Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-08-30 / 36. szám
TÁJOLÓ \ -i s KÖNYV Eltűnés Nagy örömmel vettem kezembe a korán elhunyt kiváló szovjet—orosz író, Jurij Trifonov (1925—1981) regényét, az Eltűnést. A magyar olvasó, aki Trifonov főbb műveit végigolvasta, már találkozhatott Igor alakjával; hol mint kisgyermek, hol mint kamasz szerepel elbeszéléseiben. Eleddig nem tudtuk hová tenni Igort; ki ez a furcsa gondolkodású kisfiú, aki figyeli, de nem tudja megfejteni a felnőttek világát, csak érzi, hogy különleges események zajlanak körülötte. Feltűnnek, és eltűnnek emberek, népes rokonságukban különleges dolgokról pusmognak. Igor ott táblából köztük, s nem érti beszédüket. Most már tudjuk, hogy az iró Igoron keresztül keresi azoknak a dolgoknak a nyitját, amelyek a szovjet társadalomban a harminchét-negyvenkettes években zajlottak. Trifonov pályája kezdetétől — a hatvanas Jurij Trifonov ELTŰNÉS évek elejétől — haláláig formálgatta Igor alakját, megszakításokkal írta regényét, mely mégis torzóban maradt. Talán mert maga sem hitte, hogy regénye valaha is megjelenhet. A legmélyebb, a legdrámaibb mű a személyi kultusz időszakából. Az iró gyermekkora világát keresi, az apja titokzatos eltűnését, Misa bácsi eltűnését, mindazok eltűnését, kutatja, akik teljes szívvel és lelkesedéssel vettek részt az októberi forradalom új világot teremtő harcaiban. Erről az időszakról többször mesélnek Igornak, aki ámulva veszi tudomásul apja és Misa bácsi hőstetteit, és sehogy sem érti, hogy ezek az erős férfiak miért suttognak most, miért idegesek, miért futkos atyja fühöz-fához valakinek az ügyében. Néhány elejtett szóból megtudja, hogy Pása bácsi csinált valamit, amiért letartóztatták ... A gyermek nem érti. mi azonban az íróval értjük, hogy mi történik. A szomorú az, hogy Trifonov mindvégig tudta. amit mi csak sejtettünk, s csak mostanában látunk teljes valójában — főképp az írók művein keresztül, de a politikai beszámolókból és a történészek által nyilvánosságra hozott adatokból is. A „koncepciós perek nő 18 időszaka" az iró gyermekkora. Ő hitt apjában, és csodálattal tekintett a felnőttekre, akikről később kiderül, hogy japán (német, török, spanyol stb.) kémek, trockisták, összeesküvők, a haza ellenségei. Igor sohasem hiszi el. hogy apja bűnös, és gyermekfövel arra kell rádöbbennie, hogy a becstelenség nagyobb erő, mint a becsületesség, a hazugság többet ér, mint az igazság, s az őszinteség egyenlő az árulással. A személyi kultusz dühöngő terrorja mindvégig foglalkoztatta az Írót, sokféle formában próbálta megfogalmazni, mígnem több éves küszködése regénnyé állt össze. A regény befejezetlensége nem zavar minket, hiszen a történet így is összeáll. Trifonov pedig főbb müveiben — a Máglyafény, a Ház a rakparton, a Hely és idő vagy Az öreg ciműben — maga gondolja végig a történést. (Magvető) MÉSZÁROS KÁROLY Művész Pista huszonegye Körmendi Lajos neve nem ismeretlen a magyar irodalom szerelmesei körében. Mint költővel, illetve szociográfussal már találkozhatott vele az olvasó, s bár prózakötettel csak most mutatkozik be, szépírói képességei is ismertek. 