Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-03-29 / 14. szám

FERENCZY ANNA 4. Agnes elsős volt, Gáspár harmadikos, de egy osztályba jártak. A kislány­nak. aki Ágnes háta mögött ült, egy nap az iskolában elveszett a radírgumija. A tanító többször felszólította az osztályt, hogy aki „véletlenül elvette”, adja szépen vissza.. Mindenki nagyokat hallgatott. A tanító még egy kísérletet tett Erélyesen szólt a gyerekhez: „Szünet után, amikor visszatérünk az udvarról az osztályba, a radírgumi mégkerüljön!” Amikor becső­­dültek az osztályba, a gumi Ágnes padján volt Agnes észre se vette, a padtársa látta meg. Az ártatlanul vádolt Ágnes hiába tiltakozott, hiába állította, nem ő vette el a radírt, a tanító nem hitt neki, s felpo­fozta. Erre tehetetlen dühében a padot kezdte rugdosni. Ekkor a felbőszült taní­tó elővette a nádpálcát, és alaposan el­náspángolta. Ágnes a padra borulva zo­kogott. Gáspár mellé lopakodott, cérnára kötött gombrugattyút szedett elő a zsebé­ből és felé nyújtotta: — Nem kő! — rebegte megbániottan Ágnes. Pedig de jól esett Gáspár kedveskedé­se! Az osztályukban senkinek sem volt olyan szép zöldesszürke szeme, rakoncát­lan szőke haja, mint Gáspárnak. Valahol itt kezdődött... Ágnes is szép kislány volt. Szeme, akárcsak Gáspáré, csak egy kicsit man­dulavágású, szőke haja. ívelt sötét sze­möldöke, hosszú szempillái voltak, és mindenkire kedvesen mosolygott Ha örült, szemében ezer ördög villogott, máskor meg révetegen nézett, mintha nem is volna jelen. A fiúk, akárcsak a méhek, körüldöngi­­csélték. még meg is verekedtek érte, de neki csak Gáspár tetszett. Talán harma­dikos lehetett amikor Gáspár barátja. Gyurka megkérte a kezét Gáspár számá­ra. Mindez oly komolysággal történt, ahogy a felnőtteknél a leánykérés. Ágnes csak mosolygott — Hát hát... majd eldől, mint az egyszeri májusfa — s azzal elfutott Ne­met nem bírt mondani, az igent meg szégyelte, de kigyúlt arcán a tűzrózsák mindent elárultak, s abból Gyurka leol­vasta a választ, de le ám! Tehát megtörtént a leánykérés, amit mind a ketten komolyan vettek. Mezőn, réten, libákkal, tehenekkel csak megke­resték egymást. Kezdetben feszengtek a .jegyesek”, de csakhamar megszokták egymás közelségét. Gáspár figyelmes volt s gavallér. Zsebében alma. körte, korai ringló egy-egy szem cukor lapult Ágnes számára. Ő tudta, hogy Gáspáréknál mindent kétfelé kell osztani, akárcsak náluk háromfelé, ezért ha Gáspár két szem cukorral kínálta, egyet mindig neki hagyott. Ilyenkor aztán versenyeztek, melyiké tart tovább. Ágnes úgy ügyeskedett, úgy szopogatta a cukorkát, hogy Gáspár le­gyen a győztes. Hiszen ez egy férfinak kijár. Nagyon akart tetszeni Gáspárnak, ezért úgy ült le, úgy állt fel, úgy beszélt, úgy viselkedett, hogy a kíváncsi fiú szeme semmi kifogásolnivalót ne találjon rajta. Jó volt mellette üldögélni, nagyokat hall­gatni, hiszen Gáspár maga volt a jóság, a védelem. Testvérei közt Ágnes volt a legszorgal­masabb, mégis ő kapott ki a legtöbbször. Pedig ő tördelt venyigét a fa vékonyából begyújtáshoz, ő aprított fát, vízért, bolt­ba, pékhez mindig csak őt ugrasztották; hogy miért, nem