Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-12-19 / 51-52. szám
csak azért is ■ . ' H I nyetek szerint a pedagógus személyisége mennyire fontos a tanításban? Nektek vannak-e példaképeitek? Mi a jó tanító ismérve? V. Éva: Ha az emberség párosul azzal a képességgel, hogy megértesse és elfogadtassa magát, illetve a dolgot, amit jónak lát a gyerekkel, vagy vitára kényszerítse. Ernő: A füleki gimnáziumból tudnám említeni Tóth Lajost. Ő most már nyugdíjas. Megszerettette vetem az orosz nyelvet. Nem is tudom, hogy érte el, de egyszerűen megszerettette velem úgy, hogy észre se vettem. M. Péter: Szerintem nálunk a főiskolán nagyon hiányzik az, ami régen volt a jó középiskolában, hogy a tanítási órán kívül sem szakadt meg a tanár-diák kapcsolat. És nyugodtan elmondhatom, hogy a másfél év alatt, amióta itt vagyok, László tanáron kívül még egy tanárral sem volt semmilyen kapcsolatom. Hogy törődött volna velünk, hogy utánunk jött volna, érdeklődött volna, hogy élünk, milyen gondunk-bajunk van, László tanáron kívül ezt még senki nem tette. Annamária: Ehelyett viszont akad olyan tanárnő is a főiskolán, aki ülésrendet csinál, és fenyegetőzik, mi lesz, ha nem járunk az előadására. Csilla: Szerintem az előadásoknak nem kellene kötelezőeknek lenniük. Jó lenne, ha én magam dönthetném el, az előadáson tanulok-e többet vagy pedig a könyvből. E Péter: Pedig ha itt rosszul tanítanak meg bennünket, akkor mi sem tudunk majd jól tanítani. Csilla: Somorján főleg a gimnáziumban, de az alapiskolában is olyan tanáregyéniségek vannak, mint azt hiszem kevés iskolában. Biztosan elfogult vagyok, de én például azért jöttem matematika szakra, mert végig olyan tanáraim voltak, hogy nekem mindig az volt a csoda, ahogy ők tanítottak. De a magánéletüket, még azt is ki merem jelenteni, hogy elhanyagolták. Mert a mindenük az iskola volt. Akkor jártak haza az iskolából naponta, amikor én már rendszerint azt is elfelejtettem, hogy ott voltam. gyan, miből szerezzen pézt. Ha ö egész délutánját a fóliában tölti, akkor biztos nem marad ideje arra, hogy előkészületet Írjon, vagy kipihenje magát, hogy másnap a gyerekekkel friss, nyugodt legyen. Abban van a hiba, hogy nincs megbecsülve a pedagógus. Nem csak anyagilag. Valamikor a tanítót a szülök is megbecsülték, az olyan ember volt, akinek a véleményére adtak. Ez ma már teljesen kiveszett. A tanítót elhalmozták mindenféle más feladatokkal, és nem jut ideje a lényegre. Arra, hogy a gyerekkel legyen minél többet, hogy t anítson. És ha a gyereknek bármikor nehéz - sége van, amivel nem fordulhat a szülőhöz vagy nem akar hozzá fordulni, mehessen a tanító után. Hol van ez ma,?! S. Éva: Az. alsó tagozatos pedagógus megbecsülése körül is hiba van. A szülő nem úgy megy be az iskolába, hogy ott a tanító nénivel találkozik, aki az ö gyerekét megtanítja olvasni, s az milyen nagyszerű dolog. Hogy néz az ki, ha szülő azt mondja a gyereknek, hogy hülye a tanítód. Márpedig ilyet ma nagyon sokszor hallani. — Ha ennyire borúlátók vagytok hivatásotok megbecsültségét illetően, akkor mi adja az erőt hogy mégis vállaljátok ? Csilla: Én nagyon erősnek érzem magam. Meg van példaképem, aki már húsz éve tanit, és még mindig fáradhatatlan. Nagyon kellenek a példaképek, mert ha nincs egy ember, akit tisztelhetek, aki számomra szent, akkor nincs ki előtt szégyelljem magam, hogy biztos nem ezt várta tőlem. És ha ö meg tudta csinálni, hogy akkor is ugyanúgy bejött az osztályba, amikor minden fájt, és ő ugyanolyan kedves volt hozzánk, mint a többi napokon ...! Szerintem az a legfontosabb, hogy a gyereket mindig szeretni kell, és a gyerek sose hülye, sose akar rosszat. — Nektek most mi fáj a legjobban? S. Éva: Hogy elvették a kollégiumban a klubhelyiségünket. Olyan kicsike kis szoba volt, de elfértek itt a bábosok és a színjátszók díszletei, kellékei, még próbálni is tudtunk ott, ha éppen kellett vagy tudtunk akár tévét is nézni. • 1 — Miért vették el mégis? S. Éva: Hogy az kell