Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-03-22 / 13. szám
TAJOLO KÖNYV Az amatőr természetbúvár Akik olvasták Gerald Dun-ell korábban magyarul megjelent szórakoztatva oktató könyveit és látták az elmúlt év folyamán a Csehszlovák Televízió sugározta természetfilmsorozatát (ezekben a hetekben láthatjuk a sorozatot a Magyar Televízió műsorában), minden bizonnyal örömmel és érdeklődéssel veszik kezükbe Gerald és Lee Durrell „Az amatör természetbúvár" c., múlt év végén a Gondolat kiadó gondozásában megjelent kötetét. Már maga a könyv külső megjelenése, ízlésesen csábító borítója és az első tájékozódó jellegű lapozgatása során fölfedezett rendkívül szemléletesen és esztétikusán elrendezett színes táblák ellenállhatatlanul hatalmukba kerítik az élő természet dolgai iránt esetleg kevéssé fogékony olvasót is. Csodálatos állatfotók, áttekinthető rajzok és rajzos gyakorlati tanácsok teszik teljessé a könyvet. Persze, könnyű dolga volt Mrs. és Mr. Durrellnek — mondhatnók—, hiszen (mint az a szerzőpáros férfi tagjának korai müveiből kiderül) a mediterrán természet szépségéről és gazdag élővilágáról nevezetes Korfu szigetén töltik idejük nagy részét, s bejárták már szinte az egész világot (mint arról a filmsorozat tudósit). Túl azon, hogy az utazás, világjárás tagadhatatlanul jótékony szemléletformáló és látókört szélesítő hatását vitatnánk, rá kell ébrednünk, hogy a könyv fő vonzereje nem a távoli vidékek egzotikus élővilágát ismertető szöveg és képanyag. Ez az okos könyv alcíméhez — Útmutató az élő természet tanulmányozásához — híven, bölcs útmutatással vezeti el olvasóját a felismeréshez, hogy akár egy tenyérnyi kedden, udvaron vagy egy kiadós zápor után felgyülemlett pocsolyában is az élet és a létért vívott küzdelem számtalan céltudatos formájának, sosem kegyetlen jelenségeinek, csodálatos születések és apró tragédiák sorozatának lehet tanúja. Ebben rejlik a könyv legfőbb erénye. Olvasóját szinte észrevétlenül nyitottabbá teszi közvetlen környezete iránt, s bizonyosan nem egy ifjú olvasójában ülteti majd el az élővilág rejtelmeinek megismerése, megértése iránti őszinte vágyat. És még egy erény: a könyv minden fejezetéből, minden fényképéből, rajzos táblájából, minden lapjáról sugárzik a precizitást, türelmet, kitartást és toleranciát, az élet minden formája iránti feltétlen tiszteletet és a munkához való igényes hozzáállást hirdető hitvallás, s mindezt egy ilyen igényesen és szeretettel összeállított könyvnek el is tudjuk hinni. Legvégül: csak sajnálhatjuk, hogy mindezidáig hazai könyvesboltjainkban nem volt módunk találkozni ezzel a könyvvel. (A prágai Magyar Kultúrában megrendelhető.) TÖKÖLY GÁBOR A harmadik honalapítás Egyre bővül a sor — gondolja majd az olvasó, aki hallott már valamit László Gyula régész professzor elméletéről, a kettős honfoglalásról, s látja e könyv címét, amely már egy harmadszori országépítési kezdetet sejtet. „Az én világom" sorozatban megjelent kis könyv lapozgatása közben aztán igazat ad a történésznek, aki a 9. századi első, majd a tatárok kitakarodása utáni (13. század, 1235—1270, IV. Béla uralkodása) második honalapítást megtoldja még egy — a címben forgó — harmadikkal is. Ács Zoltán, a két éve megjelent nagyon érdekes „Nemzetiségek a történelmi Magyarországon" című könyv szerzője ezúttal főleg a 18. századi Magyarországra viszi el olvasóját. Egy olyan korba, ahol ezen a területen éppen egy nagy társadalmi mozgás zajlott, mely meghatározója lett a vidék elkövetkező századai történetének, s Így méltán kapta a címben jelzett megnevezést. A jobb életfeltételekért