Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-09-27 / 40. szám
FÓRUM r n Köztünk élnek Nem nehéz észrevenni, hogy az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt a fóliázok, a kertészkedők tábora. A kistermelők igyekezetének, szorgalmának köszönhető, hogy a zöldségboltokban és a piacokon javult a választék. Persze, sokan úgy gondolják hogy ez a kistermelőknek bombaüzletet, gyors meggazdagodást jelent. Hogy ez nem teljesen így igaz, arra több példa is akad. Ezek egyikével Apátújfaluban (Op. Nová Vés) találkoztam, ahol Péter Imréné zöldségfelvásárló mondta el keserű tapasztalatait. — Három éve végzem ezt az áldatlan munkát. A rimaszombati (Rím. Sobota) Kertészeti Szolgáltatásokkal kötött szerződés alapján a .losonci (Lucenec) konzervgyár részére vásárolok fel uborkát, hagymát és almapaprikát a helyi kistermelőktől. Harminc - ketten kötöttek szerződést az említett zöldségfélék termesztésére. A termés átvételével semmi gondom nincs, viszont jócskán megkeserítik életünket a zöldség elszállítása körüli huzavonák. — Konkrétan miről van szó? — kérdezem. — Csak egy esetet mondok el a sok közül. A szállítókkal megegyeztem, hogy a megadott nap reggelén jönnek az uborkáért. Nem tudom milyen okból — ugyanis nem mondták meg —, de csak délután jöttek érte. Csoda-e, hogy az előző este leszedett és átvett 170 ládányi uborka a nagy forróság következtében egy nap elteltével a rászámitás ellenére is mintegy 25 kg-ot veszített a súlyából?! A konzervgyár szállítói kértek, hogy a két mérés közti súlykülönbözetet Írjam le. Ezzel nem értettem egyet, mert a termelőket károsítottam volna meg. Erre ök nem voltak restek a teherautó platójáról lerakni a 170 uborkával teli ládát, és ott hagyták az udvarunkban. Másnap ugyan eljöttek érte, de ekkor már 57 kg hiányzott az eredeti súlyból. A dolog paradoxona, hogy olyankor, amikor a megegyezettnél néhány nappal később jöttek a szállítmányért, figyelmen kívül hagyták a súlyveszteséget. Higgye el, az ilyen és hasonló esetek elveszik a termelők kedvét legalábbis itt, a faluban. Már eddig is többen jelezték, hogy a következő évre nem kötnek szerződést. .. Tapasztalatainkat természetesen nem akarom általánosítani, mert jómagam is tudom, vannak felvásárlóhelyek, ahonnan minden gond nélkül elszállítják a terményt. Sajnos, mi az ellenkezőjét tapasztaltuk. Beszélgetésünk során Péter Imréné azt is elmondta, elképzelhető, hogy a személye nem szimpatikus a szállítóknak. Talán azért, mert nem úgy táncol, ahogy ök muzsikálnak. — Pedig igyekszem mindig a kedvükbe járni, de jogtalan követeléseiknek nem tudtam eleget tenni, mert akkor a termelőket érte volna kár, azt pedig soha sem venném a telkemre. Magam is termelő vagyok, os tudom, hogy mennyi idővel és fáradsággal jár az uborkaszedés. Ráadásul költséges befektetés, hiszen meg kell venni a nem éppen olcsó vetőmagot és a vegyszert. És ha a termelő levonja a bevételből a költségeket, bizony nagyon szerény tiszta haszonra tesz szert. De hát mindenki igyekszik egy kis mellékbevételhez jutni. Amikor az elődöm lemondott, kértek, vállaljam el a felvásárlást. Nem nagyon akartam kötélnek állni. Végül is hagytam magam meggyőzni, mégpedig abból kiindulva, hogy mi is, meg a közelünkben lakó lányomék is termelők vagyunk, így legalább nem kell messzire vinni a leszedett termést. De jövőre már nem vállalom a felvásárlást. Nem is azért, mert az érte