tanulószobának. Tanulószoba persze azóta se lett belőle, de nekünk most már nincs hova lennünk. Az, hogy mi elláttuk magunkat és a kollégium diákságát kultúrával, az senkit se érdekel. Amit a Juhász Gyula Ifjúsági Klub szervez itt a kollégiumban, azt itt nem veszik semmibe. Csilla: Mondd el azt is, hogy a PG-Klub milyen jól föl van szerelve, s azt mi soha nem kaphatjuk meg. S. Éva: Szerintem pedig a kollégiumi élet is hozzátartozik, a főiskolás éveinkhez. Hogy végül négy év után milyen kedvvel megyek el innét, a kollégium is meghatározza. De hát itt mindig csak elvárások vannak velünk szemben. ■ — Ti végül mégis jó pedagógusok lesztek mindannyian, nem igaz?! Csilla: Csak azért is! — És hazamentek tanítani. Ernő: Én ide délre. Komárom vagy Dunaszerdahely környékére nem is jönnék. Ez túl messze van az otthontól. Nehéz lenne megszokni az új környezetet. Meg itt nincsenek hegyek. Hozzászoktam, hogy otthon kimegyek az erdőbe, és akkor megyek hegynek fölfelé. Itt meg kukoricaföldek meg napraforgóföldek vannak. Nem tudtam egyszerűen a gyerekekkel hova menni, mit csinálni Nagymegyeren se nyáron a pionirtáborban. Csilla: Az a szép, hogy olyan messzire látni! Ernő: Na. titeket meg az hív vissza, hogy | olyan messze lehet ellátni... Beszélgetett: KOCSIS ARANKA PRIKLER LÁSZLÓ FELVÉTELEI 4 S Ij 1 — Mit és mennyit tehet vagy tegyen a pedagógus azért hogy elfogadtassa magát a szőkébb vagy tágabb környezetével? Szerintetek például fóliázzon-e falun a tanító, hogy anyagiakban lépést tartson a többiekkel ? E. Péter: Szerintem kell, hogy fóliázzon, ha egyszerűen nem tud a fizetéséből megélni. Ha azt vesszük, hogy a faluban a pedagógusnak kell az egyik legokosabb embernek lennie, ehhez hozzátartozik az is, hogy állandóan művelje magát. S ha nincs pénze, akkor miből áldozzon havonta mondjuk ötszáz koronát csak könyvekre?! — De ha a fóliában tölt naponta három órát, hogyan marad ideje és ereje az olvasásra, önművelésre? S. Éva: Az szerintem még kikapcsolódásnak is jó. V. Éva: Csak nem gondolod komolyan?! E Péter: Erre rá van kényszerítve, ezt kell csinálnia. Csilla: A tanítónak minden eneregiáját a gyerekbe kéne fektetnie, s nem azzal foglalkozni, hogy a munkáján kívül még hoBaráth Annamária. Sidó Éva és Edélyi Péter (balról jobbra) } And csoiáduhk BÍRÓ ZSUZSANNA, háztartásbeli: . — Szép álmok, néha távoli tervek valósulhatnak meg a családi életben, ha őszinte, tiszta érzéseken alapulnak. A szeretet, a ragaszkodás kiindulópontjai a családalapításnak. A házaséletben nem szabad, hogy úrrá legyen az idegesség, a nyugtalanság, ellenben a megértés, az elnézés kell, hogy jellemezzék a társakat. A család egy sejt, ahol minden tagnak megvan a szerepe, és ez csak akkor lesz szép és harmonikus, ha a feladatokat megfelelően osztjuk el. Véleményem szerint annak a feleségnek, aki kisgyermekes anya, állandóan a család mellett van a helye. A lányom, aki most elsős, a tananyag elsajátításakor igényli a segítségemet. Gyakran egész délután csak vele foglalkozom. Nézetem szerint a férj feladata megteremteni a család életének anyagi feltételeit, a feleség pedig a családi élet hangulatát, melegségét biztosítsa. Sajnos, napjainkban sok esetben épp az anyagi feltételek hiányoznak, ezért kénytelen az anya is dolgozni. Engem nagyon aggaszt az a rohanás, amit naponta látok. Rángatják a gyereket az óvodába, aztán futás a munkába, ismét rohanás a gyerekért. Ilyen életritmus mellett a családban hamar felgyülemlenek a gondok, amelyek aztán felülkerekednek a családi élet szépségein, s azokat eltorzítják. Végül már a család is gond, amit a házastársak válással próbálnak megoldani. Nálunk nincs rohanás, épp azért, mert otthon vagyok. Mindenre van idő, nyugodtan el tudok mindent készíteni. Férjemet, — aki hivatásos katona —, ha megjön a munkahelyéről, igazi családias légkör fogadja: meleg vacsora, rend, gyerekek. Vacsora után a tévénél elbeszélgetünk, aztán letesszük aludni a gyerekeket. Lejegyezte H. KUBIK KATA nő 23
