Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-05-03 / 19. szám
BODNAR LAJOS AZ AJÁNDÉKBA KAPOTT KOPJAFÁNÁL .....-. . . Ápolta. amelyből gazdaja ungvidéki lájházat szerelne csinálni, alig egy kilométerre áll a csehszlovák—szovjet halártól, Mátyóc község egyik takaros utcácskájában. Pontosabban a Mátyóc-Vajkóc (Mat'ovské Vojkovee) nevű településen, hiszen az ágcscmyői (Cierna nad Ti.sou) vasúti átrakóié állomás felépülése nemcsak a tájat, a településrendet is átformálta. Még a községbe vezető út is három kilométerrel északabbra került, ''öltözik itt sok minden, ami fogható, látható, ahogy azonban az lenni szokott, legnehezebben az emberi lélek alkalmazkodik. És közben reménykedik, hogy a változás nem jár nagy pusztítással, hogy az egykori értékek megmaradnak. Ha misként nem. emlékként. Az emlékeztető megmaradást szolgálja a matyóéi Bodnár Lajos több évtizedes néprajzi tevékenysége, fr és gyűjt Neve olyannyira híressé lett. hogy portáján jeles néprajzosok adják egymásnak a kilincset, s nemcsak az érdeklődés hozza ide őket hanem a tisztelet is. Bodnár Lajos, aki civilben a Kelet-szlovákiai Vízművek nyugalmazott technikusa, hiánypótló szakdolgozatokat tett le néprajztudományunk asztalára. A tizennégy tanulmány közül hadd említsünk hármat: a mintegy 120 oldalas „Az amerikai kivándorlók”, és a kb. ugyanekkora terjedelmű „Ung megyei és Nagykapos környéki ősméhészet” címüeket azért legelsőnek, mert pályadíjat nyert velük a budapesti Országos Néprajzi Múzeum gyűjlőpályázatárt. Az utóbbi a közeljövőben könyv formájában is megjelenik. Legnagyobb munkája hétszáz oldalas. Mátyóc község monográfiája, amely a bölcsőtől a sírig leírja az itteni emberei, életútját. Ezen kívül több tucatnyi elbeszélést. 130 verset és 9 balladát is írt. de ezeket mindenekelőtt a maga szórakoztatására, mondhatni, kedvtelésből. És eddig még nem szóltunk összegyűjtött tárgyairól, amelyek az 1950-ben vásárolt porta három szobájában és járulékos helyiségeiben várják a rendszerezést. Maga sem tudja, szám szerint hány értékes tárgyat szerzete illetve, nemegyszer vásárolt borsos áron a majdani tájházba. Található itt sok minden: a bútortól a pipáig, a munkaeszközöktől a kegyszerekig annyi minden, hogy néprajzos legyen, aki ezt katalogizálja. Ő maga mondta: „Most már keltene valaki, aki patronálna. Men én összegyűjlöltent de valakinek vagy valakiknek ezt rendszerezni kellene. Nekem már nem futja rá. Örökül hagyom ezt Terézia lányomnak meg a vömnek. Argyelán Gábornak, és az unokáknak, csinálják meg azt a falumúzeumot, amit eddig még nem csináltam meg. Valamikor ez zsindelytetős ház volt. a pléhet a hátsó részre nyolcvanötben leltem rá. hogy ne menjen tönkre. Sokba került ez eddig nekem, kár lenne, ha elveszne. I olt ián. amikor az önkijösztásig kifosztottam magamat. Időben, anyagiakéin egyaránt. amikor már nem bírtam mint Lajos, akkoi megint csak önmagamhoz fordultam, a Bodnái hoz. Mert az a szellemiség, amit én fölvállaltam az mindenkor, minden helyzetben kötelezett. Még a házassága is ráment. Eleinte ugyani^ alig néhányan bíztak benne legszűkebb kör nyezetében. nem nagyon segítették, meglehet néhányan még csodabogárnak is tartották. Ma már, hogy annyian fölkeresik, tudják. nagy érték lakozik ébben a szívós, kitartó emberben. Az udvarán fölállított kopjafa pedig már a legfiatalabbak elismerésének a tárgyi bizonyítéka; ez a díszesre faragott oszlop a 12 országos kerékpártúra résztvevőinek ajándéka Az egyik legbeszédesebb elismerése annak, amit Bodnár Lajos eddig tett. Teljes elismerés akkor érné, ha a helyi nemzeti bizottság a járás illetékes szerveivel összefogna, és szakemberek) segítségével valóban rendbe lennék a felajánlott házat, rendszereztetnék a benne Jévö összegyűjtött anyagot. Ha révükön valóban tájházzá válna Bodnár Lajos egykori portája. amelyben az alábbi mottót olvashatja az idelátogató: „Tiszteld a múltat és őseink verítékét, szokásait, szorgalmait itt őrzi az emlék”. Úgy tűnik. Bodnár Lajos célja elérhető. Csak segítség kellene hozzá, vagy ahogy ő mondja, patronáló. Csak mielőbb érkezzen ... SZIGETI LÁSZLÓ Kézi tnalmocska Pásztorfelszerelés
