Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-07-26 / 31. szám
EGY LEVEL NYOMABAN A levél tartalma szokatlan és elgondolkodtató. Lehetséges-e az, hogy tizenöt évvel a házasság felbontása után eltartást kérjen a nő a volt férjétől ? Lehetséges. Nézzük csak olvasónk levelét. KÉT „FELESÉG „Kislány voltam még, amikor anyám meghalt. Szeretet után vágyva tizenhét éves koromban mentem férjhez első szerelmemhez. Boldogságom azonban nem tartott sokáig. Huszonhat évesen két gyermekkel maradtam özvegy. Évekig egyedül neveltem a gyermekeim. Mostani férjemmel a munkahelyemen ismerkedtem meg, aki 1971-ben vált el feleségétől. Csendes, szerény, dolgos embernek láttam, törődött a házasságából származó kislányával is, én meg úgy gondoltam, mellette talán megtalálom a boldogságot, ami engem mindig cserbenhagyott. Összeházasodtunk, majd rövidesen megszületett a kislányunk. Férjem továbbra is rendszeresen fizette a gyermektartást, és kislányával is mindaddig találkozott, amíg azt a volt felesége meg nem akadályozta. A lányka felnőtt, önálló kereső lett s én úgy gondoltam, most már semmi nem zavarhatja meg csendes életünket 1985-ben azonban villámcsapásként ért a hír: a volt feleség tartásdíjat követel a férjemtől. Előbb azt hittük, csak ugratás az egész s mint már annyiszor, most is azzal próbálkozik, hogy földúlja családi békénket. De a bíróságon elfogadták kérelmét, és férjemet havi 200 korona tartásdíjra kötelezték. Mi megfellebeztük az ügyet, mire a másodfokú bíróság — figyelembe véve, hogy férjemmel mindketten betegesek vagyunk, a fizetésünk sem nagy — ezt az összeget 150 koronára csökkentette. Én igazságtalannak tartom ezt a döntést, nem tudom megérteni, miért kell egy idegen asszonynak fizetnünk, amikor mi magunk is nehezen élünk ?! Hát milyen törvény az, amelyik az egyedülálló nőt védi, ugyanakkor meg egy családot tönkretesz?! Mert amióta ez a per megindult, nálunk nincs békesség, csak idegesség, ami mindkettőnk egészségi állapotát méginkább aláássa. De bárhová fordulok is segítségért, a válasz mindenütt ez: a törvény ezt lehetővé teszi. Hát valóban ilyenek a mi törvényeink?!.. Ennyit a levélből, amely ennél sokkal részletesebben tárja elénk egy munkásasszony sorsát akivel az élet gyermekkora óta oly mostohán bánt. Levélírónk panaszával Dr. Elena Závadskához, az SZSZK Főügyészségének dolgozójához fordultunk. — Ma még sokan nem tudatosítják, hogy az eredeti 94/ 1963-as törvény 93. paragrafusa helyébe — mely a házastársat elválás után öt évig kötelezhette tartásdíj fizetésre — életbe lépett a 132/ 82-es törvény, miszerint a volt házastárs eltartást követelhet, ha arra megvannak az adott feltételek. A törvény ugyanis lehetővé teszi, hogy az eltartást követelő fél a volt társáéhoz hasonló életszínvonalat biztosíthasson magának, olyat, mint amilyenben az él mostani házasságában. Megfelelő tartásdijon olyan összeg értendő. amely az életfenntartáshoz szükséges költségeken kívül többek között a volt házastárs kulturális igényeit is kielégíti. A törvény nem határozza meg az összeget, ez egyénenként változó az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően. Határidőt sem szab. érvényben van mindaddig, amíg a volt élettárs követeli, illetve nem változnak meg azok a körülmények, amelyek meghatározzák a tartásdíj szükségességét és ennek összegét, például nem köt új házasságot, illetve nem emelkedik a bevétele. — Úgy tudom, levélírónk a kerületi bíróság döntése után a Főügyészséghez fordult panaszával... — Ismerem jól az ügyet, mert a köztársasági elnök irodájából és az igazságügyi minisztériumból is hozzánk továbbítódott panasza. Alaposan fölülvizsgáltuk mindahányszor, a bíróság döntését azonban nem tudtuk megváltoztatni, mert a jelenleg érvényben lévő törvény szerint járt el. figyelembe véve az összes enyhítő körülményt — a férj betegségét, a feleség rokkantságát, ugyanakkor figyelembe vette a volt feleség egészségi állapotát és rászorultságát is. A volt féijnek tehát fizetnie kell mindaddig, míg nem szűnik meg a tartásdíj fizetését előidéző körülmény, tehát amíg a volt feleség erre rászorul. Ez arra az időre is vonatkozhat, amikot a félj már nyugdíjas lesz. mert az 1500—1600 koronás nyugdíjból is kötelezhetik 50—100 korona tartásdíjra, természetesen csak abban az esetben, ha ezt a volt feleség is kérvényezi. A törvény a volt házastársak között a tartásdíjat lehetővé teszi, a következményekkel tehát még a válás előtt számolnia kell mindkét félnek! Ez igaz, de vajon ki gondol arra, mielőtt beadná a válókeresetet, hogy élettársunkkal szemben ..