Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-08-16 / 34. szám

SZÓRAKOZZUNK í A NŐ OLIMPIAI VERSENYE Ha azt halljuk, Sapporo, akkor általában a XI. téli olimpia játékokra gondolunk. A japánok mintaszerűen rendezték meg a versenyeket, szinte már túlzott pedantéri­ával, de egy botránynak mégsem tudták elejét venni. Avery Brundage a NOB elnöke azon a véleményen volt, hogy az alpesi sizők legjobbjai reklámcélok szolgálatában állnak, és így profiknak minősülnek. A ren­dezők hiába kérlelték az idős tisztségvise­lőt csupán azt sikerült elémiök, hogy csak az osztrákokat zárták ki a versenyekből, annak ellenére, hogy legalább négy ország­ból szerepeltek „profik" Brundage listáján. A NOB határozatából kifolyólag Kari Schranz az osztrákok világhírű alpesi lesik­­lója kénytelen volt hazautazni Sapporóból, és mint ismeretes, az osztrákok erősen latolgatták a visszalépés gondolatát, de erről maga Schranz beszélte le őket. Ezen az olimpián nyerte első olimpiai aranyér­mét páros korcsolyázásban Irina Rodnyina Alekszej Ulanowal, és itt szerzett aranyér­met mükorcsolyázásban Ondrej Nepela is. 1. kérdésünk: Mely ország jégkorong­csapata lett aranyérmes a sapporói olimpián? a) Szovjetunió b) Egyesült Államok c) Csehszlovákia A XX. nyári olimpia rendezési jogát München kapta meg. A nagyszerű sportlé­tesítményekhez méltóak voltak a technika minden vívmányával ellátott berendezések, az időmérés, a tájékoztatás és az ered­ményközlés akkoriban méltán megcsodált újdonságai. Az olimpia 11. napján történt az a ször­nyű tragikus vérengzés, amely egyik óráról a másikra véget vetett a játékok jókedvű hangulatának. A „Fekete Szeptember" el­nevezésű terrorszervezet fegyveresei az éj­szaka leple alatt behatoltak az olimpiai faluba és ott megölték az izraeli küldöttség több tagját. Az olimpiai eszmét azonban nem tudta megsemmisíteni a terror és az erőszak; az olimpia egynapos késéssel folytatódott, és nagyszerű eredményeket hozott. Az amerikai atléták feltűnő veresé­gét (100 és 200 méteres síkfutásban) kárpótolták úszóik sikerei, hiszen Mark Spitz egymaga hét aranyérmet nyert. Ezen az olimpián szerepelt először az akkor 17 éves tornászlány Olga Korbut, aki három aranyéremmel tért haza. Az akkor tizenhat éves Hargitay András a 400 m-es vegyes­úszásban bronzérmet nyert. Itt koronázta meg hosszú pályafutását olimpiai arany­éremmel a magyar öttusa sport nagy egyé­nisége. Harmincnégy évesen hallatlan küz­delem után lett egyéni bajnok. Pályafutása új korszakot nyitott az öttusázás történeté­ben. módszereit, elveit azóta is alkalmaz­zák. Elszántsága minden képzeletet felül­múlt. Pályafutásának túlnyomó részében edzői irányítás nélkül, önmaga által kialakí­tott rendszer szerint gyakorolt. Példamuta­tó magatartásáért 1970-ben Sportszerű­­ségi díjat kapott. Páratlan pályafutásáról könyv jelent meg, sőt film is készült Külde­tés címmel. 