Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-04-26 / 18. szám
Az ember a legnehezebben formálható anyag, a szépet csak nézi. de nem látja. A „mindent a testnek, semmit a szellemnek" elven változtatni kell minél előbb, addig, amíg nem késő továbblépni, tanulni, művelődni, vagy legalább megkísérelni a továbblépést — kiáltott fel benne a tudásszomj. Ezt a kimondhatatlan szomjúságot érezte már a kastélyban a könyvek nézegetése, lapozgatása közben is; melyeknek többsége, bár idegen nyelven íródott. valamiképp mégis lenyűgözte, megbabonázta. A számára idegen nyelv a kastély lakóinak sajátja volt. melybe beleszülettek, akárcsak a fénybe, pompába. Sorsuk mégis úgy hozta, hogy menekülni kényszerültek, míg sokan mások, akik hasonló körülmények között éltek, nem mozdultak megszokott kényelmes otthonukból. Hogyan melyikük járt jobban. nem tudhatta, azt csak az idő döntheti el. Agnes elmosolyodott Lehetséges, hogy tudat alatt akkor tette meg jövője felé az első lépést? Tény, hogy a kastélyban kedvelte meg a festészetet mely oly varázslatosan szép, érthető, egyben érthetetlen nagy-nagy csoda volt számára, a könyvtárban pedig a betű utáni szomj először kerítette hatalmába. Egy alkalommal egy Heine-kötet került a kezébe, „Dalok könyve” volt a ríme. A könyv borítólapján egy hölgy vagy tündér ült kagylóforma virágszirmon, körülötte apró játékos angyalok, csupa könnyedség, kecsesség. Belelapozott, belül is tele volt rajzokkal, szebbnél szebb képekkel, ő csak bámulta, bámulta, majd lélegzet-visszafojtva olvasni kezdte. Nem sokat értett belőle, de a ritmus, a verssorok rímei mégis magukkal ragadták. Aztán egy velencei tükörben próbálta utánozni a könyvben látott alakok mozdulatait. Kezét kecsesen felemelte, hajlongott, perdült, fordult, de nem volt megelégedve magával. Érezte, hogy mozdulataiból hiányzik valami, talán a lényeg, talán a természetesség, nem tudta megállapítani. Pedig gyakran látta, hogy a városban az úri kisasszonyok milyen bájosan. természetesen pukedliznak ismerőseik láttán, míg ö azokat utánozva — úgy érezte — csak majmoskodolL Hiába. Falusi lánynak úgy illik a pukedli. mint a szamárra a nyereg. Eszébe jutott a kedves öreg úr. Vajon ki lehetett, akinek mindezt a csodát köszönheti? A kastély uraihoz nem tartozhatott, azok idejekorán elmenekültek. Talán egy cseléd, szolga, vagy talán tanítómester, aki sajpálta. hogy tanítványai itlhagylák? Vagy lehet, hogy elszegényedett rokon, akit nem volt érdemes magukkal vinni, itthagyták hát házőrzőnek, akár egy kivénhedt. beteg kutyát? Bárki volt is, hálával tartozik neki. Kár. hogy akkor olyan nagyon félt tőle. nem kérdezgette, nem faggatta sorsáról, most már aligha fogja megtudni, ki volt. Eltűnt az életéből, mint a partizángép pilótája, vagy pilótái. Pedig gyermekként megfogadta, ha felnő, kideríti titkukat. Felnőtt és nem derített ki semmit, lehet, hogy szerencséjére. (folytatjuk) Ján Kostra Öröm Május, vedd váltadra a földet! Emeld a fény alá, hadd szikrázzon a kékre gyűlt idő. Ma mindent tisztára söpörnek az eliramló szellők: a földeket, a vetés zsenge zöldjét, az utcák kövét, házak tetejét, fölragyog a csöppented arany, az ég. Harmatos rügy sarjad szivemben, érzem a sűrű áramot, pörgetem a tündöklő napot boldogan, mint labdát a gyerek. Május, május, hajolj felém, legyek, maradjak újra a fiad, daloljam dalaid fölhevülten, mint ifjú éveimben. Légy most erős, légy most szelíd, az maradj te, az maradj, akiben hittem. Remeg a sok fehér virág, táncol a fény s az ifjúság. Ne csak magadba nézz, szivem, lásd meg a mások életét, ahogy kinyílik, s összefonódik, ahogy szirom sziromra hull, ahogy az öröm tovavonul, de megmarad a melege. Dénes György fordítása Jaime Gil de Biedma Ének a mai napról Stanislav Kostka Neumann A fény dicsérete Áttetsző és tiszta forma kell a tiszta légben világos szavak. Zűr és bomlás attól árad el, ha bűzből felzúgó dal fakad. Meleg rothadásban örömöt csak a cikázó zöld légy talál; trágyában tenger féreg nyüzsög, misztikusan játszik és zabái. Hogy szeme tárt, s legyen lépte szép, ember háta azért egyenes; nem féregként, lét vitézeként valót és harmóniát keres. Itt az idő, szánjanak a galambok szobros terek közepén, hogy beteljen a mi óránk. Egyik percről a másra majd megkondulnak a harangok. Nézd csak, a fák lágy göcsörtjei szinte láthatóan lélegzenek fel a most született fényben. Szalagok ingnak könnyen a felhők között. És füzérek az ég mellén, puhán le-fel lebegve a kongó hangtól. Már szólni készek a szavak is. Figyelj. Hallatszanak már a lábdobogások és számyverések. Hadban áll mindazzal mi sötét, s mindenütt világosságra vár. Áldjunk minden kis kévényi fényt. Lesz ha még nincs. Lesz holnapra már. Garai Gábor fordítása Somlyó György fordítása nő 15
