Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-06-14 / 25. szám
CSALÁDIKOR Egyre gyakrabban találkozhatunk csonka családban felnőtt gyerekekkel, s főként olyanokkal, akiknek kapcsolata az apával a válás kimondása után teljesen megszakad. Most egy konkrét példa segítségével szeretnénk olvasóinknak tanácsot adni: hogyan is kell az ilyesfajta, nagyon is érzékeny konfliktusokat kezelni, miképp lehet természetessé tenni egy — a vélekedés szerint — nem természetes helyzetet. A megegyezés Az apát nevezzük Zoltánnak. Két gyereke van, a tizenhárom éves Kati és a kilenc éves Péter, akik válás után édesanyjukkal maradtak. A szó a továbbiakban az apáé: Alapjában véve megállapodtunk abban, hogy minden második vasárnap a gyerekek hozzám jönnek. Abból indultunk ki, hogy a gyerekek számára nagyon fontos — külsőleg is —, hogy ne szakadjon meg a kapcsolat, hogy tudatosítsák: ugyanúgy tartoznak az apjukhoz, mint az anyjukhoz. Ennek nemcsak a személyiség módon lehetővé tesszük, hogy a gyerekek élvezzék és átéljék a családi együttlétet. Tehát harmonikus az egész. Persze, valójában azért nem ennyire egyszerű! A régi veszekedések emléke sokszor visszatér, föltóduinak a régi képek, s néha nem állhatjuk meg egy-egy hangosabb szó nélküL De az idő gyógyít! Például... Péter egy időben nagyon megváltozott Egyre gyakrabban kívánta, hogy maradjak ott. akaratos volt, agreszszív, kedvetlen. Főleg a közös vasárnapok izgatták föl. Nyilvánvalóvá vált, hogy változtatni kell a megállapodásunkon. Láttuk, hogy Péter több figyelmet és főképp több szeretetet igényel, mint amit eddig kapott. Ezentúl tehát többet voltunk együtt, csak késő este váltunk el, hogy érezze a törődést. Persze, a helyzet teljesen nem oldódott meg. de enyhült a gyerek vadsága. Ami a megállapodást illeti, szerintem nagyon fontos, hogy az első változatok megbeszélése ne a gyerekek előtt történjék. A sebek általában ilyenkor még frissek, s az egész egy szép kerek veszekedéssé fajulhat. Többször le kell ülni, s csak mikor már letisztultak a legfőbb pontok, akkor álljunk a gyerekek elé. A lyen egy „igazi apa". Az életet nem lehet megerőszakolni, mert nem hagyja magát. A gyerekeim jól tudják, hogyan élek. Azt is tudják, hogy kívánságaikat, elvárásaikat nem mindig tudom teljesíteni. Azzal is tisztában vannak, hogy az én időm is véges, és temérdek teendőm van. Például ha valami más dolgom akad, egyedül is el tudnak játszani. Természetesen, a háztartási munkába is bevonom őket, a kisebb házimunkákat — terítés, mosogatás, amit otthon is megcsinálnak — nálam is elvégzik. A gyerekek élvezik, ha nálam vannak. Festegetünk, játszunk, könyveket nézegetünk, beszámolnak a suliról stb.. tesszük mindezt fesztelenül, vidáman. Néha mindegyikünk mással foglalkozik: a lényeg, hogy együtt csináljuk. amit csinálunk. Az exfeleségemmel mindjárt a legelején megegyeztünk, hogy a gyerekekkel kapcsolatos minden problémáról, nehézségről informál, legyen az iskolai vagy nevelési kérdés. Természetesen, én is tájékoztatom az anyjukat, hogy mivel volt nagyobb probléma a legutóbbi „apu vasárnapján". vagy mi tűnt fel a gyerekek viselkedésében. Persze azért óvatosan járok el, mindezt úgy irányítom, hogy ne sértse „anyai státusát", ne érezze szemrehányásnak. Ami az anyagiakat illeti, a kiadásaikhoz mindenben hozzájárulok, az ajándékokat közösen vesszük meg, vagy előre megegyezünk. A gyerekek persze nőnek, s azt is egyre gyakrabban