Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-12-19 / 51-52. szám

FÓRUM Csak úgy mellékesen... is tollat fognak néha olvasóink, hogy megosszák velünk is örömüket, bá­natukat, vagy véleményt mondjanak a világ dolgairól, igaz, nem publiká­lásra szánva. Vagy egy-egy lapunk­ban megjelent írás kapcsán mondják el, bizony ők is találkoznak hasonló je­lenséggel. Ezeket a leveleket általá­ban a konkrét címzett veheti át szer­kesztőségünkben, s őrizheti meg ma­gának. Ritkán jutunk hozzá, hogy egy-egy részletet mégis közreadjunk belőlük. Most ünnep van, hát kissé eltérünk a szokásostól mi is. Olyan levélrészleteket adunk közre, ame­lyeknek csak egyedül szoktunk örül­ni. Kedves Erzsiket Úgy énem. be kell számolnom a történtek­ről. Hazajött a fiam. Itthon maradt. Nem ment vissza, megértette, hogy otthon a helye, a családjában. Csodálatos kapocs a gyermek! Unokám szinte görcsösen ragaszkodott a szü­leihez Mind a kettőt akarta. Mint egy kis hős, úgy viselkedett. Édesanyjával akart maradni, de ha a fiam készült eljönni tőlük, nem engedte. Állandóan a nyakába csimpaszko­dott. szinte érezte annak veszélyét, ha ott­hagyná őt a fiam. Örülök, hogy így végződött. Unokám rendesen jár óvodába, fiam viszi és hozza őt. Visszatért a nyugalma, s az enyém is. Bízom benne, hogy így marad. Kérlek, ne haragudj rám. Sokkal fiatalabb vagy, mint én, s mégis hozzád volt bizalmán. Szeretettel üdvözöllek! Teljes név és cím A NŐ 40. számában olvastam N. Gyurko­­vits Róza aktuális írását A nagy lehetőség" címmel. írása tollat fogatott vetem. Közös ismerősöket fedeztem fel soraiban. Sajnos, a munkahely „becserélése" mindennapi eset!... Elmondhatom én is, „hogy .szomorú szívvel nézem egy szeretett ismerősöm arcát", sajnos, ö is hasonló lehetőséget választott a jobb megélhetés érdekében. És Fortuna nem a rászorulókat részesíti kegyeiben. A pénz is ott szeret, ahol sok van belőle. De azért remény­kedjünk. Pandora szelencéjében a remény benne maradt. Tehát reménykedhetünk... Szerencsénk van, hogy ez megmaradt, mert így van, amibe belekapaszkodhatunk... Maradok tisztelettel: D. I. Tisztelt Szerkesztőség! ... én is csak azt mondom, a kenyér na­gyon fontos mindennapi eledelünk, de én nem a vásárlót okolom azért, hogy a kenyér a kukába kerül. Másutt van a hiba. Mert ha én jó, fehér ízletes kenyeret veszek, az nem kerül a kukába, az még pusztán is elfogy. Na de mikor veszünk mi igazi jó kenyeret ?! Hát ezért kerül aztán a kukába. De nem csupán a kenyér. Hát mi mást tehetnék a rossz konzerv­­vel, a szőrös pástétommal, mert bizony mege­sik, hogy tele van disznószőrrel! Nem is tu­dom, kinek készítik. A hentesnél is hányszor veszek olyan húst. hogy mindjárt pörzsötöt is árulhatnának hozzá! Kénytelen vagyok meg­nyúzni, s a bőrt kidobni. Az a baj, hogy minden el van hanyagoNa, s a vásárló gyak­ran az ehetetlen élelemért fizet, amely végül a szemétbe kerül. Ha majd tisztességes árut tudunk vásárolni, a kukába is kevesebb kerül! Tisztelettel D. T. „Örömmel vettem kezembe pár hete a Nőt, s benne Vallomás" írásomat Nagyon örültem, hogy megjelent. Levelet akkor sajnos, nem tudtam írni, mert készülődtünk a nagy­­gyakorlatra, és ilyenkor minden perc számit. Tisztségemből kifolyólag mindenre kell gon­dolnom, mert kellemetlen tenne, ha a sátor­ban derülne ki, hogy nincs petróleum, vagy nincs konzervnyitó... Mindenre nekem, a parancsnoknak