Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-09-13 / 38. szám
att. O miért nem árja? Petr és Antonin | szerencsésebbek. Kisfiúként levágta egy házinyúl fülét. Az édesanyja ezt egy nem tudatos gyermeki kegyetlenségnek könyvelte el. Ugyancsak ártatlan szórakozásnak tartotta, hogy fia állati koponyákat preparált, jóllehet viselkedése eltért a normálistól. Az állati csontokból készült nyaklánc látványán sem ütközőt meg. Még akkor sem izgatta magát. mikor a házmesternő figyelmeztette, hogy a lépcsőházban egy fej nélküli macskát talált. Sandy — így hívták őt otthon — gyakran csupa vér volt az ablakból galambokra lövöldözött, de még ezen sem csodálkozott az édesanyja. Azt is tudta, hogy fia különböző vegyi anyagokat tart odahaza, de azt gondolta, hogy kísérletezik. A homokozóbeli kis robbantásokat már elfelejtette. Sok gyermek szívesen játszik doktorbácsit, de Sandynél ez a szenvedély már kezdett kórossá válni. Húgát állandóan molesztálta, sőt egy ízben alvás közben meg is akarta erőszakolni. Csak azért nem került rá sor, mert a lány jól védekezett. Amikor édesanyjának panaszkodott, az meg sem hallgatta. A fiú szívesen járkált mezítelenül a lakásban, nem zavarta őt anyjának és húgának a jelenléte. Az anya fenyegetései — majd mindent elmondok a rendőrségen — nem segítettek. Sandyt tucatjával vették körül a lányok, de őt csak húga érdekelte ... Kitűnően tanult, a Pfíbrami Ipari Szakközépiskolában SZISZ-tag lett, tagja volt a diáklap szerkesztőbizottságának is. Az Ostravai Bányászati Főiskolára 1,5-ös tanulmányi átlaggal jelentkezett, s röviddel letartóztatása előtt fel is vették. Szinte senki sem sejtette, hogy egyúttal komolyan megpályázott egy krematórium i állást is. Hétvégén Prága tele volt bűntetteik nyomaival, de hétfőn sorra kapta tanítóitól az egyeseket. Osztálytársai ismerték fasizmusimádatát de semmit sem tettek ellene. Senki sem ítélte el őt erkölcsileg, nézetei ellenére barátkoztak vele. Egy alkalommal még nézői is voltak kegyetlenkedésének. A terráriumbán levő egereket úgy kiéheztette, hogy azok szemük láttára falták föl egymást. A tárgyalóteremben kihunytak a reflektorfények, a hangtechnikusok elrakták kellékeiket, a bírói talárok már a szekrényben lógnak. Az ügy periratait kis kocsikra rakták. Összesen négyezer oldalt tesznek ki. A hármuk által okozott népgazdasági kár 400—500 ezer korona. Három héten át csaknem naponta tanácskozott a bíróság, hogy végül is tisztán lásson az ügyben. Az engem izgató kérdésekkel Robert Fremr jogászdoktorhoz fordultam. Valóban veszélyes tevékenységről volt szó, amit azzal a szándékkal követtek el, hogy megkárosítsák a köztársaságot ? Átgondolt tetteket végrehajtó szervezett csoportról volt szó? Arányban vannak-e a kiszabott büntetések az elkövetett bűntettekkel ? „Vandál cselekedetek sorozata volt ez, a gyermekes csínyektől kezdve egészen a tüzesetek okozásáig. Az objektumok kiválasztása — többnyire elhagyott épületekről volt szó — azonban tisztázza őket a gyanú alól, miszerint tudatosan akartak volna kárt okozni a népgazdaságnak. Ha azt akarták volna, akkor inkább gyárépületeket, hidakat stb. vesznek célba. Akcióik gazdasági következménye azonban sokkal súlyosabb lett volna, ha kisiklanak a vonatok, melyek elé akadályokat helyeztek, vagy ha egy időre leáll egy-egy fontos szakaszon a vasúti közlekedés. És még nem szóltunk a lehetséges emberáldozatokról! Csak a véletlen akadályozta meg a tragédiát, amikor nehéz tárgyakat dobáltak le a Gottwald hídról. A „hármas" azonban nem nevezhető szervezett csoportnak, terrorista célokkal, tervezett akciókkal. Nem voltak valódi barátok sem, inteligenciájukban és érdekeikben is különböztek egymástól, s csupán az kötötte .össze őket, hogy valami olyat tegyenek, amit mások nem mernek. Míg azonban Alexandr minderről hallgatott, addig a másik kettő ittas állapotban dicsekedett tetteivel, de vagy nem hittek nekik, vagy közömbös hallgatóságra leltek. Ha nem lett volna OlSany, ki tudja, mikor derül fény minderre. A közbiztonsági szervek akkor általános nyomozást rendeltek el, és ennek eredményeként fogták el őket. Hogy a büntetések arányosak-e a tettekkel? A büntetőtörvény pontos és könyörtelen. Beismerem azonban, hogy nem volt egyszerű a döntéshozatal. Alexandr esetében teljesen egyértelmű volt a döntés, hiszen nagykorú volt már, ezért felnőttként felelt tetteiért. Petr, akinek a legtöbb bűncselekmény szárad a lelkén, és ezek elkövetésekor Antonínt mintegy eszközként használta, az utolsó tettét még tizennyolcadik életévének betöltése előtt követte el. Csupán órák választották el őt a nagykorúságtól és a sokkal súlyosabb büntetéstől. Antonín korábban töltötte be a tizennyolcat, és akárcsak Petr esetében, a két feltételes büntetést is beszámítottuk. Ezért