Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-11-22 / 48. szám
TÁJOLÓ * KÖNYV Majdnem utoljára Jevgenyij Jevtusenkóra mindig oda kellett figyelni. Leghangosabban pályája kezdetén — az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején — „kiabált", és most, a nyolcvanas évek közepétől. Nem mintha a kihagyott idő haszontalan lett volna számára, de Jevtusenko akkor volt és most van igazán elemében. Nem véletlenül. Az SZKP XX. kongreszszusa után meghirdetett megújulási hullám vetette az irodalomba, s most ismét — bár másfajta és sokkal erőteljesebb — megújulási hullám van a Szovjetunióban. Ha alaposan szemügyre vennénk Jevtusenko költészetét, a mai — kompromisszumot nem ismerő — költészetének megtalálnánk az előzményeit, csakhogy akkor nem kaptuk (kaphattuk?) föl úgy a fejünket, mint most, amikor csaknem minden országban közölték a „Nehogymábajlegyenisták" című versét, mely az új gondolkodás mottója is lehetne. A vers hangvétele rímel az 1966- ban írt „Tartsatok kommunistának!" cíművel. Ki emlékszik rá ? Jevtusenko az óvatoskodók, a bürokraták, a minden újat kétkedéssel fogadók, sőt az újnak egyenesen elébeállók ellen irta a versét; a kerékkötők feljajdulása ellen, akik szívesen vágják oda: Ez példa nélküli! S a „rongyos, meztéiábas októberi forradalom se volt más: épp példa nélküli! Már mindörökre példa nélküli Leninünk, Majakovszkijunk. Példa nélküli Gagarin . .— vág vissza Jevtusenko. Örülök ennek a verseskötetnek. Örülök, hogy Jevtusenko harcos szellemével ismét találkozhatott az olvasó. A hetvenes évek végén született esszéi, regényei, versei után. ezek a költemények bámulatosan frissek és harciasak. Hadakozik a múlttal, keményen sikra száll a sztálinisták ellen, például a „Sztálin örökösei" cimü versben. Hasonló hangnemüek a „Kompromissz Kompromiszszovics", a „Rútságtermelők", a „Végetnemérő ügy” című versek. Még egy versre hívnám fel az olvasók figyelmét: a „Fuku!" című poémára, amelyben vers, széppróza, esszé formájában méri fel a szovjet nép történelmi múltját, s mond kemény ítéletet hazája sokat szenvedett népe külső és belső ellenségei felett. Nem szeretném azt mondani — igazságtalan is volna —■, hogy Jevtusenko e kötete politikai költeményektől terhes. A közélet ihletése csaknem mindenütt ott van, bár gyönyörű lírai sorokban vall a szerelemről, a természet szépségéről, a családról, barátairól, de a „politikai súlyosságú" versei is lenyűgözően lírai hangvételűek. Aki olvassa Jevgenyij Jevtusenko verseit, majdnem biztos, hogy „közös hangot lel" a költővel. És ez minden további szónál többet jelent. A kötet nálunk is megvásárolható. MÉSZÁROS KÁROLY FOLYÓIRAT A szlovák irodalom felnőtt Újszülötte Csaknem húszéves vajúdás után végre a világon van a szlovák szellemi élet annyira várt újszülötte, a Szlovákiai írók Szövetsége által jegyzett sajtóorgánum, mely a keresztségben — talán nem a legszerencsésebben — a Literámy tyzdennik (Irodalmi Hetilap) nevet kapta. (A Cseh Írók Szövetségének január elsejével indult Kmen című hetilapjának tizenkét oldalával szemben az LT markánsabb „arcéllel", elegáns grafikai külsővel tizenhat oldalon jelenik meg.) A tizennyolc tagú szerkesztőség élén Vincent Sabík. a neves irodalomkritikus és -teoretikus áll. A szerkesztőbizottságot jelentős írók, költők, kritikusok, történészek alkotják, többek között : Vojtech Mihálik — elnök, Peter Andruáka, Alfonz Bednár, Lubomír Feldek, Grendel Lajos. Viliam Ptevza, Ján Soloviö és mások. Induláskor minden hírlap, hetilap, folyóirat, keresi a saját koncepcióját, hangját profilját stb. Az eddig megjelent számok alapján úgy látszik, hogy a Literámy tyzdenníknek megvannak a határozott szerkesztési vezérelvei, van sajátos formája, hangütése, felnőttként látja el a fölvállalt komoly feladatokat, s célkitűzéseinek, szándékainak kontúrjai is körvonlazódnak. Noha az LT irodalmi lapnak vallja magát, az irodalmi, irodalomkritikai rovat mellett állandó képzőművészeti, zenei, színházi, tévé-, film, és humorrovata is van. Az eddig közölt anyagok közül — úgy látom — a publicisztikai és az