Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-07-26 / 31. szám
HORATIUS: „ ... quid rides ? Mutató nomine de te fabula narratur.. (...ej! Te nevetsz? A nevet kicserélve, azonnal rólad szól a mesém ... Horváth István Károly fordítása) Kívülről akármelyik járási, városi kisüzem rácsos kapuja és portája lehetne. Csak a tüzetesebb szemlélő veszi észre — most nyáron lombok takarják — a távolabb álló, hibátlan vakolaté valamikori udvarházat. Körülötte az egykori gazdasági épületekből, volt istállókból lett barakkok, épületek. Nem kisüzem, nem gyár. Nincs egyenruhás, szigorúan igazoltató portás. Szolgálatkész és eligazít. Elmegyógyintézet. Lekéren (Hronovce). A pavilon-rendszerű elmegyógyintézetnek van többek között szabadidöparkja, sportpályája, közös ebédlője, tornaterme, könyvtára. dalmat s főleg a pszichiátereket, pszichológusokat, és nagyon is időszerűen: az egészségügyi középkádereket foglalkoztató kérdésekről. A kívülálló két dologra figyelt fel különösképpen: milyen sokan mondják, hogy a lekéri elmegyógyintézetnek rossz híre van, s egyértelműen arra, hogy úgy tűnik, megmozdult valami— ugyanitt. — 350 beteg kezelésére van mód intézetünkben — mondja dr. Marián Martinec igazgató-főorvos. — Havonta kb. 90—105 beteget fogadunk. Minden elmebetegséget és pszichés zavart kezelünk itt. Van geronto-pszichiátriai és rehabilitációs osztályunk, 37 ágyas osztályunk az alkoholbetegek elvonó kezelésére. Ma a pszichiátriai klinikákon minden negyedik-ötödik eset valamiképpen összefügg az alkoholizmussal és a toxikomániával. Nálunk a betegek 1/4-nél áll ez fenn. Például az 56 férőhelyes női osztályon a páciensek felénél mutatható ki az összefüggés. Betegeinknek kb. 1/4-e szenved olyan súlyos elmebetegségben, hogy élete végéig kezelésre szorul. A neurózisokat 20-ágyas osztályon pszichoterápiával, pontosabban csoportterápiával kezeljük. Pácienseink átlagéletkora az osztályon 38,5 év. Az osztály nincs teljes egészében, egyenletesen ki-Nyáron lombok takarják Nem titokzatos kórkép üvegháza, nem messze a Garam mentén csónakháza, üdülője. És rossz hire ... Miért? — tettük fel a kérdést, amely önként kínálkozott azon az ünnepélyes szemináriumon, amely a lekéri csoportterápia tízéves tapasztalatait volt hivatva összegezni sok kiváló szakember jelenlétében. Összegezve és mérlegelve, tapasztalatokat s eszmét cserélve, olykor kissé hevesen és indulattal, de mindig a beteg érdekeit védve, gyógyulást szolgálva esett szó gondokról, az orvostársahasználva, az évi átlag 50 és 70 százalék között ingadozik. Van, amikor csak 9 betegünk van, máskor majdnem minden ágy foglalt. Tény, hogy a páciensek nem szeretnek Lekérre jönni. — Miért? — Ennek több oka van, s az okok nemcsak a mai pszichiátriában keresendők, nem kizárólag lokálisak, hanem társadalmiak is. Az emberek tudatában a pszichiátriával szemben óriásiak az előítéletek — akár ambuláns (járóbeteg-), akár kórházi vagy intézeti kezelésről van szó. Aki pszichiátriai kezelésre szórni, megbélyegzettnek érzi magát. Ráadásul: mit szól hozzá a szomszéd; jaj, csak meg ne tudja! S szíve szerint inkább a világ végére is elmenne, csak ide nem jön, ahol ismerős a környéken. Betegeinket a Komáromi (Komámo), az Érsekújvári (Nővé Zámky), a Lévai (Levice) járásból utalják be ide. de legtöbb páciensünk — az előbb említett oknál fogva is — mégis a Tmavai járásból való. Ami a neurózisban szenvedőket illeti, kezelésükre itt nagyon jók a feltételek, tapasztalt pszichológus irányítja csoportterápiájukat. Tény, hogy csak fokozatosan lehetett korszerűsíteni intézetünket. Nem is olyan rég még sok betegünk emeletes ágyon aludt, úgyhogy távolról sem voltak eszményiek a kezelés körülményei. Aztán olyan hirek is keringtek, hogy rosszul bánnak itt az elmebetegekkel. Ez bizonyára összefügg az elmegyógyintézetekről kialakult általános képpel. A múlt század végén pontosan úgy, mint másutt, ezen a vidéken is az elmebetegek ún. házi gondozásban voltak a nagygazdáknál és gazdag parasztoknál. Mindenki tudja, hogy az ellátásukért dolgoztatták őket. Az ötvenes évekig a környező farmokon voltak elhelyezve, orvos hetente egyszer jött le Nyitráról (Nitra). Az ötvenes évek elejétől pedig a régi udvarház és a gazdasági épületek fokozatos átalakításával, valamint az új pszichiátriai koncepció értelmében fejlődött, szélesedett az elmebetegekről való gondoskodás. Először elmebetegek rehabilitációs központja működött itt, majd ebből lett a mai elmegyógyintézet. Továbbá egy elmegyógyintézet színvonalát az ott dolgozó orvosok is meghatározzák. Kedvezőtlen hírünkhöz kétségtelenül hozzájárult az is, hogy korábban — periférián működő intézetről lévén szó — büntetésből helyeztek ide „problémás" orvosokat. Azonban ez a jelenség sem kimondottan helyi jellegű. Az utóbbi tíz évben viszont ázsiónkat emelte az itt folytatott csoportterápia. A pszichoterápiával szembeni bizalmatlanságot azonban az a téves nézet okozza, hogy tudniillik, ha a beteg nem kap gyógyszert, akkor szerinte nem is kezelik, nem orvos az, aki nem ad neki gyógyirt bajaira. Persze.dolgunkat nehezíti a társadalomban eluralkodott általános pszichiátria-ellenes klíma is. — Úgy tudom, kevés a pszichiáter országos viszonylatban. Mi ennek az oka? — Csökkent a „szakma" presztízse. Akik meg mégis erre a pályára lépnek, inkább a fővárosban szeretnének maradni. Sőt olyan nő 9
