Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-08-16 / 34. szám
' TÖRD AI ENDRE NYEREGBEN Nagymama hetvenkét éves volt, amikor elhatározta, hogy megtanul biciklizni. A félnótás Suli bakter beszélte rá, amikor látta, hogy az öregasszony milyen nehezen cipeli haza a piacról a kosarát. — Ééén momomondom mamamagának, Teteteri néni, hogy élélvezet lesz vávávásárolni bibibiciklivel — dadogta, mivel gyerekkorában a réti tónál úgy megijesztette egy elszabadult bika, hogy fél napig meztelenül ücsörgött a víz melletti fűzfán. Azóta dadog. Nagymama fia, Sándor, amikor meghallotta a tervet, elsápadt. Átkerékpározott az anyjához. — Jó, hogy jössz — előzte meg nagymama —, szükségem van a segítségedre. Szegény apád mindig ígérte, de restellt az utcán mellette szaladni, én meg járhattam naponta gyalog öt kilométert a földjére. Sándor nyelt egyet. — De az isten áldja meg, mama, gondoljon a korára. Öreg csont hamarabb törik ám ... — Fogd be a szád! Ha nem akarod, hogy eltörjön, amíg jól nem futok, addig mellettem szaladsz és kész. — De anyám — jajdult fel Sándor —, az egész falu rajtunk fog röhögni. Az öregasszony gyorsan megmondta, hogy mit tehet neki a falu, majd hozzátette. — Jól van fiam. Estére küldd át a kis Sanyit. Az talán nem fog ódzkodni, hogy öreganyjának élvezetet szerezzen. Sándor tudta, hogy minden szó fölösleges. Ha az anyja a fejébe vesz valamit, akkor nincs az a hatalom, amely tenni tudna ellene. Emlékezett, hogy az apja egyszer virágos kedvében volt, amikor hazajött a vásárról, ahol egy tehenet adott el, és erősen elapadt a hazahozott pénz. Az anyja elvette a pénzt, másnap bement a városba, s a faluban elsőnek vásárolt egy televíziót. Hibbant ez a Teri — mondogatták a szomszédok, különösen, amikor kiderült, hogy a fővárosi adást az ő vidékükön még nem lehet fogni. Az anyja mégis becsben tartotta a készüléket, az apja ágya mellé helyezte, a férfi meg úgy kerülgette a gépet, mintha indiai „szent tehén" volna, s ebben volt is valami, mert az asszony minden rokonnak, ismerősnek úgy mutogatta, mint a volt tehenüket. Sándor még dörmögött valamit, és elindult a kapu felé. Nagymama utána szólt. — Ha pedig jól megyen a biciklizés, tavasszal veszek egy motrot, mert azt nem kell hajtani. Sándor csak hörgött egyet, mint aki rögtön megfullad, és gyorsan kipucolt a kapun. Alkonyattájt megjött a kis Sanyi, olajosán, koszosán, ahogyan a gépállomásról hazatért. Egyből a gépet kapta föl. — Hü, mama, mennyit adott ezért? — Negyezerötszáz! Kis Sanyi elismerően csettintett: — Nincs ilyen az egész faluban! — Te azzal mit se törődj! Holnap kezdjük a tanulást. — Apám azt mondta, röhögni fognak! — Nem a te dolgod, gyerek. Ha jól tanítasz, tavaszra veszek egy motrot. Én csak délelőtt használom piacra, üzletbe, délután, este, szombat meg vasárnap tiéd lesz a jószág. No, mit szólsz? Kis Sanyinak felcsillant a szeme, szíve vágya volt egy motor. — Két hét múlva úgy fog biciklizni a mama, hogy akár versenyre is kélhet a széllel — kiáltotta. Odahaza az apja ráförmedt. — És ha elesik, kitöri a lábát ? — Csúffá tesz bennünket is a faluban — sóhajtozott a felesége. Kis Sanyi másnap délután két vaspántos kerekes eszközzel időben megjelent a nagyanyjánál. — Biztosítás — biztonság! — kaján - kodott a nagyanyja kérdő pillantására, és leguggolt a hátsó kerék mellé. — Ha tönkreteszed, agyoncsaplak — mondta a nagyanyja, s egy tapodtat sem mozdult a fiú mellől. De gyorsan rájött, mit csinál a gyerek. — ügyes vagy — dicsérte. Mikor az utcára kitolták a gépet, a környező házak ablakaiból kiváncsi arcok kukucskáltak ki. A szemérmetlenebbje, kiváltképp az öregasszonyok, az ingyencirkusz reményében nem átallották a kapuba is kiáltani. — Majom a köszörűkövön! — rikkantotta Sóder Jakab, aki azelőtt suszter volt, de most már többet tapasztotta a kocsma pultját, mint a csirizt a bőrre. — Majom vagy te, vén részeges disznó — kiáltotta vissza az öregaszszony. Köpött is egyet, majd felszállt a kerékpárra. A szóváltás csak arra volt jó, hogy még többen gyűljenek az utcára lesni a kótyagos Terit, hogyan bukfencezik fel az unokája segédletével. De azt várhatták. Kis Sanyi erősen tartotta az öregasszonyt, aki — talán a roppant nagy utcai figyelem miatt — egyenes derékkal, gőgösen taposta a pedált. A fiú ott kocogott mellette, és maga sem hitte, hogy az ő nagyanyja egyre gyorsabban halad az úton és a biciklizés tudományában. Éppen csak a kormányzással volt baj. Mágnesként vonzották a lámpaoszlopok. Szidta is őket az öregasszony. — Semmi ez, egy-kettő megszokja, aztán úgy kormányoz, mint egy miniszterelnök — vigasztalta a gyerek. — No, úgy inkább ne — válaszolta a nagyanyja. És valóban, néhány nap után ez is sikerült. Amikor első önálló útját megtette, Teri néniben két mámor is égett. Lányságának örömei, öreg kora elégedettségei lángoltak benne, szépítették életét. Három hét múlva már mindennapos látvány volt, amint szatyrokkal, kosarakkal felpakoltan végigkarikázik a fél falun. Megszűnt a csoda, megszokták a látványt; nagymamát a nyeregben. Egyik este Sándor fia toppant be valami ügyben, s ott találta a kis Sanyit sugdolózva a nagyanyjával. Az öregaszszony szeme csillogott. Sándornak az volt a gyanús, hogy rögtön abbahagyták a beszédet, amikor észrevették őt. Sándor otthon elővette a fiát. — Mit forgat megint öreganyád a fejében? Kis Sanyi sunyított és hallgatott. — Mondd meg apádnak, mert szíjat hasitok a hátadból! — rivallt rá az anyja is. Kis Sanyi lehajtotta a fejét. — Jó volna, ha leülnétek. — Bökd már ki — indulatoskodott az apja. Kis Sanyi elsóhajtotta magát, mintha nagy bánat nyomná a mellét, pedig belül fickándozó örömet érzett. — Nagy íama repülni akar! nő 15
