Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-10-27 / 44. szám
CSALÁDIKOR apkozben ötpercenként zúgnak föl az autóbuszok az ablakunk alatt. Közvetlenül a lépcsőház mellett van a buszmegálló, szellőztetni csak éjjel lehet. A járatok ilyenkor már csak óránként járnak, nyugalom száll a mi nyolcadik emeleti otthonunkra is. Éjfél után mocorgás töri meg a csöndet. Apró koppanások, mintha macska lopakodna éjjeli vadászatra ... Alig hallható nesz szűrődik a szobánkba: apró léptek zaja, majd az ajtóban megjelenik sorban az egyik, aztán a másik lurkó feje is. Félálomban kúsznak föl a párnán, arcukat a takaróba fúrják, meleg kis testük a miénkhez simul. Kezükkel a nyakunkat átkarolva alszanak tovább ... (Tudorii, le kellene őket szoktatni az éjszakai vándorlásról. Engem mégis lefegyvereznek, amint megérzem meleg kis testüket. Ügy érzem, most még az enyémek, szükségük van rám. Jó pár év múlva már úgysem bújnak hozzám ...) NEMÜKNEK MEGFELELŐ VISELKEDÉS A gyerekek ösztönösen igénylik a szülői szeretetet, ezt bizonyítja az a félálombeli ragaszkodás is, ami éjjelente oly sok gyereket odavezet a szülői ágyba. Van úgy, hogy csak rosszat álmodik, vagy fél a sötétben, esetleg csak egy kis szülői melegségre vágyik ... Azonban, a szakemberek szerint, ha a kislány megszokja, hogy éjjelente odábújjon a papájához, a kisfiú pedig az anyjához, ez idővel — akaratlanul is — nemhez tartoznak. A személyiségformálódásban központi jelentőségűvé válik, hogy az adott gyermek fiú-e, vagy lány. Maguk a szülők — akaratlanul is — a nemükre jellemző viselkedésre tanítják gyermekeiket. Hogyan ? A játékok megválasztásával, a beszélgetések témája által stb. már a nemüknek megfelelő szerepekre készítik elő őket. Közismert, hogy a kislányok babáznak, fözöcskéznek. a fiúk autóval, különböző technikai dolgokkal, játékokkal játszanak. Más nevelési elvek irányítják a fiúk szüleit, s mások a lányokét. A fiúnak nem illik minden kicsiségért sími, keménységre, bátorságra nevelik őket. A lányok — ezzel ellentétben — lehetnek törékenyek, félénkebbek, többet pityereghetnek, úgy nevelik őket, hogy személyiségük érzékenyebb legyen. A gyerekek személyiségébe a szülök szinte beleépítik — elsősorban elvárásaikkal — ezeket a szerep- és viselkedési formákat. Az elmúlt évtizedekben sokat vitatkoztak arról, hogy a fiúk és lányok között már a gyerekkorban megmutatkozó viselkedésbeni eltéréseket biológiai különbségeknek tekinthetjük-e. Főleg a kulturális antropológiával foglalkozó szakemberek állították, hogy az ember olyan, amilyenné környezete — társadalmi környezete — alakítja. Ma már tisztázódott a kérdés, a vizsgálatok kimutatták, hogy vannak bizonyos biológiai eredetű különbségek a lányok és fiúk magatartásában, ezek azonban nem meghatározóak azokkal a különbküszködnek, mély és tartós lelki sérelem érheti őket. Főleg az anyás fiúgyerekeknél kell ügyelni a helyes lelki egyensúlyra. Úgy kell beosztani az időnket, hogy a fiúnak legyen módja az apjával játszani, beszélgetni, kirándulni — tehát hogy mintegy „elleshesse" a férfias magatartás jegyeit. Ha a gyerek bele tudja élni magát a vele szoros kapcsolatban élő, azonos nemű felnőtt szülő lelkivilágába, érzéseibe, akkor nincs baj. Ha a fiúgyerek sokat van édesapjával, kedvet kap utánozni a megfigyelt magatartásmódot. Először csak játékaiban jeleníti meg ezeket, később a való életben is megtanulják (megtanítsák velük) a nemi szerepeket és azokat a viselkedésformákat. melyeket kortársközösségeik és a társadalmi környezet elvár tőlük, és gyakorolják is. A sorozóorvosok a megmondhatói, mennyi félszeg, nemi azonosságát, szerepeit inkább elhárító, mint kondicionáló lányos fiú van a sorkötelesek között. Ez pedig elsősorban a nevelésnek (nemcsak az otthoni, az iskolai nevelésnek is — a tanítók többsége nő) tudható be. Ne csináljunk tehát kislányt a fiunkból, ne maslizzuk, piperésszük őt még otthon se, ne fésüljünk neki lányos frizurát, bármennyire vágyódunk is kislány Mint fiúnak és mint lánynak illik... szexuálisan