Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-10-18 / 43. szám
TÁJOLÓ KÖNYV Az elpárolgott fazék Nem jó tartozni valakinek. Én meg adósa vagyok Zsélyi Nagy Lajosnak. Évtizedünk eleje táján, amikor szakdolgozatomat írtam, a témám az ö groteszkkel és iróniával teli költészete volt. Akkori találkozásunkkor, beszélgetés közben megígértem, hogy ha ez az iromány elkészül, feltétlenül megmutatom neki. Az Ígéret szép szó ... most inkább nem folytatom, mert bizony az én munkám (általam) mind a mai napig nem került el kedvenc költömhöz. És ezt most nem azért mondtam el, mintha az az írás valami fene nagy dolog lett volna. Nem. Csak hát nem tartottam be a szavamat, s ez bizony azóta is bánt. S hogy a „precizitásomhoz" hű legyek, legjújabb kötetéről is csak most írok. holott — ahogy jegyzetfüzetemben nézem — első bejegyzéseim e témában majd három hónaposak. E lap augusztus végi, Zs. Nagy Lajossal közölt beszélgetése után végérvényesen íróasztalhoz ültem, hogy olvasóinknak figyelmébe ajánljam költőnk harmadik prózai kötetét. Az utóbbi gondolat rögtön két furcsa dolgot rejt magában: 1. Én itt ajánlani fogom a kötetet, esetleg valaki meg szeretné vásárolni, de a legnagyobb valószínűség szerint már nem találja meg könyvesboltjainkban, mert Zs. Nagy kötetei nem sokáig foglalják ott a helyet. 2. Költő vagy prózaíró Zs. Nagy? Harmincéves újságírói ténykedése alatt bizony írt prózát is. Erről az 1975-ben megjelent Emberke küzdj! és az 1985-ben kiadott Rendetlen napló tanúskodik. Én mégis, a szülőfaluja nevét elönévként használó Nagy Lajos nevű emberkénket költőként tartom számon. Persze nem fordítok hátat prózájának sem, mert ez is félreérthetetlenül ő, de úgy érzem, a gondolat, ami benne születik, a versben teljesül (-hét) ki legjobban. Kacagtató és siralmas vagy röviden groteszk — itt nálunk Zs. Nagy Lajos jut eszünkbe (jobban mondva, müvei: meg ne sértődjön már!). S eközben gúnyolódó, ironikus, ahogy gyakran jellemzik még. Mi több — ezért hajlandók neki még a nagy bölcsek is megbocsátani —, önironikus. Tehát képes és tud önmagával is viccelni, önmagából is bohócot csinálni. Önmagát is feláldozni, ha ezt olyan helyzetben teheti, aminek több értelme van, ami képes önmagán is túlmutatni. Mi mást is tehetne ? Hiszen a sorsa azzal áldotta meg, hogy „alulról nézze, de fölülről lássa a mi skizofrén világunkat". Élettapasztalatai nyilván arra okították, hogy ö, aki csak egy a sok közül, csupán vajmi keveset mozdíthat a jó felé, alakíthat a balgaságon. így hát örömöt akar szerezni, mosolyt varázsolni embertársai arcára. Mégha — ahogy önmaga is mondja — nem is veszik komolyan a nagyok. Én biztos vagyok abban, hogy nem ez a fontos számára. Az egyszerű helyzet és benne a kisember — ez a lényeges pont nála. Persze tévednék, ha csak azt hangsúlyoznám, hogy a nevettetés a mindene Zs. Nagy Lajosnak. Amit papírra vet, abban szinte mindig ott munkál az emberi gyarlóság kipellengérezése. Meg valamicske hátsó gondolat: hátha észreveszitek magatokat! Zs. Nagy Lagos karcolatait, humoreszkjeit, szatirikus írásait tartalmazó Az elpárolgott fazék című munka nyugodtan viselhetné a válogatott prózai írások alcímet is. A több mint két és félszáz oldalon a válogató négy fejezetbe osztotta írásait. Az első A megfürdetett írógép címet viseli, és új írásokat tartalmaz. A kötet második és harmadik fejezete az előző két — már idézett — kötet címét viseli és ezekből közöl válogatást, majd az utolsó, a negyedik rész, Ceruzasorok címen, a közelmúlt írói termésének eredményeit hozza. Semmiképpen nem szabad megfeledkeznem e kötet kapcsán az összeállító — és az utószót író — Grendel Lajosról. Nagy Lajossal való mostani "társulása" mutatja, hogy jó „válogató" is neves prózaírónk. S nem kevésbé jó méltató. Utószavában röviden bár, de nagyon pontosan határozza meg Zs. Nagy Lajos helyét csehszlovákiai magyar irodalmunkban, voksol emberi, baráti hangon, minden fennköltség nélkül költőnk-irónk eddigi életműve mellett. Az utóbbiakra íme egy példa a grendeli megfogalmazásban: „Zs. Nagy Lajos legsikerültebb karcolataiban hidat épít a mindennapi banalitások és az élet fontosabb dolgai közé. a látszólagos semmiségekben is észreveszi a filozófiát, s kajánkodó bölcs humorával, olykor abszurd ötletekkel addig csüri-csavarja mondanivalóját, hogy az olvasó egyszer csak azt veszi észre, nem csupán jól szórakozott, hanem el is töprengett ezeken a behízelgően bizalmas stílusban hangszerelt írásokon." (Madách. 