értette. Viszont igaz. hogy nővére az ő korában már szántott, vetett, apjának jobbkeze volt. Az öccsét, mivel fiú volt, és isten kegyelméből meg­maradt, elkényeztették. Ágnesnek nem a pofonok fájtak a legjobban, hanem az. amikor apjától azt hallotta, hogy nem erre a világra való. Ágnes félt apja örök­ké fürkésző szemétől, akinek evés közben néha még a kanál is megállt a kezében, magasra szaladt szemöldöke, tekintete mintha ezt mondaná: „mi lesz belőled?” Pedig Ágnes igyekvő, szorgalmas volt, a ház körül mindent elvégzett, csak a tehe­nek őrzését nem bízták rá, mert mindig történt valami az állatokkal. Az állat pedig kincset ért, annak baja nem eshe­tett. A tehenekét nem, de a libák őrzését szerette. Legnagyobb figyelme ellenére néha mégis megesett velük a baj. Gyerekfejjel sok mindent nem tudott megérteni. A megérdemelt pofonok sa­jogtak. amit pedig más helyett kapott, az igazságtalan ütlegelés, elgondolkodtatta. Ilyenkor jó lett volna anyja vagy na­gyanyja ölébe rejteni arcát, de nem lehe­tett. Anyjának elég volt a maga gondja, a két nagyanyja volt is, meg nem is. Ágnes örült, amikor az osztályuk a zárdába került a nővérekhez. A zárda óriási épületét Buzalka Antal és neje építette a nővérek számára. Az épület három részre osztódott: a nyugati része a nővéreké volt, a középső­ben kapott helyet a kápolna, a keleti szárnyát pedig iskolának rendezték be négy tanteremmel. Ágnest az apácák sokat szerepeltették. Betlehemi játékok, ének, szavalat követ­ték egymást, szinte semmiből nem hagy­ták ki őL Fellépések után egy-egy szent­képet. néha egy szelet süteményt kapott. Az édesség az első áldozást juttatta az eszébe, amikor amint kijöttek a temp­lomból, a nővérek a zárdába irányították őket. ahol az egyik tanteremben szépen megtérített asztalok, illatos kakaó, kuglóf várta az érkezőket. Tejes kávét már ivott, de kakaót... és kuglófot még nem is látott. Utána citeraszó mellett ropták a csárdást. Az ének, a muzsikaszó a többi osztály gyerekeit is odacsalta Csakhamar ott termett Gáspár is. aki egész idő alatt csak Ágnest forgatta. Honnan, honnan nem, egyszercsak Alex állt előtte, és ő kérte fel táncra. Alex más volt, mint a többi fiú. Apja városi cipész, választéko­sán, úriasan beszélt, az új házaknál lak­tak. Ágnes csak látásból ismerte. Egyidős lehetett Gáspárral. Fekete hullámos haja, nagy sötétbarna szeme csodálatosan sza­bályos fehér fogsora volt. és szüntelenül énekelt. Szokatlan magabiztossággal szo­rította Ágnes derekát, szinte vadul for­gatta Ágnesnek tetszett Alex, csak ne urizált volna olyan nagyon, és ne énekelt volna oly hamisan, amitől libabőrös lett. Alig várta, hogy lekérje Gáspár, ami hamarosan meg is történt, de Alex bele­kötött és Gáspár a váratlan támadástól az asztalig tántorgott. Ágnes Gáspárhoz akart szaladni, de Alex vasmarokkal szo­rította magához, hogy mozdulni sem bírt — Most velem táncolsz! Gáspár megbántódva támaszkodott az ajtófélfának, szürke szeme féltékenyen villogott. Mikorra véget ért a zene, nyo­ma veszett. Ágnes még az udvaron is kereste, haragudott rá. hogy megfutamo­dott. ahelyett, hogy leszámolt volna ve­­télytársával. Csak