Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-10-27 / 44. szám
Lehet a lakótelep szülőföld? Lehet-e abban a réges-régi, klasszikus értelemben, abban a mélységes érzelemben, amely a „Szülőföldem szép határából" vagy a „Séta bölcsőhelyem körűiből", Petőfi és Ady verséből oly lenyűgöző erővel sugárzik? Gyermekkor, ifjúságot megidéző emlékképekben a „szülői ház" rangjára emelkedhet-e hat-nyolc-tizenkét emeletével a szürke panelkocka, a négy-öt kapus, beton téglalap? Lehet-e lakótelep szülőföld? Lehet-e a betonépület szülői ház? „Az" otthon, amelybe mindenünnen visszavágyódunk? Lehet. Ha nem csak a múló idő, a megszokás, hanem ha a körülöttünk, a mellettünk, a velünk élő. együtt lakó emberek azzá teszik. És hogy hogyan? Miáltal? Egy év híján negyedszázados lakótelepi élet, a saját s a gyermekeim bőrén tapasztaltak diktálják a felsorolást, adnak összehasonlítási alapot, hogy a lakótelepi közösség is megadhatja a hovatartozás tudatát és a múlhatatlan kötődést a „fészekhez" melyből kirepültek. Nyilvánvaló, idő kell hozzá, hogy a lakók, az egy kapuban lakók, az egy emeleten lakók felismerjék egymás fizimiskáját. Ám az idő „tényezőt" lényegesen le lehet rövidíteni, ha nyitott szemmel, és főleg nyitott lélekkel, jövünk-megyünk a házban és környékén. Nekünk még eltartott jó tíz esztendeig, amíg egy-egy bátortalan, halvány mosollyal feloldottuk az abszolút közöny fölöttébb kínos, s ezért végeérhetetlennek tűnő perceit a lépcsőházban, a „kocsiszínben", a szárítóban. És főleg a felvonóban, ha gyakran három ember szorult össze a négyzetméternyi területen, s mindhárman pironkodva lesütött szemmel csuda buzgón vizsgálták a cipőjük orrát... Itt kezdődött a szende mosolyok csendes szavak „korszaka". Már köszöntünk egymásnak. Már megkérdeztük, hogy „a hányadikra is" ...? A közeledés második „korszaka" azzal kezdődött, hogy vacsoraidőben két-három szülő egyszerre jött össze háziruhában, klaffogó papucsban, hagymaillattal körüllengve, s szedte le a porolón csüngö-lengő-mászó csemetéjét. A harmadik közeledési „korszak" már ivadékaink műve volt. Három-négy év múltán, ahogy hosszabbodtak a napok, délutánonként egyre több maszatos gyerkőc állt sort, fiammal az élen, szűk kis konyhánkban vajaskenyérért, s tűnt el villámgyorsan a „zsákmánnyal". Másnap persze saját édes gyermekem volt az, aki nem kért vacsorát, mert már jóllakott a földszinten, vagy éppenséggel a szomszéd lakásban segített a szomszéd gyerekeknek elpucolni a frissen sütött lekváros buktát. Ezekkel a jelenségekkel rákerült a „pecsét" a jószomszédi viszonyra, amely mindmáig sértetlenül tart. így valahogy ment az ismerkedés, a jó szó, olykor természetesen a „rossz" szó is, emeletről emeletre. De hát a nézeteltérés is emberi kapcsolat, amely közelebb hozza egymáshoz az együtt, egymás mellett lakókat. Volt olyan veszekedés is, hogy két lakó vagy másfél évig átnézett egymás feje fölött, mígnem jött egy kemény tél, s úgy hozta a hóbucka, a síkos út, hogy szótlanul kezet nyújtva átsegítették egymást, és a régi haragot elfújta a szél, ki emlékszik rá ma már... És alkalmasint, akár lakógyűlésen, akár a kispadokon tisztelettel emlékezünk azokra, akiket a házunkból kísértek a temetőbe. S tudomásul véve az idő múlását, mi „törzslakók" számontartjuk öregedő, betegeskedő lakótársainkat is. Ki így, ki úgy segíti őket; van, aki elhozza a tejet, kenyeret, van, aki olvasnivalót ad, s tudják, hogy bármikor bárkitől telefonálhatnak, ha úgy hozza a szükség. Ma már a harmadik generáció csókolódzik a kapuk alatt. A második nemzedék, a mi gyermekeink, pedig családostul vissza szeretnének jönni ide, ide kívánnak lakást cserélni, mégha tán az ország másik végébe házasodtak is, mentek férjhez. Jönnek telelni-nyaralni, kézen fogják gyermekeiket (a mi unokáinkat), s mutatják: látod, itt játszottunk Kloss-kapitányosdit, Ivanhoe-sdit, indiánosdit. .. Látod, itt akkor föld alatti bunker volt. és ez volt a „grund"; látod, ezt a pici fenyőcskét apuka ültette, amikor olyan kicsi volt, mint te ... Lehet-e a lakótelep, az oly sokat szidott, oly sokszor okkal-joggal elítélt betonrengeteg igaz s hű szeretettel szeretett otthon, álomban visszatérő édes emlék — szülőföld? Lehet. Igenis, lehet. Hisz' csak emberek lakják a panellakásokat is. Csak az emberségre kell nagyon vigyázni, figyelni, és elfogadni a felénk nyújtott kezet, pillantást, mosolyt. És valóban minden lehetséges, ha először mi nyújtjuk ki kezünket a még ismeretlen másik felé ... LÁNG ÉV/! Fotó: KÖNÖZSI A Szlovák Nőszövetség hetilapja XXXVI. évfolyam (nŐ2) Főszerkesztő: PÁKOZDI GERTRÚD Helyettes főszerkesztő: NÁDASKYNÉ ZÁCSEK ERZSÉBET Szerkesztőségi titkár: HRTANNÉ ZSEBIK SAROLTA Grafikai szerkesztő: ORDÓDY DÉNES Kiadja a Szlovák Nöszövetség KB ZIVENA kiadóvállalata, 812 64 Bratislava, Nálepkova 15 — Szerkesztőség: 812 03 Bratislava, Leninovo námestie 12. Telefon — titkárság: 334 745 — Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat — Megrendelhető bármely postahivatalban vagy kézbesítőnél — Előfizetési díj negyed évre 36,40 Kcs. — Külföldi megrendelések: Posta Központi Sajtókiviteli és Behozatali Szolgálat — PNS, Ústredná expedicia a dovoz tlaőe, 810 05 Bratislava, Gottwaldovo nám. 6. Magyarországon terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőnél és a Hirlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) — Budapest V., József nádor tér 1. Előfizetési díj: évi 180,— Ft — Csekkszámlaszám MNB 215—96 162 — A SÜTI 6/28 engedélyével. Nyomja: Vychodoslovenské tlaciame, n. p„ 042 67 Koáice, Svermova 47. Indexszám:: 49 413 Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Címlapunkon: Könözsi István felvétele
