Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-12-19 / 51-52. szám
FÓRUM Csak úgy mellékesen... is tollat fognak néha olvasóink, hogy megosszák velünk is örömüket, bánatukat, vagy véleményt mondjanak a világ dolgairól, igaz, nem publikálásra szánva. Vagy egy-egy lapunkban megjelent írás kapcsán mondják el, bizony ők is találkoznak hasonló jelenséggel. Ezeket a leveleket általában a konkrét címzett veheti át szerkesztőségünkben, s őrizheti meg magának. Ritkán jutunk hozzá, hogy egy-egy részletet mégis közreadjunk belőlük. Most ünnep van, hát kissé eltérünk a szokásostól mi is. Olyan levélrészleteket adunk közre, amelyeknek csak egyedül szoktunk örülni. Kedves Erzsiket Úgy énem. be kell számolnom a történtekről. Hazajött a fiam. Itthon maradt. Nem ment vissza, megértette, hogy otthon a helye, a családjában. Csodálatos kapocs a gyermek! Unokám szinte görcsösen ragaszkodott a szüleihez Mind a kettőt akarta. Mint egy kis hős, úgy viselkedett. Édesanyjával akart maradni, de ha a fiam készült eljönni tőlük, nem engedte. Állandóan a nyakába csimpaszkodott. szinte érezte annak veszélyét, ha otthagyná őt a fiam. Örülök, hogy így végződött. Unokám rendesen jár óvodába, fiam viszi és hozza őt. Visszatért a nyugalma, s az enyém is. Bízom benne, hogy így marad. Kérlek, ne haragudj rám. Sokkal fiatalabb vagy, mint én, s mégis hozzád volt bizalmán. Szeretettel üdvözöllek! Teljes név és cím A NŐ 40. számában olvastam N. Gyurkovits Róza aktuális írását A nagy lehetőség" címmel. írása tollat fogatott vetem. Közös ismerősöket fedeztem fel soraiban. Sajnos, a munkahely „becserélése" mindennapi eset!... Elmondhatom én is, „hogy .szomorú szívvel nézem egy szeretett ismerősöm arcát", sajnos, ö is hasonló lehetőséget választott a jobb megélhetés érdekében. És Fortuna nem a rászorulókat részesíti kegyeiben. A pénz is ott szeret, ahol sok van belőle. De azért reménykedjünk. Pandora szelencéjében a remény benne maradt. Tehát reménykedhetünk... Szerencsénk van, hogy ez megmaradt, mert így van, amibe belekapaszkodhatunk... Maradok tisztelettel: D. I. Tisztelt Szerkesztőség! ... én is csak azt mondom, a kenyér nagyon fontos mindennapi eledelünk, de én nem a vásárlót okolom azért, hogy a kenyér a kukába kerül. Másutt van a hiba. Mert ha én jó, fehér ízletes kenyeret veszek, az nem kerül a kukába, az még pusztán is elfogy. Na de mikor veszünk mi igazi jó kenyeret ?! Hát ezért kerül aztán a kukába. De nem csupán a kenyér. Hát mi mást tehetnék a rossz konzervvel, a szőrös pástétommal, mert bizony megesik, hogy tele van disznószőrrel! Nem is tudom, kinek készítik. A hentesnél is hányszor veszek olyan húst. hogy mindjárt pörzsötöt is árulhatnának hozzá! Kénytelen vagyok megnyúzni, s a bőrt kidobni. Az a baj, hogy minden el van hanyagoNa, s a vásárló gyakran az ehetetlen élelemért fizet, amely végül a szemétbe kerül. Ha majd tisztességes árut tudunk vásárolni, a kukába is kevesebb kerül! Tisztelettel D. T. „Örömmel vettem kezembe pár hete a Nőt, s benne Vallomás" írásomat Nagyon örültem, hogy megjelent. Levelet akkor sajnos, nem tudtam írni, mert készülődtünk a nagygyakorlatra, és ilyenkor minden perc számit. Tisztségemből kifolyólag mindenre kell gondolnom, mert kellemetlen tenne, ha a sátorban derülne ki, hogy nincs petróleum, vagy nincs konzervnyitó... Mindenre nekem, a parancsnoknak