kapott pénz nem áll arányban a ráfordított munkával, hanem az ezzel járó felesleges izgalom és idegeskedés miatt akarom abbahagyni — mondja eltökélt szándékkal Péter Imréné. Mint jelezte, inkább visszaül a varrógéphez, mert a varrás jóval többet hoz a konyhára, mint a zöldségfelvásárlás. Már eddig is sok megrendelőt volt kénytelen visszautasítani időhiányra hivatkozva. Kép és szöveg: BODZSÁR GYULA | Mindenféle — Jó, tégy amit akarsz, de azt megmondom, hogy én a te helyedben már rég kiharcoltam volna, hogy ne kelljen velük mennem. — Igen. igaza van — csatlakozott barátnője is, majd fennkölten hozzátette: — Utóvégre már nagykorú vagy. nem?! A lány elgondolkozva állt, nézte barátnőit. Hogy mondja meg nekik, hogy ő tényleg örömmel készült arra a kirándulásra a csa| Mi, hatvan körüliek Gyönyörű nyarunk volt az idén, s még réménykedünk a vénasszonyok nyarában is. Az országutakon még javában futnak az autók hazai és idegen rendszámokkal, az emberek keresik a kikapcsolódást a hegyek között a tenger mellett, vagy képtárakat, templomokat, múzeumokat bújnak. Persze mégsem kel útra az egész ország, mindig van aki öntözi az erkélyek virágait a szobanövényeket megsétáltatja a kutyát ellátja a papagájokat és egyéb állatokat, átveszi a postát Ugye, sejtik, hogy főképpen az idősebbek, a nyugdíjasok korosztálya az, amely kendőt lenget a távozók után. Itthon maradásuknak különféle oka lehet. Sokan nem vállalják már ebben a korban az utazás gondjait, izgalmait, félnek az esetleges kényelmetlenségtől, váratlan helyzetektől. Sajnos, azok száma sem csekély, akik fizikailag alkalmatlanok a nagyobb erőt igénylő útra. És ne feledjük azt sem, hogy ez a korosztály zömmel a nyugdíjra van utalva, amiből — mint köztudomású — nem nagyon lehet ugrálni, ez esetben drága utakat tenni. Olyanok is akadnak, akik valójában nem is igényük a testet-le/ket felüdítő környezetváltozást, a legjobban az otthoni biztonságban érzik magukat, élvezik a csöndet és saját kedvük szerint osztják be az idejüket Igen.... de mit csináljanak azok, akik még szeretnének sosem látott tájakat bejárni, vagy viszontlátni olyan helyeket ahol valamikor jól érezték magukat? Nekik is kínálkozik alkalom, hogy élvezhessék az apró, napi kötelességektől való szabadulás minden örömét. Különösebb erőnlétet sem igényel és anyagilag sem terhel meg egy kisebb-nagyobb baráti körrel, vagy akár egyedül megtett kirándulás. Csak egy icipici kezdeményező kedv kell hozzá. Aranyos, kilencvenedik esztendejét taposó barátnőm, aki valamikor nagy hegyi túrákat tett meg idehaza és az Alpokban is. ma már a villamosra, az autóbuszra sem tud fölszállni. A lélek azonban még mindig fiatal... Erre vallott hogy egy ízben, csak mintegy magának szánva fölsóhajtott: — Ha még egyszer elmehetnék legalább ide. Harmóniára, Kuki barátnőm villáját megnézni, ahol valamikor néhány feledhetetlenül szép nyarat töltöttem... A fiatal házaspár, aki szintén hallotta ezt a halk megjegyzést, gondolt egyet, s az első kínálkozó alkalommal beültette a nénit a kocsijába, és indultak Harmónia felé. Ott aztán keresgélték a régi utat, hiszen évtizedek alatt sok minden megváltozott. Az arra járóktól érdeklődtek, és ha azok nem is tudtak fölvilágosítást adni, lévén maguk sem odavalók, érdekes beszélgetésekre került sor. A kiskocsmában is hiába érdeklődtek, de itt is e/tö/töttek egy kellemes félórát a feketekávé és üdítő