Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-09-27 / 40. szám

t

(Gyerekkorom:)

„Egy ideig nem voft rosSz Apánkkal még kirándulni is jártunk — az öcsém meg én — a környező hegyekbe... A nagyanyám szinte elkényeztetett Aztán, úgy második osztály táján lakótelepre kerültünk. Új környezet, új barátok. A srácokkal állandóan az „udvaron" lógtunk, óriási grund volt még akkoriban a lakótelep. Indiánosdit játszottunk meg hasonlókat Rengetegszer megsérültem. Egyszer a szemem sarkát hasítottam föl, és itt ni, a homlokomat még varrták is, látszik a helye."

(Hogyan lettem közkedvelt:)

,rA szakmunkásképzőben a legjobban az borított ki, ha „verébének csúfoltak. Gondoltam, megmutatom nekik, kivel van dolguk. Ki akartam tűnni, azt akartam, hogy beszéljenek rólam, hogy legyek „valaki". Volt a suliban egy szipózó társaság, azokkal kedztem járni szórakozóhelyekre. Férne én Érzettem a piát. hogy megnyerjem őket Nem akármilyet hanem pezsgőt whiskyt hozzá meg amerikai cigarettát Nem voltunk még tizennyolc évesek, de mindig akadt hely, ahol kiszolgáltak bennünket így tettem hires és közkedvelt. Mert mindig volt pénzem. Igaz fusiztam is eleget érte. Egyszer például valamiféle honvédelmi gyakorlatra mentünk, én meg taxival vitettem magam a találkozás színhelyére. Képzelheted, hogy látva maradt a srácok szája. Másodikos koromban aztán egy más galeriba kerültem. Ittunk és gyógyszereztünk. Akkoriban az a/nagon volt a sláger. Rászoktam. Állandóan növeltem az adagot alig éreztem a gyógyszer hatását pedig még ittam is rá. Más gyógyszert is szedtem. Fogalmam sincs, hogy mit A haverok adták. Azt mondták, jóI fogom magam érezni tőié. Ekkoriban dobott ki az apám. Még pereskedtünk is, mert kivettem a nevemre kötött biztosítás majdnem egész öszszegét Persze, elköltöttem. Miből tett volna pénzem a haverokra, italra, gyógyszerekre, gondtalan életre, amikor már nem tudtam annyit fusizni. A biztosítás az én nevemre szólt úgyhogy jogilag én tiszta voltam. Teljesen be voltam ekkoriban pörögve, teljes gőzzel gyógyszereztem. Nem haverkodtam jóformán senkivel, egyedül mászkáltam. Egyszer-egyszer valami havernál vagy csajnál aludtam, de többnyire inkább kapualjakban, pincékben, szóval ,* híd alatt". Aludtam és álmodtam, alig tudtam megkülönböztetni az álmot az ébrenléttől. Pár napig kibírtam gyógyszer nélkül. de aztán minden kezdődött elölről. Aztán mérgezésem volt — már másodszor. Mindenki az hitte, hogy szándékos Pedig nem, csak túladagoltam. Az orvos, a család is mind azt hitték, hogy tropára vannak az idegeim, ki vagyok borulva az apám miatt stb. Senki sem gondolta, hogy gyógyszereztem. Éri meg nem igyekeztem tisztázni a félreértést sőt... Menet közben az iskolaorvoshoz is jártam nyugtatókért A mérgezés után pedig a nappali szanatóriumba kerültem. Egy hónapig kezeltek, jó társaság és terápiás csoport jött ott

Huszonkét éves. A kárpitosmesterséget tanulta ki. Tizenhat évesen kezdett gyógy szerezni, később a kábítószerre is rászokott.

össze, kitűnően kikapcsolódtam, nem hiányzott a gyógyszer, volt közös mozi. diszkó. JóI éreztem magam, és azt hittem, hogy azután minden jóra fordul..."

(Anyám:)

„Az anyám a mindenem. Ő az őrangyalom. Nélküle el sem tudnám képzelni az életemet Amit csak akartam, mindent megadott nekem. Ha kellett pénzt is — ruhára, italra, cigire. Amikor az apám szeretőt talált és az

annyi csajom volt amennyit csak akartam. Egész jóvágású srác voltam, jó! öltöztem, pénzem is volt mindig. Aztán később már valahogy kevésbé voltam közkedvelt a pénzem is kevesebb volt ráadásul jóformán az egész városban elterjedt — mindenütt ismertek hogy csak kihasználom a csajokat azért aztán már tényleg csak arra utaztam, hogy rögtön megkapjam őket. míg nem tudják, kivel van dolguk. Aztán már a csajoknak sem kellettem, ráadásul otthon is kitört a botrány. Pocsékul éreztem magam, ezért ittam és gyógyszerezben remegtem, nem tudtam uralkodni magamon, aludni se tudtam. Aztán még hetekig szinte önkívületben voltam. Hittem abban, hogy van isten meg démonok, és hogy ők az ellenségeim. Teljesen dilis voltam, be voltam csavarodva. Semmi sem segített..."

