Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-06-07 / 24. szám
Lévén szivemhez közelálló szakma, eddig egyetlen rossz szót nem inam le a pincérekről. Igaz, dicséről se nagyon, ahhoz általában kellene megváltozni vendéglátói kulturáltságunknak. Most mégis egy pincérről kell írnom. A nevét nem tudom, viselkedését, gesztusait annál inkább elraktároztam. Amikor párommal helyet foglaltam a komáromi (Komárno) Európa szálló kerthelyiségében, már hárman ültek az asztalnál. Három jóbarátunk. Enni-inni jöttünk, akárcsak ők. s pontosan egy óránk volt a Jókai Napok következő előadásáig. Éppen arról beszélgettünk, hogy ennyi idő csak elég lesz, amikor távolról erélyes hang szólt ránk: — Tudják mennyi az a négy? így mutatkozott be a pincér. Fiatal, nyurga fiatalember. Barna haj, fáradt, mosolytalan arc. Aztán eltűnt. A kertvendéglöben sehol nem láttam kifüggesztve a kérést, ne üljünk öten egy asztalhoz. Tehát ez nyilván valami íratlan, házi szabály, amit minden vendégnek illik tudnia. Nyilván otthonról, hiszen ott sem teszünk plusz egy széket az asztalhoz, ha vendég érkezik, s vele öt tagúvá kerekedik a társaságunk. Át küldj ük egy másik asztalhoz, nemde? Magáén beszél, hogy négyen úgy reagáltunk a figyelmeztetésre, mint akik már hozzászoktunk a vendég alacsonyrangúságához. Budapesti barátomat viszont felháborította a dolog. — Ha nekik vannak jogaik, nekem is. Harminc perce kértem a párizsit, még nem hozta. Ha most sem fogja hozni, panaszt teszek — mondta, de alighogy befejezte, egy hetykére sikeredett „tessék’’-kel elé csúszott a tányér. Párom ebben a pillanatban kérte az étlapot. A pincér ág)’ lett, mint aki nem lát és nem hall, sarkonfordult. s elinalt. A nejem, végül is nő, nem hagyta ennyiben, megemelt hangon szólt utána. — Az étlapot kérem. Ezt még a szomszéd asztaloknál is meghallották, vetették is ránk tekintetüket, kivéve a pincért. Bevallom, mi hárman (mert akkorra országunk szófogadó állampolgáraként egyik barátunk távozásával négyre csökkentette az asztalnál ülök számát, mintegy igazolva, hogy az önkényesen hozott és alkalmazott jogtalan rendelkezéseknek morogva bár. de többnyire alávetjük magunkat — hogy miért s mióta ?) elkámpicsorodtunk sértetségünkben, de ülve maradiunk. Pesti barátom azonban a pincér után iramodott. A konyhában érte utói, s meg akarta neki mondani, de egyszerűen kiutasittalott: Idegeneknek tilos a belépés! Amikor újból megjelent a pincér, magához hívatta, s kérte tőle a panaszkönyvet. „Mit akar beírni?” KONOZSI ISrVAN FELVÉTELE — Mit akar beírni? — formed/* rá a pincér. Semmi köze hozzá, akartam mondani éppen, de felháborított barátom megelőzött: — Panaszt. Mindazt, ami itt történt. — Nem hozom ki. — Akkor a főnököt kérem — mondta. — Nem hiszem, hogy itt van volt a válasz. — És a panaszkönyv a főnöknél van, csak ő hozhatja ki — így a pincér. — Nekem mindegy, hogy főnököstül, igazgatóstul vagy miniszterestül hozza-e ki a panaszkönyvet. A panaszkönyvet kérem. Ha nem hozza, én sem fizetem ki a párizsit és az üdítőmet. A pincér eltűnt, s mindaddig nem jelent meg. míg nekünk nem kellett felállnunk, s az előadásra sietnünk. Sem ö. sem valamelyik kollégája nem szaladt utánunk, ahogy a lógós vendég után szokás. Csak később döbbentünk rá, azt hihette, így olcsóbban megúszta. Hiába embere válogatja Mert én még emlékszem, voltak ennek az étteremnek olyan pincérei, akik a vendégért voltak. Akik, ha egyetlen szék sem állt üresen, kedvesen odaszóllak; elnézést, vagy azonnal. vagv még egy kis türelmet kérek. És talán még most is vannak, akik emberhez és pincérhez méltón viseltetnek a vendég iránt. Csak nem találkozhattam velük. Bár meglehet, merő ábránd a feltételezésem. hiszen ott, ahol ilyen pimaszul és gőgösen lehel viselkedni a vendéggel, ahol a „rendfenntartó” önkény mint természetes állapot honol, ott talán nem egy pincérben. hanem a közegben kel! keresni a viselkedési, viszonvulási indítékokat. Mondom: ez már csak hangos töprengés és nem konkrét vád. hiszen én mindig is szolidáris voltam a pincérekkel. Es most is az vagyok. Ismerem a gondolkozásukat, elképzelem tüdejüket, magam előtt látom lábukat, s azt is tudom, milyen nehéz reggelenként talpra állniuk. Ez a jegyzet sem a pincérek, hanem egy pincér, s rajta keresztül egy vendéglátóipari üzem, a neves Hotel Európa címére íródott. A panaszkönyvbeli bejegyzést pótlandó. S mert a nyilvános helyen kijüggesztett, minden vendég által hozzájérhető!! panasz könyvbeli panaszra kötelesség válaszolni, én is tisztelettel várom válaszukat. Egy negyvenöt percig étlapra váró, kiszolgálatiad vendég: Főszerkesztő: PÁKOZOI GERTRÚD Helyettes főszerkesztő: NÁDASKYNÉ ZÁCSEK ERZSÉBET Szerkesztőségi titkár: HRTANNÉ ZSEBIK SAROLTA Grafikai szerkesztő: ORDÓDY DÉNES Kiadja a Szlovák Nőszövetség KB Zivena kiadóvállalata. 812 64 Bratislava, Nálepkova 15 — Szerkesztőség: 812 03 Bratislava. Leninovo námestie 12. Telefon — titkárság: 334 745 — Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat — Megrendelhető bármely postahivatalban vagy kézbesítőnél — Előfizetési díj negyed évre 36,40 Kés. — Külföldi megrendelések: Posta Központi Sajtókiviteli és Behozatali Szolgálat — PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlaée. 810 05 Bratislava, Gottwaldovo nám. 6. Magyarországon terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőnél és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) — 1900 Budapest, XIII., Lehel út 10/a. Előfizetési díj: évi 180,— Ft — Csekkszámlaszám MNB 215—96 162 — A SUTI 6/28 engedélyével. Nyomja: Vychodoslovenské tlaciarne, n. p„ 042 67 Kosice, Svermova 47. Indexszám: 49 413 Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Címlapunkon: Ballagás a hurbanovói óvónőképzőben Könözsi István felvétele o