Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-05-31 / 23. szám
Autentikus felvétel, amely 1978-ban bejárta a világot Aldo Moro elrablói készítették, amikor még egyezkedtek a kerszténydemokratákkal megöljék, majd jóformán szentté avatta. Aldo Moro szerepét a filmben Gian Maria Volonté játssza. A milánói Europeo kritikusa, Claudio Lazzaro szerint Volonté „a beleélés magasiskoláját nyújtja, s ez eddigi pályafutásának legérettebb teljesítménye". A film első képsorai: 1978. március 16-án Aldo Moro, az olasz kormány és a kereszténydemokrata párt elnöke a parlamentbe indult, hogy bemutassa az általa alakított koalíciós kormányt, amelyben első ízben a kommunisták is helyet kaptak volna, s amely radikális intézkedéseket vett tervbe, hogy az országot a politikai és gazdasági válságból kivezesse. Aldo Moro autójára terroristák vetik rá magukat, öt őre képtelen megvédeni, s a kormányfőt elhurcolják. A filmben — pontosan úgy, mint a valóságban tíz évvel ezelőtt — a terroristák utáni nyomozást az olasz titkosszolgálat kezdi meg, s míg egy „ismeretlen" forrásból nem érkezik információ, a rendőrség egy helyben topog, azt követően pedig összetéveszti a római Gradoli utcát az azonos nevű szicíliai városkával. A nyomozás hasonló „tévedésekkel" van tele. Végül megtalálják a Gradoli utcában a terroristák tanyáját, de az is nyilvánvaló, hogy az információt szándékosan „dobták be" a rendőrségnek, mi több, valószínű, hogy maguk a terroristák. Ebből az epizódból is kitűnik, hogy a terroristák kapcsolatban voltak a hivatalos körökkel, a nyomozást vezető titkosszolgálattal, s a P—2 szabadkőműves-páhollyal, melynek nem volt ínyére, hogy kommunisták kapjanak helyet a kormányban. Perdöntő bizonyíték nincs Ferrara filmjében, mégis azt sugallja — s erre annak idején utaltak a hírügynökségi jelentések is —, hogy a terroristákat „magasabb" körök manipulálták. „A Moro-ügy" című film alkotói arra is rávilágítanak, hogy Moro miért nem várt segítséget barátaitól. Ismerte őket, nem lepte meg hát közömbösségük, mely ez esetben egyenlő volt a halálos ítélettel. Voltak pillanatok, amikor még a terroristák is meginogtak, ellentétek támadtak közöttük. Egyik csoportjuk azon volt, húzzák át a kereszténydemokrata párt számításait, s Moro szerepében: Gian Maria Volonté engedjék szabadon Morét. A hónapokig tartó események végső kimenetelét azonban ismerjük... A Vörös Brigádok vezető alakja, Curcio, a Moro-gyilkosságról mint nagy, humánus tettről beszélt, mert szerinte csoportja kizárólag humánus cselekedeteket hajtott végre. A terrorista álláspontja mindenkor ez. És még a terrorista kifejezés ellen is tiltakozik, mondván, hogy ö nem terrorista, hanem városi gerilla, forradalmár, szabadságharcos, katona, s kezében az automata gépfegyverrel, kézigránáttal arról beszél, hogy szereti a békét és szereti az embereket. Lett légyen akár olasz, ír, török, baszk vagy más terrorista csoport vezetője. Így beszél. A Moro-gyilkosság óta is egyre-másra szaporodnak a terrorcselekmények, amelyeket az ilyen vagy olyan csoportok vállalnak magukra. Lehet, hogy mire e sorok megjelennek, már egy következő rázza meg a világ közvéleményét. A terrorizmus tovább él. Több bizonyíték támasztja alá, hogy a terrorista csoportokat Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban és az NSZK-ban szoros szálak fűzik össze. Azt, hogy az olasz terroristáknak nemzetközi kapcsolataik vannak, tavaly Giovanni Spadolini hadügyminiszter erősítette meg az olasz szenátusban. Kb. három évvel ezelőtt megnyugvással vehettük tudomásul, hogy felszámolták a több mint száz gyilkosságot, s többek között Aldo Moro elrablását és meggyilkolását magára vállaló rendkívül veszélyes és brutális Vörös Brigádokat. A sorozatos letartóztatások után perek következtek. néhány