Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-01-02 / 1. szám
TÁJOLÓ RÁDIÓ A hét költője : Forbáth Imre A Magyar Rádió mindhárom adása Forbáth Imre verseit tűzte műsorára november második felében, pontosabban november 21-töl 26-ig. annak az apropónak az alapján, hogy a két világháború közti neves költőnk 90 évvel ezelőtt született. Hétfőn rövid bevezető, méltató szavak után az Önarckép című versével indították a „hét költőjét", szerdán a nagy lélegzetű Mikor a néma beszélni kezd cíművel folytatták a sort. Pénteken a Látomás versét hallhattuk, nem sokkal később pedig a Mai Hamlet monológját. Szombaton Az öngyilkos levele hü.barátjához című versével fejezték be Forbáth Imre költői hetét. A válogató Forbáth társadalombíráló, háborúellenes verseit tűzte műsorra, és a kitűnő előadók — Nagy Zoltán, Végvári Tamás. Lukács Sándor, Valii Péter — hangszíneikkel még „fölerösitették" a költői hangot. Azok is fölfigyelhettek a mához is szóló versekre, akik egyébként nem járatosak Forbáth költészetében. Különösen megrázó erővel vetítette elénk Lukács Sándor a költő szenvedélyes, háborúellenes versét, a Mikor a néma beszélni kezd címűt; csakúgy pattogtak a szavak: „Láttam fölgyújtott apró lengyel falvakat, / s láttam földbe tiport drága kenyeret, / ijedt kisgyermeket elhullva ... / Hát szemét az ember?" s végig, végig szidalmazva és káromolva; az ember lélegzetvisszafojtva hallgatja, szinte érzi a költő fájdalmát, a háború okozta mély sebeket ... Nekem különösen nagy élmény volt hallani ezeket a verssorokat (valaha betéve tudtam valamennyit): az ötvenes évek végén Forbáth értette meg velem, hogy a vers nem öncélú alkotás, hanem harcos szenvedély. Fájlalom, hogy mindmáig nem jelent meg a teljes Forbáth-kötet, mert így csak a tíz évvel ezelőtti verseskötetre vagyunk utalva. MÉSZÁROS KÁROLY KÖNYV Új Mindenes Gyűjtemény A Csemadok Érsekújvári Járási Bizottsága égisze alatt 1982-től működő néprajzi szakcsoport 1984 óra vizsgálja Alsó-Garam mentén a jellegzetes kurtaszoknyás viseletéről nevezetes falucsoport (Bart, Bény, Kéménd, Kőhidgyarmat. Kisgyarmat, Garampáld — Bruty, Biria, Kamenín, Kamenny Most, Sikenicka, Pavlová) népi kultúráját. A dr. Liszka József néprajzkutató szakmai irányítása alatt álló, önkéntes néprajzi gyűjtőket tömöritő szakcsoport tagjai eddig is több fórumon közzétették kutatásaik eredményét. Most pedig az Új Mindenes Gyűjtemény 7. kötetében (Madách Kiadó, Bratislava 1988) „Kurtaszoknyás hatfalu" címmel önálló kötettel jelentkeztek. A kötet a fent említett falucsoport egyik községének, Kéméndnek népi kultúrájából készült néprajzi dolgozatokat teszi közzé. Az önkéntes gyűjtök munkáit néprajzos szakemberek tanulmányai egészítik ki. A kötet összeállítója. Liszka József, már az előszóban kifejtette, hogy a kötet nem monografikus igénnyel készült, csupán a monografikus nő 18 • s vizsgálatokat megelőző munkálatok eddigi eredményeit adja közre. Céljuk egy-egy kiemelt etnográfiai-folklorisztikai jelenség vizsgálatán keresztül a „kurtaszoknyás hatfalun", mint sajátos néprajzi csoporton belül Kéménd összetartozás-tudata jegyeinek megállapítása volt. E célkitűzést jól alátámasztja a kötet szerkezeti felépítése és a benne foglalt írások is. Az első részben három szakember, Liszka József, Kocsis Aranka és Méry Margit tanulmány formájában vizsgálja a népcsoport népi kultúránkban elfoglalt helyét, valamint a csoportalakító jegyek közül a házasodási területet és a népviseletet, az utóbbin belül elsősorban a kurta szoknyát, amely alapján a hat falu elkülöníti magát a többitől. Utána zömmel önkéntes gyűjtök (Nagy Endre. Gáspár István, Dánielné Matus Erzsébet, Battáné Gáspár Jolán. Dániel Csilla, Káplóczky Bea, Csókás Ferenc, Liszka József és Batta Attila) dolgozták fel közlemény formájában Kéménd földrajzi neveit, árucseréjét, a születés és a keresztelő szokásait, a gyermek helyét és feladatait, a párválasztást, az esküvőt és a lakodalmat, a halált és a temetést, valamint a népi hiedelemvilág egyes alakjairól gyűjtött anyagot. E két részt jól kiegészíti az adattár, amely a hat falura vonatkozó népességtörténeti adatokat és népköltészeti szövegeket tartalmazza. Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a megfogalmazott célokat a közreadott kötettel megvalósították a szerzők, sőt az újabb kutatásokra is ösztönzőleg hathat, hogy a néprajzi csoport körülhatárolása során kiderült, hogy némely kulturális jegyével a vizsgált terület peremén elhelyezkedő Kicsind is kapcsolódik a „kurtaszoknyás hatfaluhoz". FEHÉRVÁRY MAGDA KÖZMŰVELŐDÉS „Helmeczy, aki a szavakat elmetszi" Kedves és színvonalas eseménynek adott otthont a közelmúltban a királyheimeci (Kráfovsky Chlmec) városháza. Dobai Bélának, a sárospataki II. Rákóczi Ferenc Gimnázium tanárának előadásából a város szülöttéről, Helmeczy Mihályról kaphattunk értékes információkat. Dobai Béla, miután elmesélte a gyermek és ifjú Helmeczy életének legfontosabb eseményeit. részletesen beszélt a XIX. század első évtizedéinek társadalmi és kulturális légköréről. Az átfogó, jól felépített korrajz elengedhetetlenül szükséges volt ahhoz, hogy a 200 éve született Helmeczy Mihály munkásságának jelentőségét megértesse. Az ébredő nemzeti öntudat, az önismeretre törekvés korában, amikor a magyarság saját országában elnyomott kisebbségnek számított, ez a német származású fiatalember előbb Serfőzőre. majd 1811-ben Helmeczy - re magyarosította a nevét. A kor sokszínű eseményeivel, szellemi életének tarkaságával a nyelv egységesítésére, ápolására, az irodalmi élet központosítására törekedett. Nem vélétlenül vált e korban szállóigévé az a gondolat, hogy „nyelvében él a nemzet". A délceg fiatalember sátoraljáújhelyi és tatai tartózkodásai után végleg Pest-Budára költözött, s 1810-ben mutatkozott be az irodalom nyilvánossága előtt. Életében még ma is sok a tisztázatlan kérdés. Irodalmi tevékenységével kapcsolatban tudjuk viszont azt, hogy hét verse és öt műfordítása maradt fenn az Auróra jóvoltából. Sokkal ismertebb e művelt, nyelveket is jól beszélő fiatalember publicisztikai tevékenysége. 1832 és 1848 között egy politikai, illetve egy könnyebb, szórakoztató jellegű lapot is szerkesztett. A Jelenkor többek között Széchenyi szócsöve volt, a Társalkodót viszont inkább a kevésbé igényes újságolvasóknak szánták. Helmeczy Mihály kapcsolatot tartott fenn a kor szinte valamennyi jeles alkotójával, fanatikus pártolója lett a nyelvújításnak. „Helmeczy, aki a szavakat elmetszi" — szól a gúnyos mondás a túlbuzgó nyelvújítóról. Valóban rengeteg szót alkotott, nem titkolva véleményét: a gyengébbek majd ki hullanak az idő rostáján. S mivel termékeny volt, a ma már meghonosodott szavak egész csokrát neki köszönhetjük. Lássunk néhány példát: ő alkotta meg a nyugdíj, zene, tan, általány, szigor, cukrász, dac, egyenruha szavainkat. Az Anti-Mondolat megjelenése után, 1816-ban nagy lélegzetű tanulmányban összegzi a nyelvújítás eredményeit. Az elő adótól azt is megtuduk, hogy az 1848-as forradalomból már kimaradt, alighanem megromlott egészségi állapota miatt. 