Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-10-20 / 43. szám

zsáinak neveznék), vagy a szintén tündérszerű, lebegő női alakokkal díszített kerámiatárgyaiban egy gyermekkor, egykor volt gyermekkorunk meséinek világa, őseinek, őseinknek máig szóló, tisztán csengő üzenete is. S mindezt megformálva, láttatva próbál meg a művész leikével tán jobban érzékelhető szépből, emberiből belopni egy parányit mindnyájunk hétköznapjaiba is. Téve mindezt a szép, az ember iránti konok megszállottsággal és tiszteletteljes alázattal.

Amikor a kiállítás megnyitóján Stankóné Nagy Emőke személyiségéről és munkásságáról az előbb leírtak szellemében szóltam, akkor inkább az ösztön, a megérzés vezérelt mondandómban. Most azonban, hogy a fényképezés ürügyén újra meglátogattam őt érsekújvári műtermében és otthonában, s maga is, munkái is tovább vallottak önmagukról, már teljes bizonyossággal, meggyőződéssel vetem mindezt papírra.

NÉMETH GYULA