Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-10-13 / 42. szám
CSALÁDIKOR ISZÁKOSOK Bérezi István pokol■ F jarasa Bérezi István nevét ismerik egypáran. Akik meg nem, azoknak úgy is egy a sok közül. Nem hiszem, hogy a beszélgetés elé sokat kell mondani. Nem is kell semmit mondani. Hogy nádszál reménység az élet, azt sem kell mondani. Talán csak annyit, hogy árvasággal az ember jól el van látva, még a halálon túl is. Fehér tornyokat lát az ember, oda szeretne fölkapaszkodni. Csak messze vannak nagyon azok a tornyok. Lép egyet, lép kettőt, lép sokat. Még mindig nagyon messze van az a torony. És az ember nagyon-nagyon szédül. És aztán egyre többet tekinget lefele, mint föl a fehér toronyba. Fél. De a torony ott áll szüntelen fölötte. — Hány évig ivott ? — Tizenöt évig. Eltartott egy ideig, míg rájöttem, hogy én olyan alkat vagyok, aki, ha elkezdi, nem tudja abbahagyni. Az ember egyszercsak észreveszi, hogy nem tud elmenni a kocsma mellett anélkül, hogy be ne térne. Ezek a korlátozások, a tilalom, csak bizonyos fokig jók. Mikor ilyen stádiumba eljut az ember, már nem tud meglenni ital nélkül; ha a gyerekének megy orvosért, akkor is beugrik egy féldecire, mert ez a legfontosabb. Minden alkoholistának megvannak a maga csatornái, ha az óceán egyik partján leül, a másik parton ott van egy üveg vodka, megteremti az alkalmat, hogy ő és az alkohol találkozzanak Az első stádium, az abüzus már az alkoholizmus alapfokának tartja, ha felhajtunk egy stampedlival. Ilyen értelemben mindnyájan alkoholisták vagyunk. A harmadik stádium közepén van az a határ, mikor az ember még visszafordulhat mikor még nem az alkohol parancsol neki. Itt bír a legtöbbet inni és itt csúszhat át nagyon könnyen az alkoholizmusba. Azt sajnos nem tanítják az iskolában, hogy mire kell vigyázni az élet során, pedig az ember olyan gyönge teremtmény, olyan könnyen megbotlik. — És mi volt az önigazolás ? Egy alkoholista ember olyan könnyen meg tudja mondani, hogy miért iszik! — Persze, mondtam én is, hogy az istennyilában, ezért meg ezért iszom. Saját magamat úgy magyaráztam, hogy a válásom vitt a lejtőre. Előtte is megittam már a magamét de a válást tudom, hogy nehezen hevertem ki. A környezet is biztos, hogy determinál. Az apám is nagyivó volt, többen a családból. Több generáció után az alkoholizmus jelentkezhet, mint örökség, hajlamként egészen biztos. A szokás beleépül az egyedbe, apáról fiúra szállhat Mikor fölkerültem P.-be és elkezdtem újságiróskodni, már erősen ittam, volt egy társaság, gyakran kocsmáztunk. Közben volt egy nagy szerelem, megnősültem. Aztán mikor visszakerültünk ebbe a nagy provinciába, ez is idegesített Rájöttem arra is, annak nem sok értelme van, hogy az ember középszerűen csinálja a költészetet Tanitgattam, dehát idegileg ez sem rendezett a tanító helyzete. Nekem nagy szerencsém, hogy volt bennem egy olyan csengő, hogy most elég, és akkor mindig felálltam. A részeg ájulás már lényegében az ágyban kapottéi. Este nyolc után ritkán láttak engem kinn az emberek. Aztán később már a tanítás rovására kezdett menni, nem élveztem annyira az órát fárasztott: eltűnt a következetességem, elfelejtettem, mit adtam föl leckének. Fércre pontosan ki kellett számítani a napomat. Reggel háromnegyed nyolckor