mellett Az élelmiszerüzletben aztán találtak egy eladót akinek nem volt ismeretlen a keresett család neve, s adott is valami útbaigazítást s ennyi szimatolás, detektivesdi után rátaláltak végre az útra, ami Tinka néni előtt már ismerősnek tűnt, míg végül lefékeztek a villa előtt Tinka néni szeme fölragyogott, amikor ráismert a fedett följáróra, a vasrácsos erkélyre, a két régi. hatalmas fenyőre, és úgy tetszett, hogy az épület „ablakszemeinek " üvege is úgy csillog, mintha fölismerte volna Tinka nénit. Aztán az öreg szemek ragyogása elhomályosodott Az emlékek párásították be... Iáddal... hogy csupán gög és dac ... az egész, ha itthon kuksol, és még ö lenne az, aki ráfizet. Eszébe jutottak a régi kirándulások. Minden évben elmentek valahová nyaralni. A legszebbek a hegyi túrák voltak. Az is megtörtént, hogy csak egy napra mentek fel a hegyekbe egy kis friss levegőt szippantani. A tóparti nyaralás is tetszett, az idő majdnem mindig kedvezett. A rengeteg kastély, várrom, emlékmű, amit együtt láttak... a család nélkül keveset tudna róluk ... — Már nem emlékszem, mikor volt a családunk együtt valahol... valahogy nem jött össze a dolog, és aztán már elszoktunk tőle... de nem is baj.... az indulás előtti veszekedések ... igazán nem hiányoznak. — Mi a barátainkkal megyünk sátorozni a Balatonhoz — folytatta a rábeszélést a másik lány is. — És itthon? Bejártátok már a Kárpátokat vagy a Tátra hegyeit? — a lány tudta, hogy most egy kicsit maga ellen is fordult, hiszen már régen álmodozott arról, hogy elmegy egy biciklitúrára vagy sátorozni.. . Tábortűz, este zene ... de valahogy mégsem tudta eldönteni, mi lenne a jobb. Sokszor szerette volna már megpróbálni is, az övén:......és aztán kiléptek a nagybetűs Életbe ..." — Hátha egyszer majd akaratom ellenére ki fog kelleni lépnem? — Talán még sajnálni is fogom ... Büszkeség töltötte el arra a gondolatra, hogy egyszer neki is lesz majd családja, és akkor majd ök is sokat kirándulnak együtt, mindent megmutat majd nekik, amit a szüleitől kapott. Már kezdett rájönni arra. hogy anyu miért igyekezett annyira, hogy a család mindig együtt menjen, hogy mindenki tudjon arról a másikról, és így vigyázhassanak egymásra. Meglehet, hogy ez lesz az utolsó együtt töltött kirándulásunk ... — Jó, ha ez neked így megfelel, akkor rendben van. nem szólok bele többször — válaszolta csalódottan barátnője ... Amikor már egy kicsit eltávolodtak egymástól, az egyik lány csendesen megjegyezte: „Te, azért mégiscsak ök az igazi család". SZÁZ ILDIKÓ — Nyomjuk meg a csöngőt — ajánlotta föNil/anyozva a fiatalasszony. — Hátha ajtót nyit egy régi ismerősi De a kapuhoz nem jött senki. A szemben lévő kertben dolgozgató férfi fölfigyelt a kapu előtt álldogáló kis csoportra. — Itt már évek óta nem lakik senki — adta meg a fö/filágosrtást — Vagy vevők tetszenek lenni? Már jártak itt néhányan, de még nem talált gazdára az öreg ház — Nem vagyunk vevők — felelte Tinka néni —, csak körül akartam nézni erre. ismertem a valamikori tulajdonosokat. Beszálltak az autóba, és megindultak a vissza úton. Tinka néni búcsút intett a Kiskárpátok vonulatának, amelynek turista útjai talán még őrizték a lábanyomát Hiábavaló út eredménytelen kirándulás volt? Nem, nem, korántsem! Szép emlékek váltak újra fényessé, és hosszan beragyogták a következő heteket És talán emberi kapcsolatokat is megerősítettek, melegebbé tettek. nő 7