örök" a kötelességteljesítés még akkor is. ha az „örök" hűségnek már régen vége?! .. . Levélírónknak se jutott volna még talán álmában se eszébe, hogy jövendőbelijével — aki elvált ember volt — kapcsolatban ilyen gondjai lesznek. Bezzeg a volt feleség a törvénymódosítás életbelépése után azonnyomban beadta tarlásdíjkeresetet. Valóban ennyire rászorult, vagy csak a bosszúvágy, az irigység vezényelte? Táviratot küldtem a volt feleségnek, hogy otthon találjam. A lakótelepi panelház bejáratánál egy kisfiú fut elém: Maga küldte a táviratot? — kérdi, s mire bólintok, már el is fut. Amikor már éppen csengetek, a hátam mögött újra megjelenik egy mosolygós, az egészségtől majd kicsattanó asszonynyal. Betessékel a lakásba, ahol alig tudok hová lépni a szanaszét heverő holmiktól. A konyhában felhalmozódva a mosatlan edény, a szobában a székeken vasalásra vár a ruha. Az ágy szélére ültet, miközben állandóan hajtogatja, hogy már reggeltől vár. Alig tudom megállni megjegyzés nélkül: legalább kitakaríthatott volna ... Inkább az életéről kérdezem. s ő anélkül, hogy érdekelné, mi is a célja látogatásomnak, bőbeszéd üen részletezi házasságát. — A vonatban ismerkedtem meg a volt férjemmel. Szövőnőként dolgoztam, ö meg a bányából járt haza. Belém szeretett. Addig könyörgött. hogy legyek a felesége, míg végül is kötélnek álltam. Én nem nagyon szerettem ÖL de gondoltam. ha már ő olyan nagyon akar, és rendes fiúnak is látszik, nem lesz rossz dolgom mellette. Nekem 21 éves koromtól epilepsziám van. ma már rokkant állományban vagyok. Ő azzal biztatott, gondoskodik rólam, jól megleszünk együtt, nem enged dolgozni. Jól éltünk egy ideig, kislányunk is született A férjem sokat dolgozott, délutánonként fusizott is, a pénzt mindig hazaadta. Aztán egyszercsak kezdett kimaradozni. Nekem meg kellett a férfi .. . Valamilyen nemi betegséget is összeszedtem, később az is bekerült a papírjaimba, hogy idegbajos Vagyok. A házasságunk fölbomlott. A lakás a férjemé maradt, mert az üzemtől volt, és ott dolgozott az a nő is, akit aztán feleségül vett. Én csak öt év múlva jutottam ehhez a szobakonyhához, addig viszszamentem az apámhoz és a mostohámhoz, akivel nemigen értettük meg egymást ... öt év leteltével újra egy lakótelepen laktunk a volt férjemmel, de én ekkor már megtiltottam, hogy látogassa a lányomat, mert nekik is született egy kislányuk. A gyermektartást rendesen fizette, néha ajándékot is vett a gyereknek. A lányom ma már dolgozik, ritkán jár haza. Azért mi a lányommal együtt meglennénk valahogy, csak nagyobb lakás kellene és telefon, hogy ha orvost kell hívni, ne kelljen a szomszédba szaladni. De a kérésemet senki sem hallgatja meg. mindenki idegbajosnak tart... Van egy ügyvéd itt a szomszédban, okos ember volt. de inni kezdett, ki is dobták az állásából, nos ő kérvényezte három évvel ezelőtt, hogy fizessen rám a volt féljem, mert nagyobb lakásra lenne szükségem. Úgy látszik az ügy elavult, mert azóta semmi sem történt. Az az igazság, hogy már nem is várok segítséget senkitől.. . Havonta 996 korona rokkantsági segélyt kapok, ehhez 200 korona tehetetlenségit; nehéz belőle megélni, de az én igényeim nem nagyok . .. Vegyes érzelmekkel távozom. Betegsége miatt sajnálom, de azt is látom, annyi-Közön ra nem tehetetlen, hogy ne törődhetne jobban magával, és hogy a környezetét ne tudná rendben tartani. Lehetőségei ugyan minimálisak, viszont igényei sem nagyok. A furfangosság, a bosszúállás úgy tűnik, távol áll tőle, ha csak azt mások nem élesztgetik benne ... Levélírónk egyszerűen, ugyanakkor ízlésesen berendezett háromszobás lakásában rend. tisztaság. Családias a hangulat. A házastársak szavaiból kitűnik, hogy neheztelnek a volt feleségre, aki fel akarja forgatni harmonikus családi életüket. Fájlalják, hogy a mostani feleségnek azért kell a 600 korona rokkantsági mellé még ezer koronáért munkába járnia, mert a félj 2700 koronás fizetése nem lenne elég a megélhetéshez, a tizenhárom éves kislányukra is egyre több pénz kell, és most ebből még fizessenek a volt feleségnek?!... Egymásután ismételgetik, hogy nem tudnak belenyugodni a bíróság döntésébe, idegileg már teljesen tönkremennek. Megkísérlem megértetni a helyzetet, de csak a férjnél találok megértésre, a feleség hajthatatlan marad. Tizenhét év telt el azóta, hogy kimondták a válást, mi köze lehet még férjének ezek után a volt feleséghez? — hajtja a magáét, és én lelkem mélyén megértem őt Annál is inkább, mert sejtem, hogy az a másik asszony valószínűleg soha sem vette körül ennyi megértéssel és szeretettel férjét, mint ő, a mostani feleség. Mégis jogot formálhat a pénzére, az anyagi támogatásra. mert a törvény ezt lehetővé teszi. Azt mondják a paragrafus hajlítható. A bíróságnak azonban őriznie kell egyenességét. Ebben az esetben talán helyszíni szemlével, körültekintőbb vizsgálatokkal, a nemzeti bizottság segítségével kellett volna megoldani ezt az ügyet. Nem vonom kétségbe a törvény jogosultságát. Bizonyára vannak nők, akik rászorulnak, hogy volt férjük tartásdíjat fizessen, és az is szükséges, hogy ebben a törvény támogassa őket. Ám minden eset egyedi, külön megítélési igényel. Ezt bizonyítja levélírónk esete is. H. Zsebik Sarolta nő 8
