Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-07-26 / 31. szám

HORATIUS: „ ... quid rides ? Mutató no­mine de te fabula narra­­tur.. (...ej! Te nevetsz? A nevet kicserélve, azonnal rólad szól a mesém ... Horváth István Károly fordítása) Kívülről akármelyik járási, városi kisüzem rácsos kapuja és portája lehetne. Csak a tüzetesebb szemlélő veszi észre — most nyáron lombok takarják — a távolabb álló, hibátlan vakolaté valamikori udvarházat. Kö­rülötte az egykori gazdasági épületekből, volt istállókból lett barakkok, épületek. Nem kisüzem, nem gyár. Nincs egyenruhás, szigo­rúan igazoltató portás. Szolgálatkész és eli­gazít. Elmegyógyintézet. Lekéren (Hronovce). A pavilon-rendszerű elmegyógyintézetnek van többek között szabadidöparkja, sportpá­lyája, közös ebédlője, tornaterme, könyvtára. dalmat s főleg a pszichiátereket, pszicholó­gusokat, és nagyon is időszerűen: az egész­ségügyi középkádereket foglalkoztató kérdé­sekről. A kívülálló két dologra figyelt fel különösképpen: milyen sokan mondják, hogy a lekéri elmegyógyintézetnek rossz híre van, s egyértelműen arra, hogy úgy tűnik, megmozdult valami— ugyanitt. — 350 beteg kezelésére van mód intéze­tünkben — mondja dr. Marián Martinec igazgató-főorvos. — Havonta kb. 90—105 beteget fogadunk. Minden elmebetegséget és pszichés zavart kezelünk itt. Van geron­­to-pszichiátriai és rehabilitációs osztályunk, 37 ágyas osztályunk az alkoholbetegek elvo­nó kezelésére. Ma a pszichiátriai klinikákon minden negyedik-ötödik eset valamiképpen összefügg az alkoholizmussal és a toxikomá­­niával. Nálunk a betegek 1/4-nél áll ez fenn. Például az 56 férőhelyes női osztályon a páciensek felénél mutatható ki az összefüg­gés. Betegeinknek kb. 1/4-e szenved olyan súlyos elmebetegségben, hogy élete végéig kezelésre szorul. A neurózisokat 20-ágyas osztályon pszichoterápiával, pontosabban csoportterápiával kezeljük. Pácienseink átlagéletkora az osztályon 38,5 év. Az osz­tály nincs teljes egészében, egyenletesen ki-Nyáron lombok takarják Nem titokzatos kórkép üvegháza, nem messze a Garam mentén csónakháza, üdülője. És rossz hire ... Miért? — tettük fel a kérdést, amely ön­ként kínálkozott azon az ünnepélyes szemi­náriumon, amely a lekéri csoportterápia tízé­ves tapasztalatait volt hivatva összegezni sok kiváló szakember jelenlétében. Összegezve és mérlegelve, tapasztalatokat s eszmét cse­rélve, olykor kissé hevesen és indulattal, de mindig a beteg érdekeit védve, gyógyulást szolgálva esett szó gondokról, az orvostársa­használva, az évi átlag 50 és 70 százalék között ingadozik. Van, amikor csak 9 bete­günk van, máskor majdnem minden ágy foglalt. Tény, hogy a páciensek nem szeret­nek Lekérre jönni. — Miért? — Ennek több oka van, s az okok nem­csak a mai pszichiátriában keresendők, nem kizárólag lokálisak, hanem társadalmiak is. Az emberek tudatában a pszichiátriával szemben óriásiak az előítéletek — akár am­buláns (járóbeteg-), akár kórházi vagy intéze­ti kezelésről van szó. Aki pszichiátriai keze­lésre szórni, megbélyegzettnek érzi magát. Ráadásul: mit szól hozzá a szomszéd; jaj, csak meg ne tudja! S szíve szerint inkább a világ végére is elmenne, csak ide nem jön, ahol ismerős a környéken. Betegeinket a Komáromi (Komámo), az Érsekújvári (Nővé Zámky), a Lévai (Levice) járásból utalják be ide. de legtöbb páciensünk — az előbb említett oknál fogva is — mégis a Tmavai járásból való. Ami a neurózisban szenvedő­ket illeti, kezelésükre itt nagyon jók a feltéte­lek, tapasztalt pszichológus irányítja cso­portterápiájukat. Tény, hogy csak fokozato­san lehetett korszerűsíteni intézetünket. Nem is olyan rég még sok betegünk emele­tes ágyon aludt, úgyhogy távolról sem voltak eszményiek a kezelés körülményei. Aztán olyan hirek is keringtek, hogy rosszul bánnak itt az elmebetegekkel. Ez bizonyára össze­függ az elmegyógyintézetekről kialakult álta­lános képpel. A múlt század végén pontosan úgy, mint másutt, ezen a vidéken is az elmebetegek ún. házi gondozásban voltak a nagygazdáknál és gazdag parasztoknál. Mindenki tudja, hogy az ellátásukért dolgoz­tatták őket. Az ötvenes évekig a környező farmokon voltak elhelyezve, orvos hetente egyszer jött le Nyitráról (Nitra). Az ötvenes évek elejétől pedig a régi udvarház és a gazdasági épületek fokozatos átalakításával, valamint az új pszichiátriai koncepció értel­mében fejlődött, szélesedett az elmebete­gekről való gondoskodás. Először elmebete­gek rehabilitációs központja működött itt, majd ebből lett a mai elmegyógyintézet. Továbbá egy elmegyógyintézet színvonalát az ott dolgozó orvosok is meghatározzák. Kedvezőtlen hírünkhöz kétségtelenül hozzá­járult az is, hogy korábban — periférián működő intézetről lévén szó — büntetésből helyeztek ide „problémás" orvosokat. Azon­ban ez a jelenség sem kimondottan helyi jellegű. Az utóbbi tíz évben viszont ázsiónkat emelte az itt folytatott csoportterápia. A pszichoterápiával szembeni bizalmatlansá­got azonban az a téves nézet okozza, hogy tudniillik, ha a beteg nem kap gyógyszert, akkor szerinte nem is kezelik, nem orvos az, aki nem ad neki gyógyirt bajaira. Persze.dol­­gunkat nehezíti a társadalomban eluralko­dott általános pszichiátria-ellenes klíma is. — Úgy tudom, kevés a pszichiáter orszá­gos viszonylatban. Mi ennek az oka? — Csökkent a „szakma" presztízse. Akik meg mégis erre a pályára lépnek, inkább a fővárosban szeretnének maradni. Sőt olyan nő 9

Next

/
Thumbnails
Contents