felhajtottam két féldecit, akkor játszva letanitottam három órát megszűnt a reszketés, az émelygés; hellyel-közzel még oda is tudtam figyelni. A nagyszünetben kirohantam a kocsmába, azzal kihúztam a tanítás végéig. Ha gyűlés volt, nem jöttem haza ebédelni; enni szinte alig ettem, ha csak tojást nyersen. sóval össze nem habartam. A keményebb ételt be sem fogadta a szervezetem. Rettenetes volt Ahogy az óra végigjárja a maga útját én is úgy jártam nap mint nap az utamat. Az iskolából újra a kocsma, hat óra körül pedig haza. A legszomorúbb, hogy az alkoholizmus mindenkiből egy minőségileg alacsonyabb fokú embert csinál. Az az elvem, hogy mindenki igyekezzen a maga plafonjáig eljutni, a maga lehetőségeit megcélozni, de alkoholizmussal ez nem megy. Sokan áttatgatják magukat hogy ez is ivott, meg az a nagy ember is, de ez marhaság. Se Ady, se senki nem volt attól nagyobb ember, hogy ivott Egy alkoholista soha nem tudja azt a teljesítményt nyújtani; persze, hogy ki mit bír, és hogy hol kezdődik a káros hatás, egyéni kérdés. Nálam alapvetően az a probléma, azt hiszem, hogy eléggé zárkózott ember vagyok. Ami valójában érdekei arról nem is igen tudok beszélgetni az emberekkel. Néha úgy érzem, mintha két életet élnék, egy bentit és egy kintit. Fél napokat is el tudok így ücsörögni, berendezkedem, körbe rakom magamat könyvekkel, olvasgatok, böngészgetek. Idén a nyári szünetben minden napra esett egy könyv. Olvastam előtte is, csak ez nyit-, ván nem volt olyan minőségi olvasás, rájöttem, hogy két féldecivel már alig emlékszem arra, mit olvastam. Meg nem is volt rá idő, egy alkoholistától rengeteg időt elvesz a kocsmában való ücsörgés, a pénzkeresgélés, a féldecik hajkurászása. Aztán az alkoholista nem is győzi pénzzel; mindenféle fortélyokhoz folyamodik, hogy pénzt szerezzen. Én is eljutottam odáig, hogy kiloptam a húszast a feleségem pénztárcájából, még a tévét is eladtam, hogy legyen pénzem. Az alkoholizmus végeredménye minden esetben az erkölcsi lezüllés Az ember kezd félni, ha ismerős jön az utcán, inkább átmegy a túloldalra; egyedül a kocsmában érzi jóI magát Ott már minden rendben van, jöhet a féldeci; mindenütt másutt összeütközésbe kerül a normális élettel. Az az igazság, hogy az alkoholisták között rengeteg jó ember van, aki a maga gátlásait az alkoholizmusban szabadítja föl. Az alkohol eltünteti a gátakat; kit érdekel az józanul, amit a kocsmákban végighallgatunk egymástól. Ezek a hajótöröttek sehol máshol nem tudják elmondani gondjaikat bajaikat csak itt. Ügy éreztem, hogy még az én szűkös lehetőségeim közepette is tudók rajtuk segíteni. Most, hogy már nem járhatok olyan sűrűn kocsmába. ha összetalálkozunk, akkor bemegyek egy kávéra, csak az már nem igazi, félrebillen az egész, nem olyan, mint régen volt Olyan védtelen, elesett emberek; ha nem isznak, tömegesen kiváló anyagnak bizonyulnak. Egy ilyen helyen, mint Predná Hóra látható igazán, milyen értékes emberanyag megy így veszendőbe. Sehol ilyen közösségben nem éltem, mint itt például egy vita arról nem volt hogy mit nézzünk a tévében. Pedig a normális emberek között ez az első súrlódási pont Azért tenne érdemes ezeket az embereket gyógyítani. Én már jó mélyre lementem, mire bekerültem, az utolsó stádiumban voltam, arról nem