folytatott harc kora volt már ez. Egy olyan időszak, amikor a törökök és a HHMmMOM fi HARmfiDIK HOAALAPÍTfiS imj i A 18 srázad második telében Magyarországra települő ' V'V'SJ Heinéteknek az Pr *’x" udvar már |m f! m előírta mennyi pénzt hozzanak #-1 Vt | mag ükkel Aki Wí'ififl a megkívánt * 5 y a összeget nem tudta Jr ■ felmutatni a loborzchiztosoknnk. nem szállhatott hatóra különböző járványok következtében szinte kihalt országrészek újratelepülése-telepítése zajlott. S e század kb. ötven éve alatt bizony megduplázódott az ország népessége. Az 1700-as évek nagy népvándorlásai alaposan megváltoztatták a magyar társadalom arculatát. Ezután az időszak után tolódtak el jelentősen a középkor századaiban kialakult etnikai határok. „Kialakult a nemzetiségi Magyarország” — fogalmaz pontosan a szerző munkája utolsó soraiban. Nagyon gazdag kutatási anyagra támaszkodva jut el idáig Ács Zoltán. Könyve fejezeteiben részletesen, számadatokkal alátámasztva tudja bemutatni szinte az egész ország lakosságát érintő eseményfolyamot. Elképesztően sok adatot tud felsorakoztatni a jobbágyvándorlásról, az új telepesekről, de az ezt megelőző időszakról, pl. a pestisjárványról is. Ezeket megfelelően egymás mellé állítva kapja azután az olvasó e kor keresztmetszetét, amiben ott található számos, a mi szülőföldünket is érintő adat. A sok fontos történelmi tényt tartalmazó kis könyv ami könyvesüzleteinkben is megvásárolható. (Kozmosz Könyvek, Budapest, 1987) AMBRUS FERENC KIÁLLÍTÁS A Madách kiadó könyvei A februári győzelem negyvenedik évfordulója és a márciusi könyvhónap ihlette meg a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járási könyvtár vezetőit, hogy a Madách kiadóval megkíséreljék felvázolni, könyvkiállítás formájában, a csehszlovákiai magyar könyvkiadás negyven évét. A vázlat sikeresnek mondható, a teljességre nem telt volna az erejükből (a terem sem lett volna alkalmas erre). Felvillanásokat látunk. Találkozunk a csehszlovákiai magyar irodalom első könyvtermékeivel (Dénes György: Magra vár a föld c. verseskötetével), Egri Viktor, Ozsvald Árpád korai müveivel, a hatvanas évek termékeivel (Fábry, Forbáth), és a hetvenes évek legjellemzőbb kiadványaival. A kiállítás nagyobb részét a nyolcvanas évek könyvei adják. A kiadó sorozataira a legbüszkébb. A Csehszlovákiai Magyar írók, a Főnix Füzetek, a Cseh és Szlovák Irodalom Könyvtára darabjai, és természetesen a gyermekvers- és prózakötetei a legsikeresebbek. Elmúlt évi terméséből a legnagyobb sikerre számítók is a kiállítottak között vannak. Nem véletlenül, hiszen a megnyitón a Madách kiadó igazgatóján, Klimits Lajoson kívül jelen voltak a könyvek szerzői: Duba Gyula, Dobos László, Keszeli Ferenc, Kulcsár Ferenc, Barak László, akik dedikálhatták is legújabb könyvüket. A kiállítás figyelmesebb szemlélője megtudhatta, hogy 1949-töl mindig volt kiadói intézménye az itteni magyarságnak. A Madách előtt a leghosszabban a Szlovák Szépirodalmi Könyvkiadó Magyar Szerkesztősége működött (1957-től 1966-ig); a Madách Könyv- és Lapkiadó 1969-ben indult. A kiadó elmúlt évi hazai termése 47 kiadvány, 615 ezer példányban, 12 millió korona értékben. Behozatala 135 könyv volt, 300 ezer példányban. Mindez mutatja, hogy a kiadó ma már jelentős elvárásoknak felel meg, bár korántsem elégít ki minden igényt. Növelni kellene a hazai magyar kiadványok számát, nem is beszélve a példányszámokról, és a behozatal sem minden esetben kielégítő, a választék pedig e téren meglehetősen esetleges. A magyar könyvesboltok polcai sok esetben üresen állnak, hónapokig kell egyegy új kiadványra várni. Hogy