Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-02-07 / 7. szám
KESERŰ Átizzadt hálóingként tapad rám a reggel Baljós jelekre ébredek: sziszegő kígyó az ágakon a hó törött késpenge a járda villog rajta a jég fekete macskaként nyújtózik el az úttest Párnába fúrom fejemet tarkóra kulcsolt kézzel fekszem Ösztönöm sejti csak a tavaszt mint kamrába zárt őz a felhasogatott fák illatában az erdőt de tudja az agy — beprogramozva létezésem beprogramozva az udvar képernyőjén a cinkenyomok Mából a holnapba úgy egyensúlyozok át akárha parancsra lengöhídon Kényszerű csókjaim nehezek a velem ébredőnek Érintésem a bőrén: átforrósodott kávéfőzőre hullott vízcsepp Sorsunk szisszen itt minden szóban S napjaink alján keserű zaccként sűrűinek az álmok Lányálmok gonddá asszonyulnak feladják fényes magasságuk Aprópénzre váltott csillagok csörgése marad utánuk Gyufaszálról lobban a tavasz gáz ibolyalángja fázik — Nappal pereg mozaikkövek képsorain éjszakáig Veszödöl konok edényekkel és ujjad: a gyűrű-holdas elmerül a vízben s terített asztalt álmodik a holnap SZÉP VERSEK KÖLTŐI Cseh Károly Az észak-magyarországi irócsoporthoz tartozik Cseh Károly, az 1952-ben Borsodgeszten született költő, aki már csaknem húsz éve publikál különféle irodalmi lapokban és antológiákban. Foglalkozása szerint pedagógus, Halmajon tanít. Önmagáról így vall: „A századvég süketítő zaja és fenyegető csendje ellen törékeny érveket állít föl az emberi értékek védelmében a költői vénával „megátkozott" egyén: verseket ír. Mert mást nem tehet. Szép és őszinte szavakkal kísérli meg szorosabbra fűzni a föllazult kapcsolatokat; létezéssé emelni a mindennapi kis történéseket. Talán így nem lesz annyira kiszolgáltatott a tények rémuralmával szemben. Közben egyre esélytelenebbnek érzi magát, egyre többet tétovázik a papír fölött, mielőtt sorokat ima rá. Azoknak is kihúzza a felét, mert csak a lényegről akar vallani." A többit á versekre bízza. O. K. JELENLÉTÜNK i Vallatsz mint fejsze a fát szerelmünk forgácsai az avaron II. Pusztuló erdő mindkettőnkben menekülnek őzek és farkasok BALJÓS IDILL Tizenharmadika Autólámpák záporvert rózsái között csörtetett a város A terek neon-margarétái fényesen kinyíltak már az idegek sínpályáján sikoltó villamos robogott tova: körjáratán a gondolat Vállunk két remegő levele összeért Ujjaink rácsai mögé bezárva keringett csak a melegség Kapualjak galambjai: utasok topogtak némán Esemyönyi ég sötétlett fejünk felett Baljós idill Árnyékában csillogó arcunk elmerült lassan a holnapba mint zavaros víz mélyére süllyedő kavics Egy jövőbe látó ember a barátjával beszélgetve sétált a város egyik utcáján. Egyszerre csak megragadta társa karját és megállt. Néhány hosszúnak tűnő pillanatig mozdulatlan maradt, s az úttestre nézett Aztán fölemelte tekintetét és így szólt: — Ma este, amint hazaérsz, anélkül, hogy bármit is tennél, gondold meg, miképpen veszed kezelésbe összes javaimat, olymódon, hogy az elkövetkezőkben feleségemnek és a két leányomnak mindene meglegyen. A barát, aki jól ismerte a jövőbe látó ember kissé különös viselkedését, figyelmesen hallgatta, majd tovább sétáltak. Hamarosan mindketten elfelejtették az egészet és folytatták a félbeszakadt beszélgetést. Manuel Vidal A JÓS Két utcával