1980-ban ugyanis a Fiatal írók József Attila Körének elhatározásából született Isten tenyerén ülünk című antológiában olyan szerzők társaságában tűnt fel. mint Esterházy Péter, Hajnóczy Péter. Osztojkán Béla, Sarusi Mihály, vagy éppen a cimadó írás szerzője. Nádas Péter. Ezek a fiatal írók a meglevő hagyományok felújításával hoztak mást. minőségileg újat a magyar szépirodalomba. A válogatásban szereplő tizenhat iró közül a legtöbbnek már megjelent egy-két könyve. Körmendi azonban csak most lép a képzeletbeli színfalak elé. De cseppet sem vagyok biztos abban, hogy aki veszi a fáradságot, s elolvassa ezt a vékony könyvecskét, az iró mai arcát ismeri meg. A kötetbe foglalt két írás születési dátuma ugyanis 1978, illetve 1979. Mégis, a minőség szempontjából, azt hiszem, ez egyáltalán nem lényeges. Hiszen erre nem lehet különösebb panaszunk. Mindkér történet Kocskoron játszódik, mindkettőben színre lépnek egyes személyek, mindkettő szereplői szeretnének valakik lenni, még ha csak mellékszereplők is. De a két kisregény főhőse nem ugyanaz, még a formális rokonság ellenére sem. A Művész Pista huszonegyében Szele Pista, aki főiskolai felvételire utazik, a magával hozott huszonegy rajz segítségével mesél, emlékezik. Olyan „képmutogatós" ponyvatörténetet kerekít, amely a régi vásárokon elmaradhatatlan volt. Embereket, sorsokat próbál képeiben megfogni. Csak anyja portréját képtelen megrajzolni. Helyette két sort ír a fehér lapra, csupa nagybetűvel: ÚGY SZERETNÉK SZÉPET ÍRNI, / HOGY NE KELLJEN TŐLE SÍRNI. Anyja versét, mert ilyen ö. És rádöbben, hogy a világ lényege abban áll, ami ábrázolhatatlan. A Nyers hús című kisregény főhőse, Komor Laci középiskolás, kollégista. Örül, hogy felvették, mert már nem szeretett otthon lenni, nem bírta azt a feszült légkört, mely a rozoga házban lakótársaik (Pejke István, Jólhágó Mihály és felesége, a Másfélfejű Szarkáék, a vén zsidó nagysága, az öreg Rívó Szabó és Borika, a veres kurva) révén körülvette. Laci esze mégis mindig Kocskoron jár. István bácsira gondol, akinek nevét padjába vési, Borikára, akinek leveleket küldözget, a Csukás-tó örvénylő vizére, mely egy elsüllyedt falu emlékét idézi, annak híres harangját, halált jelző kondulását. A képzelet szárnyán ide-oda szálldogál, s Körmendi nagyszerűen montírozza össze á csapongó gondolatokat. Ebben a kisregényben is születik egy megrázó felismerés, mely a ballagáskor tör ki Laciból. „Ez út hazámba visszavisz..." — énekli keserédes hangulatban, s elhatározza, hogy minden másképp lesz, mint amikor mindenkire és mindenre figyelt, csak épp szüleire és testvéreire nem. mert természetes volt, hogy vannak ... Az iró is, szereplői nagy része is a múlt fogságában él. Prózájára viszont nyugodtan mondhatjuk, hogy ízig-vérig mai. Még akkor is, ha nyolc-kilenc évet kellett várni a megjelenésére. A kötet nálunk is megvásárolható. A. SZABÓ LÁSZLÓ KIÁLLÍTÁS Forárium A fenti kifejezés magyarázatán bizonyára hosszasan eltöprenghetnék (leginkább a tréfa, vicc jelentésű szlovák és cseh „fór" szóból származtatható), ám a lényeges benne mindenképpen az, hogy igy nevezték el azt a kiállítást, amely július—augusztus folyamán a Fővárosi Galéria Mirbach-palotai termeiben, szeptember—októberben pedig Kassán (Kosice), a Vasmű művelődési házában tekinthető meg. Témája szerint a két- és háromdimenziós, vagyis a síkban és a térben kifejezett szatíra, irónia és humor kiállításáról van szó. Helyzetkép kíván ez lenni arról, hol tartanak az említett műfajok a mai szlovák