kell gondolnom, figyelmeztet­nem a többieket. A gyakorlat elég nehéz volt Mindent árgus szemmel figyeltek az ellenőrök. S a legkisebb hibákat is feljegyezték. Meglepően sok ma­gyar srác volt a gyakorlaton, meglepően sokan vagyunk a nyugati végeken... Húgom írta, hogy megjelent az apróhirdetés is, melyet ezúton köszönök meg. A volt fotós­­társamnak, Marikának kislánya született, Mó­nika. Angeli is anyuka már. Zsuzsikája van f.meg egy örökké féltékeny férje). Ö fog nekem fotózni ezután. Már írom a „Nagygyakorlat" c. írásom..." Tisztelettel: a Kiskatona Kedves Erzsi néni! Remélem, nem haragszik a megszólításért, írtam egy fogalmazásfélét a tavaszról. Nem az iskolában, csak úgy magamnak. Eddig min­denkinek tetszett, ha önnek is, kérem, jelen­tessék meg. Gondolom, hogy ez nem lesz egyszerű, mert ugye önök azért fizetik azt a sok újságírót, hogy ilyeneket írjanak. Vagy még jobbakat. De ha nem kérek lehetetlent, teljesítse kívánságomat! Persze nem ez az egyetlen „müvem", de a többi nem illik az évszakhoz... Tizenhat éves, középiskolás va­gyok. Üdvözlettel: Andrea Tisztelt Szerkesztőség! Nem feledkeztem meg a sajtónapról, sőt a sok évi átlagnál többet gondoltam rá. Vala­hogy éppen azért, mert a 39. számban sem­mit sem találtam, s a 40-es ben is csak egy rövid hírt az elmúlt hét eseményei között. Mi történhetett? Már nem írunk le olyan önálló mondatokat, hogy a sajtó nagyhatalom ?! Az ezévi jelszó—oNasható a 40. számban — való igaz. Amilyen nyílt a politika, olyan a sajtó. Egyébként is, nekünk nincs okunk az újdon­ság erejével zengedezni a nyíltságról, mi már évek óta keményen és nyíltan bírálunk. De azt is meg kell vallani: vajmi kevés eredménnyel. Péter Karvas már évtizedekkel ezelőtt leírta, hogy nálunk kialakult a hibák és a kritika békés egymás mellett élése. így igaz. Mégis köszönet a sajtónak! Köszönet azért, hogy értő oNasókká fejlődtünk, sőt megértő olvasókká. Megértőén majszoljuk a szellemi táplálékot. S tudjuk, azért ilyen, mert ilyen az alapanyag, a hozzáértés, a „norma". Mérték­letesen kell élni. A nagy dáridók megviselik a fejet és a gyomrot, f...) Kell ez nekünk ? Nem kell! Hogy hogy jövök én ahhoz, hogy ilyen pi­masz sajtónapi köszöntőt igák ? Nos, a peda­­gókusok, sem egyformák. Ki a jófejű, vásott kö/yköket szereti, ki a jámbor butuskát.. . Hogy ennek mi köze a sajtónaphoz? Az, hogy ha nem kell nekünk a változtatás nagyobb I Mi, hatvan körüliek — Ismered a kínai közmondást; — kérdezte tőlem Piroska, s mindjárt közölte is. melyikre gondolt: — Ne bízd el magad, ha szerencse ér, és ne ess kétségbe, ha a balsors látogat meg. mert mindenkettö könnyen visszájára fordulhat. — Efféle bölcsességeket minden nép közmondásai között találunk — feleltem. — Dé mire vonatkozik, hogy most említed; Mi történt, szerencse vagy balszerencse; — Hát ez is, az is — mosolygott Piros­ka titokzatosan, s miután néhány másod­perces hallgatásával fötcsigázta kíváncsi­ságomat, elmondta, miről van szó. — Gyula fiunknak csere útján sikerült nagyobb lakáshoz jutnia, nagyobb a hely, a kél kisleánynak külön szobája lesz, és ennek örömére elhatározták, hogy idén ők állítják fel a legszebb és legnagyobb kará­csonyfát, amit csak kapni lehet a piacon. Az uram gavallérosan mindjárt váHalta. hogy ö meg a városban kapható legszebb díszeket szerzi be. Egészen fölvillanyozta a fontos feladat, s mindjárt másnap elindult, hogy