Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-10-13 / 42. szám

kezdi, hisz X, Y. is iszik... Rengeteg olyan elárvult ember van, akinek nincs mit féltenie. Se kutyája, se macskája, visszakerül a munkahelyen ugyanabba a partiba, akik így, hogy nem jár velük inni, semmit nem tudnak vele kezdeni.

A másik dolog, és azt hiszem, ez a lényeg: hogy az ember csak úgy vállalhatja föl az örök absztinens szerepet, ha elismeri a vereségét, hogy ö alkoholista volt. Az embernek tudatosítania kell, hogy nem iszik egyáltalán. Azzal kell kelni, hogy itt van megint előttem egy nap, mikor nem fogok inni. Azt mondják, hogy igazán jó absztinens abból az emberből válik, aki képes uralkodni az érzelmei fölött és egy bizonyos fajta szkepszissel szemléli a világot Predná Horán beszélgettem egy olyan emberrel, aki tizenhat éve már, hogy nem iszik. Kevés ilyen van Szlovákiában, talán csak hat ember, aki ilyen sokáig kibírta. Ez az ember annyira racionálisan tisztázott magában mindent hogy hihetetlen. Szinte mesterségesen kivonta az életéből az érzelmeket azt mondta, ha mindent a szivére venne, újra kezdené. Persze, hogy sokkal könnyebb úgy viselni az életet, mintha csak oldalról szemlélnénk, szenvtelenül; de ez ellen a képlet ellen nekem minden porcikám tiltakozik. Hiszen az ember éppen azért ember, hogy átélje az érzelmeket, a nem ivás, mint életcél, nagyon kevés. Biztos, hogy más módszer kell.

Lényegében az intézetben hermetikus körülmények között ét az ember, csak azért van ott hogy gyógyuljon, végiggondolja az életét Aztán már magának kell egy karantént kialakítani, egy más életmódot, magának kell megvédeni a háza falát. Én például teljesen átvettem a főzést otthon, igaz. hogy azelőtt is szívesen főztem, ha nem kellett éppen kocsmába rohannom.

— A környezet, a család hogyan viselte ezt a tizenöt évet?

— Lényegében jók voltak velem szemben, mondták persze, hogy Pista, ne igyál, reménykedtek, hátha majd megjavulok; már ahogy egy laikus láthatja az egészet. Nekem nagy szerencsém, hogy a család mellettem állt. A feleségem nagyon szépen viselkedett, pedig szavakkal elég sokat bántottam őt Mert ugye, ugyanolyan ember, teljesen egyenértékű munkában, mindenhol; s akkor hazajön a férj a részeg tök fejével, és mint a világ bölcse, erkölcsi prédikációkkal traktálja: mert Te így. meg Te úgy. Lényegében ő intézte az egész elvonót, látta, hogy elpusztulok, ha nem megyek el. Mindent végigcsinált ö beszélt az orvosokkal, le a kalappal előtte.

A kislányom is sokat szenvedett nagyon fájt neki. Hova mész ? Ne menj ki sehova! — tartott volna vissza, mikor az ember húzódozott ki. Nagyon örült, mikor hazajöttem és akkor történt valami, amit soha az életben nem fogok elfelejteni. Érdeklődött persze, hogy vöd. s mint volt; nagyon kitárulkoztunk, és a végén könnyes meghatódottsággal elolvastuk Kosztolányi egyik szép versét. És akkor ott tényleg felfogtuk, milyen szép élni, lenni. Akkor éreztem először, hogy érdemes nem inni, szeretni az életet Én valójában tizenöt évet kidobtam az ablakon. Gondol az ember ilyenekre, hogy mi lett volna, ha; ha nem iszom, ha ez meg az, ha azt csinálom, amit elkezdtem; dehát ezeknek a baknak nem sok értelmük van.

Mikor eljöttünk, sokan mondták, mit mondok majd otthon, hogy hol voltam. Én ezt egyáltalán nem szégyellem. Az embert annyi megaláztatás érte, nem hiszem, hogy ezért kell szégyenkezni. Csak úgy érdemes élni, ha az ember vállalja az életét. Azért is kezdtem el könyvet írni.

— Amelyik, ha elkészül, bizonyára bestseller lesz. Nem sok ilyen könyvet produkál az élet. Egy alkoholista visszaemlékezései.

