Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-09-13 / 38. szám

fogadta el, mert úgyis elvették volna tőle és azonnal a szemétbe dobták volna. Nem tudom miért szánta rá magát az írnok a szabálysértésre, lehet, hogy a mi emberünk volt. A következő alkalmakkor már más iilr a helyén.

Én ekkor húszéves voltam, irodában dolgoztam. Tudtam már könyvelni, levelezni, gyorsírni. Az álláskeresést a Széplak utcán kezdtem, mert itt sok üzlet, hivatal, cég volt. Találtam is helyet, de amikor adatfelvételre került sor, a nevemre föliit ölték a fejüket: Major?'. Hát kisasszony, majd levélben értesítjük... A harmadik helyen még elhittem, hogy „majd értesítenek”. a negy ediken már nem. Aztán egy régi-régi ismerős segített rajtam, akinek Apu még képviselő korában nagy szolgálatot tett. Egy kiadónál szerzett nekem állást. a főkönyvelő mellett dolgoztam öt évig, amíg férjhez mentem. Férjem orvos volt. Kezdetben a Major név az ő pályafutására is árnyékol veteti, így hát a kezdet nagyon nehéz volt.

Apa 1941 januárjában mint párttisztségviselő a Szovjetunióba emigrált, s még sikerült Anyát és öcsémet is kivinnie.

Sokan kérdezték már, hogy ilyen körülmények között milyen is lehetett a családi életünk, milyen volt a gyermekkorom. Én erre, amíg élek, csak azt válaszolhatom, hogy nagyon szép volt a gyermekkorom, mert nagyon szép volt a családi életünk. A küszködés, a szegénység, a félelmek és remények közötti hányódás óriási erővel tartott össze bennünket. Az értelmes cél — a munkálkodás a jobb. az igazságosabb jövőért, amely nemcsak a mienk, hanem mindenkié lesz — értelmet adott a mi kis mindennapi megélhetési küzdelmeinknek éppen úgy. mint Apa áldozatvállalása és politikai csatái. Apa nemcsak erkölcsi tartást, politikai meggyőződést, társadalmi tudatot öntött belénk, hanem az élet szereidét, az élet tiszteletét is. Anya ötvenhárom esztendeig volt Apa hűséges társa, támasza, s ma tudom, hogy mennyire csodáltuk kitartásukat, azt a mindennap újból és újból kezdődő, soha véget nem érő küzdelmet, amellyel nekünk, gyerekeknek meleg, biztos otthont teremtettek. És mindezzel útravalót is adtak nekünk, szinte észrevétlenül, amit magammal vittem a házasságomba s amit és is át tudtam adni két gyermekemnek. Az én nyolctagú családom —fiam. lányom, menyem, vejem és a négy jól sikeredett unokám — ma is összetartó. Hétvégeken sokszor összefutnak itt nálam és leteszik asztalomra gondjaikat. örömeiket. Ha nem is értünk mindig mindenben egyet, sohasem veszekszünk. ellenben annál többet vitatkozunk. Az egészséges vita aztán rendszerint el is vezet a gondok-bajok megoldásához. Hétközben viszont magam vagyok, de sohasem unatkozom, zenét hallgatok, olvasok, gondolkodom. Sokszor vitatkozom magammal is. ha problémák adódnak, ha elbizonytalanodom, megkérdem: Apa. le mit csináltál volna a helyemben? Anya, hál te? Ilyenkor megnyugszom, érzem, hogy már egy kicsit megfáradtam, de tudom, ha százszor kéne újra élnem az élelem, százszor megtenném. Érdemes volt. ”

Feljegyezte: LÁNG ÉVA

Tízezrek

bíztak ei

Archív felvételek

buboru

Öuűdpesh

3 csehszlovák

Huszonöt évvel ezelőtt. 1963. szeptember 19-én halt meg Major István, írásunkkal a kommunistára, munkásmozgalmi harcosra, családapára emlékezünk.

... és egy másik: Apa az unokáival, Rudival és Évával, és én, büszkén mindhármójukra

nő 9