(Az én családom:)

„Két hónapja nősültem — szerelemből és kábítószer nélkül. Az esküvő miatt is botrány volt a csatádban, mert nálam idősebb, kétgyerekes nőt vettem el. akinek a fiúja kilógott Kanadába. Az esküvőre kölcsönt kellett felvennem, pedig a haverom jó pár ezerrel, inkább nem is mondom meg mennyivel, lóg nekem (magnó, videó meg a többi). A feleséBefejezetlen fejezetek

anyám megtalálta nála a nő fényképét inni kezdett és bánatában egyre többet ivott. Ha ivott nem nagyon törődött azzal, hogy hová megyünk az öcsémmel. Mi meg ezt ki is használtuk. Anyánk részegségében nem tudta, mit csinál, azt sem tudta, mennyi pénzt ad. Anyám az egyetlen nő, akit feltétel nélkül szeretek, bár most már van feleségem is. Amikor apám kidobott hazulról, anyámmal akkoris tartottam a kapcsolatot, és azt, hogy kábítószerezem, azóta tudta, hogy először voltam kórházban."

(Apám:)

„Mást sem tett gyerekkorom óta. csak tiltott mindent Utálta, ha a szerszámaihoz nyúlok, pedig hát az iskolában is szerszámokkal dolgoztam. Szerintem, ha egy gyerek valami iránt érdeklődik, azt támogatni kell, nem pedig lehülyézni, hogy úgysem ért semmihez Azóta, hogy kidobott otthonról, nem is beszél velem. Nem szeretem, sőt gyűlölöm őt De azért szeretem is. Furcsa kettősség. Végül is az apám, felnevelt Börtönőr volt Talán foglalkozási ártalom nála az érzelmi tompaság, ridegség, az önzés és a szigor. Úgy érzem, az anyám és az apám konfliktusainak legfőbb oka én vagyok. Együtt maradtak ugyan született még egy húgom, de azért sokat veszekszenek."

(Haverok:)

„Amikor a kórházból kiengedtek hétvégére, fantasztikusan fogadtak az utcabeli srácok. Mintha csak egy hosszú útról jöttem volna haza, pedig tudták, hogy kábítószerezem. A legjobb haverom V., csak éppen van egy őrült nagy hibája: ha nincs pénze akkor lop. Most húzott le egy és fél évet lopásért és garázdálkodásért Amikor az apám kidobott nála laktam fél évig. Ű piák, engem meg megpróbált lebeszélni a kábítószerről. Ezért váltak külön az útjaink — egy időre. Meg egy csaj miatt« összevesztünk, de a csaj volt a hibás, mert nem tudott közülünk választani. Végül a haver elvette feleségül, most már két gyerekük van. Amikor a legtöbbet kábítóztam, akkor egyedül lődörögtem, a haverok sem érdekeltek, csak annyiból, hogy beszerezzem a gyógyszert"

(Csajok:)

„Manapság a csajok mind vagy számító dögök, vagy rettentő buták és naivak. Beképzeltek, és valahogy hülyén gondolkodnak. A pénzre utaznak. A srácok ezt általában kihasználják, és itt nyilvánul meg a csajok naivitása, mert végül is ott hagyják őket és oda a pénz a szüzesség is Tizennégy-tizenöt éves koromban szoknyavadásznak tartottak.

tem. Ilyenkor mindent rózsásnak láttam, megoldhatónak. "/

(Témák:)

„Ha összejöttünk a haverokkal — valami üres kégli mindig akadt — beszéltünk zenéről, nőkről, göncökről, motorokról, autókról és főleg kábítószerről: hol kapható, milyen a piaca: hol kínálkozik valami nagy üzlet Óriási bulikat rendeztünk — úgy, ahogy a filmekben szokás —, szóval volt ott minden: gruppensex. ragasztó, gyógyszer, alkohol, és erős kábítószerek.. ."