kell gondolnom, figyelmeztetnem a többieket. A gyakorlat elég nehéz volt Mindent árgus szemmel figyeltek az ellenőrök. S a legkisebb hibákat is feljegyezték. Meglepően sok magyar srác volt a gyakorlaton, meglepően sokan vagyunk a nyugati végeken... Húgom írta, hogy megjelent az apróhirdetés is, melyet ezúton köszönök meg. A volt fotóstársamnak, Marikának kislánya született, Mónika. Angeli is anyuka már. Zsuzsikája van f.meg egy örökké féltékeny férje). Ö fog nekem fotózni ezután. Már írom a „Nagygyakorlat" c. írásom..." Tisztelettel: a Kiskatona Kedves Erzsi néni! Remélem, nem haragszik a megszólításért, írtam egy fogalmazásfélét a tavaszról. Nem az iskolában, csak úgy magamnak. Eddig mindenkinek tetszett, ha önnek is, kérem, jelentessék meg. Gondolom, hogy ez nem lesz egyszerű, mert ugye önök azért fizetik azt a sok újságírót, hogy ilyeneket írjanak. Vagy még jobbakat. De ha nem kérek lehetetlent, teljesítse kívánságomat! Persze nem ez az egyetlen „müvem", de a többi nem illik az évszakhoz... Tizenhat éves, középiskolás vagyok. Üdvözlettel: Andrea Tisztelt Szerkesztőség! Nem feledkeztem meg a sajtónapról, sőt a sok évi átlagnál többet gondoltam rá. Valahogy éppen azért, mert a 39. számban semmit sem találtam, s a 40-es ben is csak egy rövid hírt az elmúlt hét eseményei között. Mi történhetett? Már nem írunk le olyan önálló mondatokat, hogy a sajtó nagyhatalom ?! Az ezévi jelszó—oNasható a 40. számban — való igaz. Amilyen nyílt a politika, olyan a sajtó. Egyébként is, nekünk nincs okunk az újdonság erejével zengedezni a nyíltságról, mi már évek óta keményen és nyíltan bírálunk. De azt is meg kell vallani: vajmi kevés eredménnyel. Péter Karvas már évtizedekkel ezelőtt leírta, hogy nálunk kialakult a hibák és a kritika békés egymás mellett élése. így igaz. Mégis köszönet a sajtónak! Köszönet azért, hogy értő oNasókká fejlődtünk, sőt megértő olvasókká. Megértőén majszoljuk a szellemi táplálékot. S tudjuk, azért ilyen, mert ilyen az alapanyag, a hozzáértés, a „norma". Mértékletesen kell élni. A nagy dáridók megviselik a fejet és a gyomrot, f...) Kell ez nekünk ? Nem kell! Hogy hogy jövök én ahhoz, hogy ilyen pimasz sajtónapi köszöntőt igák ? Nos, a pedagókusok, sem egyformák. Ki a jófejű, vásott kö/yköket szereti, ki a jámbor butuskát.. . Hogy ennek mi köze a sajtónaphoz? Az, hogy ha nem kell nekünk a változtatás nagyobb I Mi, hatvan körüliek — Ismered a kínai közmondást; — kérdezte tőlem Piroska, s mindjárt közölte is. melyikre gondolt: — Ne bízd el magad, ha szerencse ér, és ne ess kétségbe, ha a balsors látogat meg. mert mindenkettö könnyen visszájára fordulhat. — Efféle bölcsességeket minden nép közmondásai között találunk — feleltem. — Dé mire vonatkozik, hogy most említed; Mi történt, szerencse vagy balszerencse; — Hát ez is, az is — mosolygott Piroska titokzatosan, s miután néhány másodperces hallgatásával fötcsigázta kíváncsiságomat, elmondta, miről van szó. — Gyula fiunknak csere útján sikerült nagyobb lakáshoz jutnia, nagyobb a hely, a kél kisleánynak külön szobája lesz, és ennek örömére elhatározták, hogy idén ők állítják fel a legszebb és legnagyobb karácsonyfát, amit csak kapni lehet a piacon. Az uram gavallérosan mindjárt váHalta. hogy ö meg a városban kapható legszebb díszeket szerzi be. Egészen fölvillanyozta a fontos feladat, s