ingerlővé válhat. Amit, ugye, mégis jobb elkerülni! A három-öt éves gyermek nemcsak a nemre jellemző viselkedésjegyeket tanulja meg, sajátítja el (főképp szülői példa nyomán), hanem fölébred benne olyan érzelmi viszonyulás is, ami később, a felnőttkori érzelmekben is megmutatkozik. Rajongás, ragaszkodás támad benne, felerősödő szeretet az ellentétes nemű szülő iránt, amit néha féltékenység is fűszerez. S ami azt is eredményezi, hogy az azonos nemű szülőre féltékennyé válik (annak ellenére, hogy amúgy jó a kapcsolatuk), hiszen az a szeretett lény figyelméből túl sokat rabol el. Freud minden gyerek életében szabályszerűen bekövetkező eseménynek tartja az ellentétes nemű szülő iránt érzett szerelemszerű szeretetet és féltékenységet.) Ezt nevezi ő Oidipusz-komplexusnak.) Természetesen, a dolog mikéntjéről, hogyanjáról, eredőjéről vitatkoznak a szakemberek, ellentmondanak, hozzátesznek, cáfolnak. Valójában majd minden család átél ilyesfajta természetes érzelmi hullámzást. A gyerekek igen korán megtanulják — megtanítják velük —, hogy melyik ségekkel szemben, ahogyan például a környezet megkülönbözteti őket. A nevelés, a szülői környezet tehát nagy hatással bír a nemre jellemző viselkedés és magatartás (természetesen, az adott kultúra által meghatározott magatartás) kialakításában, megtanításában. A kisgyermekeket például a nemükkel ellentétes magatartásra, viselkedésre is rá lehet nevelni, s ebben az esetben a „nevelt nemnek" megfelelően fognak viselkedni, biológiai nemük háttérbe szorul lélektani megnyilvánulásaikban. VIGYÁZAT, HIBÁT KÖVETTÜNK EL! Bonyolult és nagyon nehéz szabályokat felállítani arra vonatkozólag, hogyan viselkedjenek a szülők azonos nemű gyerekeikkel szemben. A legfontosabb: úgy kell nevelni a gyereket, hogy a nemére jellemző magatartást megtanulja. Ha hibát követünk el. s engedékenyek vagyunk, serdülőkorban már helyrehozhatatlan lesz tévedésünk. Tizenévesen gyerekeink már nem tudnak beilleszkedni azonos nemű kortárscsoportjaikba, gátlásokkal, komplexusokkal sort kerít alkalmazásukra. Hasonlóan történik természetesen a nemi szerepek megtanulása. Itt is az azonos nemű szülővel való egészséges kapcsolatnak van döntő szerepe. Nem helyes, ha a gyereknek az ellentétes nemű szülővel túlságos mély, intim, bizalmas a kapcsolata: így lányos fiúk, fiús lányok nevelkednek. Az egészségesen fejlődő kisgyerek már hat-hét éves korában a nemére jellemző módon viselkedik, érez. Az azonos nemű felnőttekhez ragaszkodik, őket utánozza, és az azonos nemű gyerekek társaságát keresi. Egy kudarc egész életen keresztül „kísértheti" viselkedésüket! Például ha kortárscsoportjaik eltérő viselkedésmódjuk miatt kirekesztik őket (a fiút, mert anyámaszszony katonája, a lányt, mert fiús játékokat játszik), akkor ez a kirekesztés negatív élményként raktározódik tudatukban. Önérzetüket is csorba éri, ha a játékok során mellőzik őket, ha nem tudják ellátni a kortársközösségek megszabta feladatokat. Mit is szeretnénk tehát? Nem mást, minthogy egészségesen fejlődjék a gyerek azonosságtudata, hogy idejében után! Nyugodjunk bele, hogy a fiú több időt tölt az apjával, eljár vele a focimérkőzésekre, együtt barkácsolnak. Persze, ez nem jelenti azt, hogy nem segíthetnek a házimunkában, sőt! Főzni is megtanulhatnak, a takarításba is bevonhatjuk őket, főképp, ha az apjuk is segít ellátni az otthoni teendőket. A lányok sem lesznek fiúk azáltal, hogy nadrágban járatjuk őket. így csak nemiségük egészséges fejlődését zavarjuk meg. Nem lehet és nem is szabad azonban szigorú határvonalakat húzni a viselkedések között! Én is örülök, ha fiam néha hozzámbújik az ágyban, megpuszilgat, ölembe hajtja a fejét. Ha egészséges a kapcsolata az apjával, mindez rendjén való, érzelmei gazdagodását hívja csak elő. Becsukjam hát hálószobám ajtaját, kirekesztve az ágyra járó emberpalántákat? Azt hiszem, az ilyen szigorú intézkedésnek nem lenne jó hatása. Türelemmel és helyes odafordulással majdcsak leszoknak róla! LANGSTEIN ERZSÉBET Fotó: GROSSMANN I
