Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-10-13 / 42. szám

(női)

Álló Klára: „Amíg a gyerekek kicsik voltak, nem dolgozhattam két műszakban"

KÖNÖZSI ISTVÁN felvételei

Az első szalag mellett Horváth Éva mester irányítja a munkát

Meg lehet /kell/

Gondok és megoldások

A Kozatex ipari szövetkezet somorjai (Samorín) üzeme tipikusan női munkahely. 396 dolgozójából mindössze 30 a férfi. Az ilyen munkahelyeken általában sok probléma van a munkaszervezéssel, hisz az átlagosnál magasabb a terhes nők és kisgyermekes anyák aránya. Vajon hogyan tudják ezeket a nehézségeket leküzdeni, s milyen körülményeket biztosítanak az itt dolgozó nőknek?

Lelkes Vilmos gyártásvezető készségesen felel a termelésre, illetve a szociális gondoskodásra vonatkozó kérdéseimre.

— Ebbe az üzembe 1972-ben költöztünk. Akkor szinte hetek alatt kellett munkásokat toboroznunk. Bár az elmúlt 14 évben jól összeszokott, a munkát ismerő és értő törzskollektíva alakult ki. mégis a mai napig legnagyobb problémánk a munkaerőhiány. Az itt dolgozóknak csak 30—40 százaléka szakmunkás, a többit mi tanítottuk be. A bőripari szaktanintézet a fővárosban van, s a környékről kevesen jelentkeznek oda. Aki meg elmegy, abból a legtöbbje ott férjhez is megy, kevesen jönnek vissza. Pedig mi mindent megteszünk, hogy jól érezzék nálunk magukat. Sokan dolgoznak itt a környező falvakból. Ahonnan nincs jó közlekedés, onnan magunk hozzuk busszal és műszak után haza is visszük az asszonyokat. Ez az üzemnek nagyon sokba kerül, de nem tehetünk

a somorjai Kozatexben

mást. Régen sok kiesést okozott, hogy a beutazók autóbuszai nem egy időben érkeztek. Volt olyan, aki egy órát is várt a munkakezdésig, mások meg elkéstek. Ezt úgy oldottuk meg, hogy az egyes szalagokat különböző időben, fél óra eltéréssel indítjuk. Az elsőn már 6-kor megkezdődik a munka, míg az utolsó csak 7.30-kor indul. Ezen főleg a kisgyerekes anyák dolgoznak. Igyekszünk minden problémát ilyen rugalmasan megoldani. Tudjuk, amilyen munkafeltételeket teremtünk, olyan lesz a munka eredménye. Minél kevesebb a konfliktus, annál jobban megy a termelés. A technológiát állandóan fejlesztjük, bátran mondhatom, világszínvonalú gépeken dolgozunk, de hát a táskagyártás végső soron javarészt mégiscsak kézi munka. A normák elég szigorúak, de aki dolgozik, megkeresi a pénzét.

A nagy csarnokba belépőt zaj és erős ragasztószag fogadja. Kattognak a varrógépek, szorgos kezű lányok, asszonyok varrják, ragasztják a divatos, főként exportra készülő bőröndöket, táskákat.

Az első szalagon kis piperebőröndök készülnek a tőkés piacra. A munkát itt Horváth Éva mesternő irányítja.

— 1958-tól dolgozom a Kozatexnél. Az

szokni?

akkori kis üzemben betanított munkásként kezdtem. A varráson kívül az összes munkát végeztem már. Szabtam, ragasztottam, tíz évig voltam minőségi ellenőr. Közben elvégeztem néhány tanfolyamot. Nekem az a legnagyobb bajom, hogy ezen a szalagon állandóan cserélődnek a munkások. Hiába jönnek a fiatalok, mire jól megtanulják a munkát, férjhez mennek, aztán jönnek a gyerekek. A szülési szabadság után már nem nagyon jönnek vissza műszakozni. Általában átmennek egy másik szalagra, ahol csak délelőtt dolgoznak, s én kezdhetek újakkal. Még az a jobbik eset, ha az idősebbek közül, akinek már nincs kicsi gyereke, át tudok csábítani egyet-kettőt. Ez néha sikerül csak, pedig itt jóval többet keresnek az asszonyok. A terhes nők sem dolgozhatnak itt a ragasztószag miatt. Ök a másik műhelybe, vagy a raktárba kerülnek. Ott bérkiegészítést kapnak. Ezt a csarnokot az egészségtelen levegő és a zaj miatt kockázatos munkahelynek ismerték el. Mások is akadnak, akik nem bírják a szagot, nekik is találunk megfelelő munkát.

Az egyik ilyen munkásnő. Kovács Ilona, a csarnokból nyíló kis műhelyben a bőröndök bélését varrja.

— 1961 -töl dolgozom a szövetkezetnél. Végeztem minden munkát, de a légcsövem már nem bírta a ragasztószagot. Itt is megkeresem majdnem ugyanazt a pénzt.

Bevallom, értetlenül és meghökkenve állok az egészségre veszélyes munkahely fogalma előtt. Nem nagyon értem, itt mit is takar.

— A rizikós munkahelyek általában az egészségre ártalmas, veszélyes üzemegységek, ahol a munkások veszélyességi pótlékot kapnak. Nálunk ez a megnevezés csak azt fedi, hogy a környezet ártalmas az egészségre, ezért évente kétszer minden dolgozó vérvizsgálaton vesz részt. Akinek a vérében a megengedettnél magasabb a mérgező anyagok szintje, más részlegre kell helyeznünk. Veszélyességi pótlék nem jár, mert a levegő szennyezettsége nem lépi túl a megengedett értéket — magyarázza Lelkes Vilmos.

Ezután még kevésbé értem a veszélyesség fogalmát. Mert hogy lehet egy munkahely egészségre ártalmas, ha annyira még-