Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-08-16 / 34. szám
FERENCZY ANNA 24. fájt Ágnesnek a legjobban. A tolvaj másét lopja, hogy könnyítsen családja helyzetén, de az ő apja maga magát lopta meg, és meglopta feleségét gyermekeit, ök pedig szégyellték, úgy érezték, apjuk bűne az ő becsületükön is csorbát ejt Egyszer fosztóba készültek. Apjuk késlekedett húzta az időt. Előre küldte őket azzal, hogy majd utánuk megy. Ők hárman, gyerekek. már kint álldogállak, szüleikre vártak. Béniről szóváltás hallatszott, végül anyjuk kirántotta az ajtót, kézen fogta őket Keze remegett az izgalomtól, botladozott a sötétben, úgy sietett velük, mintha üldöznék őket Ágnes munka közben az anyját figyelte, aki fosztott szegény, de látszott rajta, otthon jár az esze. Hirtelen felállt gyomrát tapogatta, azt füllen-Megérkezett. Elővette a kulcsot, nagykendőjét a gangra dobta. Rögtön munkához látott, eltakarította a havat. Cézár türelmetlenül futkosott láncán. Miután Ágnes elsöpörte a havat, egy cserépből előhalászta a konyhakulcsot. Amint belépett, azonnal látta, vendégek voltak a háznál, elárulták ezt a piszkosan halomra rakott poharak, kávéscsészék. Óvatosan felemelte a tűzhelyen hagyott fazékról a fedőt, de a halászlének csak hűlt helyét találta, a rántott halnak szintén. Csak a csontok maradtak a tányérokon. Korgott a gyomra, de mit egyen? A süteményt megszámolták, a kenyérből még a kutyának sem szelhetett. Cézár körülszaglászta a maradékot, ínyét felhúzva nyalogatta, válogatta a majonézes krumplisalátát. Nyüszítve kérte reggelijét, lehet, hogy este sem kapott enni, megfeledkeztek szegény páráról. Ágnes meleg zoknit húzott vékony vászoncipőjébe. Csöndesen tett-vett mosogatott. Kilenc órakor ébredt a ház népe. Megörült az ünnepi reggelinek, tejeskávét, kuglófot kapott Babó Ágnes tányérjára csempészte a magáét is. Emlékszik, a nővéreknél kaptak ilyet első áldozáskor. Regnapvilágot látott Babó szepegve markolászta apja kezéL Az úr sokáig nézte. Ha marasztalja, felesége ellen cselekszik, ha nem. az igazság ellen vét. Leültette, Bábót mellé állította. — Borbála, tessék bocsánatot kérni Ágnestől. aki helyetted kapta a pofonokat. Babó szeme ijedten rebbent, elhúzódott tőle, viaskodott. Egyik lábáról a másikra állt, kibámult az ablakon, a függönnyel babrált. Ágnes kivette zsebéből a csokoládét, kibontotta, Vivi kezébe adta. de hirtelen arra gondolt, ebből is baj lehet, összekeni magát. Ezért ügyesen kicsempészte a kezéből, játékot adott neki, hogy elterelje a kislány figyelmét az édességről. Az úr másodszor is figyelmeztette kislányát, de Babó hajthatatlan volt, újra a régi, ellenségeskedő, gyűlölködő pillantással nézegette Ágnest. Nem értette a kislányt. Hát már a gyermek lelkét is megfertőzik a társadalmi különbségek? Amikor látta az igazságtalanságot. mellé állt Babó. de fejet hajtani nem képes. Tulajdonképpen nem is tart rá igényt Ágnes. Apja ütlegelése nagyon fájl. hányszor szükölt. jajgatott, sokszor azt kívánta. bár meghalna, de hogy idegenek üssék, ez háború borzalmai, gyógy ittassá magát. Terézre is tücsköt-bogarat ráfogott, üldözte. Nyakláncát gyűrűjét más is elemelhette, mások is megfordultak itt a maga jóvoltából, miért nem azokon kereste?! Gyanúsítgatni, jeleneteket rendezni, azt tud. alaptalanul féltékenykedni is. Nézzen rám. egy csontváz vagyok, nem lát a szemétől? A cselédeket igenis megvédem a maga ... maga ... szkizofréniás