1852-ben halt meg. Szinte semmilyen adat nem áll rendelkezésre a Helmeczy családi életére vonatkozólag. Valószínűnek tartják, hogy egy Teréz nevű hölgyet vett feleségül, leszármazottairól azonban nem szól a fáma. Több mint 1 OCX) kötetből álló könyvtára halála után az állam tulajdona lett. Az előadás után folytatott beszélgetés zárszavaként Dobai Béla felhívta a csekély számú közönség figyelmét: Helmeczy Mihály életében sok még a fehér folt. A város szülöttéről — azt hiszem, ez a királyhelmeciek közös érdeke — jó lenne minél többet tudni. Legyen a Csemadok közművelődési klubjában megtartott előadás biztatás a további kutatómunkához. ZSEBIK ILDIKÓ KÉPZŐMŰVÉSZET A kilencedik Határozottan háttérbe szorultak a kezdők, vagyis azok az amatőrök, művészeti közép- és főiskolások, akik a kezdetek kezdetén még főszereplők voltak. Persze, hol van már a tavalyi hó? És hol van a kilenc évvel ezelőtti? Amikor még nem a vadászlak, hanem egy vészesen elzüllesztett épülettömb melletti vízparton vitatkoztak a táborlakók arról, melyiküknél merre mutat, miről vall az aznap elvégzett penzum. Akkor még a mester-tanítvány és a tanítvány-tanítvány mélyülő kapcsolata forrósította a tábor hangulatát, s ha árnyalatokkal halványabb volt is azoknak az éveknek tárlókra került termése, a szivek és a lelkek annál tágabb röppályán mozogtak. Akkor még úgy tűnt, hogy az együvé tartozás érzése társadalmivá nő általuk. Nos, nem így lett. Azóta sokan elmaradtak. Ki azt mondja, a tábori lécet már átugrotta, sőt, ma már magasabbat ugrik, van, aki arról panaszkodik, megszűnt az egymásért remegés izgalma, másvalaki megint másvalamit mond. Magyarán: a fiatalabbak lemorzsolódása nagyobb volt, mint a jelentkezése. Legalábbis létszámban. Mert erről vall a Csallóközi Múzeum Galériájában közszemlére bocsátott festményanyag. Végigtekintve a kiállítók névsorán, csupa ismerős vagy már valahol hallott név. Hol vannak a legeslegfiatalabbak? Az ő alkotásaikból miért nem került semmi a falakra? Ennek (minimum) két oka lehet. Vagy annyira pocsékul dolgoztak, hogy az alkotótábor közössége nem tartotta méltónak bemutatkozásukat, vagy nem mentek el a táborba, hagyták. váljék az csak a középnemzedék melegágyává. E sorok írója nem egy országban, nem egy képzőművészeti alkotótábor vendége volt már. Tudja, milyen jellegű müvek életre hívását szolgálja az ilyen forrongó-szórakozó-tanuló közösség, következésképpen nyugodt lelkiismerettel élhet azzal a gyanúperrel, hogy a dunaszerdahelyi tárlókra került alkotások zöme nem táborbeli, hanem műtermi munka. Mintha úgy történt volna a dolog, hogy az alkotók a táborban eltöltött rövidebb-hosszabb idő után hazamentek, s műtermükben megfestették müveiket. Senkinek semmi köze hozzá, mondhatnák, hiszen nincs meghatározva, hol festödjenek a 9. Nyárasdi Alkotótábor című kiállítás képei. És egyébként is, a szerzők nyilván a táborban kaptak ihletet. Ez tény, de akkor ne ez legyen a kiállítás, címe, ne akarják a rendezők elhitetni, hogy a közszemlére tett festmények kivétel nélkül a táborban készültek. Az meg már végképp magáért beszél, hogy az idei eredményeket bemutató tárlaton 1986-os datálás is látható volt, többek között Csörgőová Zuzana és Ján Kelemen festményein. Félreértés ne essék, a tárlat anyaga jó, érett, erős, eléri a manapság Szlovákiában látható tárlatok átlagszínvonalát. Rácz Ladislav Csallóközi táj chnü ciklusa hiteles hangulatokat ébreszt, Alexander Péter (felvételünkön Álmok című alkotása — a neveket a katalógusból és a kiállítótermi név- és cimmutatókról másoltam írásomba) és a többi kiállító alkotásai is érett szemléletről tanúskodnak, csakhogy ... Érdemes lenne elgondolkozni azon, vajon mi volt és mi ma ennek az alkotótábornak a célja. Nekem az az érzésem, nem ártana még egy képzőművészeti tábort életre hívni. Ez megmaradna annak, amivé lett — mert senki sem vitathatja a baráti jellegű találkozások szükségességét —a másik pedig újból a főszereplőké lenne. Ha vannak egyáltalán. S ha akarják ... Végezetül: akár szimbolikusnak is vehetném Alex Krascenic Táborban című festményét. Pontos látlelet. Minek tagadnám: megérintett. Mert hiteles. Igen, ilyen ez a tábor... SZIGETI LÁSZLÓ