2. kérdésünk: Melyik magyar öttusá­zót mutattuk be fenti sorainkban ? a) Török Ferenc b) Balczó András c) Kelemen Péter A müncheni olimpiát követő montreáli olimpia megrendezését több politikai és gazdasági jellegű nehézség hátráltatta. A rendkívül költségesen megtervezett sport­­létesítmények megnyitását az infláció és az építőmunkások sztrájkja az utolsó hetekig kétségessé tette. Később a tajvani sporto­lók szereplése körül merültek fel nehezen áthidalható ellentétek, majd 16 afrikai or­szág Új-Zéland kizárását követelte a NOB- tól, mert rögbicsapata éppen az olimpia előtt túrázott a fajüldöző Dél-afrikai Köz­társaságban. Minthogy a NOB nem tett eleget kívánságuknak — azzal az indoklás­sal, hogy nem olimpiai sportággal kapcso­latban merültek fel nézeteltérések —, az afrikai országok nagy többsége még az olimpia megnyitása előtt visszalépett, más afrikai országok képviselői pedig az első versenynap után már nem álltak többé rajthoz. Ezen az olimpián Csehszlovákia öttusá­zói — Adam Jifí, Bartú Ján, Stamovsky Bohumil csapatversenyben ezüstérmet szereztek, közülük Bartú Ján egyéniben bronzérmes lett. Hatalmas küzdelemben bronzérmet vívott ki hazájának egy akkor 27 éves csehszlovák súlylökőnö. 1977-ben 22,32 m-re javította a világcsúcsot, előző­leg fedett pályán még ennél is jobb ered­ményt (22,5 m) ért el. Ő volt az 1983-as világbajnokság aranyérmese. Az atlétanők között szokatlanul hosszú ideig verseny­zett, hatszor (1973—1983) nyert fedett­pályás EB-t. 3. kérdésünk: Ki ez a jelenleg 39 éves csehszlovák atlétanő? a) Helena Fibingerová b) Ivanka Hrisztova c) Németh Angéla Kérjük olvasóinkat, hogy tippjeiket az olimpiai verseny szelvényével postai levele­zőlapon vagy képeslapon küldjék be szer­kesztőségünk címére: Nő szerkesztősége, Leninovo nám. 12, 812 03 Bratislava lapunk megjelenési dátumától számítva 10 napon belül. Fordulónként három-három helyes megfejtőt jutalmazunk, az utolsó, hatodik forduló után pedig sorsolással még tíz helyesen tippelő olvasónkat részesítjük értékes nyereményben. Jó szórakozást kívánunk olvasóink­nak! Rejtvényünk fő so­raiban a 105 éve szüle­tett Franz Kafka öt művének címét fejt­hetik meg. Készítette: K. Gy. 29. számunk rejtvé­nyének helyes megfej­tése: Ünnepi nyitány. Himnusz, Hunyadi László, Bánk bán. Sorsolással könyvet nyert: Tóth Mária, Se­­lőce (Selice), Nagy La­­josné, Rozsnyó (Ro2- nava), Tisza Valéria, Lúcska (Luőka), Mor­­vay Valéria, Nagyma­gyar (Zlaté Klasy), Ku­­beSová Terézia, Bratis­lava. Baszk sze­paratista mozga-Kafka-mű > Küzdősport Raktárból átvesz > N Európai fő­város Csa pattan! Ján sziqet Meg van győződve ä_— A tőke ho-Olasz csil­lagász V. ▼ Szovj. illu­zionista Öregem­ber Gyógy­szertár TSncotlá, ▼ ▼ Y ▼ ▼ Kafka-mű Bee. Dáni- JSl____ ► Csattanós vidám tör­► t Ritka férfi­név Ureg a hegyben Arab allam Ráérősen eszik Cserben­hagy Kafka-mű ▼ Kelet né­metül Jútor oldal­só támlája ► ▼ Egyházi személy ► V“ W ▼ Szovjet te­hetők. Artemisz latin neve ► Tőrök gkj. ► Mell Szülőföld ► Lapos fe­­nelcűcső-Mozambílc fővárosa ► ▼ Lódulj! eredj in­nen! (lati­nul) egyik fele ► W Kafka-mű ▼ Gyulladás Lajtorja ► ▼ (► Ókori erődvonal Női nőv ^ ▼ úgy 1 gyen! Visszatért! Ételízesítő, fort! ► ▼ Darázs p *i ► Kiközösí­, ► ▼ Gyakori arab ffinév Száját tág túr. nép Gyarmat­áru . Club, nemzetk. írói egy. (► ▼ Make .. nedves! ► ▼ f*r képző ► Hettita mi­tológiai alak (► ▼ 1 ▼-dórral, he­­veskedő kitöréssel Taniás -►­▼ Útnak in­dultak Ittrium és nitrogén Kafka-mű V nő 19 (nő / 34)

Next

/
Thumbnails
Contents