lejjebb ától a helytől, ahol a jövőbe látó ember a barátjával találkozott, egy kocsma állt. Amikor a közelébe értek, az ajtót hevesen belökve egy ember lépett be oda. aki jellegzetes öltözete révén tengerésznek látszott. Jobbra-balra nézett, mígnem megpillantott egy csíkos tengerészblúzt viselő fiatal, kövér nőt. Gyors léptekkel mellette termett, s karját megragadva erősen megrázta, miközben rákiáltott: — Kiraboltál, rohadt, kiraboltál! Add vissza a pénzem, különben megbánod! A nő hirtelen mozdulattal kiszabadította a karját, amelyet a tengerész kinézésű ember elkapott, és két kézzel mellbe lökte, de úgy. hogy az ráesett egy asztalra, amely a körülötte álló négy székkel egyetemben hatalmas robajjal fölborult. A tengerész kinézésű férfi kábuttan föltápászkodott. Kezét a zsebébe süllyesztette, apró revolvert rántott elő, a kövér nőre célzott és lőtt. A nő rendkívül fürgén — senki sem nézte yolna ki egy ilyen testes személyből — a földre vetette magát. A golyó elrepült a feje fölött és átütötte az ajtóüveget. Abban a pillanatban a jövőbe látás képességének megáldott ember az ajtó előtt haladt el a barátjával, aki a dörrenést meghallva, ösztönösen lehajolt s a jóst is magával rántotta. Mikor a pillanatnyi ijedtség után összeszedték magukat, a kitört ajtóüvegen át látták, hogy többen lefegyvereznek egy férfit, aki a külsejéből ítélve tengerésznek látszott. Folytatták sétájukat. A jövőbe látó ember levetette fejéről a kalapját, egyik ujját a golyó ütötte lyukba dugta, s így szóit a barátjához: — Igazán különös. Úgy látszik, elvesztem a képességem. Egy pillanatig tisztán láttam ezt a jelenetet és azt is. hogy meg keli halnom. Néhány utcával arrébb a két barát elköszönt egymástól. Azon az éjszakán a jövőbe látás képességével megáldott ember a felesége mellett aludt és különös álmot látott. Azt álmodta, hogy a barátjával beszélgetve, a város egyik utcáján ereszkednek lefelé. Két utcával lejjebb attól a helytől, ahol találkoztak, egy kocsma állt. Mikor a közelébe értek, az ajtót hevesen belökve egy ember lépett be oda, aki jellegzetes öltözete alapján tengerésznek látszott. Addig nézelődött jobbra-balra. mígnem megpillantott egy csíkos tengerészblúzt viselő fiatal, kövér nőt. Gyors léptekkel mellette termett, s karját megragadva, erősen megrángatta, miközben rákiáltott: — Megcsalsz, te rohadt, tudom, hogy megcsalsz! A nő hirtelen mozdulattal kiszabadította a karját, amelyet a tengerész kinézésű férfi elkapott. Hátralépett, kezét a zsebébe süllyesztette és apró revolvert rántott elő. A tengerész kinézésű férfira célzott és lőtt. Ez azonban fürgén a földre vetette magát. A golyó elrepült a feje fölött és átütötte az ajtóüveget. Abban a pillanatban a jövőbe látás képességével megáldott ember az ajtó előtt haladt el a barátjával, aki a dörrenést meghallva, ösztönösen lehajolt, társát azonban az ajtó felé lökte. Arcán mély fájdalommal a jövőbe látó ember golyótól átütött fejjel holtan rogyott az utca kövezetére. Másnap reggel, amikor az asszony fölébredt, férje golyótól átütött fejjel, holtan feküdt mellette. Egy év múlva a jövőbe látás képességével megáldott ember barátja házasságot kötött az özveggyel. A KUBAI ÍRÓ NOVELLÁJÁT ASZTALOS LAJOS FORDÍTOTTA nő 15 CSILLAGOK APRÓPÉNZÉN
