Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-01-02 / 1. szám
endrey Ignác erdődi jószágigazgató lánya, Júlia a vidéki polgárlányok szokványos neveltetésében részesült. Apja egy jónevű pesti nevelőintézetbe küldte, és csak tizenhat éves korában került vissza Erdődre, a szülei házába. A csöpp Szatmár megyei sváb falu nem sok szórakozást nyújtott a bimbózó lánynak, aki a házimunkával sem akart megbarátkozni. Szülei aggódva figyelték, milyen különös lány ez a Juliska, lázadó, romantikus lélek, egészen más, mint testvérhúga. a sorsába beletörődő Mari. Hogy kedvébe járjanak, s lekössék figyelmét. szülei gyakran uzsonnára hívták meg az ismerős ifjakat, olykor bevitték Júliát a közeli Nagykárolyba, bálozzon. szórakozzon. Nem titkolt szándékuk volt. akad talán egy jómódú ifjú. aki majd lányukat nőül kéri. A sors útjai azonban kifürkészhetetlenek. Júlia már olvasta Petőfi verseit, s valahol, tudatalattijában érlelődött a költő iránti vonzalom. Júlia és Petőfi 1846 augusztusának végén találkoztak a Szatmár megye székhelyén. Nagykárolyban rendezett bálon, ahová Riskó István főjegyző és Pap Endre költő hívták meg barátjukat, Petőfit. szeptőmber 8-án. a déli órákban esküdtek egymásnak örök hűséget. Az esketési szertartást. . Kálos István, az erdődi ősz lelkész végezte. Petőfi ezüstgombos moire-atillában. egészen feketében volt öltözve: Júlia fehér selyemruhát viselt kebelén thea-rózsával. fején menyasszonyi-fátyollal és myrthuskoszorúval. A lelkésznek kérdéseire mindketten tiszta, érthető hangon válaszoltak. Az öröm és boldogság szívökbe rejtőzhetett, mert arczuk meghatottságot és szenvedést mutatott .. .” Petőfi még az esküvő előtt kölcsönkérte gróf Teleki Sándor barátjától a kohói kastélyt, hogy ott tölthessék a mézesheteket. A szertartás után máris indultak Kohóra. A várudvaron várakozott rájuk a hintó. Szendreyné zokogva búcsúzott lányától. Petőfi elköszönt anyósától és Júlia húgától. Maritól. Szendrey is átölelte lányát, és könnyes szemmel, megtörve búcsúzott tőle. Petőfi is el akart köszönni újdonsült apósától, de az elfordult tőle. Erre a költő, fejét fölvetve felkacagott, és búcsú nélkül hagyta ott apósát, hogy hintóba szállva, ifjú neje oldalán a boldogság felé kocsikázzon. Ki most fejedet kebelemre tevéd le. Holnap nem omolsz-e sírom fölibe ? Oh mondd: ha előbb halok el. tetemimre Könnyezve boriiasz-e szemfödelet? S rábirhat-e majdan egy ifjú szerelme. Hogy elhagyod érte a: én nevemet ?” Szeptember 9-től október 20-ig vendégeskedtek az erdélyi Kohón. Ismerkedtek egymással, kóstolgatták a szerelmet, a házasság örömeit. Még mindketten nagyon fiatalok voltak. Petőfi huszonnégy éves múlt. Júlia még nem töltötte be a tizenkilencet. füstre utaztak. Kezdődtek a gondok, a lakás, a megélhetés gondjai. Alig telt el néhány hónap, jött az országos felfordulás. a forradalom és szabadságharc. Életük egyre zaklatottabb lett, Petőfi járta az országot, Bem szárnysegédjeként hol itt. hol ott tűnt föl. Fiuk. a szerencsétlen sorsú Zoltánka csatazajban született. Petőfi ezt írta fia születéséről: „Született Zoltán fiam deczember 15. 1848. déli tizenkét órakor, Debreczenben, a. Harminczad-utczában Ormós szabó házában, az utczára nyíló kapu melletti szobában .. . Szeptemberben beállván katonának feleségemet szüleihez vittem Er-Langstein Erzsébet illusztrációja Roskovitz Ignác rajza nyonuin PETŐFINÉ SZENDREI JÚLIA TRAGIKUS SORSA Születésének 160. évfordulójára Júlia az első pillanatban rabul ejtette Petőfi szívét, és Júliának is kedvére volt a már országszerte ismert költő. A költő a bál után még Nagykárolyban maradt, többször találkozott Júliával, sőt Erdődre is ellátogatott. Júliát szülei Uray Endre földbirtokoshoz szánták. Tervükből azonban semmi sem lett. Petőfi szerelmes levelek sokaságával ostromolta Júliát. A leveleket Sass Károly barátjának címezte, nehogy a szülők gyanút fogjanak. A szerelem egyre hevesebb lett, s egyre kevésbé lehetett titkolni. A szülők is megneszelték a dolgot. Szendrey megtiltotta lányának, hogy Petőfivel levelezzen, s hogy egyáltalán szóba álljon vele. Mikor Petőfi megtudta, hogy miként állnak a dolgok, levelet írt Szendreyhez, és megkérte Júlia kezét. Az apa azonban azt válaszolta, lánya még fiatal a házasságra, s különben se merné sorsát Petőfire bízni. Petőfi viszont