Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-12-19 / 51-52. szám
I» a J tint fao/ék. * nő 24 i Mi? fi ti KStiríé WHB kSs **íáSSI «OüSr—t _ fee-;: - í.ft SSSaiV'* fi--’ ■ •rrSHÍMÍíA't * n<é. •;&&&. ÁQ, V* »MM * MAIL ART GALÁNTAI GYÖRGY — MAGYARORSZÁG 4 AMAZON C/O RUGGERO MAGGI — OLASZORSZÁG Ismerve hazai berkeinket, az az érzésem, sokan nem tudják, mi is az a mail art, s tudatlanságuk okán gyanúsan, sőt, már-már az illegalitás vádjával szemlélik azokat, akik élni bátorkodnak a mail art kínálta lehetőséggel. Holott nem bátorságnak vagy provokálásnak, hanem a kommunikálni kívánó lélek természetes megnyilvánulásának kellene minősíteniük azt, amit a két fiatal szlovákiai magyar alkotó, Németh Ilona és Juhász József tavaly ősszel elhatározott, s aminek az idén júniusban közszemlére tették egyik eredményét a marcelházi (Marcelová) művelődési központban. Tizenegy országból, ötvenkét résztvevő száztíz alkotását. Pontosan egy évnyire attól, hogy tragikus körülmények között elhunyt a szlovákiai magyar képzőművészet egyik legjelentősebb alkotója. Már a beérkezet müvek száma is vitathatatlanná teszi a mail art létjogosultságát, amelyet, mi tagadás, csak a korlátoltság tartományaiban vitathatnak el. Mert hogy elvitatják, arról szótlanul beszél az a tény, hogy Marcelháza óta sehol nem állították ki ezt a több szempontból is figyelmet érdemlő anyagot. Holott (egy) zömmel kiváló munkák érkeztek be, amelyek (kettő) nem akármilyen tudású képzőművészünknek állítanak emléket, mint (három) az első szlovákiai mail art vitathatatlan tárgyi dokumentumai. Egészségesebb szellemi közegben ez az anyag vándorkiállításon járja tájainkat. Csakhogy ... A mail az angolban postai küldeményt jelent, ezért a mail art-ot magyarul postaművészetnek nevezzük, amely világszerte úgy szerveződik, ahogy azt a már említett két fiatal is szervezte. Postai úton. Az Új Szó azon hátsó oldalából, ahol két hírben is hírül adták Dúdor István meggyilkolását, grafikai beavatkozással értesítőt kreáltak, és elküldték tizenöt országba, kétszázötven művész címére. Vagyis a mail art tárlatok egyetlen felhívásra (ha úgy tetszik: levélre) kapott sok-sok válaszból (ha úgy tetszik: válaszküldeményből) születnek, ám annak ellenére, hogy a válaszadás minden esetben gesztus, itt mégsincs szó gesztus — vagyis akcióművészetről, . hiszen ott a hangsúly a művész személyes közreműködésén alapszik. A mail artnál a művész otthon marad, Kanadában, a Szovjetunióban, Belgiumban vagy Japánban, tehát ahol éppen él és dolgozik, csak postai küldeményével van jelen, még ha azzal nem is mindig a felhívást kiváltó konkrét okra vagy okokra válaszol. Egyszerűen csak részt vesz, mert szolidáris, mert kommunikálni akar, mert fontosnak tartja, mert párbeszédet folytat a világgal. Tudom, néhányaknak ezt nehéz megérteniük, és még nehezebb belenyugodniuk abba, hogy a láthatatlan párbeszéd — kiállítás révén — láthatóságot nyer. Holott rengeteg szellemi-kulturális közösség törekszik erre; új, aktív, közvetlen és humánus víszonyulási módokat keres magának, mert nem akar önmaga rögeszméibe bezárkózva megsavanyodní. Meglehet, hogy berkeinkben a beérkezett alkotások formanyelve is újnak, kihívónak tűnik, holott ami köztük „idegen", az csak utóhatása az absztrakt és informel művészet jellegzetes irányzatainak. Minthogy az sem volt igazán új dolog, hogy a kiállítás látogatói csak egy festéktócsán áthaladva juthattak el a tárlókig, ami a nálunk végképp nem honos „testművészet" szellemiségével mutat rokonságot. Azzal a kis különbséggel, hogy Marcelházán nem a művész, hanem a néző vált művészeti médiummá azáltal, hogy befestödött. E befestődés, e megjelöltség a szemlélői Én és a kiállított Műalkotás közti különbség felszámolását kívánta elősegíteni, már akinél ez elősegíthető volt. Aki képtelen volt elfogadni ezt a „megjelöltetést", az nyilván a mail art-tal mint kommunikációs lehetőséggel is csak nehezen tudott azonosulni.. Most döbbenek rá, mennyire egyoldalú vagyok. Eddig csak a Dúdor mail art képzőművészeti oldaláról beszéltem, holott kereken húsz irodalmi anyag — vers, kisesszé, próza — is beérkezett. S ha minden jól megy, a napokban az első szlovákiai magyar mail art katalógus is napvilágot lát, ami azért sem mellékes, mert ez a katalógus dokumentálja majd az 1988-as szlovákiai magyar képzőművészeti év egyik — ha nem is a — legjelentősebb kiállítását, amelyen sokszorosított grafikát, rajzot, fotót, kollázst és festményt egyaránt láthattunk. Az már más, mélyebbre ható kérdés, hogy mindez egy tragédia okán született és nem holmi erkölcsi prófécia meghirdetéseként, nem is intelmezésként — ha ilyeneket mondanánk, hangzatosat és üresét mondanánk. Mivel Dúdor halálával még most, másfél év elteltével sem tudok mit kezdeni: hallgatok. Hallgatom a belső hószakadást, csakhogy ... SZIGETI LÁSZLÓ HRAPKA TIBOR REPRODUKCIÓI
