Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-01-01 / 1. szám

KUCKÓ

i.

Vi mese

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ

Apámmal utazunk a vonaton

Apámmal utazunk a vonaton.

Hideg, sugáros, éji nyugalom.

A szunnyadó csöndesség lomha, mély, de ébredez, hallucinál az éj.

Fázik az erdő, csontkemény a föld, a dermedő ég alja sárgazöld.

Itt-ott egy oszlop, éjsötét palánk, benn a kunyhókba késő lámpaláng.

Egy folt az éjbe, szürkülő, fehér.

Egy ember. Egy hóban rekedt szekér.

Valami zaj, valami halk sírás.

Egy csillag árnya? Vagy valami más?

Fekete, nagy, ijesztő szélmalom.

Kék hold cikázik a fehér tavon.

Mínusz 6 fok. Orozva jött s korán.

A tarajosra cifrázott sarat megedzi a fások keréknyomán. Deres-fehér a puszta hangyaboly.

A völgy ezer hangjából egy maradt: az u,

a sziklafalban fenn van egy odú, abból kiállt egy társtalan bagoly. Okarina hang, mély és szomorú.

ILLYÉS GYULA

Cseppre csepp, csöpög a hóié sűrűn már az ereszen, gyöngyfüggöny leng a ház hosszán, hajladozik fényesen.

Minden ház egy tündérkastély, csupa ékszer, csupa dísz, gyémántos a kazal, boglya, még a kutya óla is.

dí-dá-dú, egy százlábú.

Hát az a százlábú állat sorra számolgatott minden lábat, eredményül mennyi jött? épp 365.

Az év minden napjára jut neki 1 — 1 lába.

Egyik csupa kulimász, a másikkal magyaráz, harmadikkal zongorázik, negyedikkel falra mászik, ötödikkel mutogat, hatodikkal cukrot ad, hetedikkel krumplit hámoz, nyolcadikkal sok vendéget hív a házhoz, kilencedikkel az ajtót nyitja, tizedikkel vendégeit kihajítja, tizenegyedik csak csonka, tizenkettedikkel ágyát bontja, tizenharmadikát leharapták, tizennegyedikkel fog vakmacskát, tizenötödikkel koccint, tizenhatodikkal pöccint, tizenhetedikkel fociz, tizennyolcadikkal kocsiz, tizenkilencedik sántikál, a többivel fürgén szaladgál.

Ahány lába — mert nem dőre — éppen annyi adománya az új esztendőre: minden napra jut 1 — 1, a sok kicsi sokra megy.

LANGSTEIN ERZSÉBET illusztrációja