Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-02-14 / 8. szám
kahelyén. Annyit azonban elöljáróban még el Kell mondani róla, hogy az autóversenyzés és a motorizmus megszállottja, 1977-ig aktívan versenyzett, többszörös országos bajnok és érdemes sportmester. — Mielőtt örményországi munkájáról beszélnénk, kérem, mondja el, mit értsünk Csehszlovákia mentési rendszerén? — A Zvázarm mentési rendszeréről van szó. Összesen nyolcvannyolc képzett munkatársunk van. Természetesen önkéntes munkáról van szó. A képzés elég kemény, szigorú feltételekhez kötött. Hiátlanul kell tudni használni a mentési kiszabadító berendezéseket, eszközöket, ismerni kell a csatlakozó technikát, tisztában kell lenni a tűzvédelmi és biztonsági előírásokkal, teendőkkel, tudni kell elsősegélyt nyújtani, feltétel a gépkocsivezetői jogosítvány, legalább ilyen fontos a testi erőnlét, a bizonyos sportokban való jártasság, és pszichológiai tesztekkel is „lemérjük" a mentésre való alkalmasságot. — Hol szokták igénybe venni a segítségüket? — Szolgálatot teljesítünk az autósztrádákon, közutakon. Évente közel kilencven rendezvényen, hazai és külföldi autóversenyen, motorkerékpár-versenyen, Európa- ill. világbajnokságon veszünk részt, és eddig még minden alkalommal ott voltunk a Hungaroringen is. Összesen huszonkét felszerelt autónk van: 20 Tatra és 2 Niva, s Prágán kívül fiókszervezeteink vannak Bratislavában, Tmavában, Prievidzában, Füleken (Fifakovo) Brnóban, a csehországi Teplicében és Usti nad Orliciban. Ez utóbbi város Elitex üzemének Zvázarm-alapszervezetével 1985-től közösen fejlesztjük és gyártjuk mindazt, ami nelkülözhetetlen a munkánkban, vagyis 1988. december 7. Örményország. A Richter-skála szerinti héttől tizenegyes erősségű földrengés következtében a becslések szerint hatvanezer ember vesztette életét, félmilliónyian váltak hajléktalanná. A pusztítás leginkább három várost: Kirovakánt (az ország második legnagyobb városát), Leninakánt és a rengés epicentrumához legközelebb eső Szpitakot érte. Rögtön az első örményországi híreket követően, jóformán a katasztrófa másnapján megindult a nemzetközi segítségnyújtás minden képzeletet felülmúló gépezete. Jerevánban kétpercenként szálltak le a különrepülögépek, több ezer külföldi mentőalakulat sietett a helyszínre, december végéig mintegy hetven országból érkezett segélyszállítmány Örményországba, s ez az áradat mind a mai napig tart. Olyan országok is segitettek-segítenek, melyekkel a Szovjetunió kapcsolata aligha mondható barátinak. Segített Pakisztán, Dél-Korea, Irán, Izrael (mellyel a Szovjetuniónak nincs diplomáciai kapcsolata). Láthattuk a televízióban George Bush fiát és unokáját. egy jereváni kórházban, elment a katasztrófa helyszínére a Nobel-békedijas Teréz anya, Armand Hammer olajmilliárdos és az amerikai Robert Gale professzor, aki annak idején a csernobili sérülteket kezelte ... Az ember önkéntelenül is felteszi a kérdést, vajon mi indította meg ennyire a nagyvilágot? Hiszen tragédia volt például Csemobilis, ám akkor a katasztrófa beismerésének elodázása s a bajt kisebbítendő beidegződés inkább a közvélemény rideg-elutasító reakcióit váltotta ki. A válasz nyilván a Szovjetunió által szorgalmozott általános nyitásban van. Mihail Gorbacsov egy kiváltképpen sikeresnek ígérkező csúcstalálkozót hagyott félbe, hog/ Örményországba siessen. Rizskov kormányfő két hétig személyesen irányította a mentést, s nem „átallott" jó néhány elmarasztaló szót szólni a szervezetlenségről, még az ilyen körülmények között is Cyril Svoboda megnyilvánuló bürokratizmusról. S láthattuk, hallhattuk, hogy a még oly keserű és bíráló szavak — a televízió nyilvánossága előtt — sem rontottak-rontanak egy ország presztízsén, sőt. Ha a tragikus sorsú Csernobilt mérföldkőnek vesszük, akkor kb. két és fél év tapasztalata máris következtetni enged arra, hogy mekkorát változott a Szovjetunióról alkotott kép a világban. ... És segített Csehszlovákia is. Bánya- és hegyimentöink idomított kutyáikkal három napig kutattak Leninakánban a romok közt, otven holttestet húztak ki, s csak egy embert tudtak élve kimenteni. A bánya- és hegyimentökön kívül nyolcvan tűzvédelmi szakember és a honvédelmi szövetség mentési rendszerének héttagú csoportja járt a földrengés sújtotta Leninakánban. Ez utóbbi az egyetlen csehszlovákiai mentési kiszabadító berendezéseket fejlesztő és gyártó állami vállalat, a NAREX dolgozóiból állt össze. Azon túl, hogy a NAREX a KGST-tagállamok keretében is egyedülálló gyártmányaival, a szocialista országok közül egyedül Csehszlovákiának van mentési rendszere. A NAREX múlt év júliusától állami vállalat, s mint ilyen, nárom területen gazdálkodik önállóan: a mentési rendszer képezi az egyiket, gyártják továbbá a mentési kiszabadító berendezések atipikus pótalkatrészeit, s végül a NAREX kereskedik is a gyártmányaival. A kis csapatot Cyril Svoboda, a vállalat gyártmányfejlesztési és termelésvezetője, a Zvázarm mentési rendszerének elnöke vezette. Tőle kértünk interjút Prágában, a munrendkívül célszerű, variálható mentési kiszabadító berendezéseket. Az egyik legfontosabb pl. a többféleképpen használható hidraulikus feszítőkar. 1986-ban a brnói Autoprogres kiállításon aranyérmet kaptunk érte. Tavaly pedig szintén aranyérmet nyertünk a Niva felszerelésével ezt vittük magunkkal Örményországba is. — Hogyan született az ötlet, hogy Önök is elmennek Örményországba? — A katasztrófa másnapján, vagyis csütörtökön szereztünk tudomást róla. Tudtuk, hogy segítenünk kell. Először arra gondol-, tunk, hogy berendezéseinket a szovjet nagykövetség által elküldjük a földrengés sújtotta területre. Megtudtuk, hogy a segítséget a CSSZSZK Nemzeti Frontja szervezi. Hát, bizony eltartott egy ideig, míg megmagyaráztuk, hogy miről van szó. Úgy néztek ránk, nő 8