dűlőre akarta vinni a házasság ügyét, és haladéktalanul Erdődre utazott. Kínos jelenetek játszódtak le a Szendrey házban. A kellemetlen jelenetek többször megismétlődtek, mert Petőfi nem tágított. Végül az apa lányától kérdezte meg: válasszon. Az apja kell neki vagy Petőfi? Júlia Petőfit választotta. Az apa kitagadással fenyegette meg, és kijelentette, ez esetben nem fog hozományt kapni. Végül megüzente Petőfinek, jöjjön Erdődre, és végezzék el Júliával amit a sors rájuk mért. Szana Tjamás így mesélte el az esküvői szertartást: ..Petőfi Sándor és Szendrey Júlia az erdődi vár kápolnájában 1847. Együtllclük legszebb és leggondtalanabb napjait töltötték Kohón. A fiatalasszony többek között ezt jegyezte a naplójába: „Sok vágy, sok csalódás után elértem a díjt fáradatlan küzdéseimért: sorsom megáldott boldog szerelemmel, ez állandó örömnek kifogyhatatlan forrásával ...” Illyés Gyula írta: „Amennyire módunk van a kohói fiatalok lelki alkatára és génjeire visszakövetkeztetni, azt kell gondolnunk, egymást kiegészítő típusok voltak: ez azt jelenti, hogy sokban hasonlóak is voltak, és hogy a legillúziótlanabb valóságban is igen boldogok lehetlek.” Pap Zsigmond. Petőfi barátja is meglátogatta őket Kohón. Emlékezésében így beszél: „Sándor arcából kisugárzott a gondtalan jókedv ... Én zavárodva néztem Júlia boldog kifejezését. Mondani sem kellett: láttam a szeméből, hogy nagyon boldog ...” A boldogság közepette azonban érezték. a szép napokat majd felhős idők követik. Mi fog történni, ha kilépnek a mézeshetek varázsköréből? Ezek a szorongató jelzések mind Petőfi verseiben, min pedig Júlia naplójában megtalálhatók. Ekkor született a szorongásokkal, látomásokkal feltöltött megrázó költemény is, a Szeptember végén: ..Elhull a virág, eliramlik az élet.. . Ülj. hitvesem, ülj az ölembe ide! dödre. de a/, oltani lakás később az oláhlázadás miatt nem lévén eléggé biztos. Debreczenbe szállítóm őt. hol zászlóaljammal feküdtem. Petőfi 1849. július 31-én a segesvári csatában mindörökre eltűnt. Júlia a szabadságharc bukása után mindent megtett. hogy megtalálja férjét. Nem akarta elhinni, hogy elpusztult, mint ahogyan a gyászba borult nemzet sem akarta elhinni Petőfi halálát. Végül belátta, hiába keresi. Petőfi nincs többé. Egy időre Erdődön, szüleinél húzódott meg, de a rossz házassága miatti örökös szemrehányást nem bírta sokáig elviselni. Zoltán fiával Pestre utazott, ahol Garay Jánosék fogadták be az elkeseredett asszonyt. Itt ismerkedett meg Horváth Árpád egyetemi tanárral, aki bejáratos volt Garayékhoz. „Horváth egyszer hajfürtöt kért emlékül Szendrey Júliától” — írja Déri Gyula a furcsa kézfogóról. „Az özvegy, kit helyzetének bizonytalansága és fiának jövője aggasztott, hírnevének megrontása pedig a végletekig elkeserítette, a diákos kérésre erélyes választ adott... Belemarkolt a hajába, és így szólt: „Ha akarja, ez mind a magáé lehet.” Erre Horváth Árpád megkérte a kezét, és 1850. július 21-én, tíz nappal Petőfi eltűnésének évforulója előtt megtörtént a házasság.” Az ország nagy felháborodással vette tudomásul Júlia lépését. Arany János: A honvéd özvegye című versében ítélkezik Júlia felett. Ma már higgadtan gondolkozhatunk házassága felől, és megérthetjük, nem volt más választása. Horváth Árpáddal való házassága nem volt boldog, legalábbis ezt tanúsítja Júlia naplója. Három gyermekük született, de ezek sem tudták elfeledtetni előző életét, Petőfit, hányatott életű Zoltán fiát. Élete vége felé külön is költözött férjétől. Lassan elsötétedett lelkében a világ, tragikus életérzése felőrölte testi-lelki erejét, korán elfárasztotta szervezetét. Krúdy Gyula később azt a Zerge utcai hónapos-szobát bérelte, ahol előzőleg Júlia lakott. A háziasszony sokat mesélt neki az asszonyról. aki piros fezben, kaftanban fogadta látogatóit, s azt képzelte, ő a legnagyobb magyar költőnő. Ilyesmivel vigasztalta magát elesettségében. Halála előtt így búcsúzott el egyik versében gyermekétől: „Hagyj, gyermekem. hagyd folytatni utam, A hideg est már közeleg, A napnak nemsokára vége. S én majd ott lenn pihenek.” Negyvenéves sem volt. amikor meghalt. Magatartását, cselekedeteit máig sem ítélik meg egyöntetűen, sokat és sokan vitatkoznak felőle. Csillaga azonban örökre ott ragyog Petőfi csillaga mellett. DÉNES GYÖRGY nő 17 zr±x