1988) AMBRUS FERENC Pokoljárás és bohóctréfa „Kálnoky László a meglepetések, a metamorfózisok költője, alakváltoztató bűvész. Sokáig ugyan épp az ellenkező kép élt róla még legjobb ismerői, közeli költőbarátai szemében is. Három és fél évtizeden át (...) olyan minősítések tapadtak nevéhez, mint az ontológiai pesszimizmus, a szűkszavú elegancia, a kevesekhez szóló választékosság, az artisztikus formaművéezef s nem utolsósorban az az értékelés, hogy műfordítói életműve jelentékenyebb az eredetinél" — olvashatjuk Csűrös Miklós, a neves irodalomtörténész „Pokoljárás és bohóctréfa" című, az 1985-ben elhunyt nagy költő életművének szentelt árnyaltan és mélyen elemző monográfiájában, mely nemrég jelent meg a Magvető Könyvkiadó gondozásában. Csűrös Miklós nagy lélegzetű tanulmányának — melyet igen gondos és alapos kutatómunka előzött meg — az a legfontosabb érdeme, hogy eloszlatott sok tévhitet és előítéletet, amely belengte Kálnoky László életét és művészileg izgalmas életművét. Csűrös, azonkívül, hogy bemutatja Kálnoky érdekes és bonyolult életútját, részletes és finom elemzést ad egész munkásságáról, az 1939-ben megjelent első, „Az árnyak kertje" című verseskötetétől kedzve, kivált vers- és drámaforditásain át, utolsó. 1986-ban kiadott, „Hőstettek az ülőkádban" című versfüzéréig. Különösen a „... Ha arcot vált a megszokott jelenség" és a „Meglepetések vagy egy közérzet módosulásai" című fejezetek jelentenek szinte meglepő szellemi izgalmat, ám nem kevésbé érdekesek a nyolcvanas évek költőjét s Kálnoky legutolsó pályaszakaszát elénk táró fejezetrészek sem. A kutató tudós a kivételesen becses téma iránti szeretettel nyomozta ki a nagy költő alkotóműhelyének titkait, fejtette meg, mi adja Kálnoky „rendhagyó" költészetének sajátos hangját, különös varázsát és szépségét. Mire a monográfia végére ér az olvasó, az sem marad kétséges számára, hogy Kálnoky bár sokat és magas szinten fordított, költőnek is nagy. eredeti, s a mások műveinek tolmácsolása egyáltalán nem árnyékolhatja be és nem kisebbítheti saját költői művészetét. A nálunk is megvásárolható kötet értékét csak emeli a költő műveit felsoroló jegyzék s az életéről és műveiről készített válogatott bibliográfia. KÖVESDI JÁNOS FILM Férfiak Különféle képzettársításokra adhat okot a fentebb említett cím. Úgyhogy a félreértések és hiú remények elkerülése végett máris tisztázzuk: egy viszonylag új keletű (1985) NSZK-beli vígjátékról van szó — Doris Dörrie tollából és rendezésében. A film forgatásakor harmincegy éves rendezőnő férfiakat mutat be a saját szemszögéből. Nem merném azt állítani, hogy teljesen elfogulatlanul. Bár filmjének a legkevésbé sem agresszív humora és iróniája mellett az is elképzelhető, hogy a film nézőinek az erősebb nemhez tartozó táborát férfiúi önérzetében mélységesen bántani vagy legalábbis érinteni fogja. Figurái, „a" két férfi egyszerre hihetetlenek, és valahogy mégis autentikusak, hitelesek. Még akkor is, ha a cselekmény az ö kipellengérezésükre épít. Ebben az esetben csak látszólag vígjátéki alaphelyzet a „két férfi összezárva egy lakásban", vagyis az ahogyan tesz. vesz, mosogat ... Többről van szó. Egyikük (Stefan — Uwe Ochsenknecht) tudniillik a másik (Julius — Heiner Lauterbach) feleségének (Paula — Ulrike Kreiner) a szeretője, és még csak nem is sejti, ki jelentkezett voltaképpen hirdetésére, kiadó szobájába. A dühödt és szenvedő férj ily módon előnyben van, és míg a másik — feleségéről szóló — ömlengéseit hallgatja, bosszút forral. Julius, aki egy vállalat jólfésült és sikeres főtervezője, mihelyt megtudja, hogy feleségének viszonya van valakivel, nyomban úgy viselkedik, mint aki halálosan megsebesült. Pedig ö délutánonként a titkárnőjével enyeleg! Ő az a férfi, akinek „kiegyensúlyozott" családi életével folyamatosan összeegyeztethető egy-egy házasságon kívüli kapcsolat. Természetesen saját szemszögéből ez egészen más, mint amikor a feleség teszi ugyanazt. Végül is igaza van, mert ö csak megcsalt, ám a feleség a befejezésre ítéltetett futó kalandban is szereti a bohém, hippi-korszakból ittfelejtkezett Stefant. Paula egyébként a mi szempontunkból jóformán érdektelen mellékszereplő, nem is tudunk meg semmit valódi énjéről. Ehelyett a két férfit figyelhetjük, azt ahogyan Julius — ez a bosszú — saját képére formálja Stefant, megváltoztatja külsejét, szerez neki egy jó állást, a munka megszállotjává teszi. Különben nincs is olyan nehéz dolga, mert Stefan bohém eszméi eléggé felszínesek, valahol a lelke mélyén mór sokkal inkább a kényelem, a biztos pénz, a jó kocsi kell neki. És ez az a pillanat, amikor Paula számára érdektelenné válik, hiszen ebből a típusból már van neki egy — otthon. Doris Dörrie egy intejúban azt nyilatkozta, hogy a nők számára az egyik legnagyobb titok, hogy a férfiak hogyan viselkednek, amikor magukra maradnak, és főleg, hogyan beszélnek rólunk, nőkről. Szándéka szerint ebből ad ízelítőt a Férfiak című filmjében. Fölösleges lenne most azt firtatni, vajon a rendezőnő hogyan jött rá a titok nyitjára. Az NSZK-ban elég kevés vígjáték készül. Mondják : a németek természetüknél fogva képtelenek a humorra, s Doris Dörrie sem egészen győzött meg ennek ellenkezőjéről. De nem is annyira Dörrie humorérzékével van baj, sokkal inkább a rendezéssel. A film igazi vígjátéknak kevés, van benne üresjárat is, dialógusai legfeljebb mosolyra késztetnek (a férfiakat eléggé kényszeredettre), záró jelenetsora meg egyenesen suta. Mindezek ellenére az élet apró, olykor valóban megmosolyogtató igazságain elgondolkodhatunk a film kapcsán. FRIEDRICH MAGDA FOLYÓIRAT Új írás Ez a szolid irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat ritkán tartogat az olvasó számára szenzációkat, inkább tartósan jó színvonalú versekkel, elbeszélésekkel örvendezteti meg azokat, akik átlapozzák. Szeptemberi számában mégis felfedezhet az ember néhány olyan írást, amelyet érdemes újra fellapoznia. Elsősorban a, zsidókérdéssel kapcsolatos, most először közreadott dokumentumok érdemelnek figyelmet, melyeket szökött munkaszolgálatosok mondtak tollba; sok apró részletet világítanak meg azokról a körülményekről, amelyek közepette a magyar internáltak éltek többek közt Borban, ahol Radnóti Miklós költő is élete utolsó szakaszát töltötte. A Körkép-összeállítás számos olyan irodalmi anyagot is tartalmaz, melynek zsidó vonatkozásai vannak, ugyanakkor szerzőik egykor kapcsolatban voltak Magyarországgal, vagy éppen innen származtak el a világ más tájaira. A szlovákiai olvasó számára minden bizonnyal legérdekesebb írás e folyóiratban Bodri Ferenc tanulmánya, mely Kassák Lajos ifjúkorával, 1909-es csavargásaival foglalkozik. A tanulmány sok forrásmunkára (és feltételezésre) támaszkodva született, ugyanakkor szemügyre vesz eddig még publikálatlan Kassák-kéziratokat is. Érdekes és tanulságos dolgokat tár fel a szerző a korai és később javított kéziratok összevetésével, próbálván megválaszolni a kérdést, vajon Kassák melyik élménye lehetett az igazi. Egyetlen dolgot tud csak biztosan leszögezni Bodri: Kassák látványélményekből építkezett. És sokszor foglalkozott saját múltjával is, bár még fiatal volt. S mivel nagyon sok utalás található Kassáknál arra, hogy első csavargásaira ugyan pontosan vissza tudna emlékezni. Bodri feltételezi, hogy az eddig publikált emlékezések nem pontosak, s megpróbálkozik a rekonstrukcióval. „Az egy ember élete" idevágó fejezetei nem kizárólag hiteles források. Bodrin kívül többen is feltételezték a barátok, kortársak és Kassákkutatók közül, hogy sokkal többet hozott magával 1909-es párizsi útjáról, mint amennyit önéletrajzában beismert. Az egykori levelezéssel kiegészülve ez a kép sokkal aprólékosabb; részletesebben követhető nyomon, kikkel találkozott Kassák, s kik voltak rá hatással. Érdemes fellapozni a tanulmány befejező részét is az októberi számban. N. GYURKOVITS RÓZA nő 18