irodalomkritikai írások képviselik inkább a rangot jelentő tartalmaságot, fajsúlyt. Bár éppen a szépirodalmi oldalon, már a második számban ott található Grendel Lajos novellája is. Karol Wlachovsky avatott tolmácsolásában. E közié? azt sejtetné, hogy az LT programszerűen és rendszeresen teret ad majd a szlovákiai magyar irodalomnak is? t A lapban napvilágot látott anyagok közül mindenképpen figyelmet érdemel Vincent Sabík kitűnő tanulmánya a szlovák irodalomkritika helyzetéről és feladatairól (1. sz.). a Szlovákok és csehek 1918-ban cimü kerékasztal - beszélgetés a Csehszlovák köztársaság megalakulásáról (résztvevői például V. Plevza, M. Hronsky, VI. Mináő, St. Smatlák, L. Ballek — 2., 3. sz.), a Vladimír Mináőcsal Humanizmus — sen a skutocnosf (Humanizmus — álom és valóság, 2. sz.) és Vojtech Mihálikkal O citlivosti svedomia (A lelkiismeret érzékenységéről — 4. sz.) címmel készítet. számos, lényeges, a magyar olvasó érdeklődésére is számot tartó interjú. A 4 számban olvasható S. Moravcik költő és műfordító Dunasaurus cimü lírai riportja is a — mostanában oly sokat vitatott — dunai vízműről. Feltétlenül jó elgondolásnak tartom, hogy a lap folyamatosan közli a jelentős szovjet íróknak az SZKP 19. országos értekezletén elhangzott vitafelszólalását. Eddig Jurij Bondarevnak, a Szovjet írószövetség alelnökének. Grigorij Baklanovnak, a Znajma című irodalmi folyóirat főszerkesztőjének, valamint Borisz Olijniknak, a Szovjet és Ukrán írószövetség titkárának gondolatdús felszólalása jelent meg. Az 5. lapszámnak vitathatatlanul legkiemelkedőbb írása Stefan Drug Vysií stupen syntézy (Szintézis magasabb fokon), melyben Laco Novomeskynek a cseh—szlovák kérdésben elfoglalt álláspontját, nézeteit, kifejtett tevékenykedését kíséri nyomon és kommentálja a húszas évek második felétől. E vázlatos ismertetésnek nem lehetett célja semmiféle értékelés. Ez természetszerűleg az irodalomtörténészek, az irodalomkritikusok és a történész-szakemberek feladata lesz. Tehát újra van a Szlovákiai és a Cseh Írók Szövetségének hetilapja. Mindkettő nagy hasznára válhat mind az irodalmi életnek, mind az olvasóközönségnek. (Csak mindkét lap el is jusson az olvasókhoz! E megjegyzést azért teszem, mivel az LT-nek nem konkuráló, hanem vele együtt ható, cseh nyelvű Kmen furcsa, érthetetlen módon — az újságárusok szerint a 35. számtól kezdve — eltűnt a szlovákiai újságstandokról. Úgy véljük. hogy a Szlovák Postai Hírlapszolgálat elsődleges kötelessége, hogy amennyiben lehetséges, mielőbb javítson e tarthatatlan helyzeten.) Mindkét lap máris népszerű. Érdeklődéssel várjuk újabb számaikat. KÖVESDI JÁNOS Hogyan élvezik a költők az életet A cseh filmvígjátéknak már hagyománya van, ezt gondolom nem kell bizonyítani. Úgy vélem, a film ezt megelőző, nem közvetlenül kapcsolódó két része méltán lett e műfaj képviselője. Bájos frissességű gégék, jó humor, találó szereposztás jellemezte őket. Itt megemlíteném Adriana Tarábková nevét, aki annak ellenére, hogy amatőr — a Dievca manökenjeként figyeltek fel rá — nagyszerűen magáévá tette a szerepet, mindenféle figurázás, tetszelgés nélkül; ösztönös játéka Dominique Sand egyik alakítását juttatja eszembe. Mindez azonban nem mondható el Éva Vejmélková alakításáról, aki valószínűleg inkább fátyolos-bájos tekintetének, mint tehetségének köszönheti a főszerepet. (Lám a sikerhez ez is elég: naponta bukkanok a nevére címszerepekben . ..) De nemcsak a főszereplő rossz kiválasztása volt az egyetlen ballépés. Ez a film még csak nyomába sem ér az előző, ugyancsak „költőkről szóló" kettőnek. Érezhető rajta, hogy készítői kiizzadták, hogy kifogytak az ötletekből, ezért az egész stílustalan és már szinte ízléstelenségbe csap át. Erőltetett szójátékok pótolják a gégékét, hatásvadász szándék érződik Vejmélková „felállásán" a furulyával (mintha ezernyi szerelmes film megkapó jelenete ismétlődne), egyszerűen kínos, és a rendező — Dusán Klein — nem fél megismételni: még hatásosab megvilágítással, amely sajnos, mégsem képes eltakarni, hogy Vejmélková nem tud furulyázni... A rendező