Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-11-08 / 46. szám
CSALÁDI KÖR Fölméréseink azt mutatják, hogy a különböző bűnözési statisztikákban egyre aggasztóbban alakul a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények aránya. Miközben azonban számokról beszélünk, jól tudjuk, hogy viszonyokról és sorsokról van szó, felelősségről, melyet egyetlen *— jövőképét tudatosan építő társadalom sem háríthat el magától. Harmincadik számunkban indult sorozatunk, a Vakvágányon is ezen látószögből (természetesen a maga módszereivel) igyekezett a statisztikák mögé benézni: elsősorban az előzményeket föltérképezni. A sorozat kapcsán szerkesztőségünk kerekasztal-beszélgetést rendezett, mely a társadalmi beilleszkedési zavarok okait boncolgatta, és föltette a kérdést: Hova vezethetők vissza az asszociális és antiszociális cselekedetek indítékai ? A résztvevők: dr. Bauer Edit szociológus-kandidátus, dr. Bordás Sándor pszichológus, dr. Kubái Tibor büntetőbíró, dr. Mészáros Lajos ügyvéd és dr. Strédl Terézia gyógypedagógus. Az összefoglalót Nagyvendégi Éva adja közre. A gond és annak udvara Amikor a beilleszkedési nehézségekről, ifjúsági bűnözésre beszélünk, valójában olyan dolgokról ejtünk szót. melyek — közvetlenül vagy közvetve hatásaik révén — mindnyájunkat érintenek. A közfigyelem érthető, mégha olyan folyamatokról is van szó, melyekkel nincs okunk büszkélkedni. olyan fejleményekről, melyek mintegy a „hátsó udvar" felől nyitnak rálátást szőkébb valóságunkra. Már eddig is fölbecsülhetetlen kárt okozott az a szemlélet, mely a szaporodó jelenségekben takargatni, kendőzni való tényt látott. Vitathatatlan, hogy minden fejlődő, modernizálódó társadalomnak meg kell tanulnia tartósan „együtt élni" e zavarokkal, bűnözés nélküli társadalmat elképzelni utópia lenne; a viták inkább a társadalom számára elviselhető mérték körül gyűrűznek. Persze, az is igaz, hogy a zavarok java része, a bűnözés növekedése sok tekintetben fölkészületlenül és váratlanul érte társadalmunkat. Hogy miért? röiteteieztuK es fennen twdettük korábban, hogy a tulajdon- és hatalmi viszonyok megváltozása majd automatikusan elvezet a nemkívánatos jelenségek (bűnözés, szegénység stb.) folszámolódásához. Ezen naiv gondolkodás egyáltalán nem vette figyelembe a hagyományokat, a környező világban, az értékrendben bekövetkező erőteljes átrendezéseket — lényegében saját illúzióink rabjai lettünk. Elveszett egy értékrend és nem született egy másik — fogalmazta meg a szociológus. Való igaz, hogy a társadalmakat mindig is az új és más értékek vitték előre. Ezidáig azonban az értékek aránylag lassan változtak, az a gyors és minőségi átalakulás, ami a század második harmadában megindult, példa nélküli a történelemben. A társadalmakban bekövetkező forradalmi változások csak fölgyorsították ezen folyamatokat — azonban miközben építettünk, romboltunk is, amit őrizni kellett volna. A „múlt örökségeinek és maradványainak" föibomlasztását csak jónak és szépnek mondtuk, s nem vettük tekintetbe, hogy fölépül -nek-e helyükön az új és érvényességüket kivívó más normák. Nem könnyű jelenleg pontos képet alkotni társadalmunk „értékháztartásáról", mindenesetre az értékrendszer „újjáépítése" nem mondható befejezettnek. (Például napjaink fejleménye egy — a korábbinál gyakorlatiasabb, a fogyasztás felé forduló beállítódás kialakulása.) A másik vonatkozás: egyre nagyobb a feszültség a társadalmilag kívánatossá tett célok és az elérésükhöz az egyén rendelkezésére álló megengedett eszközök között. (A szociológus példája: A nemzetközi időmérleg-összehasonlításokból nemcsak az derül ki. hogy a fejlett országokban nálunk van a leghosszabb munkaidő, hanem hogy munkaidőn kívül is rengeteg időt töltünk munkával. Hogy a fogyasztászintet tartani tudjuk, még többet dolgozunk, még hajszoltabban élünk, s méginkább keressük a feloldódás eszközeit.) A helyzetet az is befolyásolja, hogy bizonyos értékek — a tömeghírközlés fejlődése folytán — egyre szélesebb körben válnak ismertté, egyre inkább befolyásolják az emberek törekvéseit, miközben az eszközök szűkössége növeli a feszültségeket. A másik dolog: a nagy társadalmi folyamatok utóhatásaiként nem kisebb jelentőségű folyamatok indultak be. mint az iparosodás és az urbanizáció. Mindezekkel egyetemben — mintegy az értük fizetett „árként" — mintha az ember is védtelenebbé és kiszolgáltatottabbá vált volna, készen a különböző menekülésformákra (válás, alkoholizmus stb.). Heves térbeli, szociális, szerkezeti mobilitás vette