Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-03-15 / 12. szám

Beszélgetés dr. Fűry Klára régésszel

A régészet iránt hosszú évek óta töretlenül nagy az érdeklődés az egyetemre pályázók körében. Sokszoros a túljelentkezés, amikor — nem minden évben — a Komensky Egyetemen is megnyitják a szakot. S közben talán kevesen tudják, hogy mennyi sok aprólékos, pepecselő munkából állnak manapság nálunk egy régész mindennapjai, hogy mennyire nem látványos az a folyamat, amely egyegy kutatás végére a pontot kiteszi. Sőt sokszor az eredményt is igazán csak a hozzáértő szakmabeliek tudják értékelni.

— Önnek melyik volt az első munkája, melyik volt az az eredményes feltárás, amely meghozta a szakmabeliek elismerését? — kérdezzük dr. Fűry Klárától, a Szlovák Nemzeti Múzeum Régészeti Intézetének tudományos dolgozójától.

— Az első években én nem kutatóként dolgoztam az intézetben. Műszaki rajzoló voltam, miután építészeti középiskolát végeztem.

— Ez talán azt jelenti, hogy a régészettel véletlenül találkozott?

— Szó sincs róla. Csupán azért jelentkeztem gimnázium helyett Losoncra (Lucenec) építészetibe, tanítóim nagy bánatára, mert úgy alakultak a családi körülményeim. Persze, hamarosan kiderült, hogy építész se lesz belőlem. Leérettségiztem hatvankilenc júniusában és július elsejétől már itt dolgoztam a múzeumban. Akkoriban folytak a középkori várfal maradványainak az ásatásai Bratislavában az épülő új híd miatt, és műszaki rajzolót kerestek a munkálatokhoz. Én semmit se haboztam, azonnal beléptem. Az álmaim váltak ezzel valóra. Sehol nem tudtam magam jobban elképzelni, legfeljebb még a műemlékvédelemben, ahol hát szintén a régi épületek közelében lehettem volna. Aztán persze még hosszú évekig a kollégáim ásatásain segédkeztem mint műszaki rajzoló. Nagyon keresettek a régészeti munkáknál a középkáderek, akik a lelőhelyek feltérképezését elkészítik, pontosan lemérnek, berajzolnak mindent.

— A diplomamunka megvédése után, hetvenkilenctől a Múzeum középkori régészettel foglalkozó kutatója. Melyik volt az első, most már önálló ásatása azóta ?

— Nyolcvankettőtől ásunk Gömörben,

Nasztrajon (Gemersky Sad) nem messze Jolsvától (Jelsava). Somkút a határrész neve, ahonnét egy középkori falu településének a nyomai előkerültek.

— Véletlenül?

— Nem, dehogy. Kerestem. Ha Bálint Gömör vármegye településeinek középkori okleveles anyagát feldolgozó monográfiájából kerestem a helységeket, aztán vettük a hátizsákot és jártuk a határt. Próbáltuk azonosítani a településhelyeket a leírások szerint. így találtunk rá a középkori Somkútra, amely ma csak egy határrész neve. Elpusztult a török idők alatt, 1567-ben már mint lakatlan helységet említik az oklevelek. Szerencsénk volt, mert a valamikori falu helyét ma félig erdő takarja, de a másik fele szántó és teli volt árulkodóan jellegzetes cserépdarabokkal.

— Mi ennek a falufeltárásnak a jelentősége? Hisz ugyebár nem ez az első középkori település, amely életmódjának tárgyi emlékeit a régészet már rekonstruálta.

— Ennek a feltárásnak különös jelentöséfel. A munkálatok folytatását nyolcvankilencig tervezzük. Addig még lesz ott mit ásnunk.

— Kint a terepen, az időjárás vagy más korlátozó körülmények miatt gyakran — pl. télen át — szünetel a munka, a régész azonban nem áll meg a kutatásban. Min dolgozik még?

— Két munkám van a somkúti vasöntés rekonstruálása mellett. Az egyik egy románkori templom helyreállítását megelőző kutatásban. A templom Dunaújfalu (Nová Dedinka) és Sáp között áll a határban a Bratislava-vidéki járásban. Az érdekessége az, hogy egy vaskorból származó halomsírra épült rá a 1 3. században, teljesen a homokba, csak a sirdomb földje keményebb. A feltáró munkák közben a középkori építészetnek a módszereit tanulmányozhatjuk, hogy miként tudtak akkor homokra építeni. A műemlékvédelem felügyelete mellett a helybeli lakosság teljesen helyreállítja az épületet, hiszen nincs annyi középkori templomunk, hogy ne kéne minden egyest megbecsülnünk.

A tárgyak pártatlan tanúk

get ad az, hogy Szlovákia területén Somkútról kerültek elő most első ízben vasolvasztó kemencék. Más forrásokból tudtuk, hogy volt vasolvasztó a mi tájainkon is a középkorban, de a tárgyi bizonyítékait eddig a régészet még nem mutatta fel. Somkúton 11 kemence maradványát ástuk ki, és munkálatokat még nem fejeztük be. Nagy számban kerültek elő a földből érdekes alakú agyagból készült fúvócsövek, amelyeket a vasolvasztásnál a levegő fújatására használtak.

— A tárgyak segítségével sikerült tehát rekonstruálni a vaskohászat középkori technológiáját.

— Pontosan erről van szó.

— De még nincs lezárva a somkúti lelőhely. Talán várhatók további meglepő eredmények is?

— Eddig a falu kétharmad részét tártuk

— Említett egy következő munkát is.

— Igen. Ez a középkori üveg kutatása. Nagyon töredékes anyag. Az üveg ugyanis, ha sokáig van a földben, megcsúnyul, elhomályosodik. A feltárások leltárkönyveibe sokáig nem is írtak be róluk többet, mint hogy „üveg". Hogy aztán milyen üveg, pohár-e, serleg-e, velencei-e? A várak és városok ásatásaiból pedig rendszerint nagyon sok üvegdarab kerül elő, bár töredékesen. Annyira, hogy általában már nem lehet egészbe összeragasztani őket, csak a rajzuk készülhet el a darabok formája után. Az én érdeklődésem szerencsés módon találkozott az egyik művészettörténész kollégáméval. így pár éve ketten dolgozunk az üveg terjedésének a kutatásában.

— És milyen megállapításra jutottak idáig.

— Elmondhatjuk, hogy nálunk az üvegtárgyak a 13. századtól kezdtek terjedni. Először a főúri háztartásokban, a várakban, később a nemesség további rétegeiben is és a polgárság körében a városokban. A főúri háztartásokban legtöbb a velencei ízlésű üveg. A városokból előkerült darabok elsősorban cseh és német hatást mutatnak. Mert voltak nálunk üveghuták is a középkorban. Az írásos emlékekből többről tudunk, például Sklené pri Kremnici-iröl, Sklené Tepliceiröl, Bártfa (Bardejov) környékiről. A terepbejárások révén tudjuk, hogy többek között Aranyosmarót (Zlaté Moravce) mellett is volt huta, bár az már valószínűleg későbbi. Az én szívfájdalmam, hogy még nem sikerült középkori üveghuta-lelőhelyre találnom. Mert az lenne az igazi bizonyíték. A tárgyak ugyanis objektív tanúk, azt szeretem bennük.

KOCSIS ARANKA A szerző és Könözsi I. felv.

Egy kemence nyomai a somkúti lelőhelyen

Az érdekes alakú fúvócsöveket a vas megolvasztásánál használták

nő 17