képzőművészetben. Mindezt akkor konstatálja a látogató, amikor fölismeri: sokkal többet sikerült a rendezőknek megvalósítaniuk holmi karikatúra- vagy karikaturista-seregszemlénél. Természetesen ez utóbbiak is jelen vannak, s a napi sajtó vagy a Rohác lapjairól ismerős Lubomir Kotrha, Fedor Vico, Dusán Polakovic, Ivan Simek, Vojtech Jablonevsky, Rastislav Visokai és más rajzolók újabb termésük javát állítják ki. A minősítést azért érzem indokoltnak, mert amikor a grafikusok a bürokrácia társadalmi méretű alibikeresését és mellébeszélését, a hozzá nem értés pusztító (kömyezetpusztító!) hatású önigazoló magatartását vagy éppen a sivataghoz hasonlóan terjedő és ugyanolyan sivárságot árasztó lakótelepeket veszik célba tehetségükkel, akkor törekvéseik megegyeznek a mai színvonalas publicisztika, festészet, fotóművészet és irodalom egyik dinamikusan erősödő irányzatával és témakörével. Ez a grafikusoknál érzékelhető rokonság azután kimondottan átmenetté válik a „komolynak" is nevezett művészet felé a szatirikus kiállítás plasztikai (szobrászati) részében. És hadd tegyem hozzá rögtön: ez a színvonalasabb válogatás. Mert amig a grafikai részben csak egy-két teljesítmény tud kitömi a humor-szatíra-karikatúra kereteiből (ilyen pl. Svetozár Mydlo két nemzeti-önironikus festménye), addig a plasztikák többsége elsősorban művészi eredmény, s csak másodlagos értelemben, témájából következően ironikus. Nem azért jobb a plasztikai anyag, mert darabjai „komolyabbak", hanem mert humoruk elmélyültebb, szarkasztikusabb, filozofikusabb, sőt nem egy esetben a fekete humorig menően kiábrándult. Nem véletlen, hogy a kiállítók sorában (ez a tárlat egyik meglepetése) a mai szlovák avantgardizmus jó néhány képviselőjével találkozhatunk. Vladimír Popovic ugyancsak az üdítő nemzeti önirónia jegyében mintázza modem sulykolófáit. Igor Danay, Jozef Valcek, Peter Gábris és Radomir Sulc a fogyasztói cikkek és munkaeszközök kultuszát fordítják visszájára e tárgyak „módosításával" (pl. szemüveg egyszemű óriásbébinek, klarinétnyelű mázolóecset. tüskés cumi stb.). Az egyik leghatásosabb darab Ján Lesko papagájkalitkából KOLOMAN LESSO RAJZA kialakított szónoki emelvénye. Már-már végleg kilépve a tárlat kereteiből, igazi plasztikai teljesítménnyel hívja föl magára a figyelmet Dezider Tóth (Hordozható világűr), és Rónai Péter (Sűrű és hig sötétség). Ide sorolhatók a két keramikus: Mária Banásová és Koloman Lesso alkoholmámorban csúszó-mászó, illetve férgekként összezsúfolt szánalmas emberfigurái. Mindenképp említést érdemel a tárlat cseh vendégművésze. Vladimír Jiránek (egyébként a kömyezetpusztító medvékről szóló kiváló allegorikus animációs film rajzolója), akinél — hűen önmagához — a szöveg ugyanolyan fontos, mint a rajz. A puskás vadászigazgatók előtt felsorakozó nyúlpolgárok szájába például ezt a mondatot adja: „Panaszunk nincs!" BÁLLÁ KÁLMÁN A NÖ OLIMPIAI VERSENYE Q$cP A 2. forduló kérdéseire 185-en küldték be megfejtéseiket, melyekből csupán 6 bizonyult helyesnek. A rejtvényfejtök zöme, pontosan 115-en, a 3. kérdés megfejtését hibázta el. A helyes tippek a következők: b, b, a. Sorsolással jutalmat nyertek; Csiba János, Lég (Lehnice), Fetyko Angéla, Kaposkelecsény (Kapusianske Klaóany), Köteles Jánosné, Kassa (Koéice). A nyerteseknek gratulálunk, a jutalmat postán küldök el!
