Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-11-14 / 47. szám
A középkori város eg)ők utcája Az Akropolisz lépcsői egyik festői szépségű pontján az autóbusz megállt, és akinek kedve támadt fényképezésre. kiszállhatott tíz percre. Egy sztoikus nyugalommal álló teve mellé odaállítottak egy létrát, s akinek kedve volt felmászni rá, 100 drahmáért lefényképeztethette magát. A fényképet persze valamelyik útitárs készítette, s a 100 drahmába csupán a ..dekoráció” került. Nem sokkal távolabb viszont egy találékony, széles karimájú kalapéit viselő pásztor és a görög asszonyok jellegzetes fekete ruhájába öltözött felesége festői pózba állították kecskéit, és barátságos integetéssel hívogatták a turistákat, hogy fényképezzék le őket. Közülünk is sokan léprementek, s csak amikor elkattintották fényképezőgépüket és köszönetét mormolva tovább akartak állni, derült ki, hogy ez a csendélet bizony pénzbe került. A várost magunk mögött hagyva autóbuszunk Líndosz felé indult. Az ókori Líndosz i. e. 600 táján élte virágkorát. Akkor létesítették az Akropoliszon a líndoszi Athéné szentélyét. A festői fekvésű mai Líndosz keskeny utcák szövevényéből áll, és fő látványossága az Akropolisz. amelyre lépcsők sokasága vezet. Odafenn a csodálatosan szép kilátáson kívül a szentély és a csarnok oszlopsorának maradványai láthatók. Az Akropoliszhoz vezető lépcsőkön lefelé baktatva öszszeverődött kis csoportunk tagjai közül még senki sem fürdött az Égei-tengerben. Ez a körülmény, no meg a rekkenő hőség egyaránt fokozta bennünk a vágyat, hogy mielőbb kiéljünk a tengerpartra. Távolból nézve a part mindenütt homokos volt. Leérve Líndoszba. görög kísérőnk útbaigazítása nyomán elindultunk a part felé. Egy csodálatosan szép öbölhöz értünk, ahol a napernyők és nyugágyak sokasága a strandot jelezte. A városban, míg az indulásra és egyik útitársunkra várakoztunk, meg/ szomjaztunk. Körülöttünk kávézók, bisztrók, tavernák és a járdán önkiszolgáló hűtőszekrények. Megcéloztuk az egyiket, és meglepetésükre hétféle hűtött üdítő volt benne, s a könnyen nyitható dobozos üdítőkhöz még szívószálat is találtunk. Kiszolgáltuk magunkat, s körülnéztünk, hogy kinek fizethetünk, de csak járókelőket láttunk. Zavarba jöttünk. Végül felfedeztünk a közelben egy vegyeskereskedést, s bementünk megkérdezni, hogy hol fizethetünk. Az üzletben azonban nem volt senki. Hallózásunkra a hátsó ajtón bejött egy fiatal férfi, akinek kifizettük az üdítőt, s közben anienynyire ezt hiányos nyelvtudásunk engedte, beszédbe elegyedtünk. Meglepett bennünket, hogy a görög szigeteken mennyire megbíznak az emberekben. Idegenvezetőnktől hallottam, hogy itt a többi nagy idegenforgalmú dél-európai országtól eltérően ritkán csapják be a turistákat. Egy órát vártunk idős útitársunkra, s miután az autóbusz vezetője eltűnését jelentette a rendőrségnek. visszaindultunk Rodoszba. A kötetlen városnézésre szánt szabadidőnk mindössze fél órára zsugorodott, mert ebben a nagyforgalmik kikötőben a hajóknak be kell tartaniuk a horgonyzás előre bejelentett idejét. Hajónk éppen indulni készült, amikor egy üres autóbuszból kiszállt elveszettnek hitt útitársunk, és nagy integetéssel jelezte a fedélzeten levőknek, hogy várjanak rá. Az utolsó pillanatban érkezett. Délben már török felségvizeken haladtunk. A török parti őrség motorcsónakon jött az Esztóniához. hogy ellenőrizze a hajó engedélyét. Ez a rövid formalitás csak néhány percig tartott, s az Esztónia behajózott a Márvány-tengert a tulajdonképpeni Földközi-tengerrel összekötő 65 kilométer hosszú és helyenként csupán 1.3 kilométer széles tengerszorosba. a Dardanellákba. Ezért az ókorban is rendkívül fontos kereskedelmi útvonalért rengeteg harcot folytattak a történelem folyamán. A századunk elején kötött lausannei egyezmény értelmében. a szoros minden hajó előtt nyitva áll. Elhaladva Trója mellett kísérőnk elmondott néhány, a Dardanellákhoz fűződő görög mondát. Úgy éreztük magunkat. mintha történelemórán lennénk, azzal az előnnyel, hogy az ősi mondák színhelyén voltunk. LŐRINCZ KATÓ nő 9