Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-03-22 / 13. szám
MÁRCIUS 21. harc nemzetközi napja közzé, s írták alá a tagállamok, egyelőre nem minden társadalom életének természetes velejárója. Hogyan mozdítható elő a társadalmi haladás egy olyan világban, ahol milliárdok éheznek, emberhez nem méltó körülmények között élnek, ahol betegségek pusztítanak, ahol naponta tűnnek el emberek nem tudni hová, kivégzés, kínzás jut osztályrészéül annak, aki alapvető szükségleteiért harcol, nem beszélve alapvető emberi jogairól, egy olyan világban, ahol van fasiszta diktatúra van neofasizmus, s létezhet az apartheid, az olyan jogilag elfogadott társadalmi rendszer, amely a faji megkülönböztetést alkotmányosan elismeri. S végül: lehetséges-e haladás a nukleáris pusztítás egész emberiséget fenyegető árnyékában?! A közös érdek — a béke — meg tudja mozgatni az embereket. A világközösség egybehangzó követelésének teljesítését az Egyesült Államoktól és a Szovjetuniótól várja, s a hatásos lépések a leszereléshez — úgy tűnik — karnyújtásnyira vannak. Napjainkban növekszik az egész világot átfogó, megoldásra váró problémák száma. Minden ember legtermészetesebb törekvésével, az élniakarással, az emberhez méltó, tartalmas, biztonságos élet megteremtésével egyetemben igencsak erős a népek egymásrautaltsága. Az ENSZ 42. ülésszaka tavaly szeptember 15-én kezdődött. Mintegy 150 kérdést tűztek a napirendjére. A legfontosabbak közé tartoznak a nemzetközi, kormány-Részlet az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmányából : „Mi, az Egyesült Nemzetek népei, elhatározván, hogy megmentjük a jövő nemzedékét a háború borzalmaitól, amelyek életünk folyamán kétszer zúdítottak kimondhatatlan szenvedést az emberiségre, hogy újból hitet teszünk az alapvető emberi jogok, az emberi személyiség méltósága és értéke, a férfiak és nők, valamint a nagy és kis nemzetek egyenjogúsága mellett, hogy megteremtjük azokat a feltételeket, amelyek mellett az igazságosság és a nemzetközi szerződésekből, valamint a nemzetközi jog egyéb forrásaiból eredő kötelezettségek iránti tisztelet fenntartható, hogy előmozdítjuk a szociális haladást és a nagyobb szabadság mellett az életfeltételek javítását... megállapodtunk abban, hogy e célok megvalósítására erőfeszítéseinket egyesítjük." De vajon a mindennapi gyakorlatban, a világpolitikában az ENSZ körülbelül 160 tagja betartja-e az Alapokmányban foglalt és önként vállalt kötelezettségeket, normákat? Az emberi társadalom történelmében vitathatatlanul a legnemesebb elhatározások közé tartozik az emberi jogok, az emberi személyiség méltóságának és értékének megőrzése az ember faji, bőrszíne szerinti, nembeli, nemzeti, etnikai, vallási és politikai hovatartozására való tekintet nélkül. Bár az Emberi Jogok Kiáltványát közel negyven éve (1948. december 10-én) tették szintű, a faji megkülönböztetést s az emberi jogokat érintő megbeszélések is, amelyeket az ENSZ megfelelő bizottságai folytatnak. Eddig 108 ország csatlakozott ahhoz az 1963-ban megkötött nemzetközi megegyezéshez, amely a faji megkülönböztetés minden megnyilvánulásának megszüntetését szorgalmazza. Az ENSZ eddig két világkonferenciát (1978, 1983) tartott a fajüldözés és faji megkülönböztetés elleni harc érdekében, amelyeken mélyrehatóan elemezték a fajüldöző rendszerek elleni harc lehetséges módszereit, s a rendszerek szankcionálásának lehetőségeit. Ma a faji megkülönböztetés elleni harc második évtizedét éljük (1. — 1973—83, 2. — 1983—93), s a faji megkülönböztetés elleni harc nemzetközi napján az 1960 márciusában Sharpevilleben (Dél-Afrika) brutálisan lemészárolt 69 afrikai tüntetőre emlékezünk. —friedrich— A Német Szövetségi Köztársaságban hozzávetőlegesen 5 700 000 vendégmunkás él, ebből 1 900 000 a nő. A Törökországból, Olaszországból, Spanyolországból, Jugoszláviából és más országokból származó asszonyok sorsa egyáltalán nem irigylésre méltó. A rájuk vonatkozó törvények tudniillik rendkívül szigorúak: minden nőtől, aki az NSZK-ba kísérte férjét, férje halála, vagy a házastársak válása esetén megvonható a kiadott