társadalmi létünk kényes kérdéseit erőlteti a szereplőkre, mintha a megoldást nem ismervén, rájuk ruházná át azt a feladatot, hogy játékuk legalábbis sejtesse a kiutat. Ezért lesz Vejmélková játéka csupán fenékriszálás, de még az is stílustalan. Mindezek ellenére Klein ismeri a filmkészítés fortélyait : szőke hosszú haj, kezdő medikus, bontakozó szerelem — aminek a kibotnakozásáról semmit sem tudunk — bájos öreg néni, egyszóval bevált filmvígjáték-elemek. megfűszerezve kétértelmű „beköpésekkel" — amelyek már fájón egyértelműek. Sőt, Klein érezhetően tudatában van filmje színvonalának, amikor kifigurázza a filmbéli rendezőt és az általa készített ifjúsági filmet is az általa alkalmazott fogások segítségével legyártott termékként kezeli. Még az is megfordult a fejemben, hogy fügét mutat a nézőknek, akik hajlandóak bármit „bevenni" ... A film pozitívuma: Hrusinsky epizódszerepe, Pavel Kriz csendes, megkapó alakítása, és persze az animációs jelenetek, amelyek, ha nem tévedek, Adolf Born munkái. nő is Kár, hogy e nem direkt módon sorozatnak készült három egész estét betöltő film közül az utolsó ilyenre sikeredett; az előzőkön legalább nevethettem. MÓROCZ MÁRIA KIÁLLÍTÁS Egy alkotótábor képei Előbb a csicsói (Ciőov) Kastély Galériában, majd az elmúlt napokban a komáromi (Komámo) Ifjúsági Klub kiállítótermében láthatták az érdeklődők az idén nyáron már negyedik alkalommal megrendezett csicsói képzőművészeti alkotótábor résztvevőinek alkotásait. Magának az alkotótábornak a jelentőségét, szükségességét — azt hiszem — ezúttal nem kell különösebben ecsetelni, mégis tán annyit ezzel kapcsolatban, hogy bárcsak mind több ilyen és ehhez hasonló alkalmi alkotó közösség verbuválódna nyaranta Dél-Szlovákia-szerte. Huszonnégy alkotó mintegy hatvan müvét láthattuk a tábor hozadékát prezentáló tárlaton. Festők, fotográfusok és egy keramikus a kiállítók sorában. Hitvatásosak, félhivatásosak, vagy éppen teljesen műkedvelők. Olajak, akvarellek, grafikák, fekete-fehér és színes fotográfiák a falakon. Alkotók és alkotások meglehetősen sokrétű, színes kavalkádja. Mégis egységes egésszé fogja össze valami a tárlatot. Mégpedig a felvonultatott alkotások inspirációja, eredője. A csallóközi táj és ennek a régiónak a szelleme. Mert ott van, hol a felszínen, hol mélyebben szinte minden alkotásban. (Ha semmi más pozitívuma nem volna az efajta alkotótáboroknak, mint az, hogy — döntő többségében — színvonalas művészi alkotásokban rögzítődnek egyegy régió emberének mindennapjai, múltja és jelene, már akkor is megéri a fáradozást, a befektetett energiát. S hadd tegyem hozzá, hogy a pozitívum persze ennél jóval több.) A résztvevök-kiállítók között a Komáromkomyéki képzőművészeti élet számos ismert képviselőjét ott találtuk; Vavrikné Szarka Erzsébet, Roman Greäkovic, Nagy Tivadar, Darázs Rozália, Papp Éva, Ruzena Zibritová. Obonya Sándor. Szilva József. Psenák István, Szűcs Jenő, Papp Ernő, Darázs Lajos, Krüger Viktor nevével már többször is találkozhatott a képzőművészet iránt érdeklődő olvasó vagy tárlatlátogató. De ismerős lehet már a magyarországi Oroszlámos György, vagy a bratislavai Tihanyi József neve is. Vannak köztük, akik a tőlük megszokottat hozták, vannak, akik kisebb-nagyobb meglepetéssel szolgálnak a látogatónak. Mint a szobrász Darázs Rozália például, aki ezúttal festőként vett részt a táborozáson, s plakettjeiről már ismert lírai ihletésű négy pasztellképpel szerepelt a tárlaton. S megemlíteném még a két — bizonyos fokig — rokonlelkű fotográfus. Szűcs Jenő és Oroszlámos György képeit is. A már ismert, előbb felsorolt nevek mellett az idén is találkozhattunk a még kevésbé ismertekével, vagy a teljesen újakkal is. Rezdovics Erzsébet, Magda Serbáková, Hedrik Livia, Szilva Ilona, Komáromi Sándor, S. Fekete 2ioltán és ifj. Psenák István azok, akik az utóbbi időben, vagy éppen e kiállítás jóvoltából kezdenek helyet követelni maguknak a komáromi képzőművész-berkekben. S hozzá is tenném mindjárt, hogy a tárlaton látott munkáikból ítélve egyikük-másikuk nem is érdemtelenül. NÉMETH GYULA