(A démonok órája:)

„Megismertem egy srácot aki kendert termesztett Bevett a buliba. Rendszerint az egész országot a nagyobb városokat jártam az áruval. Rengeteg pénzt kerestünk vele. Aztán amikor nem ment éppen a bolt este a haverommal azon törtük a fejünket hogy mit csináljunk. Azt mondtuk: hát akkor kipróbáljuk a „Maris"-L Hármat szívtam el. fantasztikusan színes látomásokra, mozgó1 geometriai alakzatokra emlékszem. Rabja tettem a cigarettának. Egyszer aztán már nem éreztem a hatását bevettem hozzá még gyógyszert, és leittam alkohollal. A vége az lett hogy megint túladagoltam. Saját lábamon elmentem a kijózanítóba. onnan kórházba szállítottak, kimosták a gyomrom, infúziót kaptam. Utána borzalmas volt Ekkor már el kellett mondanom az iskolaorvosnak, hogy kábítószerezem. Aztán kórházban kezeltek egy hónapig. Két hónap múlva megint visszakerültem. Aztán járóbetegként kezeltek, de a csoportterápiára rendszertelenül jártam. Olyan erős függőség alakult ki nálam, hogy borzalmas elvonási tüneteim voltak. És aztán jött az a szörnyű élmény a kórházban. Egyszer, úgy éjfél felé járhatott, kimentem a WC-re. Cigiztem és egyszeresek minden elsötétült a szemem előtt. Csak egy óriási fehér kört láttam magam előtt. Egy hang meg állandóan azt súgta nekem, hogy rajzoljak egy órát és írjam alá, hogy „a démonok órája". Visszamentem a szobába, és a szobatársamnak egyre csak azt hajtogattam, hogy valami szörnyűség fog történni. Ő nyugtatgatott: feküdjek le, vegyek be altatót De én kimentem a folyosóra. Megint elsötétült előlem minden. Most fehér lábnyomokat láttam. Hallottam a hangot, azt parancsolta, hogy fussak a nyomok irányába. Óriási erővel áttörtem a folyosó üvegajtaját Csak később, az ápoló karjaiban tértem magamhoz. Nem emlékeztem semmire. Forgott velem a világ, alig kaptam levegőt. Üvegcserepek álltak ki belőlem, de semmi súlyosabb nem történt Ketrecbe zártak, hogy ne tegyek kárt magamban, utálatos gyógyszereket adtak. Egész testemgem már régóta ismerem, elég jó! megvagyunk. Csak az a baj, hogy az anyóssal lakunk úgyhogy nem igazán érzem otthon magam. De a lényeg az, hogy van kiért élnem, várnak otthon, szükségük van rám, örülnek nekem...”

(Most:...)

..... betegállományban vagyok, naponta járok a drogambulanciára. Márciusban voltam utoljára kórházban, három hónapig kezeltek. Pillanatnyilag valahogy nem érzem jól magam, nyugtalan vagyok és ingerült. Néha összeveszünk valami marhaságon a feleségemmel. aztán megint kibékülünk. Nem ízlik a kaja, izzadok, képtelen vagyok koncentrálni. Nem tudok megülni otthon, különösen késő délután és este nem. Nem tudom, mit tegyek: gyújtsak rá, egyek valamit vagy nézzem a tévét. Mindenbe belekezdek, aztán abbahagyom. Van úgy, hogy kimegyek, és reggel háromkor jövök haza. Reggel óvodába viszem a gyerekeket, aztán mászkálok a városban, benézek a boltokba. Szóval nehéz. Ideges vagyok, és ez nem tetszik nekem. Ma sem mondtam meg az orvosnőnek, hogy nem vagyok a bőrömben. Olyan ez, mint amikor erős széllel szemben mész, 'mintha valami húzna vissza vagy magasat szeretnél ugrani, de nem tudsz, hisz egy bizonyos határon túl nem tudod önmagad legyőzni. Én mégis győzni szeretnék, normális,, nyugodt életet élni a családommal..."

(Üzenem:)

.Jó lenne, ha a kortársaim nem menekülnének pótmegoldásokhoz, mert a kábítószer őrült disznóság, tönkreteszi, megöli az embert. Tudom, hogy nincs elég pénzük, sokan keményen dolgoznak, és mégsem látják munkájuk eredményét, nincs hol lakniuk stb. Annyit szövegelnek manapság arról, hogy segíteni kell a fiatalokat de kérdem én, ki karolja föl őket!? A fiatalokat csak lehülyézik, mondván, nem értenek semmihez, hogy érezhetnék így jól magukat ? Ha meg valakit éppenséggel olyasmi érdekei, amit nem tanult ki. azt úgysem csinálhatja. Szóval, jó lenne, ha mások nem esnének ebbe a csapdába.

Nekem most jó állásom van, átlagos életet étek, de a kábítószerezés következményeitől egyfolytában félek. Azt hiszem az ember úgyis visszatér egyszer a kábítószerhez, nem állítom, hogy én nem térek vissza megint hozzá. Megtörténhet, hogy az ember egyszerűen kilátástalan helyzetbe kerül, és senki nem segít... Nem tudom, mi lesz holnap, mi lesz tíz vagy húsz év múlva..."

Feljegyezte: FRIEDRICH MAGDA