Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-10-20 / 43. szám
Pulóver hosszú csavarással Hozzávalók: 1 kg középvastagságú fonal, 3-as, 3.5- es kötőtű, 3-as körkötőtű. Alapminta: 1. sor: 4 fordított, 16 sima, 4 fordított 2. sor: 4 sima, 16 fordított, 4 sima 3. sor: 4 fordított, 16 sima, 4 fordított 4. sor: 4 sima, 16 fordított, 4 sima 5. sor: 4 fordított, 8X2 szemet hátulról simán egyben lekötni, 4 fordított 6. sor: 4 sima, az 1 szemből ismét két szemet készítünk a kővetkezőképpen: először hátulról simán lekötjük, de nem vesszük át a szemet, majd a szembe elölről fordítottan átvesszük a másik tűre, 4 sima 7—10. sor: ugyanúgy készül, mint az első 4 sor, majd folytatjuk ismét elölről. Csavart minta (8 szemből készül): 1. sor: sima szemek 2. sor: fordított szemek 3—4. sor: mint a két előző sor 5. sor: 4 szemet segédtüre veszünk, a munka elé tesszük, a következő 4 szemet simán lekötjük, majd a segédtün lévőket is 6. sor: fordított szemek 7—20. sor: úgy dolgozunk, mint a 2 első sorban, és utána ismét a csavarás következik. Patentminta: 2 sima, 2 fordított. Próba: 20 szem, 28 sor = 10 X 10 cm Háta: 120 szemmel a 3-as tűvel kezdjük, 10cm-t patentkötéssel kötünk. Az utolsó sorban egyenletesen 10 szemmel szaporítunk. Utána a 3.5- es tűvel folytatjuk a munkát. *24 szemből az alapmintát, és nyolc szemből a csavartat*. A csillagtól a csillagig dolgozunk, vagyis ismételjük a sort. Negyvennyolc cm magasságnál a karkivágás mindkét oldalán nyolc szemet fogyasztunk. Hetvenhat cm-nél a nyakkivágásra a középső 30 szemet egyszerre leláncoljuk, majd mindkét oldalon minden második sorban 3X5 szemet fogyasztunk. Hetvennyolc cm-nél a fennmaradt szemeket egyszerre leláncoljuk a vállrészekre. Eleje: A nyakkivágásig ugyanúgy készül, mint a háta. Hetvenegy cm-nél a közepén egyszerre húsz szemet leláncolunk, majd mindkét oldalon minden második sorban 3X3, 4X2, 3X1 szemet fogyasztunk. Ujja: Hetven szemmel kezdjük a 3-as tűvel. Tizennyolc cm-t patentkötéssel készítünk. Majd a 3,5 es tűvel folytatjuk a munkát. 'Szegőszem, hat sima, 24 alapminta, 8 csavart, 24 alapminta, 6 sima, szegőszem.* Az ujja bővítésére minden második sorban mindkét oldalon 30X1—1 szemmel szaporítunk. Ha így haladunk, akkor kialakul a szép egyenletes minta. Negyvennégy cm magasságnál a szemeket egyszerre leláncoljuk. Összeállítás: A kész részeket kissé átgözöljük. Az oldalakat összevarrjuk, és az ujjat belevarrjuk a pulóverbe. A nyakkivágás körül körkötötűre felszedünk kb. 144 szemet, és tizennyolc cm-t patentkötéssel kötünk, majd a szemeket egyszerre lazán leláncoljuk. „ V” kivágású pulóver (38-40, 42—44-es nagyság) Hozzávalók: 85 (90) dkg vastagabb mohér fonal. 4-es és 5-ös kötőtű. 1 segédtű. Patentminta: 2 sima. 2 fordított. Alapminta: a színén fordított, a visszáján sima szemek. Próba: 16 szem, 22 sor = 10 x 10cm I. Copfminta 12 szemből: 1. sor — 1 fordított. 1 sima, 2 fordított, kétszer ismételni. 1 sima. 1 fordított. 2. sor — a visszáján levő sorokat úgy kötjük le, ahogy a szemek mutatják. 3. sor — mint az első sor. 5. sor — 3 szemet .segédtűre veszünk és a szemeket a munka mögé tesszük, majd 1 fordított, 1 sima. 1 fordított szemet kötünk, utána a segédtűn levő szemeket I fordított, 1 sima, 1 fordítottal lekötjük, 3 szemet segédtüre veszünk és a munka elé tesszük, majd 1 fordított, 1 sima. 1 fordított szemmel lekötjük. A mintát I—6. sorig kötjük. A minta szélessége kb. hat cm. II. Copfminta: 1. sor — I fordított. 1 sima. 2 fordított. 1 sima. 1 fordított. 2. sort és minden páros sort úgy kötünk, ahogy a szemek mutatják. 3. sor — mint az 1. sor. 5. sor — 3 szemet segédtüre veszünk, a munka mögé tesszük, majd 1 fordított, 1 sima, 1 fordított, utána a segédtűn levő szemeket I fordított. I sima, 1 fordított szemmel lekötjük. A mintát az 1—6. sorig ismételjük. Háta: 86 (90) szemmel kezdjük, négyes tűvel kilenc cm-t patentkötéssel kötünk. A patentminta utolsó sorában egyenletesen harminchat (38) szemmel szaporítunk, majd az 5-ös tűvel folytatjuk. Szegőszemmel kezdjük. Három fordított szemet kötünk* majd az alapmintával dolgozunk*, a csillagtól a csillagig ötször ismételjük, közben a copfmintát készítjük. Hatvan cm magasságnál a nyakkivágásra 22—24 szemet egyszerre leláncolunk, majd mindkét oldalon minden második sóban 1x4. I x 3. 2 x 2, 2 x 1 szemet fogyasztunk. A fennmaradt szemeket a vállrészre egyszerre leláncoljuk. Eleje: Ugyanúgy készül, mint a háta. Harminchat cm magasságnál a nyakkivágást kezdjük. Itt kettéosztjuk a munkát. A jobb oldalán hat szemmel a II. copfmintával készítjük. 1 szemet segédtüre veszünk és a munka mögé tesszük. 1 szegőszem. majd minden negyedik sorban 8 (9)-szer. minden második sorban 15 x 1 szemet fogyasztunk. A bal oldalán ugyanúgy készítjük. Hatvannégy cm magasságnál a fennmaradt szemeket egyszerre leláncoljuk. Ujja: Negyvenkét (46) szemmel, 4-es tűvel hét cm-t patentkötéssel kötünk. Az utolsó sorban egyenletesen tizenhat szemmel szaporítunk. Majd az 5-ös tűvel folytatjuk ugyanúgy, mint az elején és a hátán. Az ujja bővítésére minden második sorban 10 x 1 — 1. majd minden negyedik sorban 14 x 1 — 1 szemmel szaporítunk. Negyvenhét cm magasságban a szemeket egyszerre leláncoljuk. Összeállítás: A kész részeket összevarrjuk, az ujjakat belevarrjuk. A nyaka körül a szemeket felszedjük körkötőtűre és patentkötéssel három cm-t kötünk, majd a szemeket lazán leláncoljuk. (nŐ2i)