Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-09-13 / 38. szám

fogadta el, mert úgyis elvették volna tőle és azonnal a szemétbe dobták volna. Nem tudom miért szánta rá magát az írnok a szabálysértésre, lehet, hogy a mi emberünk volt. A következő alkalmakkor már más iilr a helyén. Én ekkor húszéves voltam, irodában dolgoztam. Tudtam már könyvelni, leve­lezni, gyorsírni. Az álláskeresést a Széplak utcán kezdtem, mert itt sok üzlet, hivatal, cég volt. Találtam is helyet, de amikor adatfelvételre került sor, a nevemre fölii­­t ölték a fejüket: Major?'. Hát kisasszony, majd levélben értesítjük... A harmadik helyen még elhittem, hogy „majd értesíte­nek”. a negy ediken már nem. Aztán egy régi-régi ismerős segített rajtam, akinek Apu még képviselő korában nagy szolgála­tot tett. Egy kiadónál szerzett nekem ál­lást. a főkönyvelő mellett dolgoztam öt évig, amíg férjhez mentem. Férjem orvos volt. Kezdetben a Major név az ő pályafu­tására is árnyékol veteti, így hát a kezdet nagyon nehéz volt. Apa 1941 januárjában mint párttisztség­­viselő a Szovjetunióba emigrált, s még sikerült Anyát és öcsémet is kivinnie. Sokan kérdezték már, hogy ilyen körül­mények között milyen is lehetett a családi életünk, milyen volt a gyermekkorom. Én erre, amíg élek, csak azt válaszolhatom, hogy nagyon szép volt a gyermekkorom, mert nagyon szép volt a családi életünk. A küszködés, a szegénység, a félelmek és remények közötti hányódás óriási erővel tartott össze bennünket. Az értelmes cél — a munkálkodás a jobb. az igazságosabb jövőért, amely nemcsak a mienk, hanem mindenkié lesz — értelmet adott a mi kis mindennapi megélhetési küzdelmeinknek éppen úgy. mint Apa áldozatvállalása és politikai csatái. Apa nemcsak erkölcsi tartást, politikai meggyőződést, társadalmi tudatot öntött belénk, hanem az élet szere­idét, az élet tiszteletét is. Anya ötvenhá­rom esztendeig volt Apa hűséges társa, támasza, s ma tudom, hogy mennyire csodáltuk kitartásukat, azt a mindennap újból és újból kezdődő, soha véget nem érő küzdelmet, amellyel nekünk, gyerekeknek meleg, biztos otthont teremtettek. És mind­ezzel útravalót is adtak nekünk, szinte észrevétlenül, amit magammal vittem a házasságomba s amit és is át tudtam adni két gyermekemnek. Az én nyolctagú csalá­dom —fiam. lányom, menyem, vejem és a négy jól sikeredett unokám — ma is összetartó. Hétvégeken sokszor összefut­nak itt nálam és leteszik asztalomra gond­jaikat. örömeiket. Ha nem is értünk min­dig mindenben egyet, sohasem veszek­szünk. ellenben annál többet vitatkozunk. Az egészséges vita aztán rendszerint el is vezet a gondok-bajok megoldásához. Hét­­közben viszont magam vagyok, de soha­sem unatkozom, zenét hallgatok, olvasok, gondolkodom. Sokszor vitatkozom ma­gammal is. ha problémák adódnak, ha elbizonytalanodom, megkérdem: Apa. le mit csináltál volna a helyemben? Anya, hál te? Ilyenkor megnyugszom, érzem, hogy már egy kicsit megfáradtam, de tudom, ha százszor kéne újra élnem az élelem, százszor megtenném. Érdemes volt. ” Feljegyezte: LÁNG ÉVA Tízezrek bíztak ei Archív felvételek buboru Öuűdpesh 3 csehszlovák Huszonöt évvel ezelőtt. 1963. szep­tember 19-én halt meg Major István, írásunkkal a kommunistára, munkás­mozgalmi harcosra, családapára emlé­kezünk. ... és egy másik: Apa az unokáival, Rudival és Évával, és én, büszkén mindhármójukra nő 9

Next

/
Thumbnails
Contents