Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-03-07 / 11. szám
kirándulásra járnak csoportosan az itt dolgozók. Néhány vállalati beutaló, néhány szakszervezeti hozzájárulás hazai vagy külföldi üdüléshez, ez minden. S azért csak néhány, mert a kerületi szakszervezeti szervektől nem juthat több. A gyáriak nem panaszkodnak a vállalatra. A távolságot állítólag csak úgy érzik, hogy hozzájuk két nap alatt ér el a posta. S reménykednek, hogy javulni fog a helyzetük. Az idei tervet tartják, február közepéig még nincs lemaradásuk. Tizenhárom munkakollektivájuk dolgozik a brigádrendszerű munkavégzés és javadalmazás elvei szerint január elseje óta. így reálisabbak a jövedelmek, az elvégzett munkával arányosak. A különbségek is kiugranak. Van, aki megkeresi a négyezret, van, aki a kettőt sem. A textiliparban azoknak a dolgozóknak, akik két műszakban dolgoznak, stabilizációs pótlék fizethető, napi 6,05 Kcs összegben. Ez persze nem sok, de azért hoz a konyhára; ha azt vesszük, hogy csak annak fizethető, aki az éjszakai pótlékot is kapja, mégiscsak valami. A kialakított pontrendszer egyértelművé teszi, ki mennyit teljesített, s aszerint osztódik szét a mozgóbér... Nincs elégedetlenség. Legfeljebb azért, mert a családanyák a kis gyermekek mellől nehezen járhatnak el két műszakba . . . Marcinek mérnök azt mondja, ahhoz kell igazítani majd a termelést, ahogyan a dolgozóknak megfelel. Gyakran beszél erről a vállalat vezetőivel, akik váltig bizonygatják, a korszerű gépsorokat teljes mértékben ki kell használni, azok a többműszakos termelésre készültek. „De ha itt több olyan gépre van szükség, amely egy műszakban üzemel?! Hisz akkor több szakemberünk térne vissza!" A safárikovói ruhagyár maga nevel utánpótlást magának. Évi hetven-nyolcvan szakember, ez lenne az ideális. December végén ötvenen fejezték be a szakmunkásképzőt, de eltart még egy ideig, míg kellő gyakorlatot szerezve teljes értékű dolgozói lesznek a gyárnak. Most már rendeződött a képzés körüli huzavona is, évente nyílnak magyar tanítási nyelvű osztályok, végtére is nem az a fontos, hogyan beszélnek, hanem hogy megismerjék a szakma fortélyait. Huszonöt éve lesz nemsokára, hogy ide telepítették ezt a ruhagyárat (1965). Egy negyed század alatt már ilyen-olyan tradíciók is kialakíthatók, ha rendjén mennek a dolgok. Nálunk azonban, mint Dél-Szlovákia iparosítása során annyi más helyen is, olykor a természetes dolgokért kellett évekig, évtizedekig küzdeni. Az iparral együtt a szakmunkásképzés elindításáért, az anyanyelvi oktatásért, mely a jobb szakmai felkészülést, a dolgok megértését teszi lehetővé a kevésbé jól tanuló gyerekeknek is ... Újabban pedig azzal kell szembenézni, hogy a kényszerűségből szakmát tanuló fiatalok — mert tíz évig kötelező iskolába járni, s ha nem jutnak be a választott iskolába, valahol akkor is el kell tölteniök két évet — hátat fordítanak iskolának-szakmáesedett iparágakat elöbb-utóbb eléri egy további, lélektani probléma is. Az, hogy az ott dolgozó — ráadásul naponta ingázó, müszakoló — lányoknak egyre csökken az esélyük, hogy társat, férjet találjanak maguknak. A falusi közösségekben elevenen él, hogy egy adott kor elérése után már véhlány, aki nem talál magának férjet, s ez nem kompenzálható semmiféle ranggal, anyagi jóléttel. Hogy egyedül is lehet teljes életet élni, legtöbbször illúzió, mely szertefoszlik.,. Hisz nehi olyan könnyű megszabadulni a „hagyományoktól", s a legtöbb ember magában hordja a kettősséget. Lehet, hogy ez a „perspektíva" is növeli az elvándorlást? Felmérések, tudományos vizsgálatok híján az észrevételnek csak jelzés-értéke lehet. Finomkodó kérdésemre, hogy sok-e az egyedülálló nő a dolgozók között, azt a választ kaptam, hogy inkább a vénlányokból akad több. Akad egy-két problémás eset, a régi dolgozók között is van kiegyensúlyozatlan, aki rákapott az italra . .. Gyógynak. Sokan vannak ilyenek a tornaljaiak között is. Ők a leghamarabb elvándorlók. Aki maga választotta ezt a szakmát és vonzalma van hozzá, az marad, s elöbb-utóbb jó munkás lesz. A kényszerítettek szabadulni próbálnak, másutt keresnek nekik tetsző munkahelyet ... S ezen a vidéken még egy kérdést nem lehet semmiképp megkerülni, legyen szó bármiről: a cigányságot. Csemok Gábor részlegvezetővel és Zuzana Bocková műszakvezető mesterrel a szokványos beilleszkedésről is szót váltottunk, s meg is kaptuk a megszokott választ: aki igyekszik és jól dolgozik, az megmarad itt. Bocková művezető helyettesévé é jp nemrég emeltek ki egy cigány kislányt Vannak persze ellenpéldák is. Mert ez a monoton szalagmunka igazán nem az ő mentalitásuk szerint való ... Hogy mit és hogyan kellene elrendezni, arról fogalmuk sincs. Hisz vannak ennél jóval könnyebb megválaszolatlan kérdések is. És vannak hasonlóan nehezek is. Az elnőikezelésre készül, s bár sokat hiányzik, nem bántják őt, várják a „behívóját" ... Segíteni kell az emberen, ha maga már nem bírja. Az olyan erős házasulási szokásokkal bíró vidéken pedig, mint a Gömör, nem is olyan egyszerű segíteni. Tán ha a készülő rehabilitációs központban helyet kapna egy pszichológus is, a lelki egyensúly megőrzését segítendő. Mert nem szabadulhatok a képtől : a gyárkapu felett fekete zászlót lenget a szél. A porta melletti faliújságon fénykép, szép arcú, fiatal nő. Élt majdnem harminckét évet. Önszántából... Mi teszi hát a tekintélyt? Mi tesz vonzóvá egy munkahelyet? S mitől válik mégis idegenné, ha nyilvánvaló, hogy aki „ráhajt", jól dolgozik, az jól is keres? Az igazgató naponta végigmegy a munkahelyeken. Szót vált az emberekkel, meghallgatja problémáikat, hisz nemrég még ő is egy volt közöttük. — Tavaly április óta nincs nyersanyaghiány — mondja. — Bízom benne, hogy a gazdasági jellegű problémáink fokozatosan megoldódnak. Nekem az emberek gondjait kell megismernem, azokat kell megoldanom, mert ezek is legalább annyira fontosak, mint az előbbiek. N. GYURKOVITS RÓZA nő 5