azért is visszamegy és ha Alex felkéri, jól bokán rúgja Alig­hogy megszólaltak a citerák, Ágnes az asztal alá bújt, megvárta, míg Alex felkér valakit, azután előjött rejtekhelyéről, és Gáspár barátjával. Gyurkával táncolL De nem sokáig — Elbújtunk, kócos? De én megtalál­talak! — kérte le széles mosollyal Alex. Ágnes hátratartotta a kezét, legszíveseb­ben orrba vágta volna. Lába rúgásra lendült, de nem találta el a fiút. Mérgé­ben és elkeseredésében hazafutott. Iskolából hazamenet Alex gyakran megvárta Ágnest. Szélesen rámosolygott, Ágnes pedig azt gondolta: csak vigyo­rogj. hiába erőlködsz, nekem akkor is csak Gáspár tetszik, és ha felnövök, talán a felesége leszek... Felesége?... Furcsa, de ezt akkor va­lóban így gondolta. Talán még ma is lehetne, ha akarná, suhant át agyán. Csakhogy most már nem akaija. De valóban így van-e? Igazán nem akaija? Gáspár gyakran felhúzta az orrát an­nak idején, de haragja sosem tartott soká, mindig megbékélt Úgy fordult Ágnes felé, akár a napraforgó a nap felé. Igaz, néha órákig leste, várta, míg megjött, de amikor megjelent, szó nélkül barátságo­san mellé kuporodott. Olyan forró volt a tenyere, mint a parázs, jó volt a magáét benne melengetni. Ha nagyritkán közel hajolt hozzá, érezte, gyöngyözik a homlo­ka Csodálatos délutánok, esték voltak ezek! Alexről egyikük sem beszélt, nem is kellett De akkor mi volt az oka annak, hogy Gáspár egy idő után elbizonytala­nodott? Csak nézte, nézte, szeme simoga­tón csillogott, majd fénye hirtelen kétke­dőén elhomályosulL Akkor arra gondolt, bár nem mondja, biztosan féltékeny. Sokat töprengett vi­selkedésén, majd hirtelen, mint a villám, őbelé nyilait a féltékenység. Csak nem Regina, a legjobb barátnője állt közéjük? E naptól kezdve nyitva tartotta a szemét. Jóval aratás előtt az Alsókertnél és annak környékén, a füzeseknél legel­tettek. Itt még nyáron is térdig süppedtek az állatok a vizenyősbe. Bolondoztak, hancúroztak és bátrak voltak, mert nap­pal volt. Este senki emberfia itt meg nem maradt volna, mert este itt libegett a Tüzesember, aki évszázadokon át riogat­ta a falu népét. Furcsamód mindig csak aratás előtt látták, úgy augusztus közepé­ig, aztán nyoma veszett. Bizony, volt is min csodálkozniok, mert bár már lábon állt a gabona, később a keresztbe rakott kenyérnek való, a Tüzesember soha sem­mit fel nem gyújtott, pedig bebarangolta a fél határt. Éppen erről beszéltek a gyerekek, ki hősködve, ki rettegve, félve. Gáspár egy hatalmas vakondtúrást veregetett, de hir­telen abbahagyta. Ágnes lopva ránézett, s látta, hogy Gáspáija Reginát bámulja, de olyan mohón, mintha keresne rajta vala­mit. Regina tekintete Gáspáréba olvadt, kihúzta magát, és azt a valamit meg is mutatta neki: félbevágott féltojásnyi mel­lét, ami csak úgy feszült kacája alatt, míg Ágnes mellei... Gáspár még pislantani is elfelejtett. Regina meg kihívóan állta bámész tekintetét. Ágnes megszégyenítve eloldalgott. Hi­ába, be kell ismernie, ő nem olyan töltött galamb, mint Regina. Bevetette magát az ingoványba, sárga liliomot szedett, és megfogadta, rá se néz többé Gáspárra. nő 14

Next

/
Thumbnails
Contents