Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-02-28 / 10. szám
FÓRUM Kisiskola, 1—4. osztályos a padányi (Pádén). Mindössze 52 gyerek tanul itt. De ez a kisiskola megérdemelné, hogy nevét csupa nagybetűkkel írjuk. S megérdemlik az itt dolgozó pedagógusok is, akik olyanná alakították a gyermekközösséget, amelyben az ember szívesen látná a saját gyerekét is. Pedig nem tesznek ők nagy ördöngösséget, csak lelkiismeretes törődést, a gyereketeknek megfelelő bánásmódot, megalapozott tudást biztosítanak a nebulóknak. „Behozzák" nekik az iskolába az életet — pontosan annyit és úgy. ahogy azt egy elsős, másodikos, harmadikos, negyedikes kisdiák befogadni képes. Sokszor még annak árán is, hogy itt-ott változtatnak a merev tanterveken, saját idejükből csípnek le órákat, felhasználják összeköttetéseiket. Az igazgató. Lázók Barnabásné 1971 -ben került ide, s hogy az iskola mindenféle körzetesítés és egyéb intézkedések ellenére megmaradt, sokban neki köszönhető. Az pedig teljes mértékben, hogy ilyen lett. Milyen is? Kedves, otthonos, tiszta, ízlésesen dekorált, udvara és pázsitja van, ahol tornaterem nélkül is nagyszerű testedzéseket lehet végezni. — Nem haza beszélek, amikor azt mondom, hogy létjogosultságuk van a kisiskoláknak. Közelebbi a kapcsolat a tanulókkal, jobban megismerjük őket, többet tudunk velük foglalkozni. Most, amikor az első osztályban megszűnt az osztályozás, csak jellemzés van, ez különösen fontos. Össszetartóbbak az ilyen kis csoportok, és minden téren jobban dolgoznak. Példákat tudok sorolni, hiszen évek óta mi vagyunk a hulladékgyűjtés járási győztesei, a Láng tűzoltóverseny járási fordulójában jó helyezéseket érünk el, a járás minden rajzversenyén díjakat kap-Most, az új esztendő első napjaiban hallottam a történetet, amelynek tulajdonképpen se füle, se farka, tanulságosnak sem mondható, de én nagyon kedvesnek találtam, hát me légiben továbbadom. — Köszönön a jókívánságokat — mondta idős hölgyismerősöm, miután öszszetalálkoztunk. s én erőt, egészséget kívántam neki. — Hogy miképp szilvesztereztem? Nagyon vidáman, de az eddigiektől ugyancsak eltérően. A lányom és a vöm. mint az utóbbi években mindig, a másik lányoméknál tölti a szilvesztert, ahol még két más házaspárral jönnek össze, aztán éjfél után valami táncos helyre mennek. — Én Zsókával és Babival. az unokáimmal otthon a tévét szoktam nézni, éjfélkor mindenki megkapta a maga kis pezsnak apró képzőművészeink, a polgári ügyek testületének ünnepségein állandóan szerepelnek tanulóink. Lázók Barnabásné igyekszik a gyerekek érdekében jó kapcsolatot kialakítani a község tömegszervezeteivel. A falu fiataljai raj vezetőként szervezik a felavatott pionírok munkáját, s úgy, mint más nagy iskolában, nagy pionircsapatban, ők is teljesítenek minden központi pionírfeladatot. Az önkéntes tűzoltók a versenyekre való gyakorlati felkészítésben segédkeznek, a honvédelmi szövetség helyi szervezetének tagjai lövészkört vezetnek, a vöröskereszt egyik tagja. Orosz Erika pedig az egészségügyi szakkör munkáját irányítja. Az igazgató minden segítséget, minden támogatást szívesen vesz, amely a gyerekek érdekében történik. Idejének nagy