— Tudom, hogy tartozom, persze nem személy szerint doktor Kinek, bár ritka, hogy huzamosabb ideig egy helyen ennyi rendkívüli emberrel legyen együtt az ember. Azokból az orvosokból, pszichiáterekből sugárzott a jóság, az emberi tisztaság. Az igazság persze bonyolultabb. tulajdonképpen mindenkinek tartozom, aki segíteni akart — itt valójában mindenki tartozik mindenkinek. Ha befejezem, így fogom befejezni. Ez egy másik kényes dolog, valójában nem tudnék tanácsot adni senkinek, mit csináljon. Mondjam azt, hogy menjen el Predná Horába ? Az alkoholistát ez nem is nagyon érdekli, neki inni kell és kész. Talán azoknak segíthet, akik azon a bizonyos fordulóponton vannak: visszafordulni, vagy továbbmenni a pusztulásba? Az igazság, hogy már a gyógykezelés alatt kiderül, ki veszi komolyan az egészet Létrejön mindig egy WC-társaság, és az előadások után, cigizés közben, ott jön mindig az eHenagitáció Kezdi az egyik: majd ha a jrd-e/nök is itt lesz, akkor elhiszem, amit beszélnek. Én már Murányban olyan leszek, mint az ágyú. Elszomorító ezt hallgatni, mert szemmel látható, hogy ez az ember annyira mániákusan biztos a saját igazában, hogy soha az életben nem fog kigyógyulni. Hiába sorolja, hogy az orvosa is iszik, a főnöke is; ezek csak mind önigazolások. Képtelen megérteni, hogy neki saját érdeke, hogy kigyógyuljon, és hogy neki egyedül önmagával kell törődnie, ha gyógyulni akar.

— Hazakerült, milyen a kapcsolata a gyógyítóival, az elmúlt életével?

— Nálunk azt hiszem, egy alkoholista teljesen magára van hagyatva. Mikor visszajöttem tanítani, sokáig vártam a papírt, hogy menjek ellenőrzésre, de máig sem kaptam semmit Gondoltam, hogy Predná Horában van egy A-klub, beállók oda, de aztán nem lett belőle semmi. Egyrészt szlovák, meg olyan a kultúrkörnyezet, amelyik, az igazat megvallva, nem nagyon érdekel. A legborzasztóbb, hogy egyetlen gyógyult embert sem ismerek T.-ben.

— Az orvosok azt mondják, az alkoholt csak úgy elvonni nem tehet. valamit adni kell helyette. Kapott valamit, úgy érzi?

— Megtanultam egy nagyon jó kis dolgot, és ez az autogén tréning. Lényegében nem más, mint leegyszerűsített jóga, aminek a segítségével az ember megtanul szép lassan uralkodni magán. Mikor először csináltam, teljesen megdöbbentem, hogy létezik ilyen, hogy el tudom lazítani magamat fölforrósítani a testemet, lehűteni; majdnem ritam a boldogságtól. Egy ilyen huszonöt perces kis gyakorlat felér három-négyórás alvással. Talán ezt kaptam.

— Köszönöm a beszélgetést

NAGYVENDÉG! ÉVA

Miért fél a

Nem él tán földünkön olyan ember, aki életében ne félt volna. A félelem olyan érzés, mely kísebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de gyakorta jelentkezik életünkben. Már a kétéves gyermek is fél a sötét helyiségbe belépni, sőt sok felnőttön is szorongás, félelem lesz úrrá, ha egyedül marad lakásában, lett légyen bezárva akár minden ablak és ajtó. S ez az érzés még erősebb, ha például este a televízióban érdekfeszítő kalandfilmet vagy krimit látott...

Félünk a vizsgától, a fogorvostól, a tolakodó emberektől az utcán, a főnökünktől, ha valamit nem tudunk elvégezni a munkánkból, félünk az öregedéstől, a betegségektől, a haláltól. A gyermekek félelmét azonban gyakran értetlenül fogadjuk, nincs elég türelmünk a kiküszöbölésére.

A gyermekkor tele van rémisztő dolgokkal. A félelem nemcsak azoknál a gyermekeknél jelentkezik, akiket a bubussal, vagy más mesebeli szörnyekkel ijesztgettek, hanem azoknál is, akiket soha semmivel nem rémisztettek. Az eltúlzott szigor, a drákói nevelés is válthat ki félelmet. Az a gyermek pedig, akit szülei a széltől is óvnak, tehetetlennek érzi magát, a világban csak folytonos veszélyforrást lát. S az a gyermek, akinek határozatlan, tehetetlen szülei vannak, szintén állandó félelemben él, mert az ilyen szülők nem tudnak lelki biztonságot nyújtani neki.

Az anya és gyermeke közt szoros kapcsolatnak. lelki kötésnek kellene kialakulnia. A gyermek természetes ösztönnel rögzíti magában anyját, nélküle magányosnak érzi magát. Sok kisgyermek sír, haragszik, ha anyja magára hagyja őt, minden távozását érzelmileg intenziven éli át, mert azt hiszi, már nem jön vissza többé. Az egy-kétéves gyermekek ezért szoktathatok be nehezen a bölcsödébe. Kb. hároméves korukban érettek arra, hogy megbarátkozzanak anyjuk időszakos napi távollétével. Ha ekkor rendszeresen ugyanaz a személy — óvónő — gondoskodik róluk, megszokják új környezetüket, azonosulni tudnak új helyzetükkel, és elfogadják az óvodát második otthonuknak.

