Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-12 / 3. szám
Halászlegény (fehér tus) Egyik kiállításod katalógusában úgy jellemeznek, hogy „népművészeti ihletettségű festőember” vagy. Láthatjuk például, hogy állandóan visszatérnek képeiden a lovak. Mit tartsunk hát erről? — Az egész a gének játéka lehet, nem tudom ... Én rengeteg időt töltöttem mezőn, őseim ki tudja hányadíziglen visszamenőleg parasztemberk voltak. Az apámnál, ha a gyeplőt foghatta, nem volt boldogabb ember. Örökölhettem az állat iránti szerétéiből valamit tőlük, én persze már nem hajtom a lovakat, az a világ elmúlt. De vissza lehet hozni és így... a technika segítségével gyökeresen újat lehet belőle csinálni. Nem véletlen, hogy az egyszerű emberek szeretik ezeket a képeket Én nem félek a közönségtől... Megértik, ráéreznek. Idomár (szita) Sok mindennel próbálkoztam, míg beugrott az első kerekfejű ... Egy átvirrasztott éjszakába került.. . Persze, nem ilyen egyszerű, de az ember úgy van, hogy egyszer csak megérik oda, és akkor beugrik az igazi. Aztán már csak tovább kell játszani. Most már tovább viszem, nem adom fel, végtelen sok lehetőség van még ebben. Eltartott egy ideig, míg eljutottam például csak a szétszedhető dúcokig, hogy egy vágással kiszedem a dúcokat... Lehet ezzel játszani, a színeket is komponálni. rájönni, mit tud egy technika, kihozni a linóból, szitából mindent... — Újabban tűzzománccal is foglalkozol, hátul a műhelyben áll egy kis villanykemence. — Az úgy volt. hogy meghívtak Kecskemétre egy tüzzománctáborba. Szinte kovácsmesterek voltak, tűzzel-vassal játszottak... Megtetszett. Háklis anyag a tűzzománc, nagyon kell vele vigyázni, de hálás, jó anyag. Szinte egy egész életet el lehet vele tölteni. Fafaragó is lettem, mert csak fakeretben él a zománc, abban igazi, amúgy csak elhajítani való ... Még csak Népmese (szita) nagyon a kezdetén vagyok, egyéves a kemencém, de lassan azért alakul. — Civilben rajzot tanítasz a művészeti népiskolában, itt Helmecen. Mit szólnak a munkáidhoz a gyerekek, ismerik ? — Hogyne ... Egypárjó dolgot ők is kitatáinak, ami engem is meglep. Kollázsnyomatokat csináltunk például. s rájöttek, ha úgy bánnak a kenőhengerrel, mintha ecset lenne, gyönyörű dolgok jönnek ki, ötvözetszerű lesz az egész. Szóval, van fantáziájuk. Azt hiszem, le tudom őket kötni, kitalálom mindig a magam meséjét, mikor mechanikus megoldást csinálunk. Megvagyunk tehát. (néva) Kártyások (Unó) (Beszélgetés Csótó Lászlóval) — Képeid összetéveszthetetlenek, még az iskolázatlan szem is fölismeri bármelyiket. Kiféle. mif éle emberek ezek a Te kerekfejűid? Olyan szeretettel beszélsz róluk, mint anya a gyermekéről. — Persze, hogy szeretem őket, belőlem jöttek, a részeim. Együttérzek, együttélek velük, beszélek is hozzájuk ... Biztos, ha máshol születtem volna, nem lettek volna kerekfejüek ... Gömöri vagyok én itt Helmecen (Kráfovsky Chlmec) is, és az is leszek életem végéig. — Vannak, akik hidegnek tartják ezeket a képeket. Azt állítják, ha ennyire bezárkózol egyetlen téma variációiba, idővel elnyel a belterjesség. — Hát, a fázósabbaknak lehet hogy hideg, de lehet ezt melegíteni... Az meg, hogy skatulya, nem igaz. Nem földszintesen építkezik az egész, hanem emeletesen. nem fulladhat ki. A képet ugyanúgy komponálom, mint bárki más, csak a figuráim, elemeim, azok másak. Régi világok új képei nő 17