kaptak nyolc év börtönbüntetést. A legnehezebb Alexandr anyja esetében volt a döntés, hiszen hibát követett el a nevelésben, kritikátlanul csodálta fiát, nem vette figyelembe viselkedészavarait. Ugyanakkor azonban jól gondoskodott gyermekeiről, kiszabott büntetése feltételes." Antonín, Petr és Sandy. Mindhárom más, mégis hasonlítanak egymásra abban, hogy Prága utcáin garázdálkodtak. Mindhármuk esetében hiányzott a példamutató apa. Az anyák egyedül nem bírtak velük. És a környezetük? Nem láttak és nem hallottak semmit, amint az — sajnos — gyakran megtörténik nálunk. Csakhogy ezért nem büntetnek. Kistoronya (Malá Írna) nemcsak nevében, hanem házainak és lakosainak szamában is kicsiny. Raadasul a szerencsésebb vidékekről, központi helyekről is félre esik, a Zempieni hegyeknek egy törésvonalában húzódik meg, a Bodrogköztől nyugatra, Kassa-viöékétől keletre. Szóval úgy igazában az isten háta mögött, az út végén fekszik, ahol nem csupán a képzeletbeli határ, hanem a valóság is megálljt parancsol az embernek. Ez a táj — amelynek északnyugati pontja Legenyemihályi (Michaíany), délkeleti pedig Borsi (Borsa) — népek és nyelvek találkozási és keveredési helyének a pereme a történelemben. A valamikori sokszínűségnek ma is fellelhetők a nyomai. Kistornyán úgyanúgy mint Tonko Erzsébet izes elbeszéléseiben, aki Garanyból (Hran) került Toronyára, s ma nyolcvannégy évesen is élénken emlékszik gyerekkorának egy másfajta világára. Erzsébet néni már csak a régi leírásokból ismert nagy vendégszeretettel fogadja az utasembert házába, s szivbéli örömmel válaszol akár magyarul kérdezik, akár szlovákul. Derűt és nyugalmat árasztó arcának képe most csak a régi belénevelt szemérem miatt nem kerülhet olvasónk elé: „Öregember már ne mutogassa magát." Látni és megismerni azonban — szerencsére — nem csak képről lehet. J ár tam környös-körül Édesapám, mikor az ő apja meghalt hát az anyja méhében maradt. Mikor hároméves volt, meghalt az anyja, bánatában az ura után. És akkor édesapámat az anyja testvére tartotta. Édesapám nem akart menni iskolába. Csak a szomszédba ment, mert ott sok zsidó kölyök volt Hát ezekkel cimboráskodott Zsidó tanító járt oda, hát csak amazok leültek, hát ő is ült köztük. Úgy megtanult köztük németül, héberül! Szlovákul is tudott, magyarul is. Azt mondta az apám, nincs huncutabb az árvánál. Mert az tud mindenféle nyelveket, nem fél senkitől. Hogy volt aztán ? Hát bacsóskodott. Aztán megnősült, elvette anyámat, és mindig tartott juhokat. Én ikerből lettem. Két lány voltunk. Volt még egy testvérem, huszonkilenc éves korában meghalt Amerikában. Kitört az a spanyol betegség, abban. Lánykorában ment ki. Szégyellte, hogy két iker van, s kiment. Akkor már lehetett tizenhat éves. Régen nem volt pénz, eladtak a szüleim egy kataszteri hold földet, s abból. Neki aztán már hét lánya volt, mikor meghalt. Hát azért adott neki annyit az isten, mert szégyellte, hogy mi ikrek lettünk. Az uramat én csak úgy láttam, hogy mentek egy lovacskán, s mellénk érve megkérdezte, hogy nincsen-e kukorica eladó. Hát én huncut voltam. Nagy sár volt én csak mondtam nekik, csak menjenek ezen az úton. Hát olyan nagy sárba vezettem őket, hogy nem tudtak kimenni. Aztán kérdezték, hogy kicsoda az a göndör lány, aki ott van, ni?! márciusban. Az uram ezernyolszázki/encven nyolcban született, úgy emlékszem, mert a keresztlevelét láttam. Anyámtól tanultam szőni. Ő vetni is tudott A kamrában állt a vetőfa, nem szedtük szét sohasem. Kinek nem volt vetőfája, jött hozzánk. Aki tudott megvetett, aki nem, hát megvetettünk neki. Amikor ide férjhez jöttem, nem volt vetőfám. Hazulról nem adták nekem, mert kellett ott is vetegetni. Csináltattam magamnak mást. Ami most van nekem, ez már vagy hatodik is. Hutka Márton asztalos volt, ott lakott anyósom mellett, ő csinálta nekem. Csak nekem, aki tudta a vetést. Máma a faluban másnak már nincs is vetőfája, csak nekem. Ami volt, hát összetördelték. A szátvát (szövőszék) még apám csinálta, hát milyen régi. Még most is ott van a pádon. Már nem lehet rajta szőni, mert a szú megette. Amint a pamut esiklik, megyen fel, beakad. Már most nem vetek más falukba. Mert ahhoz fel-le kell ugrálni a pamuttal. Már fájnak a kezeim. Ez a brenkaf, ezt erősen kell tartani. Mert kettő csavari fel, én magam tartom. Hát milyen erő kell oda! Azelőtt jártam környös-körül, vagy hat faluba is. Elhozták a pamutot, felvetettem, eljöttek érte, engem is elvittek és felhúztam nekik. Nem szedtem pénzt, csak éppen annyit, no hát huszonöt koronát Egy rendtől öt korona, ha öt rend volt, hát ettől huszonöt koronát Restelltem. Abroszokat szervétákat, akinek csak mi kellett, mindent feNetettem. Hát dolgoztam bizony mindig. —ka— MiRJANA NIMRICHTROVÁ Huszonegyben mentem férjhez. nö 7