mindjárt másnap elindult, hogy fölkutassa a legszebb darabokat. Én meg kötögettem otthon, csöndben várakozva, merthogy épp aznap hozta a postás a nyugdijamat. Gézám már három nappal azelőtt megkapta a pénzt, s ahogy a porcelándoboz födelét megemeltem, rögtön láttam, hogy jócskán el is vitt belőle. Tudom, a nyugdíj nem valami sok. a díszek meg évről évre drágábbak. — Késő délután aztán hazaérkezett Géza. Amikor megláttam, rögtön tudtam, hogy baj van. Dobozok helyett csak egy löttvedt nejlonzacskó lógott a kezében, a szeme alatt hor:••'lások. és kárvallott arckifejezéssel ne ' rám. Rögvest ledobtam a kötést az ölemből, és hozzásiettem. Kivettem a kezéből zacskót, lesegíieitem a kabátját gyorsan egy székre ültettem, hoztam s fertőtlenítőt, és fölszólítottam, mondja el. mi történt. — Ő részletesen elmondta, de én egy mondatban is összefoglalhatom neked: a csomagoktól a lába elé sem látott, hazafelé jövet megcsúszott. Nem csoda, aznap síkos volt a járda, potyogtak az emberek akár az érett barack. Két dobozra ráesett, azt ö nyomta össze, a másik három kirepült a kezéből, autók, járókelők, sejtheted A néhány épen maradt darabot hozta haza a zacskóban. Nagyon odavolt, hiába vigasztaltam, hogy legalább neki nem tört össze semmije. Arról persze szó sem lehetett, hogy még egyszer megvásárolja, ami tönkrement, mert az már végképp fölborította volna karácsonyi költségvetésünket. Nyögve, sóhajtozva aludt el aznap este. De ismered, milyen az én Gézám! Nem nyugszik bele. míg valami megoldást nem talál. Ez a tulajdonsága sokszor segített át bennünket életünk nehéz helyzetein. Csöndben itta a reggeli kávéját, láttam, hogy töri a fejét. Aztán átszólt hozzám az asztal fölött: — Te Piri, emlékszel milyen karácsonyfáink voltak nekünk gyermekkorunkban ? Ötven-hatvan esztendőt röpültem vissza gondolatban, s már kezdett sejleni bennem, mi jár a fejében. Hát persze! El is kapta a láz, s napokon át reggeltől estig dolgozott. Azt látnod kellett volna, miket csinált! Láncokat, füzéreket arany és tarka papírból, csillagokat, figurákat. Szalmaszálat, hurkapálcikát, tengericsuhét és még mit tudom én. mi mindent használt föl. de olyan kedves, szép dolgokat hozott öszsze azzal a két öreg kezével, hogy csak úgy repesett a szívem a gyönyörűségtől. Én is nekibuzdultam, nem akartam mögötte lemaradni. Három tepsi mézeskalács figurát sütöttem fehér cukoröntettel kicifrázva. Volt ott üstökös, nevetős arcú félhold, hálál görbítő cica, pólyásbabu. s fölsorolni sem tudnám, még mi minden. Magam is csodálkoztam, hogy még emlékszem rá. hogyan is kell csinálni ilyesmit, hisz már réges-rég nincs divatban. — Egymást tapostuk a kis konyhában, de eszünk ágába sem jutott idegeskedni, olyan jókedvüek voltunk, mint már régen nem. Vagy három napig tartott a lázas munka, utána hökkentünk csak meg: hogy fog vajon mindez tetszeni Gyuláéknak, s főleg az unokáknak ?! — Nem is bírtuk fél napnál tovább a bizonytalanságot, az ebédlőasztalon és a tálalón sorban kiraktunk mindent, még az aranyozott diókat is. Olyan kiállítás volt. hogy csuda! Géza aztán telefonált Gyuszinak a munkába, hogy hazafelé jövet ejtsen útba bennünket „karácsonyfadisz-iigyben"’. A ftú nem tudhatta, mi rejlik a hívás mögött, nyilván azt hitte, apja már megvásárolta a díszeket. Meg is jött. a konyhába vezettem. 5 míg kávét főztem neki, apja nő 30
