Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-03-22 / 13. szám
I _\/erekek, ha ez a lemezjátszó 7 most megszólal, akkor csoda történik. És csodák hol történnek? A mesékben — és a könyvtárakban. Mert a könyvtárak is a csodák házai. — Ezek voltak az első szavak, melyeket Polák Margit a szenei (Senec) könyvtár dolgozója intézett mesedélelőttjén a gyerekekhez. A lemezjátszó beindult, korongjára sorba került vers-, gyerekdal- és meselemez, s ezzel „beindult" Polák Margit is, hogy a mesedélelőtt a gyerekeket lekötő kellemes passzivitásból tanulságos és érdekes, akítv játékká alakuljon. Az elhangzott versek kapcsán beszélt költőkről, emberi sorsokról, könyvekről, az illusztrátor szerepéről. Előkerültek az imént elhangzott versek költőinek kötetei. Aztán már nem csak beszélt, kérdezett is, és a gyerekek egymás szavába vágva feleltek, bizonyítva, hogy megjegyezték, befogadták a hallottakat. Mindez március 1 -jén a szenei könyvtárban történt, s a könyvtároson kívül résztvevői a szenei napközisek, valamint a Bratislava-vidéki és a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásból itt olvasótáborozó gyerekek voltak. De történhetett volna bármikor, hiszen hasonló mesedélutánokra itt hetente sort kerítenek. Polák Margit 25 éve a könyvtár dolgozója. Ódzkodott, mikor felhívtam, hogy megbeszéljük, mikor látogathatnék el hozzá, hogy megismerjem munkáját. — Ez kollektiv munka, eredményessége nem csak tőlem függ. A könyvtárban kevesen dolgozunk, nem engedhetném meg magamnak, hogy kizárólag a gyerekekkel foglalkozzam, ha a többiek nem segítenének. A könyvtáros elsőrendű feladata, hogy az alapvető könyvtári szolgáltatásokat ellássa, tehát a kölcsönzés regisztrálása, a könyvek rendbentartása, számozása, katalogizálása. Csak katalógusból van ötféle. S ha azt akarjuk, hogy az olvasó mindig mindent könnyen megtaláljon, ennek rendben kell lenni. És ez épp elég munka kitöltené a munkaidőm. Tehát külön programokat, rendezvényeket csak úgy valósíthatok meg, ha addig valamelyik kollégám beáll helyettem a pult mögé és végzi ezeket a teendőket. — Hogy egy gyerek megszeresse a könyvet, ahhoz nagyon fontos, hogy otthon a szüleitől is lássa a könyv természetes mindennapi használatát, szeretetét. De nem állítom, hogy azzal a gyerekkel nem lehet megszerettetni az olvasást, aki otthon ezt nem látta. Nálam a szülői motiváció wit a legerősebb. Pedagóguscsaládból származom, természetes, hogy napi szükséglet volt a könyv. Nálunk állandóan mindenki olvasott valamit. Mi még abban a szerencsében is részesültünk, hogy anyánk felolvasott nekünk. A mai gyerekeknek sokat segíthet az iskola, de további intézmények, így természetesen a könyvtár is. A legfontosabb, hogy a gyerek jól megtanuljon olvasni, mert akinek technikailag nehézséget okoz az olvasás, az nem hiszem, hogy szenvedélyes olvasóvá válik. A könyvtár annyit tehet, hogy különböző módszerekkel megszeretteti a könyvet, mint tárgyat. Segíthet, hogy a gyerek megismerje a könyvtár rendszerét, megtanuljon azon belül tájékozódni. Nem az a fontos, hogy kilószámra cipeljék haza a könyvet, hanem hogy megtanulják a könyvtárat, mint az értelmi munka bázisát használni. Én nem akartam könyvtáros lenni, a gyerekekkel akartam foglalkozni mindig. Szüleim óvó szándéka vezetett erre a pályára, úgy tartották, egy pedagógust sok bántalom érhet, de a könyvek között biztonságban leszek, a könyvek nem bántanak. Az utóbbi időben megtanultam, hogy odafigyeljek az