fölkutassa a legszebb darabokat. Én meg kötögettem otthon, csöndben várakoz­va, merthogy épp aznap hozta a postás a nyugdijamat. Gézám már három nappal azelőtt megkapta a pénzt, s ahogy a porce­lándoboz födelét megemeltem, rögtön lát­tam, hogy jócskán el is vitt belőle. Tudom, a nyugdíj nem valami sok. a díszek meg évről évre drágábbak. — Késő délután aztán hazaérkezett Géza. Amikor megláttam, rögtön tudtam, hogy baj van. Dobozok helyett csak egy löttvedt nejlonzacskó lógott a kezében, a szeme alatt hor:••'lások. és kárvallott arc­kifejezéssel ne ' rám. Rögvest ledobtam a kötést az ölemből, és hozzásiettem. Ki­vettem a kezéből zacskót, lesegíieitem a kabátját gyorsan egy székre ültettem, hoz­tam s fertőtlenítőt, és fölszólítottam, mond­ja el. mi történt. — Ő részletesen elmondta, de én egy mondatban is összefoglalhatom neked: a csomagoktól a lába elé sem látott, hazafelé jövet megcsúszott. Nem csoda, aznap síkos volt a járda, potyogtak az emberek akár az érett barack. Két dobozra ráesett, azt ö nyomta össze, a másik három kirepült a kezéből, autók, járókelők, sejtheted A néhány épen maradt darabot hozta haza a zacskóban. Nagyon odavolt, hiába vigasz­taltam, hogy legalább neki nem tört össze semmije. Arról persze szó sem lehetett, hogy még egyszer megvásárolja, ami tönkrement, mert az már végképp fölborította volna karácsonyi költségvetésünket. Nyögve, só­hajtozva aludt el aznap este. De ismered, milyen az én Gézám! Nem nyugszik bele. míg valami megoldást nem talál. Ez a tulajdonsága sokszor segített át bennünket életünk nehéz helyzetein. Csöndben itta a reggeli kávéját, láttam, hogy töri a fejét. Aztán átszólt hozzám az asztal fölött: — Te Piri, emlékszel milyen kará­csonyfáink voltak nekünk gyermekko­runkban ? Ötven-hatvan esztendőt röpül­tem vissza gondolatban, s már kezdett sejleni bennem, mi jár a fejében. Hát persze! El is kapta a láz, s napokon át reggeltől estig dolgozott. Azt látnod kellett volna, miket csinált! Láncokat, füzéreket arany és tarka papírból, csillagokat, figu­rákat. Szalmaszálat, hurkapálcikát, tenge­­ricsuhét és még mit tudom én. mi mindent használt föl. de olyan kedves, szép dolgo­kat hozott öszsze azzal a két öreg kezével, hogy csak úgy repesett a szívem a gyönyö­rűségtől. Én is nekibuzdultam, nem akar­tam mögötte lemaradni. Három tepsi mé­zeskalács figurát sütöttem fehér cukorön­­tettel kicifrázva. Volt ott üstökös, nevetős arcú félhold, hálál görbítő cica, pólyásba­­bu. s fölsorolni sem tudnám, még mi minden. Magam is csodálkoztam, hogy még emlékszem rá. hogyan is kell csinálni ilyesmit, hisz már réges-rég nincs divatban. — Egymást tapostuk a kis konyhában, de eszünk ágába sem jutott idegeskedni, olyan jókedvüek voltunk, mint már régen nem. Vagy három napig tartott a lázas munka, utána hökkentünk csak meg: hogy fog vajon mindez tetszeni Gyuláék­­nak, s főleg az unokáknak ?! — Nem is bírtuk fél napnál tovább a bizonytalanságot, az ebédlőasztalon és a tálalón sorban kiraktunk mindent, még az aranyozott diókat is. Olyan kiállítás volt. hogy csuda! Géza aztán telefonált Gyuszi­­nak a munkába, hogy hazafelé jövet ejtsen útba bennünket „karácsonyfadisz-iigy­­ben"’. A ftú nem tudhatta, mi rejlik a hívás mögött, nyilván azt hitte, apja már megvá­sárolta a díszeket. Meg is jött. a konyhába vezettem. 5 míg kávét főztem neki, apja nő 30

Next

/
Thumbnails
Contents