kérdik, vajon miért váltunk el? Elsőször a nagymama beszélt Katival erről, s mi is megpróbáltuk — a korunkhoz mérten — kifejteni előttük az okokat Persze, az idő rövid, s viszonylag keveset vagyok a gyerekeimmel, így nem minden dolgot ismerek annyira, mintha velük élnék. Élek a magam módján, a gyerekek tudják, hogy érzek, gondolkodom. s ezáltal is befolyásolom a fejlődésüket. Gyakran mesélek nekik a munkámról, sikereimről, kudarcaimról, tudják, hogy mi érdekel, mi a hobbim stb. Az egyetlen amire szüntelenül ösztönzöm őket: a tudásvágy. Igyekezzenek minél többet tudni, minél többet megismerni a világból! így élünk. Kapcsolatunk nem alkalmi érvényű találkozások váltakozása, van benne rend és rendszeresség. Azt hiszem, a legtöbb ilyen jellegű gyerek-apa kapcsolatban a legnagyobb hiba: a puszta fennmaradásért küzdenek nap mint nap, ennyi a távlat... Hiányzik a távlatos gondolkodás! Pedig ha már benne vagyunk egy helyzetben, nem a helyzet ellen kell küzdenünk foggal-körömmel, hanem meg kell tanulnunk együtt élni amnak mm alakulásában, hanem a nemi fejlődésben is nagy szerepe van. Az érintkezés a saját neműekkel és a természetes magatartás megtanulása a másik nemmel szemben sokkal könnyebb, ha' anyját és apját is maga mellett tudjá a gyerek. Itt most nem valami testi közelségre gondolok, hanem a példára: a fiú lássa, hogyan viselkedik egy férfi stb. Péter például jól tudja, hogy bármikor számíthat rám. épp csak máshol lakom. Úgy vélem, ez is a családiasság egyfajta érzete, vagyis ezt fejleszti ki. A gyereknek nincsenek komplexusai, nem érzi hogy más, mint a többiek. Kialakult az érintkezésnek egy sajátos ritmusa, ami magától értetődően szabályozza a kapcsolatunkat. Például egy hosszabb kirándulásra készülünk. Előtte az anyjukkal mindent megbeszélünk és a gyerekek nálam éjszakáznak. Az exfeleségem nem támaszt akadályokat, igyekszünk elsősorban a gyerekek érdekeit szem előtt tartani. Az egésznek a legfőbb titka még. szerintem, hogy tiszteletben tartjuk egymás érdekeit is. Nincs megengedve, hogy a másik önhatalmúlag intézkedjék, mert az fölborítaná az egyezségünket Ha valami változtatást tervezek, erről mindig értesítem az anyjukat. A közös napokon általában délelőtt viszem el a gyerekeket. Este, mikor viszszakísérem őket. egészen addig ott maradhatok, míg ágyba nem mennek. Ilyen tapasztalataim azt mutatják, jobb, ha a szülők a kezdetkor ritkábban találkoznak. A bosszúvágy, a gyűlölet később valamennyire elül. s a kapcsolat normális mederben tartható. Az „apu vasárnapja” Mint már említettem, a gyerekek minden második vasárnapjukat velem töltik. Rendszerint már előre örülnek, készítik magukat a nap izgalmaira. Biztosak abban, hogy valami nagyszerű fog velük történni. Beülünk egy cukrászdába, túrára megyünk, talán még ajándék is akad — vagy egyszerűen csak egy jót beszélgetünk! Félreértés ne essék, nem vagyok én valami cukros vasárnapi apuka, aki gyermekei minden — kimondott és ki nem mondott — kívánságát szó nélkül teljesíti. Elnéző sem vagyok, kapcsolatunk természetes apa-gyerek kapcsolat. Egyszerűen arról van szó, hogy örömtelivé akarom tenni azt a néhány órát. amit együtt töltünk. De azért ezeknek az óráknak nem minden perce olyan pompás, mint ahogy az a nagykönyvekben meg vagyon írva. Ha így volna, elég hamar unalmassá válna az egész. Ugyanis ha vasárnapról vasárnapra eljátszom a szuper-apa szerepét. a gyerekek sohase tudnák meg, minő 10
