Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-04-12 / 16. szám
Hegedűs Ilonka, Konopéik Rózsika és Vasi Magda Veszteséges, de kell honnan hívott festőket ezerkétszáz koronáért. — A biztosító fizetne a festésért, mert kár miatt kellett festetni, de Volcsko nem írja alá a papirost Hogy is Írhatná, hát vannak festői! Adnának is neki a főnökei! Ezért aztán már nem is mentem utána. Mindenki tudja, ilyen ügyekben hiába keresik fel. Vagyis a Tóthék valóban kivételt képeznek. A férj mondta el, hogyan nézett ki ez a lakás, amikor átvették. Hadd ne részletezzem. Példának legyen elég anynyi, hogy megnéztem a konyhaszekrényt majd úgy adódott hogy a fürdőszobába kellett mennem. Csakhogy hiába nyúltam a kapcsolóhoz, nem gyűlt fel a villany. Tóthék éjjeli lámpával világítanak a fürdőszobában, mert a vezeték meghibásodott — talán egy régi beázástól —, a férj pedig nem meri leverni a falat és kicserélni a vezetéket, mert hátha ledorongolnák a házkezelőségen, miért avatkozik bele. — Egyszerűen mór félek bejelenteni, félek odamenni, mert rossz szemmel néz rám a főnők — mondja Tóth Hdikó, s szinte a sírás szélén áll. azon töprengek, hányán vétkesek abba, hogy ezen a lakótelepen így (is) élnek az emberek. Beáznak ; az ablakkeret és a panel között hagyott ujjnyi résen besüvít a szél, áramlik ki a meleg, vonatdübörgéskor beremegnek a falak, mocorognak a bútorok, hogy az új lakók olyan állapotban veszik át a régi lakásokat, hogy azok egyáltalán nem vallanak gondoskodásról. Nem filléres károk és gondok ezek. Hiába érvelt azzal Volcsko Pál, hogy az apró munkákat-javításokat a lakó saját maga fizeti, saját maga csinálja meg. Hát az 1964-ből származó 45-ös számú idevonatkozó rendelet ötven koronában jelöli meg a felső határt. Ótven korona. Elhiszem, vannak őtven koronán aluli meghibásodások is, amelyekkel zaklatják a lakók, mert nem értenek a vízcsap tömítéséhez, a villanykapcsoló kicseréléséhez. De szétnézve a lakótelepen, és megfordulva néhány lakásban, tetemesebb, ötven koronánál jóval nagyobb károsodásokat láthattam. Orvoslásukhoz már nem elég egy házkezelőség. De minden bizonnyal elviselhetőbbek lennének ezek a zavaró körülmények, a repedésektől a beázásig, a sínektől az olykor akadozó melegvízszolgáltatásig, ha azok, akiknek gondjaira bízatott a lakások karbantartása és a lakos közérzete, szolgálatkészek lennének. Amíg a házkezelőség irodájában ültem, megfordultak ott néhányan. ezt kérve, arra panaszkodva. Akkor nem tűnhetett fel, hogy a felsőbbség hangján szóltak volna a kérvényezőhöz. Viszont Volcsko Pál némely itt közölt megnyilatkozásából kitetszhet az az alapállás. amely azt menti, ami nem menthető. Mert végsősoron nem ő tehet arról, hogy ezek a lakótömbök ide épültek és ilyen minőségben. Arról viszont tehet hogy nem mindig emberséges a lakó és a szolgáltató közti viszony. És az is magáért beszél, amit saját maga fogalmazott meg: „Ha aláírom a kárbejelentő papírt ha elismerem a kárt akkor a biztosító fizet Csakhogy az összeget bevasalja a hőerőműn. A hőerőmű viszont kárbizottságot köteles összeállítani ilyen esetben, a felelősség megállapítására." És Volcsko Pál attól tart hogy őt tennék felelőssé, miközben nyilvánvaló, hogy nem ő tehet a lakások minőségéről. Azért viszont tehet milyen járulékos berendezéssel adja át a hivatal egy-egy új lakónak a lakást S hogy az ígéreteit mindig és mindenkor megtartsa. Tudom, vannak objektív nehézségek; se munkaerő, se pénz nincs igazából. És ez meghaladja Volcsko Pál erejét. Az új vállalati törvénytervezet kimondja, hogy az alkalmazottaknak szánt lakások építésére és azok karbantartására az eddiginél is nagyobb gondot kell fordítania a vállalatoknak. És ehhez talán majd hozzátartozik az is, hogy olyan szerződést kötnek majd a kivitelezővel — az építővel —, amely hosszú távú garanciát nyújt a lakások minőségét illetően. Csak így kényszeríthetők a kivitelezők felelősségteljes munkára. A nagykaposi lakótelep néhány tömbházát a közös és folyamatos mulasztások következményei sújtják. Tény, hogy én nem szívesen laknék a vajányi hőerőmű házkezefőségéhez tartozó lakások bármelyikében. Mert nem szeretem, ha a repedéseken, réseken besüvít szobámba a szél, s rideggé teszi legszebb álmaimat. Nem