részét köztük tölti, és saját bevallása szerint nem szereti a szünidőket, mert hiányoznak a gyerekek, a csivitelésük, a tanításuk, a két kolléganő, Gróf Ágnes és Sidó Albina, és még a gondok is. Nehezen tudja elképzelni gőjél, és vonult az ágyba. Igen ám, de Zsóka és Babi közben szépen fölcseperedtek. már nem érik be velem, s ezt nem is vehetem rossz néven. Bejelentették, hogy vendégeket kapnak, fiuk, lányok, lesznek vagy nyolcán. Már napokkal előbb hordták. próbálgatták a magnókazettákat, olyan „előricsajt”csaptak, hogv borzadálylyal gondoltam arra. hogyan fogom én ezt kibírni. Aggodalmamat megemlítettem a fölöttünk lakó Mikeséknek is. és Janka meg Pali rögtön fölajánlották, hogy töltsem az estét velük, meg néhány régi barátjukkal. Széppen öregesen elszórakozunk. — En bizony nem mondtam nemet, vittem egy tál pogácsát, egy üveg bort és hal fürt karácsonyra eltelt szőlőt, amivel minden évben Ancsi lányom kedveskedik, s hét órakor, mikor már nálunk gyülekezni kezdett a fiatalság, becsöngettem Mikeseknél. — Nem sokkal utánam érkezett egy hozzánk hasonló korú asszony, akit látásból ismertem. Ültünk az asztal körül, Janka már a teát készítette, mikor megérkezett Bandi, az agglegény, és Veronka. Csöndes, hozzánk illő. kedélyes éjszaka az életét a tanítványok, a tanítás, a nevelés nélkül. A falu minden lakója kedvesen és tisztelettel emlegeti az igazgató nénit, aki amellett, hogy tanít, igazgat, még az agitációs központ, a könyvtár, a kultúrház életét is irányítja, a legtöbb tömegszervezetnek tagja, igazi lámpása e csallóközi kis községnek. S napjainkban, amikor az ember lépten-nyomon azt tapasztalja, hogy mennyi az ellentét a beosztottak és a főnökök, igazgatók, vezetők között, itt a két tanító is őszinte rajongással szereti az igazgatónőt. Ez is mércéje munkájának, emberi magatartásának. BENYÁK MÁRIA Az ember úgy szórakozik, ahogy tud. Én például most nekieresztem a fantáziámat és eljátszom, hogy iskolaigazgató vagyok, valahol hetedhét országban, Dunán innen, Dunán túl, távol az üveghegyektől, inkább amolyan lapossík vidéken, melyen a szem messze elszalad. Ahol a kisgyerekek az anyatejjel szívják magukba a föld szeretetét, becsülését, ahol látszik még a bili nyoma a lurkók hátulján, de már tudnak tyúkot-csibét etetni, ahol a kamasz kölykök kész szakértelemmel keverik a moslékot a disznónak, tudnak hónapos retket egyelni, paradicsomot kötözni vagy kukoricát kapálni, meg hasonlókat. Ahol megszokta minden valamirevaló surbankó legényke, hogy a föld, ha gondozzák, ha belefektetik az eszüket, az erejüket, no meg a ragaszkodást is elé néztünk. Mindenki hozott valamit, édességet, italt. Bandi pedig csodálkozásunkra hat jókora kókuszdiót. „Ez a játékhoz kell”, mondta röviden, s titokzatosan kacsintott hozzá. Elteltünk várakozással. Beszélni kezdtünk fiatal korunk emlékezetes szilveszterezéseiröl, a régi szokásokról, s csakhamar megegyeztünk abban, hogy fölidézzük ezek hangulatát. Elfogott bennünket a nosztalgia. — Ne is nézzük a műsort, mondta valamelyikünk, azt nemsokára úgyis megismétlik. Kártyázni fogunk babszemekbe, meg ólmot öntünk. Csodálatosképpen akadt á háznál ólom, mulatságunknak hát