ruházkodásukat inkább a ti akaratotok s ne a törvény szabályozza. S nektek az a kötelességetek, hogy védjétek. oltalmazzátok, ne pedis rabszolgaként tartsátok őket nő s