olvasókra, sokat tanultam tőlük, meghallgatom véleményüket. Úgy tapasztalom, nyitottak az emberek, itt legalábbis. De nagyon fontos, hogy propagáljuk a könyvtárat. Sokan úgy tartják, hogy a tévé, a videó elvonják az embereket a könyvtől. Nem szabad, hogy ez igazzá váljon, a könyvtárnak meg kell maradnia eme kommunikációs eszközök segédeszközének. Az embereknek meg kell tanulni együtt használni ezeket. Szerencsére, mi még nem tapasztaljuk, hogy az olvasókedv lanyhulna, olvasóink száma állandóan növekszik, bár nem olyan gyors tempóban, mint a város lakosságának száma. Legtöbbet a fiatalok és a nyugdíjasok olvasnak. A produktív korban lévők kevesebbet, közülük sokan a fővárosban dolgoznak, a napi ingázás mellett kevesebb idő és energia marad az olvasásra. Ők főleg akkor jönnek, ha valamilyen továbbképzésre, esti iskolába járnak. Ahol csodák történnek ... A gyerekeket könnyen meg lehet nyerni. Nagyon jó az összhang az iskola pedagógusai és a könyvtár dolgozói között. Nem sokkal azután, hogy ide jöttem dolgozni, megbeszéltük az iskola pionírvezetőjével, hogy hetente egy-két alkalommal elhozzák a gyerekeket, hogy megismerjék a könyvtárat, megszokják a légkört. Ilyen találkozó- * sokon beszélek a könyvtár munkájáról, feladatáról, rendszeréről. Mesét olvasunk, mesét hallgatunk, vagy a nagyobbaknak olvasnivalót ajánlok. Megbeszélünk egyegy, a többség által olvasott müvet. Nemcsak a gyerekek, én is sokat tanulok ilyenkor, megjegyzem a gyerekek véleményét, s máskor, a választásnál ezt is felhasználom. Szerettem volna elérni, hogy minden héten legyen a könyvtárban egy külön gyereknap, mikor csak az iskolás korú olvasókat fogadjuk, s ilyenkor jutna mindegyikre elég idő, de sajnos, ez egyelőre megvalósíthatatlan. így aztán csak a többi munkától ellopott időben foglalkozhatok a gyerekekkel. Pedig ez is nagyon fontos, hisz a könyvtárat a fiatal olvasók éltetik. Az olvasótábort az idén negyedszer szerveztük meg a Csemadok járási bizottságával, a pionirszervezettel és az alapiskola szülői tanácsával közösen. Ez négynapos rendezvény, ahol a könyvtári beszélgetéseken kívül a gyerekek báb- és csillagászati előadáson, mesedélelöttökön vesznek részt. Az utolsó nap pedig az itt szerzett élmények reprodukálására kerül majd sor. A táborban lakó gyerekeken kívül a napközisek is részt vesznek ezeken a foglalkozásokon, s ez nagyon megkönnyíti a munkát, hisz ők már jól ismerik ezt a tanulási-szórakozási formát. Ebben a munkában rengeteg önkéntes vesz részt, például a helybeli Csemadok-tagok délutánonként saját videójukat, számítógépüket kölcsönözik, hogy a gyerekek az információszerzésnek ezt a változatát is megismerjék, s így megtanulhassák, milyen információt, tudást kereshetnek a könyvtárban, mit a technikai eszközök segítségével. Mivel a rendezvény négy napig tart, szerettem volna erre az időre szabadságot kérni, hogy teljes egészében ennek szentelhessem az időm, de sajnos, erre nem volt mód. Most hát megosztom az időmet, a tábor és a könyvtár közt. A könyvtári kötelezettségeim nagy részét átvállalták erre az időre a munkatársak. Sokszor hallottam már, hogy nekem könnyű, nincs családom, nyugodtan végezhetem ezt a munkát, ha kell, a szabad időm rovására is. Ez nem igy igaz. Nekem itt vannak a gyerekek és a Csemadok-munka. Mert a közösségi munkáról nem tudok, és nem is akarok lemondani. Nekem ez öröm, és ha egy rendezvény jól sikerült, sikerélmény is. CSÉFALVAY INGRID Fotó: KÖNOZSI ISTVÁN nő 17