mi sem állt útjába. Szürcsöltük a teát, rummal, konyakkal, aztán jött az aromás forralt bor. közben a babszemek hol egyikünknél. hol másikunknál gyűltek halomba. Ugrattuk egymást, egyre többet nevettünk, kitünően éreztük magunkat. Hát még mikor Pali kezdte rakni a gramofonra azokat a régi szép slágereket! Ó, azok a kedves emlékeket idéző dallamok . .. Ifjúságunk boldog s édesen fájdalmas pillanatait hozták vissza! Szólt a zene, folyt az ólomöntés. mindenki túl akart tenni a érzik, jól hoz ám, annyira, hogy abból a kert végében még emeletes házra is telik, idővel és sok-sok munkával persze. No akkor én, az iskolaigazgató, magam elé szólítom ezeket a legénykéket, és azt mondom nékik, hogy: ugyan, hagyjátok a fenébe a hagyományokat, most aztán elég volt ebből a tulajdon talpatok alá bámészkodásból, elég az örökös hajolgatásból, elég volt aszalódni nyárhosszat sík mezőben, a szúrós kukoricatövek közt a hétágra tűző nap alatt, elég volt az örökös madárcsicsergés lármájából. Itt az alkalom, hogy új pályára lépjetek, alábukjatok a föld mélyébe, hozzátok föl onnan gazdag kincsét, vessétek be magatokat a föld méhének magasztos csöndjébe, hagyjátok itt a szülőföldet, álljatok be bányásznak, ne dőljetek be a költőnek sem, szépek azok a zordon fenyvesekkel borított, szenet rejtő tájak! Nosza, mondom, eridjetek, fiacskáim, ismerjétek meg a föld új arcát, attól gazdagszik az ember látóköre (és attól kap persze pontocskákat az iskola, hogy általuk magasabb prémiumsávba soroltassák)! Eddig a játék egyik fele. Most következzék a másik! Most meg azt játszom, hogy iskolaigazgató vagyok valahol hetedhét országban, Morván innen. Morván túl, közel az üveghegyekhez, amolyan dimbes-dombos zordon vidéken, ahol a szem a bérceken megpihen. Ahol a gyerkőcök az anyatejjel szívják magukba a föld szeretetét, becsülését, ahol látszik még a bili nyoma a lurkók hátulján, de már szakavatottan a fejükre kanyarítják az elöl lámpával fölszerelt védősisakot, ahol a kamasz kölykök ismerik a kül meg belszíni fejtés csínjátbinját, testkultúrát űznek és izomerősímásikon az alakzatok minél fantasztikusabb magyarázatában, nagy volt a zsivaj. Éjjelkor JÖlhajtottuk a pezsgőt, s valaki megkérdezte: „És mikor jön a kókuszdiójáték? Bandi mentegetödzött, hogv tulajdonképpen gombócokat kellett volna hoznia. de nem ismeri a gombóckészítés titkait. így pótolta kókuszdiókkal. Ezeket legalább haza lehet vinni az este emlékeként. A kifúrt diókba apróra összehajtogatott papírszeletkékel helyezett, melyeken jellemrajz. a jövő fátyolának föllebbentése. jótanácsok, persze mindez idézőjelben, a vidám megbotránkoztatás és humor jegyében. Igyekeztünk hozzájutni a cédulákhoz, de a fránya dió kifogott rajtunk. Előkerült a bicska, a horgolótű, a kisolló, de csak nem sikerült a papírt kipiszkálnunk. Pali már komolyan fontolgatta, hogy a húsvágó bárdot veszi igénybe, de Janka erősen tiltakozott, hogy kicsorbítaná. A diókat visszaraktuk a tálcára, de az valahogy megbilleni, s a diók nagy robajjal szertegurultak. Még négykézláb is keresgéltük azt, amelyik a dívány vagy a szekrény alá gurult. Közben hasunkat fogtuk a nagy nevetéstől Mindnyájunknak nő 6
