Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-02-07 / 7. szám
KUCKÓ-7 A bölcsességet vásárló falu Egy tengeri sziget falucskájának elöljárói és a bíró egy napon azért korholták egymást, amiért belőlük sosem lehet senki olyan bölcs, mint amilyen bölcs emberek élnek máshol. — Mondjátok meg, testvéreim — mondta a legbölcsebbek egyike —, hogy a csudába van az, hogy nincs itt köztünk senkinek egy csepp esze sem ? Gyűjtsünk hát össze hamarjában ötven tallért, és küldjünk három embert a faluból Velencébe, hogy ott észt vegyenek! Azt hallottam, hogy a velencei emberek a legbölcsebbek, és annyi eszük van, hogy el is tudnak adni belőle. Azt is mondják, hogy olcsón megszámitják. Egyetértettek ezzel mindannyian, és össze is gyűjtötték a pénzt, azután három embert elküldték Velencébe. Amikor azok odaértek, megérdeklődték, hogy hol mérik az észt, és hány pintet lehet kapni belőle. Eközben találtak egy embert, aki a gúnyolódásnak és a beugratásnak nagy mestere volt, és azt mondta nekik: — Eladok én nektek nemcsak egy pintet, de egy litert is, kettő meg maradjon meg nekem egy fityingért. Az atyafiak meg szívesen megkötötték a boltot. A velencei ember szerzett hamarjában egy egeret, azt elevenen egy skatulyába zárta, azután azt mondta: . — Ehol van az ész a skatulyában, hanem szaladjatok most gyorsan haza, és ki ne nyissátok a skatulyát, míg haza nem értek vele! A három koma boldogan indult haza ugyanazon a hajón, amelyiken odautazott, de amikor már a falu közelébe értek, azt mondta az egyik: Nem igazság az, halljátok, hogy mindenkinek egyformán jusson az észből. Mi hárman vegyük el magunknak a felét, a falu népének meg adjuk a másik felét. Ráállott erre nyomban a másik két atyafi is, de amikor kinyitották a skatulya tetejét, az egér, mint afféle egér, elfutott nyomban, és behúzódott a hajó valamelyik zugába. Lett is mindjárt nagy riadalom, egyikük azonban így szólt: — Most mi bajotok? Nem szökött el az ész sehova se, hanem itt van valahol a hajón! Amikor azután hazaértek, a többiek A paraszt Egy paraszt elszegényedett, és mikor már az egész apai örökségét elherdálta, elhatározta, hogy valamilyen gazdag embernél keres szolgálatot. Talált is egy gazdag emberi, akit megkért, fogadja fel öt munkára. A gazdag így felelt: — Befogadlak, de milyen mesterséghez értessz? A paraszt így felelt: — Tudok sütni-főzni, uram! Erre a gazda megkérdezte: — Aztán mennyi fizetséget kérsz egy esztendőre? A paraszt így felelt: — Kérek tizenkét aranyat, és azt, hogy etessél, és hogy felöltöztessél. Tetszett a gazdag embernek az alku, hát rá is állott nyomban, és szolgálatába fogadta a parasztot. már türelmetlenül és nagy örömmel várták őket a parton, de mikor a rossz hírt megtudták, bizony nagyon elkeseredtek. Kigondolták később, hogy a hajót a szárazföldre vontatják. így is történt. Őrizték azután egyenként felváltva a hajóval együtt az észt is, és ha bármikor bölcs választ kellett adniuk valakinek, akár írásban, akár szóban, mindig a hajóra siettek, hogy ott megtöltsék ésszel a fejüket. meg az úr Másnap reggel fölkeltek a többi szolgák, az egész háznépe, a gazda is, de az új szolga nem volt sehol. Dél felé aztán elindult a gazda nagy dérrel-dúrral, hogy előhívja. Bezörgetett oda, ahová aludni tért a szolga, az meg kinyitotta az ajtót, és amikor a gazda látta, hogy az ágyból kelt fel éppen, és fel sem öltözött, csodálkozva így szólt: — Hát ez meg milyen szolgálat, hékám? A szolga így felelt: — Uram, én reggel óta arra várok, amiben megegyeztünk. — Hát miben egyeztünk meg? — Hát csak abban, hogy etetsz meg felöltöztetsz — felelte a szolga —, és én csak arra vártam, mikor jössz már végre, hogy felöltöztessél, ahogy megbeszéltük! Erő meg a kádi Erő a kádi marháit őrizte, de volt neki is egy saját tehene, amelyik a kádi nyája között legelészett. Történt egyszer, hogy a kádi tehene nekiment Eróénak, Erő tehene pedig azonnyomban felöklelte a kádiét. Rohant hamar Ero^a kádihoz. — Tekintetes efendi! A te tehened felöklelte az enyémet! — Hát ki a hibás, hékás! Uszította-e őket valaki? — Senki, csak úgy maguktól összeakaszkodtak! — Ej, a teringettét, hékás! A tehenet nem bünteti a törvény! Ezután Erő így beszélt tovább: — De hát efendi, nem hallod, mit mondok: az én tehenem öklelte fel a tiédet! — Ej, ej, várj csak, héká, amíg megnézem a Koránban! — majd lenyúlt, hogy elővegye a Koránt, de Erő lefogta a karját, és azt mondta: — Nem nézed, istenemre mondom! Ha a te tehenedet nem bünteti a törvény, akkor nem bünteti meg az én tehenemet sem! nő 16 S