is beszélve, hogy a májam is kezdett tönkremenni. Az alkoholt lebontó enzim szintje 5,9 volt majdnem ötszöröse a normálisnak. Három hónap után 1,05-el jöttem el. — Ez volt az első elvonókúrája? — Előtte is voltak kihagyások, volt úgy például, hogy három hónapig nem ittam. Ezek azonban nem voltak komoly szándékok, elhatározások, mondtam magamban persze, hogy majd kevesebbet iszom, jobban türtőztetem magamat Csakhogy azt nem lehet hogy keveset inni, ilyen nincs; egy alkoholistának ez nem megy. Aki ezt mondja, az már az első nyitó kocsmánál ott lesz. Végérvényesen, vagy sehogyI A többség azt hiszi, majd adnak valami csodaszert amitől kigyógyul. Pedig csak egyedül akkor fog sikerülni, ha százszázalékosan azonosul a gondolattal, hogy nem akar inni. Miután hazajöttem, elkezdtem olvasni a szakirodalmat odafigyeltem minden ezzel kapcsolatos dologra, rá szerettem volna jönni, hol követtem el eddig hibát Predná Horán naplót írtunk, ez biztosította a dialógust a beteg és a gyógyító között. Ez például nagyon ült nekem abban a lelkiállapotomban, amiben voltam. Ahogy utólag átnéztem a jegyzeteket rájöttem egy nagyon érdekes dologra. Én lényegében mindvégig kiutat kerestem: jó, jó, nem iszom, csak egy pohárkával, majd csak eliszogatok; ez húzódott meg minden replikám mögött. A pszichiáter ezt kategorikusan elutasította, elég szép viták alakultak ki így papíron. Az embernek, aki oda kerül, néhány alapvető dologgal tisztában kell lenni, amit sajnos, az orvosok sem magyaráznak el. Hiába mondom egy alkoholistának, hogy tablettára nem szabad inni. egy rafinált alkoholista tíz módszert tud. amivel ezt kijátssza. Ha nem érti meg, hogy nincsen visszaút akkor nincs segítség. Hiába, hogy három évig nem ivott ha holnap megiszik egy felet egy napon belül pontosan olyan züllött félresikerült alak lesz, mint volt három évvel ezelőtt Ugyanott folytatja a maga alkoholizmusát, ahol abbahagyta, csak kapott három év haladékot amíg éppen csak nem olyan, mint a disznó, nem csúszik a földön. Én tudom, hogy nekem végem, ha újra kezdem. Nincsen visszaút Két kezem nem elég hogy fölsoroljam azokat a fiatalokat, akiket ismertem, és akiket megölt az ivászat csak itt T.-ben. — A nagy elhatározásnak biztosan sokféle buktatója van. — Tény, hogy egy dologgal az ember nem számol. Eldönti, hogy nem iszik, tele van lelkesedéssel, úgy néz a pszichiáterekre, mint az istenekre, felderül, ha találkozik velük, tele van tervekkel, vágyakkal. Eddig rendben is van. Csak mikor hazakerül, akkor kezdődik a nehéz időszak. Rájön, hogy az élet közben megy tovább, mintha mi sem történt volna; mindenki megtört, fáradt hurcolja az életét és az égvilágon senkit sem érdekel, hogy ő miféle tisztuláson ment keresztül. A jóhiszeműek örülnek, hogy nem iszik, a rosszhiszeműek csak legyintenek : majd újrakezdi; de nem bíbelődnek vele. Mikor én megjöttem, akkor három hónapig ragyogtam, úgy járkáltam, mint akinek glória van a feje körül. Csakhogy ez fárasztó, ez egy idő után már senkit nem érdekel, a család kezd elfáradni, nincs, akinek az ember meséljen, akivei átélje a megváltódást Ha beszélgetni akar, megkapja : hagyd abba! Már ezer szer hallottam. Aztán látja, hogy mások is isznak, kezd visszatompulni, kezd\ elhinni, talán nem is számít ha újra