ez már a könyvterjesztők dolga? Lehetséges. De minden esetben az olvasó bánja. MÉSZÁROS KÁROLY FILM Suttogások és sikolyok Nem kell az embernek toliforgatónak, sem irodalomtörténésznek, még csak művésznek sem lennie ahhoz, hogy tudja: az egész, az egység megbontásának eredménye sohasem képvisel „álló" értéket. Ha én egy szövegből, illetve egy mondatból csak egy szót is kiveszek, kiemelek, kihúzok — tehát valamiképpen beavatkozom a szövegbe, megbontva annak szerkezetét, egységét — nemcsak a mondat értelmén változtatok: a módosulás immár az egészre vonatkozik, annak értelme, hangulata, mondanivalója stb. módosul. Ezzel kapcsolatban szívesen idézem Dana Piskorová — immáron neves újságírónk — egyik. Új Szóban megjelent cikkének mondatát:......csak a fejlődés negatívumait ragadták ki, s ezeket az „eddigi stratégia" valamiféle törvényszerű következményeinek tüntetik fel. S e tekintetben ez az ún. szakdolgozat minőségileg új megvilágításba kerül." Tehát itt van fehéren-feketén, hogy a kiemelések egy adott szövegből annak minőségi változását eredményezik. Tudom, ideje leimi, mi indított arra, hogy mindezt papírra vessem, hiszen mindeddig nem esett szó filmről. Koromnál fogva sok klasszikus alkotást már csak a filmklub-hálózat vetítésein láthatok. A közelmúltban a fővárosi Mladosf moziban így láthattam Bergman „Suttogások és sikolyok" című filmjét. Ezt az alkotást néhány hónappal ezelőtt módomban volt megtekinteni másutt is — és nagyon tetszett —, így kaptam egy viszonyítási alapot, hogy rádöbbenjek: ez nem az a film, amelyet én láttam! Tudatában vagyok a rendezői munka lényegének. Tudom, hogy többek között a kép szimbolikájával él, mondanivalóját két dimenzióra fogalmazza, s ez időnként gazdagabb, esetenként szegényebb megoldást kínál, mint a valóság. Minden képében ott kell lennie a tudatosságnak. Tudnia kell, hogy milyen plánokban dolgozhat, az adott körülmények milyen színészvezetést, karaktert kívánnak, milyen snittek követhetik egymást stb. Csodálatosan levezeti ezt J. M. Lotman „Filmszemiotika és filmesztétika" című könyvében, de mivel ennek ismertetése meglehetősen terjedelmes lenne, hadd forduljak Woody Allenhez ezért néhány mondatért, hogy megmutassam: a műbe való beavatkozás nemcsak holmiféle hozzá nem értőket háborít fel. (Az igazság és teljesség kedvéért megjegyzem, hogy ebben az esetben a fekete-fehér filmek színesítéséről van szó, amellyel a Filmvilág 1987/5. száma foglalkozik.) „Egy fal színének a megválasztása alkotó cselekedet. Épp úgy, mint a ruha színének megválasztása. Nem szabad effajta döntést olyan emberekre bízni, akik nem vettek részt a film készítésének folyamatában. Ez bűncselekmény. És nevetséges is, a rendező, a film, a közönség teljes lebecsülését jelzi. Egy a lényeg: senkinek sincs joga ilyesmit csinálni a rendező beleegyezése nélkül. Nem engedhetjük a filmeket sárba taposni." Ezek után eszembe jut, hogy Alain Resnais „Tavaly Marienbadban" című filmjében a hősnő mindig fekete, vagy fehér ruhában jelenik meg. Lehet, hogy évek múlva nem felel ez meg — a nem tudom milyen kritériumoknak —, s a színésznő ruháját is kiszínesitik? Ha nem lenne bennem egy adag szkepticizmus, akkor még sorolnám az érveket, idézeteket, próbálnám meggyőzni a ... így csak annyit, hogy ehhez az agyonnyirbált filmhez nem tudok hozzászólni, mert belémfészkelte magát a félelem, a bizonytalanság, hogy mi van akkor, ha Bergman nem is ezt akarta mondani. így pedig jogtalannak érzem a cselekedetet, hogy következtetéseket vonjak le mind a rendező mondandójáról, mind a film más értékeiről... MÓROCZ MÁRIA nő 18