Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-05-17 / 21. szám
Az asszonyok fáért indultak az erdőbe, hónuk alatt kötelek, horgosfa. Derekukon vastagon rongyok, hogy ne törje fel a fa. Most még hangoskodnak, de az erdőben elnémulnak, nehogy valaki rajtakapja őket, amint lopják a fát. Ágnes a húsbe húzódott, de Matild néni sasszeme felfedezte. A fát szedni induló asszonyok után kiáltott, csak menjenek, az erdőnél beéri őket. Úgy jött a kertbe, mintha találkát beszéltek volna meg. — Hű, hühű, óriásán ? Ez már döfi. Aprólékosan megnézte, fejétől a talpáig. még a szandálját is megemelte, jó, hogy fel nem állította, s meg nem pergette maga előtt. Szerette ezt a locska asszonyt, öccse születésénél is hogy segédkezett, sürgöttforgott! Szegény volt, de volt benne emberség. Most mégsem örült, hogy meglepte, kizökkentette a múltból, és ki győzne kérdéseire válaszolni?! Matild néni még a fülébe is belenéz, ha hagyja; sziporkázó, jókedvű, és csak mondja a magáét. És mivel Ágnes tartózkodó, lassan elkomolyodik Matild néni arca is, fürkésző, aggodalmas tekintetét nem veszi le róla. — Sok a ringyó, mi? — A fene tudja, én nem tudom ...---------Janka, jánka, még a rongygyárban is volt! Volt és van is, hát még ott... Óvd magad tőlük, mert ugye, kapcarongy is kell, nemcak tiszta lepedő! — Tiszta lepedő? Miért mondja?... — Szerencsére, anyád vére vagy... A rongygyárban is úgy bujkálnak a sok rongy között, mint a pocikok, ha nem kívánja is odatartja, mert kell a pénz... — De Matild néni még csak ezután tért rá valódi mondanivalójára. Előbb jól körülnézett, hátha az elevengátnak (sövénynek) is füle van ... — Regina anyja csak jön-megy... Szeretné. ha ott maradnál. — Hozzánk? — lepődött meg Ágnes. — Hát nem is hozzám, jánka. De maradjál, inkább vállald azt a cirkuszt, mint ami itthon várna rád! Ágnes erre nem tudott mit mondani, megigazította a kévét maga alatt. — Úgy, úgy, rakd a magad fészkét, de okosan, ezt én mondom, a tapasztalt, mert ha elvéted, a fattyú hamar jön ... — Tudok én vigyázni magamra, de siessen, várják... Ágnes megkövültén üldögélt, nem értette, mi történik körülötte. Furcsállotta, hogy még távollétében is történik vele valami. A múlt egyik keze tasztitja, biztatja, maradjon ott, ahol van, a másik utána nyúl, marasztalja. (folytatjuk) Dénes György versei Heverjünk a fűre Virágmintás az útszéli árok, kehes kis fák hűssel csalogatnak. Gyere, törjünk egy fodros somfaágat, látod, kedves, már nyújtózik a vadzab. Zizeg, zizeg társára hajolva, mintha élete örök élet volna. Mintha életük csupa zene volna, mintha az idő el sohasem folyna. Gyere, édes, heverjünk a fűre, arcod tárd a nap felé örömmel, te is csillag vagy, földön járó csillag, nyugtalan játszol bűvös fényeiddel. Mámoros lelked szerelmet kíván, s nem tud betelni, olyan fiatal, nem verte meg, nem tépte föl a fellegekből zúgó zivatar. Már int az alkony, nézd a messzi város villanyégök gyöngysorával ékes, gondolatban csilló gyémántokkal én is, én is földiszítlek téged. Induljunk lassan le a dombtetőről, minden lépéssel messzebb száll az ég. felajzott szivünk nyugtalan dörömböl, lábunk nyomán sűrűi a sötét. tőled búcsúzom átgázolván száz ősködön én most teérted hősködőm csillagot napot rád testálok amíg a rengő földön állok maradj a szivem asszonytársa kinek csillag szállt homlokára halálon innen vágy s igézet csicsíjgató szerelmes ének tőled búcsúzom évek óta te vagy a lombos ős-diófa ki betakartál hűs reménnyel s eljegyeztél zsongással fénnyel voltál éjféli szép kísértés harag szerelem félreértés a föld porába neked írom sorsom és díszítem a sírom GÁLY KATI RAJZA nő 15
