Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-11-28 / 49. szám

es fanatizálni tudja a tagokat is, nincs olyan nagy jelentősége az anyagi háttérnek.

— Húsz év. három művészeti vezető, rengeteg táncos — az elképzelések eléggé etterőek a Szőttes tekintélye mégsem csorbult soha.

— Mindenki próbálkozik. Az első miisorszámok általában „klasszikus" darabok, ez Így volt Quittnernél is, a Szerelmek és nászok már táncszínház volt, igaz, néptáncelemekkel; később Bartók müveire tervezett egy kompozíciót, ebben már nyoma sem volt a néptáncnak, de ezt már nem fejezte be. Varga Ervin Nyugtalan éneke is próbálkozás — olyanra sikerült, amilyenre. Csak az a baj, hogy vannak olyan csoportvezetők, akik eredeti ötletek híján plagizálnak, és nem gondolkodnak azon, mit. Most éppen táncszínházát csinálnak.

— Ahhoz, hogy a koreográfusnak, művészeti vezetőnek legyen elegendő meg felelő anyaga, gyűjteni kell, élményeket szerezni.

— A gyengébb amatőr együttesek csak utánoztak. A jobbak már gyűjteni is jártak, hogy legyen alapanyaguk, de tulajdonképpen még ez sem elég, ha nics az alkotóknak ötlete. Mi elég sokat gyűjtöttünk, de nem eleget.

— A Varsányi Együttes tagjai azt vallják. rengeteget segít nekik, ha kimennek a parasztmuzsikusokhoz, látják, hallják őket játszani, együtt muzsikálnak velük, rengeteget tanulnak így. Ez olyasmi, mint amikor egy népi táncos igazi táncházba megy — mondjuk Székre.

— Ez tény. Ha nem jártam volna Széken, Szentesben, Kaposkelecsényben a cigányoknál, Jokán az öregeknél, talán soha nem értem-érzem meg a tánc lényegét. A széki táncház jelentette az első katarzist, ahol megértettem, miért táncolják úgy a székit. El kell menni Erdélybe ahhoz, hogy megtudjuk, tapasztaljuk, milyen érzést váltott ki valamikor az emberekben a tánc.

Táncot nem lehet könyvből, kizárólag filmből tanítani. Persze, nemcsak akkor tudok egy anyagot átadni, ha az adott helyen gyűjtöttem, táncoltam, A tánc törvényszerűségei mindenütt megvannak, a helyszíntől függetlenül. És hiába ismeri valaki a falut, a táncot, ha túlstilizálja a koreográfiában. Sajnos, sokan azt a bartóki-kodályi gondolatot viszik tovább — a szó rossz értelmében—, hogy a parasztot fel kell öltöztetni, és úgy kell bevini a koncertterembe. Ök, vagy az ő táncosaik nem tudják, hogy mi a logikája az egésznek, csak megtanulják szépen lefeszített spiccel eltáncolni a koreográfiát.

— A konkurencia — a szó nemes értelmében — jobb munkára serkenti az alkotókat. . .

— Ahhoz, hogy az ember jó koreográfiát csináljon, színvonalas műsort állítson össze, látni kell minden együttest. Ötletei mindenkinek vannak, de ez nem elég. Én sohasem bántom a táncosokat, sót nagyon jól megvagyok velük. Ebben az országban táncosok csak úgy, maguktól nem veszekedtek. Az ellenségeskeaest a dilletánsok szították. Egyetlen versenyünk van, a zselizi, ha ott találkoznak a szakmabeliek — táncosok, koreográfusok, művészeti vezetők, zenészek—, tisztességes vitát folytatnak. Én örülök neki, ha bármelyik kollégám megtanít táncolni harminc-negyven embert, hiszen az a lényeg, hogy ezeknek már van, lesz közük a néptánchoz. Én az összes együttest szeretem azért, mert táncolnak, mert valami— Azt mondom: Szőttes. Mit jelent ez Richtarcik Mihálynak, a csoport művészeti vezetőjének?

— Az együttes a munkámat, a hivatásomat jelenti. Többnyire az estéket es a nappalokat, a barátokat, vitapartnereket, munkatársakat. Itt zajlik az életem.

— A Szőttes országszerte fogalom — most már húsz éve.

— Emlékszem rá, mi volt az együttest alapító Quittner János álma. Olyan hivatásos együttest akart létrehozni, amelynek műsora az autentikus néptáncon és népzenén alapszik. És annak ellenére, hogy nem sikerült hivatásos együttest csinálni belőle, az elv megmaradt, ráadásul a Szőttes a körülményekhez képest (anyagi feltételek, próbaterem stb.) mindig többet teljesített, mint amennyit az adott helyzetben elvárhattak tőle. Bármilyen együttes teljesítménye a vezetőtől függ, amennyiben ö elhivatottságot érez.