Sok gyermek félelme a sötéttől tulajdonképpen az egyedülléttől való félelem. Az egyedüllét ugyanis a sötétben a legteljesebb, még az ismerős tárgyak körvonalai is eltűnnek, s a sok láthatatlan, csak sejtett dolog között, a rémült gyermek ismeretlen veszélyeket lát csak. A sötétségtől való félelem összefügg a gyermek képies gondolkodásának fejlődésével. A gyermeki fantázia a sötétben szömyalakokat „varázsol elő" a tapéta mintáiból, az árnyakból, a gyűrődésekből, a különböző hangokból.

Ha ilyenkor a gyemnek félelmében a szüleit hívja, komolyan kell öt venni. Nem elég azzal nyugtatni öt, hogy semmilyen veszély nem fenyegeti. Védeni kell öt minden olyan „lénytől". amely árt képzelőerejének. Kézen kell fogni, s vele együtt kell belépni a sötét helyiségbe, vele kell maradni, mig elalszik. A sötétségtől félő gyermeket soha nem szabad azzal büntetni, hogy sötét helyiségbe zárjuk öt. És nem szabad a szemére vetni „gyávaságát". Mert ezzel nemhogy csökkentenénk, még fokozzuk félelmét. Ha megszégyenítjük őt félelmeiért, eltitkolja, de olyan belső feszültségeket él át, amelyek neurózishoz vezetnek. A szülők jól ismerik azokat az „észérveket", amelyekkel gyermekeik indokolják, miért nem akarnak aludni menni: inni kémek, vagy más kifogással térnek vissza újra meg újra a felnőttek társaságyermek?

gába. S néha maguk sem ismerik be. hogy egyedül érzik magukat, és szüleik közelségére vágynak.

Az új helyzetek, az ismeretlen tárgyak is félelmet válthatnak ki a gyermekben mindaddig, míg közelről meg nem ismeri őket. A szülőnek nem szabadna elveszítenie türelmét, időt kellene adnia gyermekének a megismerésre, példát arra, bizonyos helyzetben hogyan kell viselkedni. A tárgyak, melyek korábban félelmet váltottak ki benne, később így örömet szerezhetnek neki.

Gyakran a szülők — öntudatlanul — saját félelmeiket kétségeiket, ellenszenvüket viszik át gyermekükre. Ha például a gyermek megfog egy békát, és édesanyjának viszi megmutatni, az anya pedig azonnal eldobatja vele . „azt a rusnya állatot", a gyermek is irtózni fog később a békától, ettől az egyébként kedves kis jószágtól. Ehhez hasonló okokból fél sok kisgyermek a kutyától, a macskától vagy más állattól.

A gyermeki félelemnek van egy kevésbé látható, de sokkal kínzóbb formája: az alaptalan rettegés, félelem. Nem tudja megmondani, mitől fél, de a tapasztalt megfigyelő ezt az érzést észreveszi arckifejezésén és viselkedésén. A gyermek nem tudja félelmét mások számára is érthetően kifejezni, sőt sokszor maga sem tudatosítja, hogy fél. Sok „jó gyerek" van, akinek csendes, visszahúzódó viselkedése mögött állandó félelemérzet • bújik meg. Az ilyen gyermek számára minden valós vagy fantázialény félelem forrása lehet. Fél a farkastól, a boszorkánytól, a betörőtől... A felnőttek ilyenkor ott tévednek, hogy megmagyarázzák neki, nálunk nincsenek farkasok, a boszorkányok csak a mesékben léteznek, a betörők a zárt ajtón keresztül nem tudnak bejutni a házba stb., és nem tudatosítják, hogy gyermekük továbbra is fél, mert ezek a lények a képzeletében léteznek s képesek mindarra, amitől benne félelem ébred.

Esetenként a gyermeki agresszivitás mögött is félelemérzet rejtőzik. Amikor a gyerek dacol környezetével, szembeszáll vele, önmagát akarja megnyugtatni, magának akarja bizonyítani, hogy ő nem fél. bátor, erős, és meg tudja magát védeni. Gyakran ezért verekszik osztálytársaival és barátaival, felesel szüleivel és tanítóival. Ha megbüntetik, úgy értékeli, hogy vele szemben agresszívek, igazságtalanok, s azt a következtetést vonja le belőle, hogy neki is lépten-nyomon erőszakot kell alkalmaznia.

A felnőttek, mégha felismerik is a gyermeki félelem okát, nem mindig tudnak segíteni a gyermeknek. De azt mindenképpen tudatosítaniuk kellene, mire kell különösen odafigyelniük a gyerek jelenlétében (pl. miről ne beszéljenek előtte). Ha ehhez következetesen tartják magukat, már tettek valamit azért, hogy felszámolják gyermekük gyakran oktalan, meghatározatlan félelmét. Súlyosabb esetekben fel kell keresni a szakembert, a gyerekpszichológust vagy -pszichiátert. A pszichoterápia sikere a szakember kellő időben történő beavatkozásán, a kis páciens fegyelmezettségén, főleg pedig a szülök kedvező közreműködésén múlik.

Dr. DAGMAR KOPCANOVÁ pszichológus