Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-03-15 / 12. szám
KUCKÓ Mária Duríőková MESE A KIS HALASTÓ PARTJÁRÓL Az ajtó becsapódott, a zár kattant egyet, csend lett a lakásban. — Elmentek — mondta a játékbaba. — Csakugyan fogunk beszélgetni? Már olyan türelmetlen vagyok! — Mi volt tegnap Marinkával ? — kérdezte a kocka. — Ha nem tévedek, a kiskacsánk volt vele. — Háp-háp, úgy bizony, én voltam vele meg a kisvödör. Igaz, vödröcske ? — csattogtatta a csőrét a citromsárga kiskacsa. A kisvödörnek még a lélegzete is eiálit, amint iíy váratlanul megszól ítoták, és egy mukkot se tudott kinyögni. — Akkor hát mesélj, kiskacsa, mesélj! — hangzott innen is, onnan is a biztatás. — Voltunk egy szép kertben, háp-háp, és abban a kertben egy kis patak folyt. A víz vidáman ugrált a kavicsokon meg a köveken, és oly kedvesen szörcsögött, csabogott és csacsogott, mint... mint elalvás előtt a kiskacsák, úgy ám, hápháp. — Chrrrááá! — horkantott fel gúnyosan a krokodil. — Abban a híres patakban a béka hasáig ér a víz! — Te ne hallgass ide! — csipogta a bádogból préselt kiscsibe. — Azt mondtad, hogy nem fogod hallgatni a mesét, hát akkor ne is hallgasd! Ugye, barátaim, ő ne hallgasson ide?! A játékok hallgattak, aminél világosabb választ nem kaphatott volna a reszelőfogú fenevad. A krokodil jobban behúzódott a polcocska alá, és büszkén becsukta a szemét. Azért is hallgatni fogja a mesét, ezt senki sem tilthatja meg neki! — Nos, folytasd, kiskacsa — mondta az agyagmalac. — Igen szépen mesélsz. A kiskacsa örömében olyan szép sárga lett, mint a napsugár, és így folytatta: — Sziklák között úszkáltam, és a hullámok hátám oly kellemesen himbálóztam, mintha csak hintalovon ültem volna ... —■ Látjátok, engem pedig sohasem visznek le a patakhoz — mondta szomorú hangon a hintaló. A kiskacsa elhallgatott, hátha akar még valaki mondani valamit. De amikor látta, hogy senki se óhajt szólni, tovább mesélt: — És azután Marinka csinált nekem egy kis halastavat. Homokból gátakat épített, és a kisvödör barátunk telehordta a gátak közét vizzei. igaz, vödröcske? A kisvödör összeszedte minden bátorságát és azt mondta: — Igen, igen, én kétéltű vödör vagyok, homokban is dolgozhatok, meg vízben is. Én éppúgy fel tudom markolni és kiszórni a homokot, mint ahogy el tudok merülni a vízben, majd kiönteni a vizet a homoktöltés közé. — Háp-háp, úgy ám — bólogatott a kiskacsa. — Kis idő múlva már saját halastavacskám volt. — És halak is voltak benne? — kíváncsiskodott a krampusz. — Nem, csak én voltam benne — mondta a kiskacsa. — Akkor nem is halastó volt az, hanem kacsaúsztató! — vihogott kárörvendően a krampusz és vidáman ide-oda csapkodott hosszú farkával. — Saját halastavam volt, igenis ... — tartott ki a magáé mellett a kiskacsa. — Kacsaúsztató volt! — hajtotta szintén a magáét a krampusz. — És egészen estig úszkáltam benne, háp-háp, úgy bizony — fejezte be elbeszélését a kiskacsa. Kövesdi János fordítása Jú,ia MikuSová VASÁRNAP A tanító néni azt mondta, hogy elkényeztetett lusta csürhe vagyunk. Csak heverészünk a tévé előtt és tömjük a fejünket. Évről évre ügyetlenebbek vagyunk, és ha ez így megy tovább, lassan százötven kilós szörnyetegekké válunk. Ezért elmagyarázta nekünk a turisztika üdvös hatását az emberi szervezetre. így hát a legközelebbi vasárnap útra keltünk. Apa eleinte hallani sem akart róla, hogy autó nélkül menjünk. Végül is beleegyezett. Az autóbusz végállomásán szálltunk ki. Nem messze szép rét volt és egy turistavendéglő. Apa nyomban sört rendelt és dicsérte a jó levegőt, meg azt, hogy otthon hagyta a kocsit. Hívtam játszani, de nem volt hozzá kedve. Anyu jött volna, de a magas sarkú cipője nem engedte. Ezért egy darabig egyedül rugdostam a labdát. Aztán jött egy kisfiú és együtt játszottunk, míg el nem esett. Akkor, odarohant a mamája, lekent neki néhány nyaklevest, rólam pedig kijelentette, hogy „ütödött bohóc" vagyok. Megint egyedül maradtam, nem volt kivel játszanom. Szerencsére odatévedt a rétre egy gyönyörűséges fekete kutyus. Botot dobáltam neki, ő elkapta és visszahozta nekem. Klassz volt, még a tanító nénire is gondoltam. Aztán megjelent a kutya gazdája, magához szólította Aidát, így hívták a göndörszőrű fekete kutyust, és elkezdte őt törülgetni a zsebkendőjével. — Szegénykém! Miért kószáltál el tőlem? Egészen megizzadtál. Szabad így loholni? Mi lesz ha tüdőgyulladást kapsz? Engem legszívesebben felnyársalt volna a szemével. — Ki hajszolt agyon ilyen szívtelenül ? Ki?! Bűntudatosan telepedtem vissza szüléimhez a kert-vendéglőbe, hogy élvezzem a turizmus üdvös hatását. Ore/ Éva fordítása A KUCKÓ GALÉRIÁJÁBAN ezúttal a galántai (Galanta) művészeti iskola tanuló inak rajzaiban gyönyörködhettek. Természetesen to vábbra is várjuk a rajziskolák jelentkezését! LORINCZ OLIVÉR ORBÁN NATALIA HOLLOSY CSILLA FULOP HENRIETT ' «« •** y 1 Oő 16