agyrémei ellen! . .. Vegye tudomásul. Ágit már nem engedem elküldeni; alkalmazkodó; szolgálatkész, gyermekszerető, szorgalmas. Kell ennél több?! Tétjén észhez, azt ajánlom! Még hosszasam vitatkoztak, végül az úr kabátot, kalapot vett. és elment hazulról. Néhány perc múlva nyílt az ajtó. Nagyságája jött be hozzá sírva. — Ági. öltöztesse fel a gyerekeket, délig szánkóznak. — Ezt olyan határozottan parancsolta. hogy eszébe se jutott ellenkezni, pedig már indulásra készen állt. Bőröndjét helyére tette. Vivit, Babót felöltöztette. Nagyságája a pamlagon feküdt, fejgörcsöt kapott. Egy tiszta pelenkába vékonyan havat tett. rátapasztotta homlokára, és magára hagyta. Babó duzzotette, megülte a laska. Szegény anyja, dehogy evett laskát, de hát valamit kellett mondania. Marasztalták, mindjárt megfő a finom kukorica. amibe cukorrépát is raktak, hogy édesebb legyen, mégsem maradtak. Amint becsukódott mögöttük az ajtó, anyjuk elöl futott, ők utána. Az iskola előtti árkon rozoga fahíd nyújtózott, átugrálta a foghíjas deszkákat, nővére hátára kapta öccsét, nehogy leveszekedjen. Anyjuk kinyitotta a külső ajtót, de a konyhába se ki, se be. Nem bizony. A kamra nagyszuszék búzája már zsákokban állt. belülről nekitámasztva az ajtónak. A dörömbölésre apjuk nagy sietve visszaöntött két zsákkal, a másik kettőre anyjuk beerőltette az ajtót. Lett erre nagy felfordulás. Anyja nekiugrott fétjének, kendőjével ütlegelte. Apja káromkodott, a szomszédok, akik már nyugovóra tértek, felébredtek a nagy ordítozásra, lámpát gyújtottak. Nővére az istállóba, öccse a farakás mögé menekült, ő a kút mellé kuporodott. Anyjuk alig tudta összeszedni halálra rémült gyermekeit. Szipogva húzta ki az asztalágyat, neki a hosszú ládára ágyazott. A szobából kihozott szőttes párnák csak úgy ontották a hideget. Minden porcikája remegett, félt az átoktól, amit szüleik egymás fejéhez csapkodtak, nehogy megfoganjanak; meg-megborzongott, csak a homloka tüzelt. Megfogadta, ha felnő, soha egy hangos szót ki nem ejt de mikor, mikor lesz már belőle felnőtt?! Nem bírt elaludni. Szülei szűnni nem akaró vitája kihallatszott a szobából, apjáé nyugtató, csitítgató, anyjáé fenyegető. — Ha meg nem változol fogom őket és be a Nyílra vizébe. Ágnes soha nem félte a halált, mégis jó volt élni. nézelődni, töprengeni. geli után nekilátott a takarításnak, jól kiszellőztetett. beágyazott. A karácsonyfa rogyadozott a sok színes csokoládétól, amit bizonyára a vendégek hozhattak. Babó úgy követte, mint az árnyék, segített neki. A kislány levett a fáról egy csokoládét. Amikor kibontotta, Ágnes csodálkozott, a csokoládékosárka fonott füle kidomborodott. Még sosem látott ilyet, de nem fogadta el, hanem visszacsomagolta. — Tegye el gyorsan, mamika megharagudna. — Babó. a méz, reggeli előtt elfelejtetted! — hallatszott a konyhából. Babó kiszaladt, hozta a mézet és a kanalat. — Gyorsan, gyorsan — siettette. Épp a kanalat nyalogatta Ágnes, amikor a kislány ki akart szaladni a szobából, de hirtelen nekiütközött az ajtóban álló anyjának, aki visszaparancsolta. A felbőszült nagysága felpofozta Ágnest, akinek a kezéből a kanál a könyvszekrény üvegére pattant. A nagysága kegyetlenül szidta, hogy eleszi gyerekei elől a mézet, amit ők drága pénzért vásárolnak. Hiába, a paraszt csak paraszt marad. Szavai jobban fájtak a pofonoknál de hallgatott. Nem akarta elárulni Babó titkát, nehogy elveszítse szeretetét, bizalmát — Na mi az, nincs mondanivalója? Ajánlom is! Az én házamban a cselédnek kuss a neve! Ágnes bement a kamrába, összecsomagolta a holmiját. Elhatározta, hogy hazamegy mindenáron, most már nem hagyja magát rábeszélni a maradásra. Babó futott utána, hogy a papi hivatja. Lesütött szemmel állt az úr elé, fejét bűntudattal lehorgasztotta. Érezte, hogy bűnös, noha bűntelen volt. A titok mégis ellen minden porcikája tiltakozott Az úr nyolcszáz korona helyett ezret ígért ez megfontolandó. Hiszen seprű-kefekötéssel sem keresne többet Eb vagy kutya, mindegy. Igaz, ugyan, a kefegyárban, ha nem is sokkal, de valamivel mégiscsak emberségesebb körülmények között dolgozhatna. Ha marad — fontolgatta —, megkeresheti megálmodott ruháit. Ha a lány féijhez megy, menyecske korában már úgy sem kerül pénz ilyesmire, őrizgetni kell a koronákat a legszükségesebbre. Csábító volt az ajánlat, de mit mond nagyságája?! Szeretett volna világosan látni, ami hamarosan be is következett. Nagyságája hatalmas pelenkakifőző fakanállal úgy állt meg az ajtóban, mint a paradicsomi angyal a karddal, hogy kiűzze öt. Mondanivalóját, kardja élét nem is neki. hanem fétjének szegezte. — Nézze, Fritz, ez tűrhetetlen! Néhány évvel ezelőtt is egy szent Terézkét hozott a nyakamra, akiről csakhamar kiderült, nem is olyan szent Meglopott, a többiről nem is beszélve. Most egy bűnbánó Magdolnával lepett meg. de lám, nem ő esdekel térden csúszva, szánva-bánva bűnét, hanem fordítva. Maga azt óhajtja, gyermeke és én alázkodjunk meg. Ez képtelenség! Magyarázatot kérek! Érti? Magyarázatot kérek! Babó a hálóba futott, Ágnes a konyhába. A szobában németül vitatkoztak. Vita közben számtalanszor elhangzott a Teréz név. Az úr tiltakozott, nagyságája a sírástól fuldoklóit, Vivi ijedten nyöszörgőit. — Ez abszurdum, maga beteg! — hallotta az úr hangjál aki hol németül, hol magyarul beszélt — Ha pedig beteg, ha megviselték a gott nem akart a szánkóra ülni. Hátul a karfába kapaszkodott szótlanul de Vivi boldogan sikoltozott hadonászott a kezébe nyomott bottal. A kápolnáig mentek, riogatták a vatjakat. Bemről kihallatszott az orgonaszó, a hívők ájtatos éneke, imája, a csengettyű csilingelése. ' íme, a szeretet ünnepe, de vajon hova költözött egyesek szívéből a szeretet, a béke. a nyugalom?! — tűnődött Ágnes. Hát nemcsak falun vannak problémák, viszálykodás, hanem az úri népségnél is? És ha nincs, hát keresnek, csinálnak, ahogy a nagyságája is teszi. Csak tudná, mi az a szkizofrénia! Haragudnia kellett volna Babóra, a kis méregzsákra, mégis sajnálta. Vajon mivel tömték a fejét, hogy forgatták ki az igazságot? És hogy ő miért bűnbánó Magdolna? Ahogy náluk falun mondják, az ringyó volt, aki csak a test gyönyöreinek élt, s csak később szánta-bánta bűneit. Valóban betegnek kell lenni ahhoz, hogy ilyesvalakivel azonosítsák. — Di! Di! — rikoltozott Vivi. Ettől Ágnes, aki a lovat helyettesítette, megbokrosodott, körbe-körbe futotta a kápolnát. A dombról lefelé maga is ráült a szánkóra, Vivit az ölébe vette. Repült a szán, tréfából, készakarva kétszer is felborultak, és meghemperegtek a hóban, hadd örüljön Vivi. Babó ez alatt bement a kápolnába. Megrémítette szülei’ vitatkozása. Ágnes tudta magáról, mit érezhet Babó. Otthon ő is gyakran letérdelt, imádkozott, könyőrgött az Istenhez. De imája nem talált meghallgatásra, s a családi békétlenségen mit sem segített, semmit sem változtatott. (folytatjuk) nő 14