kezdetét, rengeteg ember nem csak fölszedte, de el is vesztette a gyökereit. Amikor gyökérvesztésről beszélünk, akkor valójában értékvesztésről is szólunk. És ami legalább ennyire fontos a jövőnk szempontjából — a kisközösségek elvesztése. A kisközösségeké, melyek az „elszemélytelenedett" társadalomhoz kapcsolnak, melyek nélkül az ember magára marad, elszigetelődik. A szociológus szavai szerint: hiányoznak életünkből a szociális horizontális struktúrák, azok a helyi, nem formális kisközösségek (jól működő ifjúsági közösségek, iskolai közösségek, klubok, lakóközösségek stb.). ahol az emberek megtalálhatják önmagukat amelyek védenek, ellenőriznek és elhárítanak. A kialakult bizonytalansághoz hozzájárult az is, hogy nemritkán — részben a gazdaság, részben a jogi útvesztők miatt — tömeges tapasztalatunkká válik a törvényen kívüli állapot valamilyen foka. Az sem vitatható, hogy az olyan társadalmi jellegzetességek, mint a közmorál állapota, egyéni boldogulásunk és társadalmunk távlatainak világossága vagy annak hiánya; a társadalmi méltányosság és igazságosság élményei; a deklarált, úton-útfélen idézett és a valóban működő értékek közötti ellentmondás; a közállapotok átélése (ide sorolhatjuk az emberrel való bánásmódot, legyen szó akár munkahelyről, iskoláról. hivatalról, kórházról, üzletekről stb.) mind belejátszanak — egyéni és társadalmi szinten is — a beilleszkedési zavarok létrejöttébe. Magát a társadalmi egyént, pozícióját, kilátásait, szorongásait stb. is úgy kell szemlélnünk. mint aki jómaga is tényezője tehet a zavarok előállásának. A riportok készítői elmondták: tapasztalatuk, hogy a bajok kezelésére inkább a megkésettség, mint az időben történő beavatkozás a jellemző. Csak akkor foglalkozunk a gyerekekkel, családdal, amikor már sem megelőzni, sem orvosolni nem tudjuk a bajt. Hogyan tovább? A jelenlevők mind egyetértettek abban, hogy a bajok kezeléséhez, a nyugodt, módszeres munkához elengedhetetlen a tudományos szakszerűség; az egységes szemlélet, amely nem csupán a kifejlett végállapotokat óhajtja befolyásolni, hanem az előállást folyamat korai szakaszaiba is igyekszik belenyúlni. (Mikor egyszerre védi is az ember a zavaroktól, s ugyanakkor kezelni, gyógyítani is képes.) Csak: a megfelelő határozatok mellé megfelelő feltételek is szükségeltetnek! Hogy lépni tudjunk, elengedhetetlen a társadalmi csatornák zavartalan működése. az illeszkedő intézményrendszer. a korszerű jogi fölvilágosítás — és nem utolsósorban a társadalmi közvélemény folyamatos tájékoztatása. A jogászok hangsúlyozták. hogy maga a törvény és a törvény alkalmazása önmagában még nem jelent bűnmegelőzést. A bűnözés prevenciója csak akkor hatásos, ha azt megfelelő szociálpolitikai intézkedések egészítik ki. Ezért is van olyan nagy jelentősége annak az 1986-tól 1990-ig szóló átfogó feladatcsomagnak, melynek kidolgozását alapos fölmérő- és kutatómunka előzte meg, és amely a gyermekvédelem megerősítését, az ifjúsági bűnözés, megelőzését tűzte ki célul. Az említett dokumentum az érintett párt, állami és társadalmi szerveken, szervezeteken kívül rendkívül fontos szerepet ad a családnak, iskolának, kisközösségeknek. A jelenlevők leszögezték: hatása nem mutatkozhat meg azonnal, a lépések csak hosszú távon és fokozatosan fejthetik ki hatásukat, összekapcsolódva más — kedvező társadalmi, politikai, szellemikulturális stb. — folyamatokkal. Az egyénben, családban, iskolában stb. rejlő gyengeségek és kudarcok A pszichológus hangsúlyozta: A beilleszkedési nehézségek, a bűnözés magyarázó elveit figyelembe véve várhatóan az a gyerek fog társadalmi beilleszkedési zavarban szenvedni, aki esetleg biológiailag hajlamos rá; akinek fiatalkori szocializációja nem volt zökkenőmentes (a csecsemőkornak és az egészen fiatal gyermekkornak is döntő szerepe lehet itt); akinek környezete, családja, baráti köre stb. nem ítéli el. sőt esetleg sugallja a zavaros viselkedést. Ami a biológiai tényezőket illeti : köztudomású, hogy volt és van bizonyos hajlandóság a túlhangsúlyozásukra. Szakmai körökben elsősorban az alkoholizmus a drogfüggőség, az egyes mentális betegségek biológiai hátterének a föltárását szorgalmazzák. Mivel azonban ezen ismereteink meglehetősen hézagosak, kívánatosabb figyelmünket a környezeti-társadalmi tényezőkre összpontosítani. Ami a szocializációt illeti: fontos megkülönböztetnünk a neveléstől. Az előbbi ugyanis több, mint az utóbbi: a szándékos, nyíltan megfogalmazott elveken túl magába foglalja a mindennapjain-OKOK ÉS KORLÁTOK n0 10