szeretném, ha azt érezném, olyan házkezelőségre vagyok bízva, amely — Bodnár Benjámin esete a példa erre — akár négy éven át „feledésben tartja" ígéretét. Hogy létezik ez? Hogyan létezik az, hogy nem emberhez méltó állapotban adják át az új lakónak a mindössze tizenéves lakásokat? S végezetül egy példa a közösségi összefogás és szándék letörésére: — Lakógyűlésen mondtam, adjanak nekünk festéket, rendbe tesszük a lépcsőházunkat. Mert láthatta, milyen állapotban van — mondja Tóth Ferenc, levélírónk férje. — A házbizalmi, a gondnoknő azt mondta, hogy ő nem tud Volcskótól festéket szerezni. Hát ennyi, a helyzet illusztrálásaként S talán azt sem árt ha ideírom: Volcsko Pál szüntelenül azon volt hogy hívjam fel felettesét, a hőerőmű igazgatóhelyettesét. Nem hívtam, mert nem ő a vállalati házkezelőség vezetője. SZIGETI LÁSZLÓ Nem világjárók, annak ellenére, hogy naponta 80—100 kilométert is utaznak. A Komáromi (Komámo) járás legeldugottabb tanyáin is ismerik őket, és főleg ott, mert ez a három asszony — Konopéik Rózsika, Vasi Magda és Hegedűs Ilonka — mozgóboltos, vándorkereskedő. A legősibb időkben is Így bonyolódott le a kereskedés, mint azt ők teszik ma. Lehet ezt a munkát szeretni? — kérdezem tőlük. — Nem a munkát, az embereket kell szeretni — veszik ki egymás szájából a szót. A gondozónövérek, ha nem éreznék, hogy várják őket a legelhagyatottabb helyen is, akkor biztos, hogy nem mennének. Valahogy igy van ez velünk is. Nagy a mi „rokonságunk", és valamennyiüket nap mint nap meglátogatjuk. A településeken leállunk a megszokott helyünkön, hármat dudálunk, hogy hallják, megjöttünk, és mire kinyitunk, már ott áll a sok ismerős a busz mellett. Aztán ha elfogynak, megyünk tovább. Csak törzsvásárlóink vannak, s nevükön szólítjuk őket, ők is bennünket. Azonnal észrevesszük, ha valamelyikük hiányzik, ha másból nem, a fennmaradó kenyérből, vagy tejből. Tán beteg a Tóni bácsi, kérdezgetjük ilyenkor a többiektől és ha igen, akkor elküldjük, vagy házhoz viszszük neki a tejet, de szívesebben halljuk, hogy a városba látogatott az unokájához. Viharos-pusztán például már csak két idős házaspár él, miattuk buszozunk nap mint nap, télen-nyáron, hóviharban, esőben. Várnak bennünket. A kenyér fontos, mert enni kell, de ezekben az isten háta mögötti falvakban az is fontos, aki adja. A munkának, amelyet ez a három asszony férjével együtt végez az ellátás puszta tényén kívül, emberi vetülete is van. A kapcsolatot jelentik és a gondoskodást is olyan tanyák lakosságáról, amelyek neve még a járásbeliek számára is meglehetősen ismeretlenül cseng: Szentpálmajor, Ekelmajor. Küllömajor, Harcsás, Kolozs, Hamb, Miklósháza, Kis-lzsa. Olyan nincs, hogy ne jönnének, ha megbetegszik a feleség, vagy a gyerekek, jön a férj egyedül. Kenyérből naponta 240—250 darabot adnak el, húsból télen 100—150 kilogrammot, nyáron ennek a kétszeresét. És hát ott a többi élelmiszer — amelyekből a tanyasiaknak is biztosítani kell a választékot. Havi bevételük 120—270 ezer korona között mozog. Keresetük annyi, mint a többi kereskedelemben dolgozóé, 2 000—2 200 korona, a férjeké valamivel kevesebb, mivel ők sofőrként vannak alkalmazva, és látszólag semmi közük a kereskedelemhez. De csak látszólag, mert a valóságban övék a cipekedés; reggelenként feltöltik az autóbuszt friss áruval, kilenckor felveszik a feleséget és irány a tanyák. Megtörténik, hogy csak este hét óra tájt keverednek haza. — Munkakörülmények? Nem is igen tudatosítjuk. Elfogadtuk azt. ami van. A buszok rakodótere, vagyis a tulajdonképpeni üzlet nem fűthető, nyáron meg szinte tüzel a pléhdoboz. A tisztálkodást egy víztömlő biztosítja, amelyet útközben szükség szerint feltöltünk. Testi szükségleteink leggyakrabban csak naponta kétszer „intézzük", reggel indulás előtt és este, miután hazaérkeztünk ... A komáromi Jednota, amely üzemelteti a három mozgó boltot, a veszteséges vállalkozások között tartja számon ezeket. Nem is merem megkérdezni, hogy mi lesz a vándorkereskedésekkel a vállalati törvény elveinek következetes érvényesítése után. És mi a tanyasiakkal? Egy azonban vitathatatlan: a három házaspár munkájának hasznossága, annak anyagi fedezetét meghaladó hasznossága. ZÁCSEK ERZSÉBET FOTÓ: PRIKLER LÁSZLÓ nő 5
