Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-05-10 / 20. szám

I

Hajnali fúvószene, álmos ébredés, az ablakból kitekintve megszámolom: három májusfa van az utcánkban, eggyel több, mint tavaly. Rohanás a feldíszített, de változatlanul zsúfolt autóbuszra, mely a fővárosba visz bennünket.

Május elseje van.

Csodálatosan süt a nap; valaki apró zászlót nyom a kezembe, kolléganőm édességgel kínál, a hangszóróból a „Munka dala" szól. Azért nem vallanék szégyent, ha el kellene énekelnem, hallom a hátam mögött.

Az ünnepi szónokok Prágában és Bratislavában, de bizonyára valamennyi május elsejei ünnepsé-PRtKLER LÁSZLÓ FELVÉTELE)

szemtelenség, magabiztosság. Pár méterrel odébb megelégedését próbálta palástolni a tanítómester. Vagy apa?

Este a tévében jóleső értéssel hallgattam az idei év „munka hősei"-nek vallomásait, még meghatódottságukban is társadalmunk gondjairól vallottak. Nem tudom, mit érzett például Juhász István mérnök, a rimaszécsi (Rim. Sec) szövetkezet elnöke, amikor a prágai várban átvette a kitüntetés aprócska csillagát. Azt viszont lemérhettem, hogy kis szerkesztőségi kollektívánkban milyen őszinte örömöt váltott ki munkájának elismerése. „A hivatása megszállottja — mondta kolléganőm —, eddig csak napi 24 órát dolgozott a szövetkezetéért, most ha lehet, 25-öt fog..Viktor Preiss «lement Gottwald-dijas színművész szerényen csak ennyit mondott: „Több ember is kellett ahhoz, hogy kiadjam magamból azt, amit a kritikusok teljesítménynek neveznek, és amit én magamban nem is

sejtettem, és ami, úgy látszik, másoknak is tetszett ..."

Május van, és ez a hónap nemcsak a munka ünnepének hónapja, hanem a győzelemé is. Hazánk felszabadulásának évfordulóját is májusban ünnepeljük. ízlelgetem a szót; Győzelem. Mit is jelent? Alighanem mindenkinek mást. Apáink generációjának hat háborús év mámorító végét, nekem nyugalmat, életet, tini lányomnak V-re formált ujjakat és egy kicsikart szülői engedélyt a soron következő bulira; fiamnak egy jól nyesett labdát a pingpongasztalon és magasba emelt karokat. Többségünk számára május 9. útravaló, egyre halványuló történelem, filmrészlet, fejezet a tankönyvből. Hogy ne hasson tanmesének, a jövőhöz kell kötni, mert a győzelem, a béke és a munka együvé tartozó fogalmak.

N. ZÁCSEK ERZSÉBET

Május elseje Bratislavában

gen a tisztességes, becsületes munka értékéről beszéltek. Tudom, hogy sok munkahelyen ez anynyira természetes, mint hogy lélegzőnk. Ezt az odalátogató újságíró abból is észreveszi, hogy csakhamar tudomására hozzák, menjen már a fenébe, jöjjön este, vagy műszak után, most, munkaidőben útban van. Sokunkban azonban devalválódott a tisztességes munka értéke, nem sikk a kimagasló munkateljesítmény, a megszállottakat strébereknek nevezik és szó, ami szó, a vezetők is inkább a kényelmesebb megoldást szeretik, azt, amikor a havi prémiumosztás csupán egyetlen számtanfeladat kérdése, az összeg osztva a dolgozók létszámával. Annika ugyanannyi jutalmat kap, mint Juliska, tekintet nélkül arra, hogy Annika órákat tölt a büfében és az öltözőben trécseléssel. Egyszerű az átlagosság képlete. A munkáról beszélgettünk a menetben, az újságírói munka igényeiről, benne a bátorság, a kiállás szerepéről az elkötelezettségről, az igazság és a valóság gyakori ellentmondásairól. Kell látnunk a különbségeket, és nem elég csupán beszélni róluk. Míg a díszemelvény alá értünk, megcsodáltuk egymás gyerekeit a Tamáskákat és Krisztikéket, Gyurikát és Andreát. Fújtuk a léggömböket és közben lapszerkesztési teendőinket vettük számba. Mellettünk egy ifjúsági fúvószenekar játszott, élén a legfeljebb 15 éves karmesterrel, akinek szemében benne volt a fiatalság minden ismérve: kis huncutság, merészség.

nő 3