a mai napig húzódik. Rengetegen vannak azonban, akiket nem kerítettek kézre. Az olasz terroristák közül sokan Franciaországban rejtőznek. A „The Economist", brit hetilap egy tavalyi adata szerint 160 olasz terrorista banda él Franciaországban. Joggal nyugatlan az olasz biztonsági szolgálat, hiszen a fellebbezési eljárás befejezéséig 337 terrorizmussal vádolt egyént helyeztek szabadlábra (az érintettek nagy meglepetésére is!), s közülük 44 eltűnt az alvilágban, és legalább olyan veszélyes egyesületek szervezésébe fogott, mint a hírhedt Brigate Rosse. Feldolgozta: FRIEDRICH MAGDA Gyermekrablás happy enddel Tizenkét napig tartott a dráma a spanyol tengerparton, Costa del Sóiban. Kimera dél-koreai énekesnő hatéves kislánya. Melody eltűnt. Három álarcos férfi rabolta el, akik három nap elteltével jelentkeztek. Annak ellenére, hogy a szülők hajlandók voltak rögtön fizetni a gyermekrablóknak, Melodyt végül a spanyol rendőrség találta meg s vitte vissza épségben szüleihez. A kislány apja, a multimilliomos Raymond Nakahian libanoni építkezési vállalkozó, több arab sejk és olajmágnás közeli barátja. Az utóbbi időben főleg a Perzsa-öböl körüli térségben ténykedett és a világ több építkezési vállalatával állt üzleti kapcsolatban. Kimerával nyolc évvel ezelőtt hozta össze a sors. Akkoriban a rockopera-énekesnő minden vágya az volt, hogy híres szólista legyen. Ehhez aztán Raymond Nakahian pénze csakhamar hozzásegítette. Nemcsak szülővárosában, Szöulban, hanem világszerte ünnepelt sztár lett. Melody a család kedvence volt, s ezt a környezetükben is mindenki tudta. A szülők a kislány minden kívánságát teljesítették, ha éppen pónit akart, papája azonnal hozatott neki kettőt Írországból hogy marbellai villájukban kedvére lovagolhasson. A szülők mindazonáltal állítják, hogy nincs elkényeztetve. Melody hibátlanul beszélt spanyolul, franciául, angolul, egészen jól zongorázik és gitározik. A gyermekrablók 13 millió dollár váltságdíjat követeltek. Levélben jelentkeztek, melyhez mellékelték a kislány két fényképet és hajtincsét. Mindenki biztosra vehette, hogy halálosan komoly a dolog. Melody mamája teljesen elvesztette önuralmát, vallási bódulatba esett, s a dél-koreai jövendőmondókhoz fordult segítségért. Az apának viszont volt annyi lélekjelenléte, hogy egyezkedjen gyermeke elrablóival, a velük folytatott telefonbeszélgetéseket hangszalagra rögzítse és kapcsolatba lépjen a bankjával. Egyetlen hét leforgása alatt 2 millió dollárra alkudta le a váltságdíjat. A rendőrség sokáig nem jutott a gyermekrablók nyomára, de a véletlen a segítségükre sietett. A városban egy asszony pénztárcát talált az utcán, melyben 6 500 francia frank és egy sportklub tagsági igazolványa volt. A talált tárgyat a legközelebbi templom lelkészének adta át. a szegények támogatására. A pap azonban a rendőrségnek továbbította azt, s mivel több nyom is akadt mely Franciaországra utalt, ott folytatták a nyomozást. Egy gyanús címen tartott razzia során megtatlrabloi levágták a hajából Jk Ismét együtt a család látták a kislányt, viszont a gyermekrablóknak sikerült elmenekülniük. Az azonban kiderült, hogy a tettet Jean Louis Camerini, harmincnyolc éves francia állampolgár követte el, két alkalmi társával. Hogy kinek állt érdekében a gyermek elrablása ? A libanoni multimilliomos szerint konkurenseinek keze is benne lehet a dologban, mások kábítószercsempészekre gyanakszanak, hiszen Costa del Sol kikötőjében bonyolítják le Nyugat-Európa hasisforgalmának 85 százalékát. Mindenesetre: Melody levágott copffal és rémes élményekkel tért haza. Találékony családja azonban még ebből az esetből is hasznot akar húzni. Melodyt sikeres televíziós szereplése után énekesnői pályára szánják, s az első koncerteket mihamarabb megszervezik neki.-fmnő 9