tartózkodási engedély, sőt ez áll fenn még abban az esetben is, ha a házastársak nem élnek együtt. Körülbelül harminc évvel ezelőtt érkeztek az első vendégmunkások az NSZK-ba. Ma a bevándorolt nők teljesen tisztában vannak társadalmi helyzetükkel, megvannak az alapvető követeléseik, s ezeket szükség esetén ki is fejezik. Az ország pedig tudatában van annak, hogy kötelezettségei vannak a lakosság mintegy 7 százalékát képező, ideiglenes vagy végleges tartózkodási engedéllyel rendelkező vendégmunkásokkal szemben. Egy féligmeddig írástudatlan, Görögország vagy Olaszország legelmaradottabb déli részéről származó nő ma már nem vált ki az országban olyan megrökönyödést, mint, mondjuk, negyed századdal ezelőtt, amikor a vendégmunkások 70 százaléka érkezett ide legelmaradottabb vidéki, patriarchális hagyományokat őrző környezetből. Mindennek ellenére manapság az NSZK-ba érkező nők jórészt csak segédmunkát végezhetnek. Mintegy 35 százalékuknak nincs még alapfokú műveltsége sem. Míg a bevándorló nők első generációja gyors pénzszerzésben, s a hazájába való mielőbbi visszatérésben reménykedett, addig a második generáció, amely már az NSZK-ban született, vagy szüleihez költözött ki, be szeretne olvadni környezetébe. A helyzet azonban az, hogy az első generáció az évek során elidegenedett hazájától, ugyanakkor képtelen volt az új környezetben gyökeret ereszteni. A második generáció pedig még azt sem tudja tisztázni magában, hová is tartozik voltaképpen. Szülei hazájába, vagy abba az országba, ahol született, ahol felnőtt, de ahol egyfolytában idegenként kezelik. A vendégmunkásnak elszigeteltség, rossz lakáskörülmények, nyomor, a környezet ridegsége, a honvágy, a nyelv tudásának, s ezáltal a megfelelő kommunikációnak a hiánya jut osztályrészül. Ezekre a tényezőkre pedig a nők természetesen sokkal érzékenyebben reagálnak, mint a férfiak. Kevés a NSZK-ba egyedül érkező nők száma, többségük ugyanis a férjét követi, hiszen tőle, a házasság kötelékétől függ az élete, sorsa, jövője. Az országban leginkább a nemkívánatos bevándorlástól, a névházasságoktól félnek, amelyek kizárólag a tartózkodási engedély kiadása érdekében köttetnek. Hogy a visszaéléseket megakadályozzák, különféle. gyakran azonban igencsak lealacsonyító intézkedésekhez folyamodnak. Egyes országrészekben a hatóságok például 2—5 000 márkáig terjedő kauciót kémek a tartózkodási engedély feltételeit nem teljesítő férj turista-látogatása ellenében. Másutt a megaláztatás odáig terjed, hogy a hatóságok igazolást kémek arról, nem terhes-e a nő. Azoknak a külföldi nőknek pedig, akik NSZK-beli állampolgárokhoz szeretnének férjhez menni, számolniuk kell a házasság érvényességét felülvizsgáló rendőrségi eljárások egész sorával. A munkanélküli külföldi nő az NSZK-ban legfeljebb egy évig kaphat munkanélküli segélyt. Ha letelik az egy év, kiutasíthatják az országból. Egyébként a tartózkodási engedély megvonásának eshetősége, s ezáltal a teljes létbizonytalanság árnya elsősorban azokat a bevándorolt asszonyokat fenyegeti, akiknek férjük meghalt, vagy különváltan élnek tőle. Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy egy asszony, akinek szinte naponta számolnia kell ezzel a lehetőséggel is. aki sohasem tudja pontosan, mit hoz a holnap, meddig maradhat, élhet ebben az országban, vajon hogyan illeszkedhet egyáltalán bele környezetébe, hogyan békélhet meg helyzetével, hogyan nevelhet fel gyermekeket és hogyan gondolhat a jövőre. Ezekről a kérdésekről, problémákról és a megoldás lehetőségeiről beszéltek Bad Godesbergben, ahol az NSZK-ban élő külföldi nők helyzetéről tartottak tanácskozást. „Nem elég megváltoztatni az idevágó törvényeket, vagy éppenséggel meggyőzni a közvéleményt arról, hogy a vendégmunkások kultúrájának beáramlása nem veszélyezteti, hanem inkább gazdagítja a miénket. A vendégmunkások nem „idegen testek" környezetünkben, hanem egyenjogú partnerek, akiket valóban így is kell vennünk". Mindenképpen biztató, hogy ezzel zárta az említett tanácskozást dr. Rita Süssmuth professzor, az NSZK szociális minisztere. —fm— Házatlan asszonyok nő 8
